Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

PN-KALAUZ 3. oldal Egy mini vulkánból emelkedett ki ez az elpusztíthatatlanként hirdetett számítógép a COMDEX kiállításon Las Vegasban. Működőképes marad akkor is, ha eső zuhog rá vagy ütik- rázzák. Alig több mint 3 kilogramm, ára nem éri el a 4 ezer dollárt. fotó: feb-reuter Korlátlan exportlehetőség, növekvő belföldi kereslet Irodát nyitott Kecskeméten a Biokultúra Egyesület Referencia-jelleggel kezdte meg működését Kecskeméten a Biokultúra Egyesület dél­magyarországi irodája, fel­adata a mozgalom szélesítésén túl a biotermelés-értékesítés szervezésének segítése a régi­óban. Zentai Ferenc kertészeti bio­technológiai szakmérnök, tér­ségfelelős elmondta: jelenleg hazánkban 15 ezer hektárra tehető a környezetkímélő ter­melésbe vont terület, ezzel azonban exportlehetőségeink­nek csak egy kis töredékét használjuk ki, nem beszélve a belföldi piac keresletének nö­vekedéséről. Pedig a magyar biotermé­kek iránti nyugati fogadókész­ség annál inkább figyelemre méltó, mivel a Biokultúra Egyesület tavaly megkapta az unió előzetes elismerését. Ami a Földművelésügyi Miniszté­rium számára kötelezettségek­kel is jár. A tárca és az egye­sület közötti tárgyalások eredményeként az 1977. évi mezőgazdasági támogatási ke­retből 100 millió forintot a biotermelés segítésére különí­tenek el. Zentai Ferenc kifejtette: tér­ségükben - ami Bács-Kiskun megyét és a Tisza mente déli részét foglalja magában - a finanszírozás iránti igények koordinálása, a pályázatok vé­leményezése is irodájuk fel­adata. A területfelelős irodájuk egyik nagy vívmányának tartja, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park is belépett a Biokultúra Egyesület tagjainak sorába. Ugyancsak a térségi szervezés eredményeként szervezetük bekapcsolódott az Alföld-programba, a tervbe il­leszthető környezetbarát tech­nológiák meghonosításának vállalásával. Tervezik a Tisza menti bio­termelési program beindítását, a fogadókészséget tanúsító Szentkirály, Nyárlőrinc, Laki­telek bevonását a btoterme- lésbe. Kerekegyházán már el­kezdték a bioprogramot. A kecskeméti Agrokemél folya­matban van a biosegédanya­gok forgalmazásának meg­szervezése. A megyei vállal­kozásfejlesztési alapítvány is hajlandónak mutatkozik a tér­ség környezetbarát gazdálko­dásának finanszírozására. Az egyesülettel közös szer­vezésben kertészeti biotermelő szakmérnöki szak indul a jövő tanévben a kecskeméti kerté­szeti főiskolán. A mozgalom céljainak és lehetőségeinek népszerűsítése jegyében az egyesület kecs­keméti csoportja folytatja a gyógynövény-íztúráinak, va­lamint téli tanfolyamainak Szervezését. A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamarával is si­került jó kapcsolatot kialakíta­niuk, aminek eredményeként a köztestület eddig 12-13 fő be­iskolázását vállalta a bioter- melő-képzésbe. Bagi Béla, a kamara alelnöke is tervezi a tanfolyam elvégzését. Almási Márta A gólyamadár követői Az emberek többsége már régen fölfigyelt arra, hogy nem is olyan hülye állat például a gólya. A gólyamadár egyből észreveszi a kardinális változásokat. Szep­tember táján a nap egyre koráb­ban helyezi álomra vérvörös üs­tökét, lassan rőt avar simul a gó­lya léptei alá, a présház felől meg vidám kurjongatás hallik. Itt az ősz - mondja magában a gólya. Ideje útra kelni, s legott csoma­golni kezd. Ez úgy értendő, hogy viszi magával a családját is, va­lahol Afrikában átvészelni a te­let. Jó neki, mi? Persze, az embe­reket se kell félteni, mert hiszen minden nagyszerű ötlet, talál­mány, életvezetési módszer ál­lati eredetű. (Ezt ne úgy tessék érteni, hogy általában azt mond­ják rá: ez állati!, hanem tényleg.) Mondok néhány példát. A tankot úgy találták föl a hadmér­nökök, hogy figyelmesen meg­vizsgálták az elefántot, meg a ri- nocéroszt, aztán beletettek egy dízelmotort. A hajók a delfinről vannak leutánozva, a Lockheed lopakodó meg a kondorkeselyű­ről. A vírus meg teljesen olyan, mint egy számítógépvírus. A hétköznapi életben egyéni vá­lasztások eredményeként a laj- hár, a hörcsög, a majom, meg a nevadai csörgőkígyó divatozik. Mármint példakövetést illetően. Kérdezhetik, hogy akkor most miért jövök elő a gólyával, amikor az még bizonyos nacio­nalista, politikai természetű in­dulatok kiváltására is alkalmas állat, amennyiben török gyerek megvágta, a magyar gyerek pe­diglen gyógyítja. A szent alkot­mányügyi bizottság legyen a ta­núm rá, hogy én csak a költözés miatt hoztam szóba. Mert azért, úgy mostanában, a fűtési szezon beindultával okos dolognak mutatkozik délre húzni. Az indoknak csupán egy része az, hogy ott melegebb van, a másik fő ok az, hogy itt a hi­deggel persze összefüggésben télen sokasodnak a társadalmi problémák. Jobb ebből kima­radni - tartják a gólyák követői. Hogy kik ezek? Körülírom. Egy dialógussal:- Apukám, én marhára unom a Kanári-szigeteket, meg Tuné­ziát, menjünk már idén más­hova!- Jól van, szivi, de hova a manóba?- A Bahamákra gondoltam, de úgy intézd már, hogy ne kell­jen sokáig egy helyben ülni a re­pülőn!- Jól van, szivi, mondd meg a Juliskának, hogy csomagoljon be, a hétvégén mehetünk. Tulajdonképpen ennyi az egész. Juliska becsomagol, gaz­dagék elrepülnek, Magyaror­szágon süvít a dermesztő északi szél, a Bahamákon bólintgatnak a pálmafák, a télből-ny árba című programokra szakosodott uta­zási irodák ügyvezető igazgatói meg diszkréten dörzsölgetik a tenyerüket össze. Hát ezért mertem én szóba hozni a gólyamadarat. Van per­sze egy lényeges különbség: a gólya itthon költ, az újgazdag meg a Bahamákon. De sokat. Nyilván azt mondják most, hogy irigylem azokat az embe­reket, akik ezt megtehetik. Iga­zuk van, tényleg irigylem. De el­sősorban nem azért, mert annyi pénzük van, hogy télen elutaz­hatnak a Bahamákra, hanem fő­leg azért, mert annyi szabadide­jük van, hogy a maradék kevés munkaidőből is kitelik annyi pénz, hogy a sok szabadságot a trópusokon élvezzék. Szegény gólya meg amíg itthon van, fész­ket épít, fiókákat költ és nevel, valamint nap mint nap meg kell neki keresni a betevő kígyót, bé­kát. Kiteszi a lelkét ez az itt ho­nos madár. A gólya védett állat. Az új­gazdagokban meg csak egy dol­got tudnék szeretni. A pénzüket. Hámori Zoltán Frankfurt dönt Európa jövőjéről Az európai integrációs törekvések 1958-ban, a Közös Piac megalakulásával kezdődtek. Ezt követte az egységes mezőgaz­dasági politika kialakítása. Az egységesülés harmadik lépése a Monetáris Unió létrehozása lesz. Szapáry György, az MNB al­elnöke a pénzügyi szövetség jövőjéről tájékoztatott. Maastrichti kritériumokként emlegetik azokat a követelmé­nyeket, amelyek teljesítése a feltétele annak, hogy valamely ország bekerüljön a még az ez­redforduló előtt megalakuló Európai Monetáris Unióba. A mérce magas. Eddig csak Lu­xemburg teljesítette. A Monetáris Unió léte fontos Magyarország számára is, bár felvételünk ma még szóba se jöhet. A szervezet kemény magját képező államok - Né­metország, Franciaország, a Benelux-államok - ugyanis fontos kereskedelmi partnerei hazánknak, és ez nyilván érez­teti hatását majd a magyar ke­reskedelempolitika alakulásá­ban is. A ma ismert tervek szerint az unió pénzügyeinek intézése az Európai Központi Bank (EKB) hatásköre lesz. A bank fő fel­adata az árfolyam-politika ki­alakítása, a tagállamok hivata­los nemzeti tartalékainak meg­határozása, kezelése, valamint a fizetési és pénzforgalmi rend­szer akadálytalan működésének biztosítása. Az árstabilitást, mint elsődleges célt, a bank úgy kívánja elérni, hogy függetle­níti magát a költségvetéstől és a politikától. Ezért sem kormá­nyokat sem helyi önkormány­zatokat nem finanszírozhat. A monetáris unión belül te­hát a bank lesz a döntéshozó. A nemzeti jegybankok gyakorlati­lag regionális fiókként fognak működni, amelyek végrehajtják a központi bank intézkedéseit. A nemzeti jegybankok éppúgy függetlenek lesznek a kor­mányzattól, mint maga az eu­rópai központi bank is, amely­nek kizárólagos joga lesz a bankjegykibocsátás engedélye­zése is. A jegybankoknak fontos sze­repük lesz a területi informá­ciógyűjtésben. Hozzájuk nyújt­ják be a kereskedelmi bankok likviditási igényüket, amelye­ket továbbítanak a frankfurti központi bankhoz. Itt döntenek piajd a jövő évezredben Európa sorsáról. (bozsó) Nem csak a húszéveseké a világ A nyugati cégek magyarországi letelepedése más munkaerő-pi­aci értékrendszer meggyökeresedését is jelentette. A külföldi cé­gek friss diplomásokat keresnek vezető állásokba. De mi lesz azokkal, akik már túl vannak a harmadik X-en? Erről kérdeztük Lévai Zoltánt, az Országos Szervezési és Vezetési Társaság elnö­két, az Országos Személyügyi Kollégium titkárát.- Alapjaiban mások az elvárá­sok a munkavállalókkal szem­ben, mint a teljes foglalkozta­tottság időszakában - mondja a minisztériumi főosztályvezető.- A vidék „kiürülése” is akkor kezdődött el, mivel az infra­struktúra a fővárosban épült ki, amely vonzotta a friss munka­erőt. Most egy új urbanizációs folyamat megy végbe, s már nemcsak a főváros szívja fel a szakképzett munkavállalókat, hanem sokszor maga a vidék is.-A vidéki munkaerő könnyű vagy nehéz helyzetben van a fő­városihoz képest?- Számtalan fiatal ingázik Budapest és szülőfaluja, városa között, mert a nyugati cégeknek kell a szaktudásuk. Ez is azt jelzi, hogy a vidéki munkaerő nincs hátrányban.- Mennyire felel meg a honi, s a vidéki szakképzés a multinaci­onális cégek követelményeinek?-A legtöbb nyugati vállalat személyügyi szakembere tuda­kozódik, hogy a cége profiljába melyik magyar egyetem, főis­kola tanrendje vág. A vidéki fel­sőoktatási intézmények ebben sincsenek lemaradva.- Miért csak a friss diplomá­sok kelendőek?- A nyugati cégek nemcsak a gépeiket, hanem a már jól bevált munkakultúrájukat is hozzák magukkal. Ebbe pedig - az ő vé­leményük szerint - egy még „érintetlen” fiatal könnyebben beilleszkedik, mint egy idősebb kolléga. Sokat számít a nyelvtu­dás, amellyel szintén inkább a fiatal generációk rendelkeznek. Ám ma már a külföldi cégek is belátják, hogy a nyelvtudás ön­magában nem minden, s a fiatal­ság is eltart 40 éves korig. Csupa sztár ár! .«ff 599 Ft Héra főzőmargarin 500 g 145Tt 129 Ft "B" minőségű rizs ikí jár» 118 Ft Porcukor 0.5 kg 7TTÍ 57 Ft őrölt kávé November 25-től fantasztikus akció az ország valamennyi Jééé diszkont áruházában! 11 Kezdődhet a szuper bevásárlás! Nehogy otthon felejtse a legnagyobb kosarát! DISZKONT Clivia papirzsebkendő 100 db ^72-ff 65 Ft Tomi kristály 54 kg J29W 965 Ft Rauch Happy Day narancslé 100%-os, 1 liter j«ft 125 Ft Príma szűrt almaié, 12%-os llller jRrű 65 Ft Napoleon Le Brun brandy 0.7 liter j*?n\ 689 Ft Törley Charmant Doux pezsgő, 250 g ^ 269 Ft Áraink az akciós készlet erejéig érvényesek. 0J5 fiter jo*r269 Ft+u Julius Meinl Montana nugát, Tempo, Whistler, Dreher Pils, Konyakmeggy tejszínes, Harlekin szelet, OJSlker Kellemes 140 g jusrff 219 Ft jítr 63 Ft 30 g 32TÍ 26 Ft ^ 62 Ft+ü vásárlást! t i

Next

/
Thumbnails
Contents