Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-12 / 290. szám

1996. december 12., csütörtök 5. oldal Hazai Tükör A múlt hónapban adtak át a tompái vízműtelepen egy új, nagy kapacitású vízszűrő be­rendezést. Ez tízszer nagyobb teljesítményű, mint az 1990-ben épített régi. Ehhez még egy iszapszárítót is épített a kivitelező. Ebbe kerül át a szűrőből a vegyszerezett arzénes iszap. Mint ismeretes, a falu kútjaiból nyerhető víz nagyon arzénes, ezért kellett bővíteni a vízmü­vet. Felvételünkön az új szárító látható. fotó: kiss béláné Hat hónapra visszamenőleg még igényelhető az ellátás Pótolható az elveszett pótlék A gyermektámogatási rendszer tavalyi átalakítását követően 170 ezerrel csökkent a családi pótlékban részesülő családok száma. Mint utóbb kiderült, a csökkenésben nem csupán a jö­vedelemkorlátozás bevezetése játszott szerepet, hanem az is, hogy sokan elmulasztották benyújtani kérelmüket, illetve hibá­san töltötték ki az igénylőlapot. Kérhető-e utólag, visszamenő- legesen az ellátás? - kérdeztük Forgó Györgynétól, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető­jétől.-Igen - válaszolta a szak­ember mert a családi pótlék visszamenőlegesen hat hónapra jár. Akik tehát a tavaly április­ban megállapított jövedelem- határok alapján jogosultak az ellátásra, erre vonatkozó igé­nyüket most utólag még be­nyújthatják. Emlékeztetőül: az érvényben lévő rendelkezés szerint azok a szülők jogosultak erre a gyer­mekellátására, ahol az egy főre eső jövedelem 19 500, egye­dülállók esetében 23 400 forint. Akik idejében eleget tettek a rendelkezésnek, de rosszul töl­tötték ki az igénylőlapot és emiatt húzódik ügyük intézése, késve ugyan, de nem hat hó­napra, hanem a teljes időre visszamenőleg megkapják az ellátást. Akik annak idején megfe­ledkeztek az igénylésről, ké­sőbb pedig azért nem jelentkez­tek, mert úgy vélték, hogy már végképp elkéstek vele, most pó­tolhatják a mulasztást. Esetük­ben — az idézett előírásnak megfelelően - igényük beérke­zésének dátumától számítja vissza az egészségbiztosítási pénztár a hat hónapot. Az utólagos igényeket egyébként a munkaviszonyban levőknek - ha a munkaadó kifi­zetőhellyel rendelkezik - a munkahelyükön, a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban része­sülőknek a nyugdíjfolyósító igazgatóságnál, egyéb esetek­ben a megyei egészségbiztosí­tási pénztáraknál, illetve kiren­deltségeknél kell benyújtani. Az igénylőlaphoz jövede­lemigazolást kell csatolni az előző (1995) évi személyi jö­vedelemadó-bevallás alapján. (újvári) Kárpótlás a túlélőknek Életjáradékra váltható jegyek A műszaki szakértő az autóroncs kormányművét vizsgálja Három per anyagát vonták össze (Folytatás az 1. oldalról) A tragédia 1995. május 17-én, este hat óra körül történt az- aluljáróban. L. László - mint utóbb a vizsgálat megállapí­totta, súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt - vé­rében 2,77 ezrelék alkohol­koncentrációval. Az aluljáró­ban a Saab áttért a menetirány szerinti bal oldalra - az ügyész vádirata szerint éppen az alkoholos befolyásoltság miatt. A másik sávban aztán érintőlegesen összeütközött a szemből szabályosan érkező autóval, majd frontálisan az­zal a kocsival, melynek veze­tője kórházba szállítását köve­tően meghalt. Mindezek alap­ján a bíróság halált okozó it­tas járművezetés gyanújával továbbította a kecskeméti vá­rosi bíróságra az aktákat.- A vádlott ellen tulajdon­képpen három különböző ügyben egyesítettük az eljá­rást - kezdte válaszát dr. Sze­leczki Zoltán bíró úr arra a kérdére, hol tart most a vizs­gálat. - Az 1993-ban elköve­tett korábbi balesete ügyében utóbb felmerült, hogy L. László és felesége is hamisan tanúztak, ezért ellenük 1994 januárjában a városi ügyész­ség vádiratot nyújtott be. Az eljárás hatálya alatt történt az újabb halálos baleset az alul­járóban. Ez a második ügy, amelyet vizsgálnunk kell. Végül, mindezeket követően, a rendőrök egy igazoltatás so­rán a vádlottat ittas járműve­zetésen „kapták” a Széche- nyivárosban. Korábban ter­mészetesen már bevonták ve­zetői engedélyét. Ennek meg­felelően idén áprilisban hamis tanúzás, halált okozó ittas járművezetés, és külön egy újabb ittas járművezetés vád­jával indult meg a bírósági el­járás.- Mikorra várható ítélet- hozatal?- Jelenleg a műszaki szak­értői véleményeket várjuk. A vádlott, illetve védője véde­kezésként ugyanis azt hangoz­tatják, hogy a Saab kor­mányművé váratlanul meghi­básodott a baleset előtti pilla­natokban, aminek következ­tében az autó irányíthatat­lanná vált. Nekem mint bíró­nak természetesen kötelessé­gem megvizsgáltatni, hogy egy esetleges műszaki hiba közrejátszhatott-e a baleset­nél? Májusban kértük fel az igazságügyi műszaki szakér­tőt, hogy vizsgálja meg az autó roncsát, különös tekintet­tel a kormányműre, fékre, fu­tóműre. A szakértő a szervoműben anyagmaradványokat talált, de ennek eredetéről nem tu­dott nyilatkozni, ezért újabb szakértőt kértünk fel a vizsgá­latok kiegészítésére. Amint ez elkészül, folytatódhat az eljá­rás. Bán János Az adóhatóságnak kulcsa lesz az adatbank trezorjaihoz Országos információs hálózat A gazdaságot feltérképező új informatikai rendszert alakíta­nak ki a szakemberek. Olyan hálózatot, amely a vállalko­zóknak és a döntéshozóknak naprakész adatokat szolgáltat, s egyben hathatósan segíti a feketegazdaság „kifehérítését”, és az adócsalások felderítését is. Az új rendszerről tegnap a kormányzati, önkormányzati szervezetek, az adóhatóság és a vámhivatal képviselőinek részvételével kezdődött ta­nácskozás. Az Európai Unió­ban elfogadott adatközvetítő rendszerek kidolgozói, a fran­cia CESIA cég vezető képvi­selői ismertették azokat az eszközöket és eljárásokat, amelyek révén vállalatok és hivatalok ezrei között megva­lósítható a megbízható, gyors adat- és információcsere. A konferencián elhangzott, hogy a cég- és ingatlannyilvántar­tásban már megkezdték a kor­szerű informatikai rendszer kialakítását a szakemberek. A tervek szerint három-négy éven belül a nemzetgazdaság nagy részének adatai benne lesznek a hálózat elektronikus adatbankjában. Az elektroni­kus trezorból az illetékesek - így például akár az adóhatóság - bármikor lehívhatják a cé­gek árbevételi és forgalmi ada­tait. Csökkent az infláció az ősz végén Két olyan törvényjavaslat tárgyalását kezdte meg teg­nap az országgyűlés, amelyről előreláthatóan csak a jövő héten kezdődő téli szünet után szavaznak majd a hon­atyák. Az egyik a csődtörvény módo­sítása, ami elsősorban a felszá­molásra vonatkozó szabályokat érinti. A másik a zsidó kárpót­lásról szóló törvényjavaslat. A második világháború utáni békeszerződés arra kötelezte a magyar kormányt, hogy mind­azok vagyonát adja át a ma­gyarországi zsidó szervezetek­nek, akik a faji üldözések áldo­zataként elpusztultak és utánuk örökös nem jelentkezett. Az ezekkel a szervezetekkel Az MSZOSZ feltétlenül szük­ségesnek tartja az energia­árak emelésének kompenzá­cióját - elsősorban a nyugdí­jasok és a szociális illetve la­kástámogatásban részesülők körében. A szövetség indítványának lé­nyege az, hogy az ellentétele­zésben mindazok részesülje­nek, akiknek jövedelme nem haladja meg a 19 500 forintot. Boros Sándor, az MSZOSZ gazdasági szakértője munkatár­sunknak elmondta:- Az MSZOSZ elfogadható­nak tartja az energiaár-emelést, de csak az infláció mértékével arányosan.- A kompenzációt illetően úgy véljük: azért kellene 19 500 forintnál meghúzni a „vonalat”, mert mintegy 1 mil­A karácsonyi könyvvásárra megjelent Guinness rekordok könyve is hírt ad arról a páratlan teljesítményről, amely a most záruló millecen- tenáriumi évhez kapcsolódik. Még tavaly nyáron, a jubileum előrendezvényeként tizenöt honfitársunk kerekedett fel, hogy az őseink útján elneve­zésű lovastúra keretében meg­ismételje a honfoglalást. 136 nap alatt összesen 4500 kilomé­tert tettek meg, és október 14- én érkeztek vissza a budapesti Hősök terére. Az embert próbáló sporttel­jesítmény egyszersmind példát­lezajlott tárgyalások eredmé­nyeképpen közalapítványt hoz­nak létre, amelynek a kormány átad négymilliárd forint címlet- értékű kárpótlási jegyet. Ez az összeg életjáradékra váltható. A törvényjavaslat szerint az a 60 éven felüli magyar állam­polgár részesülhet élete végéig életjáradékban, aki a párizsi békeszerződés szövege szerint támogatható és állandó jelleg­gel Magyarországon él. A járadék juttatásáról és az abban részesülő személyek ki­választásáról a közalapítvány dönt. A járadék összegét ugyanúgy kell megállapítani, mint az egyéb, életjáradékra váltható kárpótlási jegyek ese­tében. (simonffy) lió 700 ezer nyugdíjasnak jelen­leg ennyiből, vagy ennél is ke­vesebből kell megélnie. Ők már a tűrőképesség határán járnak, tovább nem terhelhetők.-Ugyancsak ebbe a jöve­delmi körbe tartozik nagyon sok olyan család, amely két, há­rom vagy több gyermeket ne­vel. Ők szintén a létminimum határán élnek, s az energiaárak drágulása lehetetlen helyzetbe sodorja őket.- Az MSZOSZ ugyanakkor - elsősorban a sorozatos ben­zináremelések kapcsán - elen­gedhetetlennek tartja a teljes energiaszektor átvilágítását.- Kezdeményezni kívánjuk a díjtételek kiszabásának szigo­rúbb ellenőrzését és szorgal­mazzuk a fogyasztóvédelmi törvény mielőbbi megalkotását is. (szalóky) lan lovasrekord is, mert nem váltották a lovakat. A többsé­gében civil túrázók között - ol­vasható a Guinnessben - három hölgy is lovagolt, s a legfiata­labb, Diószegi Edina könyvben is beszámolt a maratoni túra so­rán átélt kalandokról. A rekordok könyve egyéb­ként a Magyar Könyvklub kere­tében újjáalakult Officina Nova gondozásában látott napvilágot. A kiadó most egy különleges történelmi képeskönyvsoroza­tot is útjára indított. A gazdag képanyaggal illusztrált kötetek a magyar történelem és műve­lődéstörténet korszakain vezet­nek végig. A fogyasztói árak novemberben 20,1 százalékkal haladták meg az előző év hasonló időszaká­nak árszintjét. A KSH szerdai közlése szerint tavaly novem­berben ez az adat még 28,7 szá­zalék volt. Az idei 11 hónap át­lagát a múlt év 11 hónapjának átlagával összevetve az áremel­kedés mértéke 24 százalék. No­vemberben a korábbi hónapok­hoz képest kevésbé emelkedtek az árak, a havi ráta 0,8 százalék lett. Az októberi szinthez viszo­nyítva az élelmiszerek ára ösz- szességében 0,6 százalékkal emelkedett. Az átlagosnál na­gyobb, 2,9 százalékos volt az áremelkedés az étolajnál, 1,7 százalék a sajtoknál, 1,5 száza­lék a cukornál, 1,3 százalék a zsírféléknél, kenyérnél, péksü­teménynél. A burgonya ára no­vemberben is csökkent. A ruhá­zati cikkeknál 2 százalékos ár­emelkedést regisztráltak. Ugyancsak az átlagot megha­ladó 1,8 áremelkedést mértek az üzemanyagoknál. A háztartási energiánál 0,6 százalékos, a szeszesitaloknál, dohányárunál 0,4 százalékos, a szolgáltatá­soknál 0,3 százalékos az egy hónap alatti árnövekedés mér­téke. A múlt év novemberi helyzethez viszonyítva az élel­miszerek 16 százalékkal drágul­tak. Ugyanakkor például a liszt­nél 51, a száraztésztánál 32, a tartósított gyümölcsnél 31, a péksüteménynél, kenyérnél, a baromfihúsnál 28, a tojásnál 26, a margarinnál 24, a cukornál 20 százalékos volt az áremelkedés. Az átlagosnál kisebb, 12 száza­lékos áremelkedést regisztráltak a szaláminál, szárazkolbásznál, sonkánál, 11 százalékot az ét­olajnál, 4 százalékot a sertés­húsnál. A burgonya ára 42 szá­zalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban november­ben. A szeszesitaloknál, do­hányárunál az átlagos mértéket meghaladó 24,6 százalékos volt az előző év novemberéhez ké­pest az árnövekedés. Ezen belül a dohányáruknál 29,4 százalé­kos áremelkedést mértek. A tar­tós fogyasztási cikkeknél 13,4 százalékos átlag alatti, a háztar­tási energiánál 24 százalékos, a ruházati cikkeknél 23,9 száza­lékos, a szolgáltatásoknál 22,2 százalékos, az egyéb cikkeknél, üzemanyagoknál 21,2 százalé­kos áremelkedést regisztráltak a múlt év novemberéhez viszo­nyítva. Javaslat kompromisszumra. A KDNP hétvégi tanácskozása legyen tárgyalási fórum, ame­lyen a kölcsönös megegyezés jegyében Giczy György el­nökké jelölése mellett válasz­szák ügyvezető elnökké Lator­cai Jánost - javasolja a KDNP két alapító tagja, Keresztes Sándor tiszteletbeli elnök és Varga László országgyűlési képviselő. Lesz Phare-pénz. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány örömmel nyugtázza, hogy a kormány a jövő évi költségve­téséből 1,8 milliárd forintot irá­nyoz elő az alapítvány finanszí­rozására. Ez az összeg az Euró­pai Unió 8,5 millió ECU-s tá­mogatásával együtt biztosítja az MVA 1997. évi tevékenysé­gét: a kis- és középvállalkozá­sok támogatását. Salamon László frakciótag. A Fidesz frakciója titkos szava­zással úgy döntött, hogy Sala­mon László független képvise­lőt, korábbi parlamenti alelnö- köt tagjai sorába fogadja. Rádiós, tévés beruházások. Az Antenna Hungária Rt. ha­marosan megkezdi azokat a be­ruházásokat, amelyek a média- törvény elfogadása nyomán há­rulnak rá. A jövő év végéig ki­építi a két országos kereske­delmi televízió és a négy URH rádióállomás földi és az MTV2 műholdas sugárzásához szük­séges berendezéseket. Bértárgyalások. Az ÁPV Rt. felhatalmazta igazgatóságának elnökét és vezérigazgatóját, va­lamint a Magyar Villamos Mű­vek Rt. vezérigazgatóját, hogy egyszeri jutalom formájában kifizethető keresetfejlesztésről tárgyaljanak az ágazati szak- szervezetekkel. A tárgyalások eredménye alapján fog hatá­rozni a többségi állami tulaj­donú energetikai cégeknél kifi­zethető jutalomról. Szerény, de megalapozott fel­lendülés előtt áll az ország. Jö­vőre 2-3 százalékos gazdasági növekedést lehet elérni - jelen­tette ki Draskovics Tibor, a Pénzügyminisztérium államtit­kára szerdán a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által rendezett, az 1997-es gaz­dasági kilátásokról szóló esz­mecserén. Az államtitkár sze­rint Magyarországon befejező­dött a piacgazdasági átalakulás alapvető szakasza. Jövőre az ál­lami újraelosztás a GDP-nek már csak 47-48 százalékát teszi ki. A magyar gazdaság túljutott egy hatéves stabilizációs szaka­szon is, a fizetési mérleg hiánya idén 1,5 milliárd dollárnál nem lesz nagyobb. Draskovics Tibor szerint 2000-re az ország olyan adósságállománnyal rendelke­zik majd. Kispénzűeknek nagy teher Javaslat az energiaárak ellentételezésére Magyar Guinness-rekord Jubileumi lovastúra őseink nyomában

Next

/
Thumbnails
Contents