Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. december 12., csütörtök Naptár December 12., csütörtök. Névnap: Gabriella. Névnapozóknak Gabriella: a Gábriel bibliai név latinos nőiesítése, jelentése: Isten embere. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Bulcsú, Csepel, Ella nevű olvasóinkat is! Évforduló 1821-ben e napon született Gustave Flaubert francia író. A francia próza egyik legnagyobb mestere. A sikert Bovaryné című regénye (1857) hozta meg számára, hősnője a sivár életéből kitörni vágyó, önmegvalósításra törekvő nő jelképévé vált. Érzelmek iskolája (1868) című fejlődésregényében saját nemzedékéről írt. Híres alkotómódszere, a „szenv- telenség” nem rideg érzéketlenséget, csak tárgyilagosságot, a valóság objektív ábrázolását jelenti. Főbb művei még: Salambo, Szent Antal megkí- sértése. 1880-ban hunyt el. Ökumenikus naptár A Gabriellák védőszentje az 1794-ben elhunyt Bourla Gabriella orsolyita szerzetesnő, akit a francia forradalom idején végeztek ki társaival együtt. Mi, Hol, Mikor? • A kiskunmajsai „Beszélni nehéz!”-kör ma délután 16 órakor nyitott könyvtári órát rendez a gimnázium könyvtárában. • Idén is megrendezik Jánoshalmán a karácsony előtti Ovi-Suli-Tini-Dili-t. A helyi iskolák diákjainak műsorát követően Dévényi Tibor és Szandi szórakoztatja a város fiataljait. A Dili pénteken a városi sportcsarnokban lesz. • Baján a JAMK kiállítótermében ma 15 órakor tart Dömötör János művészettörténész előadást. • Bácsalmáson a moziteremben pénteken délelőtt 11 órakor a Holló együttes Az elvarázsolt kastély című gyermekműsort játssza. • Pénteken 16 órakor nyílik Látható múlt címen fotókiállítás a kecskeméti Fotográfiai Múzeumban. Nagymama mesél címmel iskolatörténeti irodalmi pályázatot hirdetett a bajai fölvégi gyakorló általános iskola. A díjakat pénteken, az iskola alapításának 140. évfordulóján adták át. Felvételünkön a nyertesek: Tóbi Barbara, Nacsa Zoltán, Martin Viktor, Genáhl Éva, Bakos Eszter és Kovács Kristóf. FOTÓ: király László Nem csökken a kisközség lélekszáma Kevés a munkahely Kunadacson Kunadacs ezerhétszázhatvan polgárából mintegy ezer munkaképes korú. A kunszentmik- lósi munkaügyi központ ki- lencvenkét munkanélkülit tart nyilván a településen. A legutóbbi kunadacsi testületi ülésen tárgyalt, az alpolgármester által készített beszámolóból kiderül az is, hogy a községi önkormányzattól tizenketten kapnak jövedelempótló támogatást, tizenhat főt pedig közhasznú munkásként foglalkoztatnak. Kunadacs gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkezik, ennek ellenére sok család egészíti ki jövedelmét mezőgazdasági munkából. A község jól ismert a dohánytermesztésről, amely több mint száz családnak biztosít megélhetést. Kunadacson és a környező településeken - Kunszentmikló- son, Szabadszálláson, Kerekegyházán - is kevés a munka- lehetőség. A kedvezőtlen megélhetési lehetőségek ellenére Kunadacson nem csökken a lakosság lélekszáma. W. K. E. Dusnoki ajándékok Ezen a héten 500 forint értékű ajándékot vehet át minden 55., illetve 60. életévét betöltött dusnoki nyugdíjas hölgy és férfi. A helyi Karitasz segítségével ösz- szeállított és kiszállítandó 730 csomagban liszt, cukor és egyéb élelmiszerek találhatók. A település összesen 600 ezer forintot különített el a karácsony előtti ajándékozásokra. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy az iskolások a szünet előtti napon 1-1 kilogramm banánt kapjanak az ön- kormányzattól. Természetesen az óvodásokról sem feledkeztek meg, de nekik a Mikulás nyújtotta át a hasonló ajándékot. Orvhalászok a Kígyóson Orvvadászokra gyanakodtak a solti polgárok december 5-én, mikor a Kígyós-partról lövések hallatszottak. A Kígyós csárda közelébe érkező rendőrök azonban orvvadászok helyett orvhalászokat fogtak. Egy parton cirkáló Lada Nivában tizenöt halat és három egerészölyvet találtak. A két kecskeméti férfi autójában vadászatra csak kevéssé alkalmas dobóhálót leltek, mely legalább az orvhalászat tényét bizonyítani látszik. A három egerészölyvet nem vadászattal fogták be. Az elgémberedett, menekülésre képtelen állatokat csak össze kellett szedniük. S vallomásuk szerint csak szakember kezébe szerették volna juttatni a betegnek tűnő madarakat. Bár a kocsiban nem találtak fegyvert, az eset kapcsán tartott házkutatás során előkerült néhány kispuska- lőszer és fegyveralkatrész. így az orvhalászat mellett fegyverrel való visszaéléssel is gyanúsítják a két férfit. Nyársapáton 80 ezerbe kerül a földgáz A nyársapáti önkormányzat 80 ezer forintban határozta meg háztartásonként a lakossági hozzájárulást a leendő földgáz- hálózatra történő csatlakozásért. A közületek ennek az ösz- szegnek a dupláját kötelesek fizetni, míg a Haladás Szövetkezet, valamint a Ratio Kft. a telepeikhez ágazó vezetékszakaszok megépítését teljes egészében finanszírozzák. A helyi képviselő-testület döntése értelmében a fogyasztók részletekben is törleszthetik a rájuk eső költségeket, de 10 ezer forintot január 31-ig feltétlenül ki kell fizetniük. A körülbelül 40-50 millió forintba kerülő építkezéshez ugyanis csak akkor kap állami támogatást a falu, ha a költségek 80 százalékát mint saját forrást, februárig előteremti. Balesetek, Bűnügyek Kirabolt amerikai A fővárosban, a Lánchíd utca 5. számú ház előtti parkolóban három férfi pisztollyal megfenyegette az autójában ülő 46 éves amerikai állampolgárt, majd elvette táskáját a benne lévő 320 ezer forinttal, 2 ezer német márkával és 1600 amerikai dollárral, továbbá elvitte személygépkocsijának kulcsait is. Az anyagi kár mintegy 800 ezer forint. Ekszerbolti szarka Tegnapra virradóra betörők jártak Baján, a Grauaug Ármin utcai Nefrit ékszerboltban. A kirakat ablakát törték be, és öt márkás karórát vittek el. Az összes okozott kár értéke 90 ezer forint, ugyanis az ellopott órákon kívül összetörtek pár nagy értékű herendi porcelánvázát is. Drága ruhanemű December 7-én a pálmonostori postaházi dűlő egyik tanyájába törtek be ismeretlen tolvajok. Ruhaneműket és használati tárgyakat vittek el 90 ezer forint értékben. Gázpalack a telepről Ugyancsak betörők jártak' a félegyházi Tóth Árpád utcai gázcseretelepen. Kivágták a hullámlemezt, majd 10 darab gázpalackot elvittek, százezer forint értékben. Feltört rendelők Hétfőre virradóra két orvosi rendelőt is feltörtek a megyében. Baján a kórház üzemorvosi rendelőjébe hatoltak be tolvajok, és onnan négy telefonkészüléket, valamint két ventilátort vittek el, 120 ezer forint értékben. A madarasi rendelőből két számítógépet loptak el, félmillió forint értékben. Ragadozó madarak A halasi rendőrkapitányság közokirat-hamisítás ügyében nyomoz egy Szánkon tartózkodó német férfi ellen. A német korábban ragadozó madarak tenyésztésére kért hivatalos engedélyt, ám ennek érvényességi határidejét utóbb meghamisította. Defektes holland Egy 45 éves holland állampolgár feljelentést tett, mivel vasárnap a Totál-benzinkúttól vagy 100 méterre Kecskemét felé defektes kerekének cseréje közben meglopták. A tolvajok a nyitott kocsi kesztyűtartójából vették el a pénztárcát, amiben csaknem 80 ezer forintnak megfelelő összeg volt. Kifosztott diszkó Minap a félegyházi Fáraó diszkót látogatták meg ismeretlen tolvajok. Befeszítették az épület ajtaját, és 400 000 forintos kárt okozva elvittek négy hangfalat, két diszkólámpát és egy füstgépet. Dohány a „Vadászból” A félegyházi Vadász kocsmába a minap ismeretlen betörők behatoltak. Lefeszítették a lakatot az ajtóról, majd elvitték a dohányárut és váltópénzt. Az okozott kár 25 ezer forint. Nézőpont Nagy gólt lőtt a saját kapujába A. Tóth Sándor írása Találós kérdést tettek föl nekem: A budapesti Váci utcai vagy a fülöpjakabi fodrásznak megy-e jobban az üzlet? Aztán mindjárt még egyet: Mit gondolok, az adórendszer és a tb-szabályok tesznek-e különbséget kettőjük között? Az első kérdésen mosolyogtam, a másodikon elgondolkodtam. Naná, hogy a fővárosi szupergazdagok fodrásza keres jobban! Más árakat, más haszonkulcsot engedhet meg magának, mint a kistelepüléseken működő kollégái. Ami az adó- és a tb-szabályt illeti, nos, azt hiszem, egy kalap alá veszik - képletesen szólva - az aranybányászatot az agyagbányászattal. A tb-járulék fizetésének jövő évi változása az igazán kicsi kisvállalkozókat nagyon rosszul érinti. Ilyenek azok, akik a családi jövedelem kiegészítésére a fő munkájuk napi elvégzése után még dolgoznak, úgynevezett munkaviszony melletti vállalkozóként. S azok is, akik már nyugdíjasok, de rászorulnak, hogy az állam által folyósított, busásnak korántsem nevezhető járandóságuk mellé keressenek még valamennyit. Pihenés helyett. Eddig a minimálbér 10 százaléka után kellett nekik tb-járu- lékot fizetniük. Ennek fejében az égvilágon semmit sem kapnak ugyan, de még csak-csak kinyögték valahogy. Jövőre a minimálbér 45 százaléka után várják tőlük a tb-járu- lékot. Négy és félszeresre növelte a parlament ezt az adóter- hüket - mert hisz lényegében az. Ezek az emberek általában személyi szolgáltatást végeznek. Kistelepüléseken, ahol főállásban meg sem élnének - kicsi és pénztelen hozzá a népesség - sok helyütt ilyen iparosok dolgoznak. A megyében ezrekre tehető a számuk. Mit lépnek a tb-növelés ellenében? Sokan máris visszaadták működési engedélyüket. Nagy dugót lőtt a kormány, amikor ezt a módosítást keresztülvitte az országgyűlésben. Csak az a baj, hogy a saját kapujába. Mert a kisvállalkozók zöme minden bizonnyal behúzódik majd a feketegazdaságba. Élni kell valamiből. Vagyis nem nő a tb bevétele. S az is biztos, hogy szolgáltatók hiányában nem javul a falusi polgárok közérzete. Szomjasak a gabonaföldek Decemberben eddig párás, ködös volt az időjárás. A gabonaföldek mégis szomjaznak. Dr. Németh Ferenc, a bácsalmási Agráripari Rt. szakembere elmondta, a termőtalaj felső rétegében elegendő nedvesség van, de a középső réteg tartalékai fogynak. Ahhoz, hogy a búza jól kiteleljen, az év végéig 30-50 milliméter csapadék kellene. Ideális lenne, ha a következő két-há- rom hónapban 150-200 milliméter hó hullana. Az őszi szántás a vége felé jár. Kitüntetést kapott Tiszaalpár A Millecentenáriumi Emlékbizottság emlékéremmel jutalmazta Tiszaalpár önkormányzatát a honfoglalás 1Í00. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények színvonaláért. Karácsonyi koncert Karácsonyi hangversenyt ad a félegyházi József Attila Általános Iskola énekkara december 17-én, kedden este fél hétkor az Ótemplomban. A műsorban közreműködnek a városi zeneiskola tanárai és növendékei. EXTRAFON december 31-ig ERICSSON GA 318 + Pannon kártya mindössze 34.900.- Ft + Áfa, amiből 3 HIVATALOS VISZONTELADÓ hónapig, X 3 ezer Ft-ért telefonálhat! + 5.000 Ft értékű vásárlási utalvány 'KTI ^erü*eti képviselet E.m.Éli.ia.alJé. ÁÁJ és S2ervlz. Kecskemét, Munkácsy u. 19. Tel.: 06/20/33-33-77, fax: 76/416-159 <duTT> ritz mérőtranszformátor A világ mérőtranszformátor-gyártásának egyik vezető vállalata megnyitja magyarországi gyáregységét Kecskemét-Kadafalván. A magas műszaki technológiát igénylő' gyártás beindításához szakembereket keresünk a következő területekre: • műszaki vezetőt, a gyártás bevezetésének és felügyeletének irányítására, vezetésére: • technikusokat, a gyártástechnológia honosítására és felügyeletére; • betanított munkásakat, korszerű és minőségi tekercselési tevékenységre. Ha Ön szeretné egy fejlődő és korszerű vállalat dolgozőjaként jövőjét biztosítani, küldje el önéletrajzát az alábbi címre: 6000 Kecskemét-Kadafalva Heliport reptér Tel.: 76/486-016. BARTA PÁL <39375)