Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-19 / 270. szám

p •mjr ' 1 iYäl2lUZ kezdőknek és profiknak Elbocsátásokról és tervekről a Délhús elnöke A beruházásoknál Baja az első Az évek óta csökkenő hazai húsfogyasztás és a vásárlóerő csökkenése arra kényszeríti a pécsi székhelyű Délhús Rt.-t, hogy költségeinek csökkenté­sével, a gyártás ésszerűsítésé­vel erősítse pozícióját a húspi­acon. Ezt Brun József vezér- igazgató mondta el a cég kecs­keméti sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató beszélt az elkö­vetkező időszakban tervezett elbocsátásokról is. Mint mondta, a létszámcsökkentés csak átmeneti, az elbocsátá­sokra azért van szükség, hogy a cég 2000-ig szóló fejlesztési programját megalapozzák. E program keretében a most ut­cára kerülők többszörösének kívánnak új munkahelyet te­remteni. A sajtótájékoztatón részt vett Reinhard Diethardt, a Délhús Rt. igazgatóságának osztrák elnöke is. Az elnök la­punknak az ezredfordulóig tervezett programról, a Délhús 2000-ről, valamint az ehhez kapcsolódó intézkedésekről nyilatkozott.- Miért volt szükség egy ilyen hosszú távú programra?- Célunk, hogy az ezred­fordulóig a lehető legmoder­nebb technológiával működő termelőüzemet építhessük fel. Ám addig sem alhatunk, hi­szen egy ilyen beruházást meg kell alapozni és ez egy hosz- szabb folyamat. Költségeket kell megtakarítanunk a terme­lésben, közben pedig a tech­nika minden lehetőségét ki kell Reinhard Diethardt használnunk, hogy kiváló mi­nőségű termékeket állítsunk elő.- A költségmegtakarítás ■ most háromszáz dolgozó el­küldését jelenti.- A dolgozók elbocsátása a termelés átstrukturálódásának a következménye. A három gyárunkat - a pécsit, a bajait és az alsómocsoládit - teljes mér­tékben szakosítjuk. Baján készárutermelés és az egész vállalatot átfogó logisztikai központ lesz. A logisztikától sokat várunk. A miénk egy olyan cég, amely három gyár­ban termel, ám piaca egész Magyarország. Ezért szükség van a jó szervezésre. A logisz­tika létrehozása nagy feladat, a részletek kidolgozása szakem­berekre vár. Mindezt Baján szeretnénk megvalósítani, mint ahogy további fejlesztése­inket is Bajára koncentráljuk.- A szóbeszéd szerint éppen ennek ellenkezőjére töreked­nek. Ezek szerint nem igaz, hogy a bajai gyár szerepét a pécsi veszi át?- Elég, ha csak megnézi az ember a beruházási feltétele­ket. Pécsen szinte a város kö­zepén van az üzemünk, ott már lehetetlen a teijeszkedés. Ba­ján viszont van ehhez megfe­lelő terület, hiszen a város szé­lén van a gyár.- Akkor elképzelhető, hogy a most elbocsátottakat 2000-ig visszaveszik munkahelyükre?- Ha csak Baját nézzük (a háromszázból kétszászötven embert innen küldenek el - a szerk. -), sokkal több dolgo­zót fogunk visszavenni, mint a most elbocsátott létszám. A cég életében bekövetkező minden jövőbeni beruházás­nál - így a 2000-ig zöldme­zős beruházásban megépí­tendő új üzemnél is - Baját helyezzük előtérbe. Tulaj­donképpen már jövőre is lesz felvétel, csak más szakkép­zettségű emberek és persze kevesebb számára, mint a most elküldöttek. A Délhús 2000 terv lé­nyege, hogy hosszú távon megmaradjon a vállalat. Ezért ezeket a lépéseket - úgy érzem - megértik az emberek. Természetesen aki­ket érintenek az elbocsátások, azok nem boldogok emiatt. W. Király Ernő Holnap nyílik a Foodapest A Budapesti Vásárközpontban a kilencvenes évek elején megkezdett fokozott ütemű szakosodásban a Foodapest megkülönböztetett szerepet kapott. Mind a szervezők, mind a kiállítók nagy érdeklő­déssel tekintettek a szakkiállí­tás elé. A megszületést egy kö­rültekintő „családtervezés” előzte meg. Tanulmányok sora készült el, amelyben nemcsak a hazai élelmiszeripar lehető­ségeit vették számba, hanem nemzetközi kitekintéssel is igyekeztek a Foodapest Nem­zetközi Élelmiszeripari, Ital- és Élelmiszer-gépipari Szakki­állítás helyét megtalálni, sze­repét meghatározni. A novem­ber 20-23. között harmadik alkalommal megnyíló Fooda­pest előtt Kadala Erzsébet pro- ject managerrel beszélgettünk az előkészületi munkálatokról.- Aránylag rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a be­mutatóra szükség van. Nagyon fontos fórum a szakemberek számára. A magyar élelmiszer- iparban ment végbe a leggyor­sabban a magánosítás. Ebben az iparágban stabilizálódnak a körülmények a legrövidebb idő alatt. Mindezt a szakkiállí­tás is nagyon pontosan tükrözi vissza. A részt vevő cégek ma már egy hosszú távú üzleti stra­tégiában gondolkodnak, ami­ben megkülönböztetett fontos­ságú szerep jut a Foodapestnek is.- A hazai érdeklődés mel­lett jelentős a külföldiek száma is?- A szakkiállítás nemzet­közi jellege már az első alka­lommal meghatározó volt. Az elmúlt évek tapasztalatai alap­ján 25-30 országból érkeztek kiállítók. Érdekességként meg­jegyezhető, hogy a Hungexpo Rt. történetében ez volt az első szakkiállítás, amit exportáltak. Lengyelországban Krakofood néven rendezték meg több al­kalommal is. Elképzeléseink szerint Kelet-Európa államai­ban is szeretnénk a Foodapest image-val jelentkezni. Az élelmiszer-ipari sereg­szemlén Bács-Kiskun megyei cégek is jelen lesznek. EU-értekezlet a marhapiacról A szarvasmarhák nyilvántartá­sával és a marhapiac helyreállí­tásával összefüggő kérdések állnak a középpontban az Eu­rópai Unió mezőgazdasági mi­nisztereinek hétfőn kezdődött ülésén. Ámbár hivatalosan nem szerepel a napirenden, elkép­zelhető, hogy egyes delegációk felvetik a brit marhahús embar­gójának részleges feloldását olyan készítményekre, amelyek bizonyíthatóan mentesek min­denféle kórtól. A piac stabilizálásának leg­sürgősebb lépéseiről már előző, október végi ülésén döntött a miniszteri tanács. Veszteséges a Cofinec Az év első kilenc hónapjában 19,2 millió francia frank nettó veszteséget könyvelt el a Cofi­nec S.A. A csomagolóanyago­kat gyártó és forgalmazó társa­ság 492,8 millió francia frank árbevételt ért el, ami egy száza­lékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakának árbevé­tele. A társaság tőzsdei gyorsje­lentése szerint az alacsony eredmények elsősorban a ma­gyar gazdasági növekedés las­sulására vezethetők vissza, va­lamint lengyelországi gyáruk magas költségekkel járó próba- termelésének következménye. A Cofinec kamatfizetések előtti üzleti eredménye 11,2 millió francia frank volt, ami 78 százalékkal kevesebb a bázis­nál. A csökkenéshez hozzájá­rult a kecskeméti Petőfi Nyom­dánál képzett 10 millió frank értékű céltartalék, amelyet mű­ködési költségként számoltak el. Szeptember 30-ig 14,8 mil­lió frank adózás előtti üzleti veszteség keletkezett a Cofi- necnél, szemben a bázisidőszak 23,6 millió frankos nyereségé­vel. Végeredményben a vállalat 19,2 millió frank mérleg sze­rinti veszteséget könyvelt el. Virágot az ünnepeiteknek A Virágot Erzsébetnek, de mennyiért? címmel tegnap megjelent cikkel kapcsolatban - amely fővárosi árakról szólt - volt olyan kereskedő, aki mél­tatlankodását fejezte ki, mond­ván, hogy náluk, Kecskemét központjában nem ilyen árak vannak. A szegfű csak 90 fo­rint, de a rózsaáraik is kedve­zőbbek - 220, 250, 280, 295 - az említett cikkben szereplőnél. Csakhogy a virág is szabad­áras termék, ezért szinte ahány üzlet, annyi ár. Ezt szemlélte­tendő kérdeztünk meg néhány kereskedőt. A lista érthetően korántsem teljes. A kecskeméti Lestár téri boltban például egy szál bordó rózsa 160 forint, éppúgy, mint a gerbera. De ér­deklődtünk megyeszékhelyen kívüli boltokban is. Például a soltvadkerti Arany János utcai üzletben a szegfű 60 forint, s 100-100 forint a gerbera és a rózsa. Kalocsán a Rita szalon­ban 80-ért adják a szegfűt, a gerberát 120-ért, a rózsaáraik: 130-180. Kiskunhalason a fő­városi és megyeszékhelyi árak­hoz viszonyítva még olcsóbban lehet csokrot köttetni. A gerbe- ráért itt egy százast kémek, de ha ehhez 20 forintot teszünk, akkor választhatunk vagy két szál szegfűt, vagy egy íriszt. Li­liom van 200, de 400 forintért is. Baján az Örökzöldben a fré­Az orchidea a drága virá­gok egyike. A Petőfi Népe e képpel köszönti Erzsébet és Katalin nevű olvasóit. zia 120, a mini szegfű 60, a na­gyobb 70 forint. Rózsát lehet venni 200 vagy 300 forintért. De akik liliomot vagy flamin­gót szeretnének átadni az ünne­peiteknek, még több pénzt vi­gyenek magukkal. A zöldek árai szinte minde­nütt 30 forintnál kezdődnek - s hogy idézzek egy eladót-, acsil- lagos égig mehetnek. Némelyik levéldísz, vagy extra levél többe kerül egy virágszálnál. P. S. Fellendülésre várva | Szemléletbeli váltásra van | szükség ahhoz, hogy a Ma­ii gyár Gyáriparosok Országos | Szövetsége a magyar gazda- i ság fellendülésében meghatá- ! rozó szerepet játsszon a jö- § vőben, mondta Széles Gábor I az MGYOSZ közgyűlésének ; megnyitásakor. Az elnök sze-1 rint olyan terveket kell kidől-1 | gozni, amelyek a gazdaság növekedését és új munkahe- | lyek megteremtését szolgál­ják. ELMÜ-részvények | ; Az ÁPV Rt. az áramszolgál-1 I tató cégek közül utolsóként a Budapesti Elektromos Művek részvénycsomagját ajánlja fel | | a kárpőtlásijegy-tulajdono- soknak. Az ELMŰ jegyzett tőkéjének 8 százalékát kitevő, . 4,85 milliárd forint névértékű papírokat november 25-től j december 19-ig lehet je- ; | gyezni. 30 ezer forint ossz-1 címletértékű kárpótlási je-1 * gyért 4 darab, 10-10 ezer fo- . rint névértékű részvény igé- | nyelhető. I I Devizaszámlák I A lakossági nettó megtakarí­tásokon belül az idén október 1 végére csaknem egyötödére | csökkent a devizabetétek ará- f nya, noha tavaly ilyenkor még mintegy 25 százalékos volt. | - I Még idén pályázat a Ferroglobusra | Az Állami Privatizációs és ; Vagyonkezelő Rt. várhatóan ! az idén kiírja a Ferroglobus 1 I Kereskedőház Rt. privatizá- j ciós pályázatát - mondta el ; I hétfőn Endrődy Péter, az * ÁPV Rt. illetékese. Az előze- J tes elképzelések szerint a tár-1 I saság teljes állami tulajdonú | | részvénycsomagját, 87 száza- | léknyi tulajdonrészt ajánlanak | fel a befektetőknek a tőke- I emeléses privatizáció során. Újabb kiváló I magyar termékek Újabb tizenkét termék, illetve termékcsalád viselheti hétfő-1 i tői a rendszeresen ellenőrzött f kiváló magyar termék állami ; I minőség- és eredetjelző véd-1 | jegyet. Erről a védjegybizott- 1 | ság döntött. A pályázatok a Foodapest ’96 Nemzetközi , . Élelmiszeripari Kiállítás al-1 kalmából a MÉTE, a Hung- j expo és az ITD Hungary köz-1 | reműködésével meghirdetett 1 | rendkívüli pályázati felhí- § I vásra érkeztek. A bíráló bi-1 | zottság a beérkezett 15 pályá-1 zatból tizenkettőt talált min- j , denben megfelelőnek. A véd- | jegy bizottság a rostán fenn-1 I maradt mind a 12 élelmiszer-1 I ipari terméket érdemesnek | I minősítette a kiváló címre. I Szerkeszti: A. Tóth Sándor Klasszikus elegancia, biztonságos jövő Biztonság: Dupla légzsák, övfeszítő, ABS, körkörös ütközésvédelem, ő.ftklámpa, aszferikus tükör, Brendben megnövelt fikhatás, aktív biztonsági jutimüreniszer, superlock központi zárrendszer immobilizerrel. Felszereltség: Szenrokormány, elektromos ablakok és fithető tükrök, állítható kormány- és ülésmagasság, 0 rendben pollen mikroszürő,Jriss levegőcsatorna, színezett üvegek, külső hőmérséklet mérő, rozsdamentes acél kipufogórendszer. Motor: DOHC 16 szelep, 100-130 LE. trendben Minden rendben Az egyes típusok felszereltsége a fentiektől részben eltérhet. Ötéves kamatmentes részlet akár szerződéskötési díj nélkül. Nisszlát! Elit Motors Kft. • Kecskemét, Batthyány u. 26. • Tel.: 76/480-592 Hiezl és Társa Kft. • Baja, Kölcsey u. 73. • Tel.: 79/326-381 MINDEN RENDBEN CENTRUM ÁRAK NYERŐ ÁRAK! ISMÉT KAPHATÓK A NAGYSIKERŰ KATALÓGUS TERMÉKEK AZ ÁRUHÁZ MŰSZAKI OSZTÁLYÁN! -ETAtakarítógép 29.900 Ft- Siemens porszívó 17.900 Ft- Kombinált hűtó 19/4 44.900 Ft- Gőzölős vez. nélküli vasaló 3.990 Ft- Grundig TV TXT 51 cm 69.900 Ft Egyágú szarvasi csillár a katalógusban 8.990 Ft helyesen 2.990 Ft-os áron vásárolható meg. SZÍNES FARMERNADRÁGOK reklámáron 3.840 Ft, amíg a készlet tart. Szeretettel várjuk Kedves Vásárlóinkat. H33EQE1 MINDEN SZERDÁN AKCIÓ A 5sfi\-foop BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1996. november 20-án: Marha párizsi gombás, sajtos Ceglédi löncshús Csirke comb Csirke szárny Csirke far-hát Pulyka felsőcomb Sertés hosszúkaraj Sertésoldalas dagadóval Marha lapocka Ananász darabolt 250gr Kávé mix 65gr Tcibo mokka 250gr Paloma kávé vákumos 250gr Finomliszt 2kg Gold Pack Olaj 1 liter Fekete bors őrölt 250gr Lifeboy tusfürdő 400ml Old Spice affér shawe Silán koncentratum 500ml Prill mosogató 500ml 645 Ft/kg helyett 542 Ft/kg 615 Ft/kg helyett 555 Ft/kg 440 Ft/kg helyett 399 Ft/kg 271 Ft/kg helyett 242 Ft/kg 142 Ft/kg helyett 129 Ft/kg 445 Ft/kg helyett 399 Ft/kg 585 Ft/kg helyett 544 Ft/kg 463 Ft/kg helyett 432 Ft/kg 620 Ft/kg helyett 576 Ft/kg 155 Ft/db helyett 128 Ft/db 174 Ft/db helyett 150 Ft/db 387 Ft/db helyett 314 Ft/db 319 Ft/db helyett 268 Ft/db 132 Ft/db helyett 118 Ft/db 95 Ft/I helyett 206 Ft/I 328 Ft/db helyett 275 Ft/db 256 Ft/db helyett 238 Ft/db 868 Ft/db helyett 799 Ft/db 179 Ft/db helyett 167 Ft/db 173 Ft/db helyett 161 Ft/db Akciós áraink érvényesek: • SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2. • SZIL-COOP ÁRUHÁZ, Kecskemét, Kard. u. 30. (Hunyadiváros) ~ • SZIL-COOP ÁRUHÁZ Kerekegyháza, Fő u. 68. • SZIL-COOP ÁRUHÁZ Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. a Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő, akciós hirdetéseinket!

Next

/
Thumbnails
Contents