Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-15 / 267. szám
Változóan felhős ég Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE 14 15 15 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egyelőre folytatódik az átlagosnál enyhébb idő. Magyarország felett á magasban továbbra is enyhe levegő található. A nyugati területek felett több, keleten, északkeleten kevesebb felhő várható. Csak a nyugati megyékben valószínű elszórtan kisebb eső. Mérsékelt marad a légmozgás. Az erősen felhős nyugat országrészekben számítunk alacsonyabb csúcshőmérsékletre. Ott 11,13 fokig, míg az ország nagyobb részén 14, 16 fokig emelkedik délután a hőmérséklet. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Továbbra is melegfronti hatásra kell számítani, a fronthatás azonban lassan-lassan gyengül. Ennek ellenére a közlekedésben fokozott balesetveszéllyel kell számolni. Többször lesz erősen felhős az ég, elszórtan kisebb eső is valószínű. A szél egész nap mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet pár fokkal alacsonyabb lesz, mint az elmúlt napokban, de így is az átlagos felett: 12, 15 fok között várható. Estére 7, 12 fokig csökken a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) , Szolnok: 13 Kecskemét: Jászberény: 13 Baja: Tiszafüred: 13 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 11 Velencei-tó: 8 Fertő-tó: 7-9 Duna: 10 11 8-10 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 10-25 10-20 10-20 10-20 10-15 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 10-20 15-25 10-15 10-15 15-20 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Kutya mint reklámhordozó Kutya mint reklámhordozó Egy sztármanökennel sem lehetnének udvariasabbak. FOTÓ: FEB-REUTER November 15., péntek Napkelte: 6 óra 49 perckor Napnyugta: 16 óra 08 perckor Holdkelte: 10 óra 42 perckor Holdnyugta: 20 óra 18 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 328 cm volt. A Tisza Szolnoknál 69 cm, Szegednél pedig 129 cm magas volt. Közlekedés A 44-esen a 27-29+300. km- szelvény között padkaépítést végeznek. Az 50-es úton az Y- csomópontban autópálya-építési munkák miatt lesznek forgalomkorlátozások. Az 52-es út 4-5. és az 54-es út 5+975. leménél autópálya-építés miatt lesznek forgalomkorlátozások. Az 52-es út 25-27. km-e közt burkolatjavítás miatt sebesség- korlátozásra, előzési tilalomra és útszűkületre kell számítani. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyháza területén, az E75-ös sz. úton, Hercegszántón, délután a Du- namenti falvakban, Kecskemét lakott területén és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Kihallgatás- Tudna személy leírást adni a betörőről?- Hát, nem emlékszem, de az biztos, hogy dőlt belőle az alkoholszag.- No de mégis, valami konkrétabbat csak tud mondani?- Barackpálinka. Zenés vacsora Kocséron A kocséri óvoda alkalmazottai és szülői munkaközössége nagyszabású zenés vacsorát szervez november 30-án, szombaton este 7 órakor a község sportcsarnokában. Az est bevételét az óvoda eszköztárának bővítésére fordítják. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (középárfolyamok) Angol font 264,33 Görög drachma (100) 66,90 Német márka 105,64 Olasz líra (1000) 105,01 Osztrák Schilling 15,01 Spanyol peseta (100) 125,27 USA-dollár 159,10 Testvérvárosok A finnországi Hyvinkaa és Kecskemét között éppen tíz esztendeje létesült testvérvárosi kapcsolat. Ez alkalomból november 19-én este 18 órától rendeznek műsoros estet a kecskeméti ifjúsági otthonban. Az esten fellép a Hyvinkaa-i Népzene- és Néptáncegyüttes, az Észt Népzenei Együttes, a Kecskemét Néptáncegyüttes és a Kurázsi Táncműhely is. Iskolai napok Ezen a héten kezdődött és jövő hétfőn szellemi vetélkedővel folytatódik az iskolai napok rendezvénysorozata a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szak- középiskolában és Szakmunkásképző Intézetben. November 19-én és 20-án nyílt napot rendeznek, s otthont adnak a kecskeméti középfokú iskolák sport- versenyének is. Versmondó verseny Ötven versmondó jelentkezett az Élő költészet címmel meghirdetett 11. Bács-Kiskun megyei versmondó versenyre. A kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban - mely évek óta e verseny fő szervezője - november 17-én, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a versengés elődöntője. A megyei versmondó verseny döntőjét délután rendezik meg. íme egy gyönyörű londoni óangol juhászkutya, akinek a neve is szép: Baggybush Midnight Madness. Egy festőcég pályázati eredA választói érdektelenség kivédésére remek ötlete támadt a sztavropoliaknak: a helyhatósági választások november 17-ei második fordulóját sorsolással kötik össze. Akik elmennek szavazni, akár kétszobás lakást, vagy autót is nyerhetnek. A kezdeményezés azért született, mert az október 27-ei első forduló az orosz városEgy koszovói albán asszony kedden egy 6,34 kg súlyú és 61 centiméter hosszú fiú újszülöttnek adott életet Pris- tinában, a Szerbiához tartozó tartomány fővárosában. Az „óriásbébi” és 27 A nicaraguai főváros utcáit végre elnevezik, lehetővé téve ezzel a normális tájékozódást. A történelmi városmag az 1972-es földrengésben gyakorlatilag elpusztult, így a tájékozódás csak „természetes” viszonyítási ményhirdetésére érkezik éppen, ahol ő nyert: kampánykutya lesz belőle a legközelebbi hirdetési hadjáratban. bán teljes érdektelenségbe fulladt: a jogosultaknak kevesebb mint fele ment csak el szavazni. A sorsjáték keretében összesen 127 díjat lehet megnyerni - annyit, ahány választókörzetet a városban felállítottak. A sorsolási alapot, illetve a kisorsolható tárgyakat adakozó polgárok, cégek és intézmények ajánlották fel. éves édesanyja remekül érzi magát, s mindketten hamarosan hazatérhetnek otthonukba, ahol az édesapa mellett három testvér is várja a rekordok könyvébe illő súllyal született „kicsikét”. pontok - például fák - segítségével lehetséges. Ráadásul például a „fenn” és „lenn” meghatározás ma már nem a tényleges helymegjelölést takarja, csupán a helyiek emlékeiben élő viszonyítási irányt. Páholyból nézhette ez a négy kisgyermek Baján a Szent Márton-napi ünnepséget. A nagy tömegtől a Belvárosi templom lépcsőjén felállított színpadnak még a közelébe sem fértek, ezért a szülők úgy döntöttek, a fuvarozás mellett trónus gyanánt is hasznosítják a Trabantot. A tetejére ültették a kicsinyeket, mivel onnan jól láthatták Márton legendáját, melyet a Szent László ÁMK ötödikes tanulói adtak elő, fotó: zalavári László Nyeremény a szavazóknak Hat és fél kilós óriásbébi Managua utcaneveket kap Telefon és telefax Panasonic szakszerviz Ortelli Telefon Bt., Kecskemét, Lóverseny ,u. 1. Tel.: 76/487-111 (27736) Sürgősen eladő 1983-as évjáratú Mercedes 307 D, ponyvával, négyhengeres Csepel locsolómotor szivattyúval, 60 db 130-as locsolócső, kétsoros burgonyavető- és felszedőgép. Érd.: 78/486-707, 17 óra után. 1 db másfél hónapos vemhes tehén eladó. Irányár: 88 E Ft. Érd.: 76/472-927 100 hl Irsai bor eladó. T.: 78/381-176, 18 h után. 120 db fiatal anyabirka készpénzért eladó. Érd.: 76/467-510. 1958-as Land-Rover 750 E Ft-órt eladó. Érd.: 78/426-768. 1987-es VW Passat TD combi jó állapotban, 690.000 Ft-ért és egy 1990-es platós UAZ, 240D Mercedes motorral, 620.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/445-991. 2 M kalóriás mozdony kazán, hozzá tartozó 20 m magas, szigetelt, 8 mm falvastagságú, 600 mm átmérőjű kémény és egy 50 m3-es acéltartály eladó. Érdeklődni lehet: 06-60/480-709-es telefonon. 3 db éves üszőborjú, 300 db kisbálás hereszéna, háztáji fejőgép eladó. Tel.: 78/454- 291. 304 szögöl telek eladó. Tabdi, Rákóczi u. Érd.: Tabdi, Petőfi u. 52., este. 8 hektár szántóföld bérbeadó. Halasi, Fü- löpszállás, Petőfi u. 68. 84-es VW LT 28 5 személy + teher 1,6 t. Érd.: 78/461-650. 90-es 4 ütemű Wartburg friss műszakival eladó. Tel.: 76/382-228. 92-es VW Polo, 87-es 2 ü. Wartburg, 86-os Citroen BX TRD eladó. Tel.: 78/367-698 vagy 30/563-922. AKKUMULÁTOROK kedvező áron! Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Astra Karaván 1,4 SE 82 LE, 93-as, szép állapotban eladó. T.: 78/462-949. Audi 80 TD 85. évj. eladó. Tel.: 77/423-078 Audi 80-as, 90-es évjáratú, fehér, extrákkal eladó. T.: 78/381-150 v. 481-029. Barkas személy+teher, 86-os, friss mű- szakival. Érd.: 78/461-650. CSAK 3 NAPIG! A Sprinter Kft. téli termékekből (női és fiú bakancsok, női csizmák, férfi és fiú félcipők) árusítást rendez termelői áron. Az árusítás helye és időpontja: Kecskemét, László K. u. 16. november 21- 22-25-én 9-14 óráig. Eladó VW Transporter 2,4 D hosszított, 5 személyes, 1992-es évj. Tel.: 78/321-746. Duro Dakovic kombájn üzemképes állapotban 2 db adapterrel eladó. Érd.: napközben 79/351-519, este 79/356-571 Eladó VW Transporter, 82-es 2.0 B, friss műszakival, nagyon jó állapotban. Érd.: 06- 20/464-364-es telefonon. Eladó lakást, házat keresek Bács megyében. 24/411-012 Eladó német lakókocsi, 89-es, újszerű ál- lapotban. Érd.: 06-20/464-364. Eladó: kombinátor 3 m-es műtrágyaszóró, 3-4-es eke, rendsodró, trágyaszóró 4,2 t. Tel.: 78/465-477. Fekete és lucfenyő nagytételben eladó, házhoz szállítva is. 60/482-241. Fiat Ducató hosszú, magas 91-es, jó állapotban 1.360 E Ft eladó, 260 l-es hűtőláda, fiókos 36000 Ft. Érd.: Kecel, Újszőlő u. 9. Tel.: 78/321-433, 60/305-338. Ford Transit váltó 5 sebessóges eladó. Érd.: 76/467-510. HCR-50 hordozható pénztárgép, 36 E Ft eladó. Tel.: 78/321-433 Irsai szőlőültetvény eladó a keceli úton 25. sz. parcella. Érd.: Kiskőrös, Rákóczi u. 91. Tel.: 78/311-129, du. Kettő hold rizlingszilváni termő szőlőültetvény, föld-tulajdonjoggal együtt eladó. T.: munkaidőben: 78/355-195, munkaidőn kívül: 78/355-329 Kiskőrös központjában 25 m2-es üzlethelyiség eladó. Tel.: 06-30/257-820 Kkfházán 2 szobás, összkomfortos ház (+szoba, konyha) nagy portán megosztva is sürgősen eladó. Tel.: 76/460-569 Kukorica eladó. Tel.: 30/284-013 L Samara 1500 kát., 5 seb., 8.000 km-rel, grafitmetál, 99-ig m. v. T.: 78/465-705 L-60-as, hosszú platós, 89-es, jó állapotú IFA, 6 t-s pótkocsival, 77-es, 406-os, platós Mercedes friss műszakival és 90-es; 3,5 t-s Balkancar D targonca eladó. Érd.: 06- 78/381-337 vagy 06-60/480-709. Lada 1500 84-es, 5 q-s utánfutó eladó. Tel.: 78/368-572. Lada 1500s 84-es évjárat b+g üzemű kitűnő állapotban eladó, tel.: 76/382-247. Lada kombi, 90-es, 460 E Ft-órt eladó. Érd.: 78/426-768, este. Lada kombi 1500-as, 2 óv 10 hónapos el- adó. Érd.: 76/353-727, 17 után. MTZ 82-es traktor eladó. 76/378-024 Mercedes 190 E 82-as eladó. Tel.: 77/492- 448. Mercedes 190 D 85. évj. eladó. Tel.: 76/376-277 Mercedes 126-os 1980-as, 510 E Ft; Ford Sierra combi D 84-es, 280 E Ft eladó. Tel.: 06-30/363-703 Mercedes 206 dízel, felújítva, felújítás ár alatt sürgősen eladó. Tel.: 06-20-294-726. Szolárium eladó. Tel.: 78/381-396 Műkerti sétányi családi ház eladó. 76/470- 154 Nissan Primera 1,6 SLX, 93-as, sok extrával eladó. Tel.: 78/462-949. Négyütemű Trabant alkatrészek eladók. Érdeklődni: 06-30/434-667 tel. Opel Astra Caraván 1,6 Si, 94. IX. havi, Magyarországon vásárolt, megkímélten eladó. 06-30/440-769. Opel Omega B 2,5 TD, 94. VII. havi, megkímélten eladó. 06-30-389-130. Padlásszobás új lakóház Soltvadkerten eladó. Irányár: 4,5 millió Ft. T.: 78/381-624, de. 8-tól du. 16-ig Panasonic teletexes 55 cm-es TV és 4 fejes videomagnó együtt eladó. Érd.: 06- 30/434-667 tel. Panorámás MTZ, 86-os évjáratú eladó. Érd.: Soltvadkert, Petőfi 55. Peugeot 205 1,8 dízel, 85-ös. Tel.: 78/462- 949. Renault Master 88-as zárt 5 személyes eladó. Érd.: este 76/376-367 tel. Sport és hobbi lovak eladók. Tel.: 78/401- 194, 30/285-599 Szárított kukorica eladó. Tel.: 78/346-050 Tanya eladó 24 kh vegyesművelésű földdel. Érd.: 77/401-846, este. Tojótyúkok eladók! Csillik László, Lajos- mizse, Bene 543. 06-60/354-220 Tölgy ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni lehet: 78/481 -091 -es telefonon. Trabant 601 90. évj. lejárt műszakival, 110 E Ft irányáron eladó. Érdeklődni lehet: 77/423-078-as telefonon. Trabant combi 601 87-es, kétütemű, jó állapotban eladó. Érd.: 78/321-732, esti órákban. VINOPRES-25 szőlőprés, saválló kosárral, 150 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 78/343-179. Érd.: munkanapokokon. VW Passat 1,9 TDI, 94-es, klímával eladó. T.: 78/462-949. Vágnivaló csirke kapható szombat délelőtt, Kecskeméten a budapesti Főút jobb oldalán, a határtábla előtt 300 m-re. Tel.: 06-20/415-540 Választási kancacsikó eladó. Érd.: Karajkó József Fájsz, 78/368-543. Étkezési búzát veszek, nagyobb mennyiségben. Árajánlatokat: Érdeklődni lehet: 77/423-078-as telefonon. Étkezési, ipari burgonya nagytételben eladó. Tel.: 78/418048. ÓRIÁSI ÁRZUHANÁS! Öltönyök 12.500 Ft helyett 5.900 Ft-ért, sportzakók 16.500 Ft helyett 7.900 Ft-ért BALLAGÓKNAK IS, valamint női, férfi rövid és hosszú szövetkabátok FÉLÁRON. Kecskemét, Bethlen krt. ‘12/A. az Ádám-Éva Divatházban. Őszibarack facsemete, sárgahúsú 250 Ft/db eladó. Jakabszállás, Engels u. 1. Tel.: 76/382-314.