Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-14 / 266. szám
1996. november 14., csütörtök Sport 9. oldal _________________Tudósítóink Jelentik_________________ M egszórták a vendégek kosarát a kunszentmiklósi KékRókák A kunszentmiklósiak kosárlabdacsapata ismét győzött FOTÓ: FARKAS PÁL ASZTALITENISZ NB I/A-csoportos női mérkőzés: Tiszaújvárosi SC-Kecske- méti Spartacus I. 4:10. Gy.: Ca- tana 3, Szabó 2, Farkas 2, Erdélyi 2 és a Catana-Szabó páros. A párosok után 1-1 és az első kör után 3-3 volt az állás. Ezután a kecskeméti lányok esélyt sem adva az újonc Tiszaújvárosnak, nyerték biztosan a mérkőzést. Hat ponttal biztos tagja a középmezőnynek a Spartacus I. csapata. Húszak Bajnoksága. A kecskeméti Kovács II. János a ranglista 2. helyéről várta a versenyt. A fiatal asztaliteniszező meglepően gyenge, lélektelen játékot mutatott be a két nap alatt. Megverte ugyan a legjobb ifijátékost, Fazekast, ám a vártnál jóval gyengébb játékosoktól kikapott és ezzel a 4. helyen végzett. Ezzel az eredménnyel veszélyben forog az ez évi ifi Eu- rópa-bajnokságon való indulása is. NB III-as férfimérkőzés: Soltvadkerti TE-Gyulai Élésker 12:6. Gy.: Homyák 4, Gáspár 4, Varga 2, Erdey 1 és a Varga-Er- dey páros. BILIÁRD A Snooker amatőr verseny eredménye: 1. Zahorecz János, 2. Nagy Zoltán, 3. Baracsi Norbert (Kecskemét). KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Füzes- abony-Kiskőrös KC 18-17 (10—7). Füzesabony, 150 néző. Vezette: Henger I., Natkai J. Hétméteresek: 6/2, ill. 4/3. Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Kiskőrös: Fritsch - Kosa 3, Kurgyis 1, Sörös G. 2, Décsi 3, Szilágyi 7/3, Gráner 1. Csere: Tasi, Torgyik, Ba, Bajusznács. Az első perctől kezdve „ütöttek” az abonyiak, s ez megadta a mérkőzés alaphangulatát. Megijedtek a körösiek, s nem tudták saját játékukat játszani. A védekezéssel, kapusteljesítménnyel nem volt baj, a támadásokba viszont rendre hiba csúszott. Sok eladott labda, technikai hiba és kihagyott helyzet jellemezte a körösiek játékát, bár a bírók is végig ellenük fújtak. Abonyban a Meditop Kft. által rendezett pénzdíjas tornán vett részt a Kecskeméti Delfin KC női kézilabdacsapata, a nosztalgiaválogatott, melyen a Túrkeve, az Abony, és Pilisbo- rosjenő szerepelt még. A kecskemétiek veretlenül végeztek az első helyen. KOSÁRLABDA Több mint kétszáz kosárlabdaszurkoló izgulta végig kedden este a Kunszentmiklósi KékRó- kák-Maccabi Hungary NB Il-es kosárrangadót. A mindvégig szoros mérkőzést - melyet a játékvezetők „elnézései” tettek idegborzolóvá - megérdemelten nyerték a hazaiak 103-92 arányban. A KékRókák legponterő- sebb játékosa, Király László ismét remekelt, de nagyszerűen irányított a még csak 17 éves, de nagyon tehetséges Tóth Péter, aki néhányszor őrületbe kergette a Maccabi-védőket. NB Il-es férfimérkőzés: Univer Bányai-Nagykálló SE 103-65 (49-35). Ld.: Kenderes 21/9, Forgó 18, Csősz 13/9, Pa- tay 12/6, Balogh 11/3. Tíz perc játék után lassan kidomborodott az Univer csapatjátéka, és a pályán lévők közül felváltva tömték a nagykállóiak kosarát. A folytatásban tovább fokozódott a hazaiak nyomása Kenderes irányító csatasorba állításával, s így a teljes keret lehetőséghez jutott, amelyet mindenki találattal hálált meg. Kitűnt: Kenderes, Csősz, Forgó. LÖVÉSZET Ballószög Kupa lövészverseny. Az MTTSZ megyei elnöksége és a Ballószögi LK a községi lőtéren rendezte - közel száz versenyző részvételével - a zárt irányzékú puskások és sportpisztolyosok versenyét. A faluházban Máté Lászlóné, a község polgármestere tartotta a megnyitót. A lőtér újjáépítésében segítő szponzorok és munkát végzett állampolgárok az MTTSZ elnökségétől plaketteket kaptak, melyeket Halász Sándor, az országos elnökség irodavezetője adott át. A helyi klub vezetője, Molnár János elismerő okleveleket nyújtott át. Eredmények, zárt irányzékú kispuska, felnőttek, férfiak (10 lövés): 1. Elek László (Városföld LK) 93 kör, 2. ifj. Szabó József (Városföld) 91 kör, felnőttek, nők: 2. Márton I. (Városföld) 88 kör, 3. Karsay Lehelné (Bajai Vízügy) 88 kör, ifjúságiak, fiúk: 1. Elek Tamás (Városföld) 91 kör, 2. Atkári T. (Páhi LK) 83 kör, ifjúságiak, leány: 1. Borzák Katalin (Páhi LK) 85 kör, 2. Hajnal Gy. (Ballószög) 85 kör, 3. Gyenes K. (Ballószög) 82 kör; sportpisztoly, felnőttek, nők (10 lövés): 2. Medgyes Lászlóné (Kméti Konzervgyár) 79 kör, 3. Majoros I. (Baja) 67 kör, ifjúságiak, fiúk: 1. Elek T. 76 kör, 2. Váli Tóth Z. (Ballószög) 69 kör, ifjúságiak, leányok: 1. Nagy Renáta (Városföld), 2. Karsay J. (Baja) 53 kör, 3. Gyenes K. (Ballószög) 34 kör. Kispuska, csapat: 1. Városföld 272,2. Csong- rád 246,3. Bajai Vízügy 243 kör. Pisztoly, csapat; 1. Csongrád 237, 2. Városföld 220, 3. Bajai Vízügy 189 kör. Összetett csapatverseny: 1. Városföld 497, 2. Csongrád 483, 3. Bajai Vízügy 432 kör. SAKK NB I-es csapatbajnokság, (3. forduló): DUTÉP SC Kecske- mét-Postás Antenna Hungária 3-9, 4. forduló: KHSE Balato- nalmádi-DUTÉP SC Kecskemét 7,5-4,5. A bajnokság élmezőnye: 1. Honvéd-Mediflóra 30 pont, 2. Izzó SE Nagykanizsa és Postás Antenna Hungária 29,5-29,5,4. Bp. Elektromos SE és Miskolci SSC 29-29 pont. Megyei I. osztályú csapat- bajnokság, III. forduló: Baja Művelődési Központ-Bácsal- más Művelődési Központ 11:1, Kerekegyháza-Kunszentmik- lós ÁMK 2:10, Kiskunhalas II.-Lajosmizse 8,5:3,5, Ke- cel-Kalocsa-Bátya 8,5:3,5. Szabadnapos: Jánoshalma SE. Az élmezőny: 1. Kunszentmik- lós 6 pont, 2. Kiskunhalas II. 6 pont, 3. Lajosmizse 4 pont. VÍZILABDA Ifjúsági II. osztályú mérkőzés: VF KVSC-Sportliget 11-7. KVSC: Szabó Gy. - Vécsi, Jobbágy 1, Kövesi 1, Szabó R. 2, Nyilas, Horváth I. 4, Oskolás 2, Deák, Kettler, Horváth A., Könyves, Józsa 1. Edző: Nagy- pál Sándor. VÍVÁS Hetven általános iskolás vívó indult a Szolnokon megrendezett körzeti egyéni bajnokságon. A kecskeméti versenyzőkön látszott a rutintalanság, több versenyen kellene indulniuk, hogy még jobban szerepeljenek, de így is többen kerültek a selejtezők után a döntőkbe. Eredményeik, 5-6. oszt., fiú tőr: 2. Pogány J. (Petőfi Ált. Isk.), 5. Schwiger (II. Rákóczi), leány tőr: 2. Gyebrovszki V. (Petőfi), 3. Papp M. (Zrínyi), 7-8. oszt., fiú tőr: 3. Ötvös K. (Petőfi), 5. Leidál A. (Katona J.), leány tőr: 3. Horváth E. (Angolkisasszonyok), 5. Gubacsi E. (Katona J.), fiú kard: 2. Svébis M. (Református G.), 3. Szigeti L. (Református G.). Tóth okozta a pontvesztést Kispest Honvéd FC- Innstadt Stadler FC 2-1 (1-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Bozsik-stadion, 2000 néző, V: Hanacsek. Innstadt Stadler FC: Kurucsai - Schultz, Resko, Balogh J., Kertész - Molnár T., Molnár Z., Jeremejev, Poluljah - Sze- limov, Kovács Zs. Gólszerzők: Tóth M. (a 19., a 76.), illetve Molnár Z. (az 59. percben) Sárga lap: Jovanovic (31.), Forrai (36.), illetve Resko (75.) Csere: Kovács Zs. helyett Szentmártoni (a szünetben), Kertész helyett Lehota (a szünetben), Molnár T. helyett Bul- ders (83.) Kitűnt: Molnár Z., Poluljah. A19. percben Bárányos szögletét Tóth M. nyolc méterről csúsztatta meg, s a fejes a bal alsó sarokban kötött ki. (1-0). Az 59. percben Molnár Z. 19 méterről lapos lövést eresztett meg a jobb alsó sarokba (1-1). A 76. percben Tóth M. a vetődő Kurucsaival is ütközve öt méterről a kapuba tuszkolta a Honvéd győzelmét jelentő gólt (2-1). A szerdai forduló további eredményei: Debrecen-Ferencváros 2-2, III. ker.-Video- ton 0-0, ZTE-Haladás 1-0, Uj- pest-Pécs 3-1, MTK-Csepel 5-2, Vác-Békéscsaba 2-0, Győr-Vasas 2-3. Szökik a Kecel és a Bátya Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság, Északi csoport, felnőttek, eredmények: Kolonker FC-Kecel 0-4, Dunapa- taj-Tabdi 1-5, Kiskunfélegyházi VSK-Nyárlőrinc 2-1, Kiskunfélegyházi Honvéd-La- dánybene 1-3, Akasztó-Kunszállás 2-1, Kiskunmajsa-Sza- badszállási Honvéd 1-3, Duna- vecse-Harta 3-1. A Soltszent- imre-Orgovány mérkőzés jegyzőkönyve Bálint L. (Kiskunfélegyháza) játékvezetőtől nem érkezett meg. Az Északi csoport állása 1. Kecel 14 11 2 1 60-18 35 2. Ladánybene 14 10 2 2 50-22 32 3. Dunavecse 14 10 1 3 45-16 31 4. Akasztó 14 9 2 3 27-15 29 5. Szabadszállás 14 9 5 35-24 27 6. Kiskunmajsa 14 7 4 3 29-19 25 7. Soltszentimre 13 8 1 4 30-24 25 8. Kkfházi H. 14 7 2 5 18-17 23 9. Orgovány 13 6 2 5 21-22 20 10. Harta 14 6 1 7 34-39 19 11. Kkfházi. VSK 14 4 2 8 25-31 14 12. Nyárlőrinc 14 3 2 9 19-39 11 13. Kunszállás 14 3 1 10 22-37 10 14. Tabdi 14 2 12 19-45 6 15. Dunapataj 14 1 3 10 20-51 6 16. Kolonker 14 1 3 10 17-52 6 Északi csoport, ifjúságiak: Kolonker-Kecel 0-1, Dunapa- taj-Tabdi 2-0, Kiskunfélegyházi VSK-Nyárlőrinc 4-1, Akasztó-Kunszállás 1-1, Du- navecse-Harta 4-3. Déli csoport, felnőttek: Nagy- baracska-Katymár 1-0, Érsek- halma-Csávoly 1 -0, Császártöl- tés-Kelebia 3-1, Bátya-Sze- remle 6-0, Kiskunhalasi Spar- tacus-Gara 0-0, Sükösd-Szak- már 3-0, Géderlak-Herceg- szántó 4-0, Vaskút-Jánoshalma 4-3. A Déli csoport állása 1. Bátya 14 12 233-13 38 2. Gara 14 10 433-16 34 3. Nagybaracska 14 9 1 4 40-14 28 4. Vaskút 14 95 44-25 27 5. Sükösd 14 8 3 3 26-12 27 6. Géderlak 14 7 3 4 21-14 24 7. Szakmár 14 68 21-20 18 8. Csávoly 14 5 3 6 18-18 18 9. Hercegszántó 14 77 33-34 18 10. Katymár 14 5 2 7 23-27 17 11. Császártöltés 14 5 2 7 19-28 17 12. Jánoshalma 14 4 3 7 26-31 15 13. Kiskunhalas 14 4 2 8 13-27 14 14. Kelebia 14 2 3 9 17-29 9 15. Érsekhalma 14 2 2 10 12-38 8 16. Szeremle 14 1 2 11 12-45 5 Megjegyzés: a Hercegszántótól 3 büntetőpont levonva. Déli csoport, ifjúságiak: Nagybaracska-Katymár 7-1, Érsekhalma-Csávoly 1-4, Bá- tya-Szeremle 5-1, Kiskunhalasi Spartacus-Gara 4-0, Sükösd- Szakmár 3-1, Géderlak-Her- cegszántó 3-1, Vaskút-János- halma 3-0. Az ifjúsági bajnokság állása Kunszállás Kiskunmajsa Ladánybene Kecel Akasztó Kkfházi VSK Dunavecse 8. Dunapataj 9. Orgovány 10. Soltszentimre 11. Harta 12. Kolonker 13. Nyárlőrinc 14. Tabdi 1. Császártöltés 13 n í 1 55-12 34 14 íi i 2 60-22 34 imoksag allasa 3. Nagybaracska 14 10 2 2 50-11 32 4. Jánoshalma 14 9 2 3 36-23 29 13 10 2 1 63-20 32 5. Kiskunhalas 14 9 1 4 44-20 28 12 9 3- 53- 7 30 6. Sükösd 14 8 1 5 33-27 25 12 9 1 2 52-14 28 7. Gara 14 6 1 7 24-24 19 12 9 3 50-19 27 8. Géderlak 14 6 1 7 25-32 19 13 6 2 5 31-22 20 9. Katymár 14 5 1 8 25-32 16 12 6 6 37-25 18 10. Hercegszántó 14 5 1 8 30-42 16 12 5 3 4 32-30 18 11. Kelebia 13 5 1 7 19-36 16 12 5 2 5 24-21 17 12. Csávoly 14 5 1 8 20-47 16 11 4 2 5 32-44 14 13. Bátya 14 4 2 8 36-42 14 11 4 7 18-34 12 14. Szeremle 14 3 2 9 31-35 11 12 4 8 28-51 12 15. Érsekhalma 14 2 1 11 8-59 7 12 3 9 15-40 9 16. Szakmár 14 1 3 10 19-51 6 12 1 3 8 21-40 6 12 12 6-95 Megyei III. osztály, Keleti csoport: Kisszállás-GAMF Szombaton játsszák A korábbi kiírástól eltérően nem vasárnap, hanem szombaton 13 órakor Kece- len játszák a csoport rangadóját, a Kecel-Dunavecse labdarúgó-mérkőzést. 5-2, Roma SE-Knorr 5-2, Jász- szentlászló-Szank 2-0, Kunfe- hértó-Tázlár 1-0, Bugac-Csó- lyospálos 1-1. Nyugati csoport: Dunaegyháza-Fajsz 1-0, Homokmégy-Dusnok II. 0-2, Foktő-Ordas 4-1, Dunaszentbe- nedek-Solt II. 6-0, Miske-Újte- lek 9-4, Öregcsertő-Uszód 2-1. Hírek Röviden Nem jutott be a BEK-ben a legjobb nyolc közé a Kiskunfélegyházi AC férfi asztalitenisz-együttese, amely a harmadik fordulóban idegenben 4-1 arányú vereséget szenvedett az olasz Libertás Alfaternától. A félegyháziak egyetlen győzelmét Somosi Miklós szerezte. Magyar bronzérem született a tajvani Tainanbari zajló szám- szeríjász-világbajnokságon: a Farkas István, Sulyok László, Gombos László, Gergely József, Baranyi József összeállítású férfiválogatott szerzett harmadik helyezést. A női együttes, amelyben Zsótér Judit, Lénárt Ágota és Kocsis Mária kapott helyet, a hatodik helyen végzett. Tagadja az ellene felhozott vádakat Ion Igna, a bundázással vádolt román labdarúgó-játékvezető. A felröppent hír szerint Fernando Barata, a portugál FC Porto egykori klubelnöke az 1984-es KEK-elődöntő alkalmával „megkömyékezte” a kelet-európai bírót. Befejeződtek a csoportküzdelmek a női asztalitenisz Szuperligában. A magyar csapat az A-csoportból első helyen jutott tovább a legjobb négy közé, ahol a döntőbe jutásért Romániával kell megmérkőznie. Az elődöntő másik ágán német-angol párharc lesz. Kizárták a kupából a Levszki Szófia labdarúgócsapatát, mert nem állt. A Levszki azért boj kottáita a múlt szombati, CSZKA Szófia elleni mérkőzést, mivel nem értett egyet a játékvezető személyével. tötó-í%K? TANÁCSADÓ Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése Magyar NB I. Tipp 1. Ferencváros (2.)-Győr (9.).: ...........1 2 . Vasas (4.)-III. kér. TVE (13.).........1 3 . Videoton (11 .)-Zalaegerszeg (6.).....1 B undesliga I, 4. Freiburg (16.)-B. München (1.).......2 5 . Dortmund (4.)-Karlsruhe (8.).......1, x 6 . Düsseldorf (11 ,)-Schalke 04 (14.).....2 7 . Hamburg (10.)-Leverkusen (3.)....x, 2 8 .1860 München (9.)-Bielefeld (18.)....1 9. VfB Stuttgart (2.)-Bochum (5.).......1 O lasz A-osztály 10. Atalanta (16.)-Udinese (8.).........x, 1 1 1. Reggiana (18.)-Bologna (6.)..........2 1 2. Sampdoria (4.)-Parma (12.).........1, x 1 3. Verona (17.)-Vicenza (2.)..........x, 2 + 1 mérkőzés: Magyar NB I. 14. Békéscsaba (1 l.)-Újpest (3.)..........x Valasek Tibor Jöjjön és csináljon karriert! Örömet okoz az iparág egyik vezető és sikeres cégénél, a szereléstechnikai profinál dolgozni! A 100 %-os külföldi tulajdonban lévő hazai leányvállalat 1988. óta tevékenykedik a magyar piacon, és kiváló minőségű termékeivel méltán szerzett nagyon jó hírnevet Magyarországon is. Cégünk töretlen fejlődése érdekében elhatároztuk, hogy a már meglévő két üzletágunk (járműipar, ipar) mellett elindulunk a faipart és építőipart kiszolgáló tevékenységünkkel is. Kitűzött céljaink eléréséhez megalapítottuk a WÜRTH Faipari Kft-t és most különleges esélyt kínálunk Önnek, mint területi képviselő v ha a következő előfeltételekkel rendelkezik: *Megalapozott műszaki képzettség, különösen a faipar és építőipar területén * biztos, meggyőző fellépés, kapcsolatteremtő készség * nagy munkabírás, jó egészségi állapot * rendezett magánélet' nyereségorientált gondolkodás * fiatal életkor (max. 35 év) * saját gépkocsi, jogosítvány * Bács-Klskun megyei lakóhely * erkölcsi bizonyítvány Legyen részese egy nemrég indult cég felvirágoztatásának, és nálunk megalapozhatja jövőjét! Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük kézzel írott rövid szakmai önéletrajzát és fényképét küldje el a következő címre: WÜRTH Kft. Horváth Lajos 2040 Budaörs, Gyár u. 2.