Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-24 / 248. szám

1996. október 24., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Az áremelés lélektana A húsról és a sajtról mondunk le először, ha többet kérnek érte Mondja, asszonyom, uram, ön hogyan szereti jobban az áreme­lést: egyszerre, nagymértékben vagy apránként adagolva? Vá­lasztani nem muszáj, de fizetni igen. Arról azonban mindenki szabadon dönthet, hogy melyik termékről mond le inkább, ha mindenképpen takarékoskodnia kell. Az ország 140 pontján ezer 15 éven felüli magyar állampol­gárt kérdezett meg a GfK Hun­gária Piackutató Intézet arról, hogy az áremelésnek melyik fajtáját tartja elviselhetőbbnek. A reprezentatív felmérés sze­rint az emberek többsége a lé- pésenkénti megoldásra voksolt, az egyszeri drasztikus drágí­tásra jóval kevesebben adták szavazatukat. A „többször keveset” válasz­tók azzal magyarázták dönté­süket, hogy így elviselhetőbb számukra a többletkiadás. Állí­tásuk szerint így jobban tudják követni a változásokat. Az e csoportba tartozók 7 százaléka pedig azt hangsúlyozta: gazda­ságilag így jár jobban. Az „egyszer sokat” választók 28 százaléka azért voksolt így, mert - mint mondták - ez eset­ben sokkal tervezhetőbbek és kiszámíthatóbbak a kiadások. A megkérdezettek társa­dalmi, szociális helyzetüket, és ennek okán indokaikat tekintve is igen eltérőek voltak. A ki­sebb és gyakoribb áremelést leginkább az idősebbek, az álta­lános iskolai vagy még alacso­nyabb végzettségűek részesítet­ték előnyben. Jellemzően ezt választották a keleti ország­részben lakók és azok a háztar­tások, amelyek havonta keve­sebb mint 40 ezer forintból kénytelenek megélni. A felmérés szerint az árala­kulásra legérzékenyebb termék a tőkehús, a forgalmában azon­nal észrevehető a drágulás. Egy-egy fogyasztói áremelés­nél érezhetően visszaesik a sajt­félék, a baromfi, a felvágottak kereslete is. Az úgynevezett alapvető élelmiszerek iránti igény szintén csökken, ha az árcédulákon a megszokottnál nagyobb szám szerepel, de for­galmuk egy idő után visszaáll az eredeti szintre. B. B. ' A hat-nyolc szocialista trónörökös még várhat néhány évig Bennfentes vélemény Horn utódlásáról A Magyar Szocialista Pártban legalább hat-nyolc olyan fiatal politizál, aki adott alkalommal átvehetné tőlem a stafétabo­tot. A meglepő kijelentést Horn Gyula tette egy minapi tévé­interjúban. A pártelnök-miniszterelnök ugyanakkor hozzá­fűzte, hogy noha az ellenzék sorozatosan lemondásra szólítja fel, addig posztján marad, míg választói bizalmát élvezi. Csakugyan visszavonulását fontolgatja Horn? - kérdeztük egyik, a miniszterelnökhöz közel álló szocialista politi­kustól.- Szó sincs visszavonulás­ról - hangzott a válasz. - A pártban és a kabinetben to­vábbra is erős kézzel, energi­kusan tevékenykedik. Igaz, a Tocsik-botrány szemmel lát­hatóan megviselte, de nincs kétség afelől, hogy akár a kö­vetkező ciklust is változatlan energiával tudja végigdol­gozni az első vonalban. Miért is engedné ki a kezéből a gyeplőt pont most, amikor minden esélyünk megvan arra, hogy végre meglóduljon a gazdaság - folytatta informá­torunk. Ha ugyanis javulnak a gazdasági mutatók, akkor megszilárdul a kormányzó párt hatalma, vagyis saját po­zíciója is. A szocialisták berkeiben úgy vélik: már csak azért is időszerűtlenek az utódlással kapcsolatos találgatások, mert Horn Gyula mellől kidőlt jó néhány olyan „politikusosz­lop” - például Békési, Csehák, Hagy Sándor -, aki átvehette volna a stafétabotot. Az a „nagyágyú” pedig, aki maradt, köztudottan nem pályázik a kormányfő helyére. Nem ti­tok, hogy Kovács László kül­ügyminiszterről van szó. Az említetteknél fiatalab­bak azért nem rúgnak labdába, mert nem nőttek még fel a fel­adathoz. Lehet, a tévéinterjú­ban elhangzottak „kiugraszt­ják” némelyiküket a bokorból, de alighanem rájönnek: a sta­fétabot átadását inkább takti­kai megfontolásból, mint ko­moly tervként vetette fel a mi­niszterelnök. Takács Mariann Megemlékezések az ’56-os forradalomról Gyertyák gyúltak, koszorúk zöldelltek szobrok talapzatán, emlékhelyeken, süppedő síro­kon - az ’56-os forradalom 40. évfordulóján. Az ünnepségek már kedden megkezdődtek, s a tegnapi nap szinte az ország minden helységében az emlé­kezés jegyében telt. A Kossuth téren avatták föl Bu­dapesten a „Forradalom Láng­ját”, a fekete márványból for­mált stilizált fáklyát. A belőle fölfénylő láng ezentúl a forrada­lom emléknapjain ég majd. A szép jelképet Göncz Árpád ál­lamfő vette át, s nyomban átadta egy műegyetemista fiatalnak, aki nemzedéke nevében ígérte: őrizni fogják a történelmi napok örökségét. Az ’56-os forradalom „Pilvax kávéházában”, a Budapesti Mű­szaki Egyetem aulájában tartott ünnepségen Bíró Péter rektor azt fejtegette: a négy évtizeddel ez­előtti események üzenete az, hogy a mostani hibák felszámo­lásáért folytatott harcban se vár­junk külső segítséget, s csak erő­ink összefogásával érhetünk el számottevő eredményeket. A Bem téren, a felkelés hason­lóképp emlékezetes színterén több mint negyven hazai és hatá­ron túli magyar politikai, ifjú­sági és társadalmi szerveződés - köztük a Fidesz, az FKGP, a KDNP, az MDNP, a MIÉP - képviselői találkoztak. A Parlamentben - emlékezve a forradalomra, amely „három nap alatt szétvetette az összeom­lásra érett sztálini épületet” - a köztársasági elnök 80 jeles tu­dósnak, művésznek és más ki­magasló teljesítményt nyújtó személyiségnek nyújtotta át a Köztársasági Érdemrend Kiske- resztjét, Középkeresztjét, illetve Tisztikeresztjét. Budapes­ten, a Széna téren, amely a fegyveres fel­kelők egyik végsőkig ki­tartó felleg­vára volt, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Politikai Fog­lyok Szövet­sége tartott megemléke­zést. „Az ’56- os forradalom olyan jelen­tős, a történe­lem viharait is túlélő ese­mény, amely összefogásra szólítja a ma­gyarságot” - mondta Né­meth Bálint, az ’ 56-os szö­vetség elnöke. A Corvin közi egykori had­színtéren tartott ünnepségen megjelent Pongrácz Gergely, a hajdani parancsnok. Ma az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásának 40. évfordulóján szomorúan, rokkantán és csalódottan áll­dogálunk ezen a helyen - kezdte emlékező beszédét Fe- dor József, a Pofosz képvise­lője az 56-os szervezetek - Po­fosz, Történelmi Igazságtétel Bizottság, 1956-os Szövetség - közös október 23-ai Corvin- közi megemlékezésén. Majd így folytatta: nem a nyugat árulása bánt minket a legjob­ban, hanem az, hogy soha, se­hol olyan alattomosan, olyan furfangosan, olyan szemérmet­lenül nem igazolták a gyilko­sokat, mint nálunk, a rend­A láng az emléknapokon ég. FOTÓ: FEB szerváltozásnak nevezett ko­média konjunktúra-lovagjai. Ha a Kisgazdapárt kormány­zati szerepkörbe kerül, kezde­ményezi, hogy október 23-a a vi­lágszabadság napja, Budapest pedig a világszabadság fővárosa legyen - mondta Torgyán Jó­zsef, az FKGF elnöke az évfor­duló alkalmából Győrött tartott nagygyűlésen. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a soproni emlék­ünnepségen arról szólt, hogy a polgári Magyarországért folyta­tott harc még nem dőlt el. No­vember 4-.e örökösei évtizedekig szónokoltak az ellenforradalom­ról, ma pedig a megbékélést em­legetik. Giczy György, a KDNP elnöke a párt emlékülésén azt fejtegette: ma is időszerű a köve­telés az ország szuverenitásának megteremtésére. Halász Judit állapota javult Javult Halász Judit állapota, a művésznő túl van az életveszé­lyen. A János Kórház idegsebé­szeti osztályát egyelőre még nem hagyja el, szakorvosai to­vábbi ellenőrző vizsgálatokat terveznek. Erről tájékoztatta a sajtót szerdán az idegsebészeti osztály ügyeletes orvosa. A déli krónikának nyilat­kozva Göböl László idegsebész adjunktus nem tartotta kizárt­nak, hogy a művésznő már szombaton elhagyhatja a kór­házat. Ez azonban még nem azt jelenti, hogy a kezelés véget ér, a művésznőt otthonában még két hónapig ápolják. Orvosai szerint elképzelhető, hogy de­cember végén ismét színpadra léphet. A művésznő még nem dön­tötte el, bepereli-e a rendőrt, aki a balesetét okozta. AJÁNDÉK AZ UNIVERTŐL! 1996. október 24-én, csütörtökön és október 25-én, pénteken az Univer Szövetkezet cflfflib áruház-ában (Kecskemét, Nyíri út) 2000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén egy kilogramm kristálycukrot adunk ajándékba minden kedves vásárlónknak! Ajánlat akciós áruinkból: Megnevezés: Régi fogy. ár: Új fogy. ár: Kerekegyházi tehéntúró, 0,5 kg Kinai gomba, szeletelt, 184 g Csemege uborka, 720 ml Top Joy, kékszőlő, 1 I Tchibo Family, 250 g Dosia Color, 1,8 kg 148 139 Ft/cs. 95 75 Ft/db 144 114 Ft/db 86,50 69 Ft/dob. 324 275 Ft/csom. 476 442 Ft/db Törzsvásárlóknak minden termék árából 2% engedmény, az AKCIÓSOK-ból is! UNIVER, A SOKOLDALÚ (31823) A területfejlesztési tanács 45 pályázatra adott pénzt (Folytatás az 1. oldalról) A tanács ülésén a legnagyobb vitát a területfejlesztési ter­vekre kért összegek elosztása váltotta ki. Bács-Kiskun tíz kis­térsége közül hat igényelt erre a célra pénzt, s ugyanilyen igényt nyújtott be - megyei terv készí­tésére - a megyei önkormány­zat is. Utóbbi ajánlata az volt, hogy a kistérségek bízzák a ter­veztetést a megyére, így kisebb összegből ki lehet jönni. Ezt Kecskemét térsége nem fogadta el. Tervkészítésre végül a me­gye 14 milliót, a kecskeméti térség pedig 7 millió forintot kapott. A kistérséghez nem köthető beruházások között a megyei önkormányzat - Kecs­keméten létesítendő hulladék­égetőre — 40 milliót nyert. Az iparkamara 3 millió forintot kapott, az agrárkamara egymil­liót. Utóbbi a vállalkozásfej­lesztési alapítvánnyal közösen 4 millió forintot nyert az agrá­rinformációs rendszer fejleszté­sére. A kecskeméti kistérség e- gyébként összesen 60 milliót kapott. Ebben a legnagyobb té­tel a kerekegyházi baromfi-fel­dolgozó cég, a Gallopán Kft. tízmilliós vissza nem térítendő támogatása. A bajai kistérség 23 milliót nyert, a legnagyobb tétel ezen belül - 15 millióval - Nemesnádudvar gázellátása. Kalocsa térsége 50 milliót vitt haza. Itt megemlítendő Ha­jós 20 milliója szennyvízcsa­tornára, valamint Szallár Ká­roly magánvállalkozó 20 millió forintos támogatása az idegen- forgalom fejlesztése érdekében. A soltvadkerti térség 27 millió­jából húszmillió a város csator­nahálózatára megy. A kiskun­félegyházi térség 26 milliót nyert, ebből 16 milliót az ön- kormányzat költhet húsfeldol­gozó tanüzemre. Kiskunhalas és térsége 20 milliót kapott a csipkeház felújítására. Kis- kunmajsa és térsége 20 milliót nyert egy baromfi-feldolgozó kft. bővítésére. Kunszentmiklós és térsége 27 millió forintot ka­pott. Ebből 16 millió mehet egy ipari park infrastruktúrájára, 7 millió pedig a szabadszállási L- POTATO Kft. fejlesztésére. Bácsalmás térsége 17 milliót nyert, ezen belül Madaras 13 milliót. Jánoshalma térsége 9 milliót kapott, ebben a legna­gyobb tétel - 6,3 millió forint - a kéleshalmi vízellátásé. Bálái F. István A korrupció elleni harc nem lehet egyetlen szervezet kizárólagos feladata, de az sem járható út, hogy párhu­zamosan, egymás melletti bizottságok-ma három ilyen is van a Parlamentben - min­denféle vizsgálatot kezde­ményezzenek. Ezt Toller László, az MSZP frakcióve­zető-helyettese fejtette ki, utalva arra, hogy a képvise­lőcsoport legutóbbi ülésén többen is felvetették egy „tiszta kezek bizottságának” felállítását. Árad a Duna. Az esős na­pok következtében a Felső- Dunán heves árhullám ala­kult ki, amely miatt a Duna szigetközi szakaszán első­fokú árvízvédelmi készült­séget rendeltek el. A szak­emberek több, egymás utáni árhullámra számítanak. Magyar filmsiker. Elis­merő oklevéllel jutalmazta a 45. Mannheim-Heidelberg-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije Erdélyi János és Zsigmond Dezső Az asszony című filmjét, amely a Ma- gyarTelevízió megbízásából készült. Az alkotás egyedül kapott elismerést a kelet-eu­rópai filmek közül. ra^EBn Szerencseposta Emlékezetes hete volt annak a játékosnak, aki az ötösön a múlt héten megnyerte a 90 millió fo­rintot. Érdemes kitartani Annak ellenére, hogy szám- tanilag nehezebb kilencvenből öt számot eltalálni, mint a hatos lottó esetében a negyvenötből hatot, meglehetősen sokszor volt az idén telitalálatos szel­vény. Mindez azt sugallja, ér­demes hűséges maradni az ötös- lottó-játékhoz. Hiába kisebb az esély, a legnagyobb összeg álta­lában ezen a számsorsjátékon nyerhető meg. Miután a főnyeremény elkelt, ezen a héten az ötös lottón 20 millió forint várja a szerencsés kezű játékost. Azért ez sem rossz pénz. Kettesre egymillió Mint ahogyan az az 1-1 millió is bizonyára jól jön annak a két lottózónak, akiknek a kéttalála- tos szelvényét a „Kettesek közt 2 millió” akció keretében a múlt héten sorsolták ki. Az egyik sze­rencsés nyertes Gyöngyösön adta fel szelvényét (száma: 6416 627511 53391 2), a másik Bu­dapesten (száma: 6381 777511 82252 2). A hatos lottón tovább halmo­zódott a nyeremény, így ezen a héten 110 millió forint vár arra, aki helyesen tippel a kihúzott hat számra. Jön a Polo A Jokeren most minden idők legnagyobb nyereménye, 44 millió forint várakozik. És: a „Négy keréken jön a Joker” ak­ció keretében négy darab Volkswagen Polo. Egy személygépkocsit azok között sorsolnak ki, akiknek erre a hétre szóló Jokerjátékuk van, további három autót pedig azok között, akik ezen a héten vásá­rolnak öthetes ötös- vagy hatos­lottót és a Jokert is megjátsszék. Ez utóbbi játékosok most akár két autót is nyerhetnek. Totó* és kenócsúcs Komoly nyereményre van ki­látásuk a totózóknak is, hiszen nem kevesebb mint 14 milliót ér most a plusz 1 találat. És szép összeggel, 700 ezer forinttal ke­csegtet a góltotó is. A múlt héten ismét bebizo­nyosodott, hogy érdemes több­szörös téttel kenózni. Ugyanis 3 millió 600 ezer forintot nyert az a játékos aki háromszoros téttel - azaz száznyolcvan forinttal - játszott és telitalálatot ért el a nyolcas játéktípuson. Ugyanez a nyeremény egyszeres tét esetén mindössze 1,2 millió forint lett volna. Hasonlóan járt az a kenózó is, aki a maxiumumot, 300 forintot tette fel a tízes játéktípusra, amelyen 9 találatot ért el, s így 480 ezer forint helyett 2 millió 400 ezer forintot nyert. A Telemázli játékosai közül továbbra sem akadt olyan máz­lista, aki elvitte volna a Jackpo- tot, így az jövő héten mintegy 46 milliót ér. Szuperdöntő előtt Alakul a december 13-ai sze­rencsenapi szuperdöntő csapata. A szentendrei kaszinóból vasár­nap közvetített „Induljon el egymillióért” szerencsejáték ve­télkedő harmadik fordulójának nyertese ezúttal Habulin Jó- zsefné budapesti nyugdíjas lett. Száznegyvenezer forintos nye­reménye mellett ő jutott tovább a szupemyereményekkel ke­csegtető döntőbe. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents