Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-21 / 246. szám
1996. október 21., hétfő Gazdasági Tükör 7. oldal Bankok versenye az ügyfélért Kíméletlen verseny kezdődött a bankok között a betétekért, forrásokért. A külföldi bankok nem is tagadják: őket elsősorban az osztályon felüli vállalkozói garnitúra érdekli. A legolcsóbban előállítható hús Megalakult a Magyar Strucc- és Emutenyésztők Szövetsége. A szervezet a mintegy 150 hazai tenyésztőnek kíván segítséget nyújtani abban, hogy kiszolgálhassák a piaci igényeket, továbbá szakmai támogatást ad a tenyésztéshez. A szövetség szombati alakuló közgyűlésén Lengyel Zoltánt, a Kistermelők Lapja főszerkesztőjét választotta elnökké. Megalakult a szervezet elnöksége, ellenőrző és etikai bizottsága is. Mint Frank László elnökségi tag elmondta, Magyar- országon egyre több farmon tenyésztik a nálunk csak egzotikus madárként ismert struccot és az emut. Becslések szerint jelenleg 1200-1500 madarat tartanak. Húsuk zsírmentes, nagy tápértékű, ízletes. Mindkét madár iránt jelentős a kereslet Nyugat-Euró- pában, ám ott levágni tilos. A hazai lakosság körében még nem igazán keresett ez az ínyencség, ugyanis egy kilogrammnyi strucchús háromezer forintba kerül. A két futómadár bőre is értékes nyersanyag. A strucc és az emu jelenleg a legolcsóbban előállítható húsféle - mondta el Frank László -, tartási költségük alacsony, mivel a kevésbé értékes takarmányt is jól hasznosítják. Áruk azért magas, mert kevés van belőlük, és nagy haszonnal értékesítik őket. A szövetség szerint a magyar tenyésztőknek jó exportesélyeik lehetnek az osztrák, a német, az olasz, a holland és az angol piacon. A magyar bankok kénytelenek tudomásul venni: nem csupán ez a 2-300 főnyi elitcsapat számít a hitelpiacon; a multik mellett ügyfélközeibe kell jutniuk a megbízható kis- és közepes vállalkozók piacán is. Mindenekelőtt pedig a lakosságot, a betéteseket kell ismét megnyerniük. Senki sem hordja többé zsákban, aktatáskában a pénzt, lassan végre el kell jutni oda, hogy ne kelljen hajnaltól sort állni, mint a Fotex-, az OTP-részvények idején. „Az lesz az első lépés a biztonság, a banki szerviz oldalán, ha a bankoknak sikerül a számlaforgalom felé csábítaniuk ügyfeleiket” - véli Pulai Miklós, a Bankszövetség főtitkára, hozzátéve: a betétek biztonsága az alapja a háztartások biztonságának. A bankok azonban nem jutottak még igazán ügy- félközelbe - mondja. Tíz éve egy magyar családA magyar hajózás dicsőséges múltját a rendszerváltás évével dicstelen időszak váltotta fel. A nyersanyagigényes iparágak megszűnése, az export volumenének csökkenése válságba sodorta a Mahart Rt.-t is. Fáy András vezérigazgató szerint a válságkezelő program bevált. A tavalyi 8 milliárdos bevételből nak legfeljebb egy betétje és egy lakáshitele volt. Ha a középosztály, az alkalmazotti réteg hitelkonstrukciókat (is) keres, rászokik a hitelkártyára (ha lassan is), brókereknek ad megbízatást, tanácsot kér pénze befektetéséhez, akkor nem csupán az időjárásra lesz érzékeny, hanem a kamatra, a hozamra is. Ez elkerülhetetlen. A bankrendszer átjutott a legmélyebb gödrökön, a leggyorsabban fejlődő szektor lett. Az 5500 milliárdnyi nemzeti össztermék 4,5 százalékát, 250-280 milliárd forintot a pénzügyi szolgáltatások adják. A nagy bankokat zömmel privatizálták, a kicsik megszűntek, szakosodtak. A botrányok, kudarcok ellenére még mindig megvan a lakosság bizalma. Korlátozni akarják a vállalkozók közti készpénzfizetést, s erősíteni az elektronikus pénzt. A fizetési fegyelmezetlenség 200 milliós nyereség is jutott. De gond azért akad. A garantált 2,5 méteres európai vízmélység helyett a hazai alig 1,5-1,6 méter. Emiatt a hajóteret csak 50-60 százalékban lehet kihasználni. A nagyvonalú pazarlásnak az állam vethetne véget a vízi utak karbantartásával. mai stádiumában azonban - főleg a feketegazdaság részéről - nehéz elképzelni, hogy mostantól a hivatalos banki utat, az átutalást választják a „zsebből fizetés” helyett. Egyáltalán, felkészültek erre a bankok? Új taktikát kell választani: beruházni az ügyfél megnyerésébe. El kell fogadtatni, hogy a banki szolgáltatásokra is érdemes költeni, gázszámlát nem csak sorban állva lehet fizetni, bank útján kényelmesebb és megbízhatóbb is. Az lesz a jó bank, ahol a nyereség nem a kockázatos kamat- politikából származik, hanem a banki szolgáltatás profitjából. Mindenesetre túl kell lépni azon a világon, amikor amúgy művelt állampolgárok képesek százezreket, milliókat odaadni lízingszédelgőknek, álbefektetőknek puszta ígéretre, hogy „két hónap múlva a dupláját adjuk vissza”. A pénzvilágot meg kell tisztítani a csalóktól, s ezért fontos a bank és ügyfeleinek jó viszonya. Gubcsi Lajos Kikötni viszont van hol. A Duna 400 kilométeres hazai szakaszán 36 kikötőnek évi 10 millió tonnás kapacitása van. Egy 1992-ben elfogadott törvény értelmében 5 nagy kikötőnek országós központi kikötővé kellett válnia. Á többi vállalkozói alapon működik. A legfőbb gond, hogy kevés a szállítanivaló. A Mahart Rt. tengeri hajóit magyar munkaerővel, szervezéssel bérbe adja, így őrizve meg jelenlétét a nemzetközi vizeken, (bozsó) Helyzetjelentés az árboc mellől Hajózni kell. Napjainkban pedig, amikor minden egyes forint kiadását alaposan meg kell fontolni, még inkább. Az áruszállítás e módja valóban a költségkímélő megoldások közé tartozik. Egy valamivel azonban képtelen felvenni a versenyt: az idővel. Határidők cégvezetőknek Október 21.-A pénzváltási tevékenységet végző pénzintézetek, egyéb jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók információszolgáltatása az MNB részére. Október 25.- A bányavállalkozók bányajáradékának befizetése. Az állami kezességvállalás beváltása A 151/1996. (X. I.) Komi. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjét szabályozta. A főszabályként 1996. október 16-át követően tett állami kezességvállalások esetére alkalmazandó jogszabályból a (leendő) jogosulti illetve kötelezető pozícióban levő gazdálkodók számára lényeges tudnivalók a következők: Jogosultként léphetnek fel azok a természetes vagy jogi személyek, illetve ezek jogi személy nélküli társaságai, ha az ugyanilyen szervezetekkel szemben fennálló követelésük teljesítéséért az állam - illetve az államot képviselő kormány nevében eljáró pénzügyminiszter - kezességet vállal. Kötelezett az a gazdálkodó szervezet, amelynek a kötelezettsége teljesítéséért az állam kezességet vállal. Az egyedi kezességvállalásról szóló - a Magyar Közlönyben közzétett - határozatában a kormány a kezesség- vállalás feltételeként - azon túlmenően, hogy a jogosult köteles a követelése teljesítése érdekében az adóssal szemben fellépni, ennek sikertelensége esetén azt fizetési meghagyással érvényesíteni - további, a jogosultra, illetve a kötelezettre irányadó feltételeket állapíthat meg. Az egyedi kezességet az állam kezességvállalási díj fejében vállalja, (ennek megfizetési idejéről és módjáról a pénzügyminiszter állapodik meg a kötelezettel) a kezesség- vállalási díj megfizetésétől a kötelezett gazdálkodók csak a kormány által indokoltnak tartott esetben „menekülhetnek” meg. A kormány határozatában azt is feltételül szabhatja, hogy az egyedi kezességvállalásra vonatkozó szerződés aláírására csak akkor kerülhet sor, ha a kötelezett a kezességet vállaló államnak - külön szerződésben - megfelelő biztosítékot ajánl fel a kezesség beváltása esetére. Egyedi kezességvállalás esetén - a kezes és a jogosult eltérő megállapodása hiányában - a jogosult minden év június 30-áig külön felhívás nélkül köteles tájékoztatni a pénzügyminisztert a kötelezettel fennálló jogviszonyából származó követelés adatairól és a kezességbeváltást valószínűsítő számításairól. További tájékoztatási kötelezettség terheli a jogosultat az egyedi kezességvállaláshoz kapcsolódó beváltás várható időpontjáról és mértékéről, ezenkívül - a beváltás időpontját megelőzően legalább 15 naptári nappal a pénzügyminiszterrel közölnie kell a kötelezett adószámát, nevét és címét is. Egyszerű kezesség esetén az említett tájékoztatási kötelezettséggel egyidejűleg a jogosultnak igazolnia kell, hogy a kötelezettel szembeni igényérvényesítés érdekében már mindent megtett - jogerős fizetési meghagyás, illetve ítélet birtokában van - ellenkező esetben a kezesség beváltását az állam megtagadja. Kellemetlen vendégek: a vaspondrók A panaszos bejelentések -számának emelkedése jelzi, hogy Bács-Kiskun megye néhány körzetében is tömegesen felszaporodott egy kevéssé közismert rovarfaj, a vonalas vas- pondró (Megaphyllum uniline- atum). A vaspondrók ez év tavaszán Nógrád megyében hívták fel magukra a figyelmet szokatlanul nagy egyedsűrűségükkel, most az ősz folyamán az ország más helyein, így például Somogybán és a Duna-Tisza közén is rendkívül nagy számban jelentek meg: feltűnést nem a kártételükkel keltenek (eddig ugyanis nincs tudomásunk erről), hanem azzal, hogy gradá- ciójuk (tömegszaporodásuk) helyszínének környékén ellepig a közelben levő házakat, s a nyílászárók résein, repedésein keresztül behatolnak a lakásokba is. Jelenlétük zavaró, annál is inkább, mert bűzmirigyeik révén kellemetlen, irritáló szagú váladékot bocsátanak ki. A kifejlett vonalas vas- pondró 25-35 mm hosszú, fe- ketés alapszínű állat, melynek hátán egy keskeny sárgás vagy vöröses sáv húzódik végig. Az ezerlábúak rendjébe tartozik, azaz sok, 17-nél több pár lába van. Fejlődése lassú, ezért több (3-5) évig is élhet. Rétek, erdők alomlebontásában van jelentős szerepe. Hajlamos arra, hogy kedvező időjárási viszonyok hatására tömegesen felszaporodjon; ilyenkor vándorolhat is. Amiatt, hogy (eddig) nem okoz(ott) kárt, sőt, a különféle növényi maradványok lebontásában aktívan közreműködik, indokolatlan az élőhelyén történő irtás. Javasolható viszont azon eljárásoknak, módszereknek az alkalmazása, amelyekkel megakadályozható, hogy a lakásokba bejusson:- Ha vonulásuk egy határozott irányhoz köthető, akkor a vonulás irányára merőlegesen nyitott meredek falú árokkal, barázdával vissza lehet fogni a terjedésüket, különösképpen az árok aljára szórt rovarölő hatású porozó szerek, pl. Domo- tox, Piretrin Extra vagy Pro- tect-B háztartási rovarirtó szerek segítségével.- Az egészségügyi előírásokat (pl. munka- és élelmezésegészségügyi várakozási idő) betartva valamilyen szintetikus piretroiddal (pl. Sumi-alfa 5 EC, Decis 2,5 EC, Karate 5 EC, Fendona 10 EC) lepermetezhető a házak lábazata vagy a házak körül húzódó járda, ill. 0,5-1 m széles talajsáv. ■ - Egyes megfigyelések szerint korhadó deszkadarabokkal, burgonyagumó-szeletekkel eredményesen összecsalogathatók a vaspondrók, várható tehát, hogy az említett „csalétkek” kellő sűrűségben történő kihelyezésével összegyűjthetők a házak felé húzódó egyedek. (A csalétkek hatékonyságát az időjárási és más környezeti tényezők is jelentősen csökkent- hetik.) Ha a vaspondrók mégis bejutnak a lakásokba vagy egyéb zárt terekbe, irtásukra ajánlottak a rejtett életmódú rovarok elleni védekezésre kifejlesztett szabadforgalmú irtószerek. Ezek a porozó- vagy szórópalackba kiszerelt irtószerek a háztartási boltokban, az ABC- kben, gazdaboltokban megvásárolhatók. E készítményekkel célszerű azokat a területeket, felületeket kezelni, ahol a vaspondrók a helyiség(ek)be behatolnak (ajtók, ablakok környéke), illetve amerre leginkább vonulni szoktak. Ameny- nyiben a védekezésnek ezek a házilag kivitelezhető módszerei nem adnak kielégítő eredményt, további segítséget (térítés ellenében) a rovarirtással foglalkozó szakvállalatoktól, kisiparosoktól lehet kérni. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Bács-Kiskun Megyei Intézete Bács-Kiskun Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás Csökkennek a devizamegtakarítások Az idén szeptember végéig 18 milliárd forinttal - csaknem 120 millió dollárral - csökkent a lakossági devizamegtakarítások értéke. A Magyar Nemzeti Bank adataiból kiderül, hogy kilenc hónap alatt 32 milliárd forintnyi az emelkedés, ám ez idő alatt 50 milliárddal a forint folyamatos leértékelődése miatt híztak a deviaszámlák. Azaz valójában csökkent a megtakarítások értéke. Csak szeptemberben a 1,5 milliárd forintos növekedés mellett 5,5 milliárd forint volt az 1,2 százalékos devalváció hatása. Szeptember végén összesen 471 milliárd forint, azaz mintegy 3 milliárd dollár értékű volt a lakossági devizamegtakarítás. Eddig... X aki a magas kamat mellett fontosnak tartotta a biztonságot, állampapírokba fektette a pénzét. Most végre... a másodpiaci forgalmazás mindenki számára lehetőséget biztosít a korábban kibocsátott magyar állampapírok vásárlására, eladására. A sokféle futamidejű befektetések közül így mindenki biztosan megtalálja az igényeinek megfelelőt, s azt ráadásul bármikor értékesíteni is tudja. A K&H Bank, az MHB és az OTP Bank kijelölt fiókjain keresztül, valamint az MNB megyei igazgatóságai által juthatnak hozzá a Magyar Államkötvényhez, a Kamatozó Kincstárjegyhez és a Diszkont Kincstárjegyhez. Kötöttségek nélkül HÁLÓZATOS FORGALMAZÓK: Magyar Hitel Bank Rt 6001 Kecskemét, Batthyány u. 23., 6501 Baja, Vörösmarty u. 4., 6201 Kiskőrös, Petőfi tér 2., • OTP Bank Rt 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Szabadság tér 1/A, Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Bácsalmás, Izsák, Kecel, Kiskunmajsa, Soltvadkert, Tiszakécske, Solt • VALAMINT: MNB Bács- Kiskun Megyei Igazgatósága 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. *A másodlagos forgalomban kapható állampapírok vételi és eladási árfolyamairól szerdánként rendszeresen tájékozódhat ebben az újságban. Az értékesítés feltételeiről a forgalmazók adnak részletes információt MAGYAR ÁLLAMPAPÍR A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG