Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-02 / 230. szám

Lassan növekvő felhőzet Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A keddi meleg, nyárias idő után ma változás kezdődik időjárásunkban. Nyugat, északnyugat felől hidegfront közeledik felénk, amely ma délután a nyugati megyékben már záporokat is okoz. Keleten legnagyobbrészt még marad a meleg idő, de néha ott is megnövekszik a felhőzet. Eső ebben a térségben még nem valószínű. A szél csak a Dunántúlon fordul északnyu­gatira, ,de egyelőre még nem erősödik meg. Északnyugaton kissé gyengül a nappali felmelegedés. A csúcshő­mérséklet 19, 24 fok között valószínű. A nyugat felől közeledő hidegfront ma napközben még valószínűleg nem éri el ezt a térséget. Többé-kevésbé zavartálan napsütésre, egyelőre még meleg időre számíthatunk. A mai csúcshőmérséklet a tegnapihoz hason­lóan alakul: 22, 24 fok között várható. Holnap már kissé hűvösebb idő lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet ("C) Szolnok: 22 Kecskemét: Jászberény: 22 Baja: Tiszafüred: 22 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) ELŐREJELZÉS ADUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE 23 24 23 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 14 Velencei-tó: 13 Fertő-tó: 10-13 Duna: 13 14 12-13 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 25-35 20-30 20-30 25-35 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 20-30 35-50 20-25 15-20 10-20 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A délutáni órákig az ország legnagyobb részén melegfronti hatás várható, délutántól nyugaton már hidegfronti hatás kezdődik. A fronttevékenység miatt nő a balesetek kialakulásának veszélye. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Agrometeorológia: Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc A ránéztében nyugdíjas vevőknek tegnap a kecskeméti piacon egy fiatalember - elő­zetes reklám, vagy árkiírás nélkül - úgy kedveskedett, hogy minden tő árvácskáért tíz forint­tal kevesebbet kért. Aki furcsállta, az magyarázatot is kapott: „Ez az én ajándékom az idősek világnapja alkalmából.” A fiatalember egyébként tavaly elhunyt újságíró kollégánk virágke­reskedő fia, Rapi Zoltán. fotó: pulai Sára Diákelőadók A világ legrégibb fogpótlása I Mint a mesében, szájról szájra jár... FOTÓ: FEB-REUTER szerda Napkelte: 5 óra 46 perckor Napnyugta: 17 óra 21 perckor Holdkelte: 20 óra 57 perckor Holdnyugta: 11 óra 22 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 474 cm, 45% volt. A Tisza Szolnoknál 433 cm, 60%, Csongrádnál pedig 401 cm, 59% magas volt. Közlekedés Az 5-ös út 90-91. km-e közt körforgalmi csomópontot épí­tenek. A 123-126. km-ek kö­zött nyomvályúzást végeznek. A 44-esen a 8-13+500. km-e közt padkaépítés lesz. A 24+475-29+300. km-ek közt burkolatot javítanak és padka­építés folyik. Az 50-es úton az Y-csomópontban autópálya­építési munkák miatt lesznek forgalomkorlátozások. Az 51- es út 103-104. km-e közt gáz­vezetéket építenek. Az 52-esen festik a solti kis Duna-hidat. A 53-as út 34-39. és az 54-es út 36-44+500. km-e közt burkola­tot javítanak. Az 55-ösön a 49+876 km-szelvénynél a vas­úti átjáró felépítményének cse­réje miatt 7-17 óráig teljes út­zár lesz, a forgalmat jelzőőrös irányítással vezetik terelőútra. Traffipax Ma délelőtt Bácsalmáson, dél­után Baján számíthatnak a jár­művezetők radarellenőrzésre. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (középárfolyamok) Angol font 248,01 Görög drachma (100) 65,79 Német márka 103,97 Olasz líra (1000) 103,93 Osztrák Schilling 14,78 Spanyol peseta (100) 123,38 USA-dollár 158,33 A FESTÉKTÁR KFT. Háztartási és Vegyiáru-szaküzletének Kecskemét, Széchenyi krt. 7/B reklámáras ajánlata: Törzsvásárló, FESTŐ- és más szakmák kisiparosai, vállalkozó, közület az üzlet teljes készletéből . folyamatos 10% ENGEDMÉNYT kap! Pl. DISZPERZIT 161 JÓI# 2716 Ft HÉRA 161 J+OÍ 2790 Ft TRINÄT m.f. fehér 51 JUSO 3195 Ft TRINÁT alapozó f. 5 I -28TtT 2583 Ft TRINÁT mesterzománc 5 I 53SÍ 4710 Ft Igényes vásárlóinknak ajánljuk a dán BONDEXfestékcsaládot és az alapozást, korrózióvédelmet nem kívánó, angol HAMMERITEfestékeket! uom in is minÁsÁninm | ÖNNfK HASIM0S - HSKÚHK MC6É0I! 1 Véradó nap Ma véradó napot tartanak Ko- cséron. A donorokat a pártok házába várják délelőtt 9-től délután 3 óráig. BŐRKABÁTVÁSÁR! Olasz bőrkabátok vására okt. 3-án, KALOCSÁN, a műv. házban, 10-16 óráig. <29359) Két Lom A 40. heti „Két Lotti (33-ból 3- at)” játékban a 3+3-asokra jutó 77 121 959 forint tovább hal­mozódik. A 3-asok nyereménye 26 630, a 2-eseké 484 forint. A „Két Lotti” nyerőszámai: 57, 59, 65 és 16, 38, 60. Lakásfelszerelés- Mi van a bárány für­dőszobájában?- Barikád. Kaskantyún Kaskantyún a hét végén, szombaton (október 5-én) a gyerekeké lesz a főszerep. Az Általános Művelődési Központ ugyanis megrendezi a hagyományos szüreti mu­latságot. A délutáni felvonu­lás végeztével, este hét órától a művelődési ház színpadán az ifjúság - az óvodás kord­áktól a középiskolásokig - ad műsort. Ezt követően pedig a táncoslábú felnőtteké lesz a terep. Bronz fogpótlás i.sz. 325- ből. Bulgáriában találták őket egy Várna melletti faluban. A képen látható régész hordani is óhajtja Egy kutatócsoport rájött, hogy az amerikaiak milliói nem mosnak kezet WC- használat után. A kutatók nyilvános vécékben figyel­ték meg az embereket: elrej­tőztek az illemhelyeken vagy látszólag fésülködtek, s ezalatt összesen 6333 férfi és nő tevékenységét követ­Nem mindennapi büntetést készülnek bevezetni a ro­mániai Braila város elöljá­rói: azért is bírsággal sújt­hatják a polgárokat, ha raj­takapják őket, hogy orrukat nyilvános helyen fújták ki. Erich von Däniken - aki könyveiben váltig állítja, hogy az űrlények több ezer éve látogatják Földünket - úgy véli, hogy a Független­ség napja című amerikai film hatalmas ufonautáihoz hasonló lények valóban megjelennek a következő évtizedben, s addig is fi­gyelnek bennünket. A Blick című svájci lapnak nyilat­kozó szerző szerint azonban a Földre érkező űrlények jó szándékúak lesznek, ellen­A görög kormány támogatja a híres amerikai rendező, Oliver Stone terveit, hogy filmet készítsen Nagy Sán­dorról. Amint azt a görög kulturális miniszter a ren­dező athéni látogatásakor őket, s a Guinness rekor­dok könyvébe szeretne bekerülni mint a világ, legrégebbi fogait viselő ember. ték nyomon a dolguk elvég­zése után Amerika öt nagy­városában. A WC-használat után a legkevesebben New Yorkban mosnak kezet. Chicagóban tisztábbak a ke­zek, de ez is csak relatív. Összességében általában a nők tisztábbak voltak, mint a férfiak. Az intézkedést a környezet­védő mozgalom egyik ta­nácsadója dolgozta ki. A ha­tóságok remélik, hogy így polgáraikat jobban védik majd a szájon át terjedő be­tegségektől. tétben filmbeli társaikkal. Ám ha a csillagok közötti versenyben körülzárják őket és szükségük lesz a mi for­rásainkra, akkor lehet, hogy agresszívvá válnak. A szerző szerint az idegenek felmérik a kockázatokat, amelyeket számukra az em­beri fegyverek és betegsé­gek jelentenek, majd ezt kö­vetően felveszik a kapcsola­tot az „államok vezetőivel,.a világ vallási vezetőivel vagy az ENSZ-szel”. közölte, országa minden szükséges támogatást megad egy ilyen film elkészítésé­hez. Evangelosz Venizelosz hangsúlyozta Nagy Sándor jelentőségét a görög kulturá­lis örökség szempontjából. WC-ben kukkoló kutatók Bírságolják az orrfújást? A jó szándékú ufonauták Film készül Nagy Sándorról Máról holnapra Cv<pte;,s4 apróhirdetése* MOTORFŰRÉSZEK 2 EV GARANCIÁVAL 29.000.-fT-TÓL AGROKER Mg. Aruház Kecskémet. Halasi ut 29. Tel: 76/481-293 ’86-os 120-as Skoda jó állapotban, olcsón eladó. Tel.: 78/461-311 1 Ft/lap önköltségű fénymásolók el­adók, bérelhetők. 76/483-204. 124/250D klímával 1991-es eladó. Tel.: 79/324-227 207 Mercedes LKV. Érdeklődni lehet: 06- 20/394-119-es telefonon. Gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelőt felveszünk. Továbbá németnyelv­tudással műszaki gépész végzettségű munkatársat keresünk raktáros munka­körbe. Tel.: 76/471-447 Kozmetikumok értékesítésére munkatár­sakat keresek. Érd.: 17 óra után, tel.: 76/490-774 89-es Ford Escort 1,8D fullextrás gépkocsi eladó. Tel.: 79/421-743 Audi 80 1,8B 88-as eladó. 06-30/383-878. 4 ütemű, jó állapotú, kevés km-es Trabant kombit vennék. Tel.: 76/478-008 4 db 825x20 új gumiköpeny felnivel, HL 60- 02 pótkocsi, ponyva + tartozékai eladó. Érd.: 06-60/301-587. 83-as Ford E. B; 85-ös Audi 80 TD; 87-es XR3; 87-es 205 Peugeot B; 85-ös Golf GTD; 84-es Golf GTD; 89-es Passat B; 88- as Audi B; 87-es Opel Kadett 1.3B. Tele­fon: 06-30/537-918 vagy 06-30/583-326 84-es Audi 100 TD jó állapotban eladó. Csere érdekel. T.: 06-60/487-815 86-os 1,3B Kadett, 2 éves műszakival el­adó. T.: 76/351-825, 7-16-ig. 89-es 2107-es Lada újszerű állapotban el­adó. Tel.: 06-60/307-488 Audi 90 1,6TD sok extrával, 1,5 év műsza­kival eladó. 77/424-453. Bajaszentistvánon, Szent Margit 75. számú ház, telekkel együtt eladó. Érd.: 79/366-590. Dobermann kölyökkutyák eladók. Érd.: 17 után, 78/486-576 Eladó első osztályú Cserszegi gyökeres vessző. Nyúl Csaba, Kecel, Ady E. u. 15. Tel.: 78/421-007 Dr. Derm Bőrgyógyászat és Kozmetika, Kecskemét. 76/484-524. Eladó Citroen BX 1,7D, 89-es évj. Ir.ár: 625 E Ft. Érd.: 06-30/534-023. Eladó Golf III. GTI extrákkal, csere is érde­kel. Tel.: 78/321-323 Fehérborszőlő-felvásárlás kp.-órt. Tel.: 06-60/488-171,06-60/489-334 Ford Escort 1.6D 1984. óvj. eladó. Tel.: 06- 30/587-132 Ford Sierra 2,3D 1987. óvj. eladó, vagy cserélhető. Tel.: 06-30/587-132 Földet veszek. T.: 79/371-212 Golf D 79. 140 E Ft, aggregátoros Csepel 240 E Ft. Tel.: 06-60/381-843 Golf II. 86. évj. 495 E Ft; Audi 80 (79.) B 150 E Ft. Tel.: 78/321-597 Hidraulikus csőhajlítót vennék. Tel.: 79/424-061 I. osztályú, tárolásra alkalmas Jonathán alma eladó, termelői áron 42 Ft/kg. Tel.: 76/374-722 IVECO TD 87. évj. 6 szem., platós, dupla kerekű és Ford Transit 92-es, hosszított, magasított eladó. 06-20/442-122. Jó állapotban lévő E-517-es kombájn kis asztallal, kukoricaadapterrel, Rába moto­ros eladó. Tel.: 78/421-667, Kecel. Kapható rántanivaló csirke, 200 Ft/kg. Ke­cel, Szilosi u. 45. Tel.: 06-30/589-464 Kecskemét, Március 15. úti cseróptetős házban 70 m2-es, körerkélyes lakás, azon­nal beköltözhetően eladó. Autót 1-1,5 M-ig beszámítok. 76/388-068; 06-20/254-335. Kitűnő' környezetben, városközponthoz közeli, kecskeméti, 2 szoba, gáz-összkom­fortos, II. emeleti lakás eladó. Érd.: 76/478- 019, esténként. Irányár: 2,6 mijlió. Kukorica helybe szállítva: 2800 Ft/q. 06- 20/231-725. Lada Samara 92-es évj., alku nélkül 550 E Ft-órt eladó. Tel.: 78/368-698 MAN 8136 dobozos, hátfelemelős, 1986-os évj. eladó. Tel.: 06-30/587-132 Mercedes 190D 87-es, fullos eladó, cse­rélhető. Tel.: 06-30/433-302 Mercedes 407D duplafülkés, duplakere­kes, platós eladó. B kategórával vezethető! Tel.: 06-30/587-132 Mercedes 123 2.4D 80. évj. extrákkal el- adó, 325 E Ft-ért. Érd.: 06-20/210-593. Naposcsibe kapható ma, 17 órától. Kmót, Hegedűs köz 2. VW Golf III. CL 1.4-es B 1993. nov.-i sür­gősen eladó. Irányár: 1.350.000 Ft. Érd.: napközben 79/324-018; este: 79/425-881 telefonon. OVB-cég pénzügyi tanácsadókat keres Bács-Kiskun megyében. Leendő munka­társaink részére alapos képzést és magas jövedelmet biztosítunk. Információ: 78/411- 601. Opel Kadett 1,3 benzinest vennék, 82-83- as évjáratút. T.: 78/418-136 Opel Vectra, 89-es áron alul, sürgősen el­adó. 76/411-034. Renault 25 GTD 91-es, extrákkal, 1,29 M Ft-ért eladó. Tel.: 78/461-501 STIHL-akcIó -15% kedvezménnyel! 06- 60/380-479, 06-30/380-479 Sertésgondozót felveszek. Lakást, ellá­tást biztosítok. Érd.: 76/490-635, este. Soltvadkerten fél hektár Cserszegi eladó. T.: 06-30/252-157 Suzuki Swift 1.3-as 3 éves, 810 E Ft eladó. Érd.: 76/329-266, du. Szobafestést vállalok. Tel.: 76/489-835; 06-30/536-909 Sárfehér szőlőt veszek. Tel.: 06-20/217- 661 Törzskönyvezett rottweiler kiskutyák el­adók. Felsőszentiván, Kossuth u. 11. Tel.: 79/352-655 Transporter busz rossz motorral 240 E Ft; VW Passat D 81 180 E Ft. Tel.: 78/421-104 Toyota Selica 2,0B 84-es, rejtett lámpák­kal, friss műszakival, extrákkal, kitűnő álla­potban, 113 ezer km-rel: 385 E Ft; Audi 100 CD 2000-es B extrákkal, friss műsza­kival, automata váltó, 140 ezer km-rel, ki­tűnő állapotban: 520 E Ft eladó. 06- 20/430-106. U-28-as kis Dutra kitűnő állapotban eladó. Tel.: 78/411-183 VW Golf 1.6GTD 83. óvj. és Polski FIAT 126 82. évj. 1,5 év műszakival, olcsón el- adó. Érd.: 76/372-905. VW Jetta 84 285 E Ft; Mazda 626 84 195 E Ft, töröttek, eladók. Tel.: 78/321-388 VW Transporter 250 E Ft-órt, sürgősen, eladó. 77/420-172. VW Transporter 1,7D 88-as, platós eladó. Tel.: 78/321-986 VW Vento 1,9TD, 93-as, 48 ezer km-rel el­adó, csere is érdekel. 30/582-371. Vetó'gép és eke eladó. Tel.: 79/425-584 Választási malacok eladók. Érd.: Tabdi, Szent I. u. 20., este. ÓRIÁSI AKCIÓ! Csak nézzen be! 100-féle ruhaanyag FÉLÁRON, még ennél is ol­csóbban, valamint BALLAGÓKNAK szöve­tek 450 Ft-tól 650 Ft-ig. Kmót, Kóttemplom közi méterárubolt. Új Panasonic M5 nagykazettás VHS vi­deokamera eladó. Tel.: 77/401-062, este.

Next

/
Thumbnails
Contents