Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-18 / 244. szám
1996. október 18., péntek Hazai Tükör 5. oldal Üvegremekek. A budapesti Interglass ’96 üvegipari szak- kiállításra és szimpóziumra az ősi anyag legkiválóbb mesterei jöttek el, itthonról és Európa számos országából. Az immáron negyedik nemzetközi bemutató ismét bizonyságot adott arról, hogy az üveg nélkülözhetetlen része a modern ember környezetének. fotó: feb/diósi imre A hároméves megállapodás egyelőre csak papíron él Az egészségügy nehéz éve Becsapottnak érzik magukat a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez tartozó költségvetési intézmények dolgozói, mert nem teljesült a kormánnyal kötött év eleji megállapodásuk. Ezt tegnap sajtótájékoztatón jelentették be a szakszervezeti vezetők. A kormány 21 százalékos inflációt, 19,5 százalékos kereset- növekedést ígért erre az évre, hasonlóan a versenyszférához - emlékeztetett Miriszlai Éva, a Közegészségügyi Szakszervezet titkára. Ezzel szemben az infláció már 25 százaléknál tart, a keresetnövekedés pedig a közalkalmazottak és köztisztviselők esetében nem haladja meg a 9-12 százalékot. Ezért kérik a kormányt á hárorh évre szóló bérmegállapodásban foglaltak betartására. A közegészségügyben évről évre kevesebb a működésre fordítható pénz, és 1995-höz képest 11 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma is. Az idős kordákat és fogyatékosokat ápoló egészségügyi dolgozók körében 40-60 százalékos a létszámhiány. Az intézmények mind kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak, a bér 11 százalékkal növekedett. Nem jobb a helyzet másutt sem. Mint a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetői elmondták: az utóbbi hat évben a bölcsődei helyeknek mintegy 40 százaléka szűnt meg, holott a gyed változása miatt jövőre szükség lenne a gyermekelhelyezés lehetőségének a növelésére. A Duna-Tisza közi hátság vízháztartási helyzetéről A tegnapi kormányülésen egyebek között a Homokhátság vízháztartásának gondja is napirendre került. Erről az alábbiakat állapította meg a kabinet: Többéves előkészítő munka után a KTM és a KHVM 1995-ben közös előterjesztést készített a kormány részére a Duna-Tisza közi hátság kritikus vízháztartási helyzetéről. A kormányhatározat első pontjában előírt vizsgálatok, tanulmánytervezési feladatok végrehajtása megtörtént. A határozat második pontja előírja, hogy a vizsgálatok eredményéről és a megvalósíthatóság feltételeiről a kormány részére előterjesztést kell készíteni. Az előterjesztés alapvetően a vízvisszatartás és a vízpótlás műszaki és pénzügyi megvalósíthatóságával foglalkozott. A szakértők javasolták, hogy a vízpótlás elvetésére vagy megindítására vonatkozó döntés előtt további vizsgálatok és elemzések történjenek. A kormány szerint az adatok birtokában, a megfigyelés eredményeinek értékelése alapján kell végleges javaslatot tenni a vízpótlásról. Ezzel párhuzamosan első lépésként elrendelte a csapadékvizek helyben tartása érdekében szükséges beavatkozások vízvisszatartás és -tárolás beruházási munkáinak megkezdését is. A miszterek meghallgatták Horn Gyula beszámolóját a KÉT üléséről. Az SZDSZ egyetért Fazakas Szabolcs személyével az ipari miniszteri posztra, és nem kifogásolja, hogy Csiha Judit legyen a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter. A kabinet az agrártámogatások kapcsán leszögezte: nagyobb figyelmet kell fordítani a kedvezőtlen adottságú terűi, letekre és hogy a támogatások zöme közvetlenül az őstermelőkhöz jusson. Elvi döntés született arra, hogy ’ 97-től belföldi jogi személyek is szerezhetnek termőföldtulajdont. Tocsik Márta nyolcszáz milliós sikerdíja nyugati mértékkel is jelentős Válaszokra vár a vizsgálóbizottság Újabb hullámokat vetett az ÁPV Rt. és Tocsik Márta közötti tanácsadói szerződés körül kialakult közéleti botrány. Tegnap munkához kezdett, s összeállította előzetes programját az üggyel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság. A Deutsch Tamás elnökletével tevékenykedő testület választ vár arra a kérdésre, hogy volt-e az ÁPV Rt.-nek pályáztatási kötelezettsége; hogyan ellenőrizték Tocsik Mártát; megalapozott volt-e a megbízási díj számításának alapja, s mennyiben járult hozzá az ügy kialakulásához az ÁPV Rt. belső döntési mechanizmusa? A Fidesz a kormányfő elutasító válaszlevelének kézhez vétele után is fenntartja a privatizációs folyamat felfüggesztésére tett javaslatát. Álláspontja szerint nem lenne alkotmányellenes a magánosí- tási folyamatban az ilyen jogi beavatkozás. Határainkon túl a Frankfurter Allgemeine Zeitung foglalkozott a legrészletesebben az üggyel. Csütörtöki cikkében azt írta, hogy a magyar állami privatizációs szervezet pénzügyi botránya az eddigi legsúlyosabb megrázkódtatás a két évvel ezelőtt hatalomra jutott szocialista-liberális kormány- koalíció számára. A Tocsik Márta által felvett 804 millió forint még nyugati mércével mérve is jelentős, a magyarok többsége számára pedig egyenesen csillagászati összeg. Az egész Magyarországot felbolygató Tocsik-ügy legfontosabb kérdése: egyáltalán miért kellett közvetítőt igénybe vennie az ÁPV Rt.-nek - írta a cikk szerzője. Az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet csütörtöktől korlátozta a Vektor Bróker Rt. tevékenységét. A cég az év végéig nem fogadhat el új megbízásokat, és sajátszámlás ügyleteket sem végezhet a tőzsdén, illetve a tőzsdén kívüli értékpapír-kereskedelemben. Ugyanis az ÁETF jelentős hiányosságokat derített fel. Területfejlesztésben is közelíteni az EU-hoz Elköltetlen milliárdok Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a jövő évi költségvetés tervezetét, de a környezetvédelemre vonatkozó részekkel alapvető gondjai akadtak. Az ülésen elhangzottakat Barátit Etele, a bizottság elnöke foglalta össze tegnap. Elmondta: a költségvetés fontosabb céljaival a honatyák egyetértettek, de számos javaslatot is megfogalmaztak. Fel kellene szabadítani például a környezetvédelmi alap tavalyiul 3 milliárd forintos maradványát, a tervezet ugyanis csak az idei 4 milliárd forintos zárolt tartalékkal számol. Sérelmezték, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium jövőre területfejlesztésre csak 3,3 milliárd forintot kapna a költségvetésből, ami 20-25 százalékkal kevesebb az ideinél. Ugyanakkor erre a célra még további mintegy 15 milliárd forintot fordíthatnának a privatizációs bevételekből és az ön- kormányzati kiegyenlítési alapból. Akár így, akár úgy, a lényeg - javasolták a képviselők -, hogy a magyar területfejlesztési kiadások közelítsék az EU-ban szokásos arányokat. A testület a holtágak helyzetének rendezésére ad hoc albizottságot hozott létre, amely megkezdte munkáját. Programja megvalósításához azonban milliárdokra lenne szükség. Akció az idősekért. Százezer üveg Béres Csepp Pluszt juttat öreg, beteg, elesett embereknek az idősek világnapja alkalmából a „Béres Alapítvány a Teljes Eletért”. Az adományt csaknem nyolcszáz helyszínen osztják szét, és több mint száz orvos vállalta, közreműködik abban, hogy betegeihez eljusson a segítség. fotó: feb/diósi imre A jövő feladata. Nagyobb történelmi távlatra van szükség 1956 szintéziséhez, ezt nem a mai történészgeneráció fogja megalkotni - mondta Kahler Frigyes, a Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnöke az MDF székházában tartott tájékoztatón. A jelen történészeinek az a feladatuk, hogy megalapozzák, előkészítsék későbbi kollégáik munkáját, s rögzítsék mindazokat a tényeket, amelyek feledésbe merülhetnek. Arrogancia? Az FKGP elvárja az új alkotmánybíró-jelöltektől, hogy tegyenek nyilatkozatot: megválasztásuk után kizárólag írott alaptörvényünkre támaszkodnak majd, és szakítanak a jelenlegi láthatatlan alkotmányozással. Torgyán József pártelnök kijelentette: nehezményezik az időnként felbukkanó alkotmánybírói arroganciát, amelynek példája volt, hogy Sólyom László a hiányzó bírák azonnali megválasztására szólította fel a törvényhozást. Energiaügynökség. Magyar- ország energiakészlete jelenleg száz napra elegendő, ebből 50 napra biztosítja az ellátást az állami biztonsági tartalék. Ennek és a környzetvédelmi feltételek alapján Nemzetközi Energia- ügynökség felvette tegnap hazánkat tagjainak sorába. Pénz áll a házhoz. Egyszeri központi támogatást kapnak azok a helyi önkormányzatok, amelyek szeptember 1-től felemelték az iskolai kötelező óraszámot. A pénzt a közoktatási törvényben előírt mértékű illetményemelés kompenzálására használhatják fel. Egyeztettek. Megbeszélést tartottak tegnap Budapesten a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának és a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői. A tanácskozás után a kisebbik kormánypárt jogosnak minősítette a SZEF-nek azt a követelését, hogy ne növekedjék a különbség a közszféra és a versenyszféra reálbére között. Rakétatender. Öt országból hat cég jelentkezett a mintegy 20 milliárd forint értékű légvédelmi rakéta beszerzésére kiírt pályázat második fordulójára. Svédországból, az Egyesült Államokból, Eszak-írországból, Franciaországból egy-egy, míg Németországból két cég tett szállítási ajánlatot. A pályázatok elbírálása a jövő év első negyedében fejeződik be. Lebuktak. Három autótolvaj- bűnszovetkezet felgöngyölítéséről számolt be a rendőrség csütörtökön, Budapesten. Eddig 42 - egyenként 3-4 millió forint értékű - autót sikerült megtalálniuk, további 118-at még keresnek. Egy este a Halász Judit felépüléséért dolgozó orvosok, ápolónők között Bíznak a teljes gyógyulásban Egyik legnépszerűbb színésznőnk, Halász Judit csaknem tragikus végű balesete nemcsak barátait, ismerőseit, hanem a művészetkedvelők tízezreit is megrázta. A művésznő életéért, mielőbbi felépüléséért mindent megtesznek az orvosok. Munkatársunk körükben töltött egy estét. Megtudta, hogy ma már jóval optimistábbak, mint pár napja voltak: Halász Judit állapota fokozatosan javul, és minden remény megvan teljes felépülésére. A budai János kórházban barátságos portás fogadja a látogatót. Elmondja, hogy mostanra némileg csökkent az érdeklődők rohama. Feltehetően Aggódnak érte. FOTÓ: FEB a kórház kérésére, hogy a gyógyításhoz szükséges nyugalmat ne zavarják a rajongók. Az idegsebészeten kitehetnék a „Minden hely foglalt” táblát; a kórtermekben nincs üres ágy. A számítógépekkel felszerelt nővérpult mögötti részlegen bemenetét tiltó felirat parancsol megálljt. A különleges kórházi zsilipen az itt dolgozók is csak gondosan sterilizált ruhában juthatnak át. A zsilip mögött a külvilágtól elzárt őrzőszobában fekszik Halász Judit. A pihentető csöndet nem zavarhatja hangos szó, zajosjövés-menés.- Juditka már szépen, tisztán beszél - súgja fehér köpenyes kísérőnk, s hozzáteszi: a múltkori tévéinterjú után kérte, hogy egyelőre senkit ne engedjünk betegágyához. Az egyetlen „kivételezett” a művésznő fia. Játékkonferencia A szűkülő élet-tér fizikai korlátái ellenére, a zsúfolt városok, zsugorodó terek, eltűnő udvafok korában vajon homo ludens, vagyis játékos ember-e még, az lehet-e a huszadik század végi ember? Egyebek között erre a kérdésre keresik a választ a résztvevők csütörtökön a Kecskeméten megnyitott kétnapos nemzetközi játékszociológiai konferencián. A tanácskozást a Szórakaté- nusz Európai Játékközpont Alapítvány, valamint a magyar és az egyetemes játékkultúra tárgyi, szellemi értékeinek gyűjtésére, őrzésére, ugyanakkor ezen értékek közvetítésére is vállalkozó Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely közösen rendezte. OTP RÉSZLETRE VÁSÁROLHAT üzleteinkben számítógépet, telefaxot, telefont. Néhány példa kínálatunkból: Számítógép: DX-486/133, 4 MB, 635 MB i 800 FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Fax: Sägern140R ? SOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL 1 $ Zsinórnélküli telefon: Sanyo 1 OOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL 1 Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, további információért forduljon a Delfin Számítástechnikai üzleteihez. A CENTRUMBAN VAGYUNK! DELFIN SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÜZLET I TALÁLHATÓ A CENTRUM ÁRUHÁZBAN: f 6001 KECSKEMÉT NAGYKŐRÖS U. 2. *