Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-15 / 241. szám
1996. október 15., kedd Hazai Tükör 5. oldal Tatoo-fesztivál. Kétnapos kiállítást és bemutatót tartottak a hét végén Budapesten a tetoválás megszállottjai, akik esküsznek rá: ahogy ők művelik az ipart, az már művészet. A verseny legjobbjai kétségkívül kiváltották a nézők ámulatát. fotó: feb/djósi imre A bíróságoké lesz az utolsó szó Új szabálysértési törvény készül A készülő új szabálysértési törvény, mint dr. Baracka Ró- bertné, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára lapunknak elmondta, több, az állampolgárok védelmét szolgáló elemet is tartalmaz majd. A módosítás révén e téren is közelíteni kívánunk az európai országok gyakorlatához, ahol a szabálysértési ügyek a bíróságok elé kerülnek. Nálunk jelenleg a szabálysértést a hatóságok szankcionálják, és a fellebbezéseket is hozzájuk lehet benyújtani. Az új eljárásban - az állampolgárok védelme érdekében - a hatóságok az eddiginél körültekintőbb bizonyítási eljárás alapján hoznak majd határozatokat, amelyeket indokolt esetben a bíróságon lehet megfellebbezni. Másodfokú bírósághoz azonban már nem lehet fordulni. Fontos új elem lesz, hogy az ügyészségek is beavatkozhatnak az eljárás menetébe. Ha törvénysértést tapasztalnak, még bírósági szakasz előtt visz- szarendelhetik az ügyet, védve az állampolgárt és tehermentesítve a bíróságot. Ugyancsak új lesz a törvényben, hogy a be nem fizetett bírságot adóként hajtják be. A törvény-előkészítők áttekintik és alkalmasint felülbírálják a jelenlegi szabálysértési kategóriákat, ugyanis a mai gyakorlatban elég sok az ellentmondás. Jelenleg szabálysértés a tiltott helyen parkolás, de nem az, ha szennyvízzel károsítják a környezetet. Hasonló példát lehet találni a közúti közlekedésben csak úgy, mint a fogyasztóvédelemben. Jelenleg más a megítélés, ha magánszeméllyel és más, ha jogi személlyel áll szemben a hatóság. (koós) Nyugati kocsik, keleti közlekedési morál Évente 1500-an halnak meg Magyarországon közlekedési balesetben, míg a nálunk jóval nagyobb Svédországban mindössze harmadannyi a halálos közúti tragédia. Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben folyamatosan vizsgálják a rendkívül kedvezőtlen helyzet okait. Mint tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták: a gyorshajtás, a szabálytalanságok, az italozás mellett félő, hogy jelentős baleseti tényezővé lép elő a drog és a relatív szegénység. Ez utóbbival kapcsolatban várhatóan általánossá válik, hogy az autósok - anyagi okokból - egyre kevésbé veszik igénybe a fizető, ám biztonságosabb autópályákat. A forgalom visszaterelődik a régi, elhanyagolt, balesetveszélyes utakra. Nem kedvez a közlekedésbiztonságnak a gépjárművek műszaki állapota sem. Javulás ezen a téren nem érzékelhető, azt viszont megkockáztatták a kutatók, hogy az évtized elejének „anarchiája” után mintha javult volna az öreg csotrogányok vezetőinek a morálja. Magyarországra látogat az első lombikbébi szülőatyja Fogamzást segítő hormon A első lonibikbébit 1978-ban Cambridge-ben Robert Edwards és Patrick Steptoe angol orvosok segítették a világra. Azóta több mint 100 ezer gyermek született ezzel a módszerrel. Edwards professzor most hazánkba jön, és részt vesz a héten rendezendő tudományos szimpóziumon. Dr. Urbancsek Jánost, a SOTE I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának osztály- vezetőjét az idén választották be az Emberi Szaporodás és Embriológia Európai Szervezete tanácsadó testületébe. Valójában ő lesz a házigazdája a péntek-szombati tanácskozásnak, ahol szóba kerül az utóbbi idők egyik legjelentősebb felfedezése, a gonadotropin laboratóriumi előállítása.-E tüszőérést serkentő hormont korábban a vizeletből vonták ki - mondta a szakember. - Néhány éve azonosították csupán azt a génsorozatot, mely a hormont meghatározza. A kutatók rájöttek: ha a génsorozatot beépítik bizonyos sejtekbe, akkor azokat akár ipari méretekben is arra lehet kényszeríteni, hogy maguk termeljék ki a gonadotropint. így teljesen tiszta anyagot kapnak. Júniusban mutatták be Maast- richtban az azóta már gyógyszertárakban is forgalomba hozott gyógyszert. Ez azért jelentős felfedezés, mert e hormon növeli a teherbeesés esélyét, valamint a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszereinek hatékonyságát. Sokszor a férfi hímivarsejtje nem képes megtermékenyíteni a női petesejtet. Egy újfajta eljárással az előbbit közvetlenül a petesejtbe fecskendezik, így megkerülik az összes petesejtet körülvevő réteget. Várhatóan erről a módszerről is hangzik el előadás a’ rendezvényen, ahol maga Edwards professzor fog elnökölni. Az ismertebb kutatók közül itt lesz Lucienda Veeck is, az USA-ból. Ő volt az, aki a világon az első atlaszt publikálta a szervezeten kívüli megtermékenyítésben részt vevő petesejtről, hímivarsejtről, illetve embrióról. Szalóky Eszter Visszhangok, vélemények az ÁPV Rt. botrányáról, az MSZP feladatairól A távozó miniszter levelét megírta Az ÁPV Rt. vizsgálatok sorába torkolló botrányának hétvégi fejleménye, hogy Suchman Tamás személyes hangú nyílt levélben ismertette a privatizációval kapcsolatos visszaélések, törvénysértések előzményeit, s azt, miképp értékeli az ügy következményeit. Szerkesztőségünknek adott nyilatkozatában Suchman így kommentálta a leírtakat: A „feladó” kommentárja-A Tocsik-ügy kapcsán személyemet ért méltánytalanság lelkileg először nagyon megviselt. Amit a bizottsági meghallgatás során elmondtam, azt senki nem tudta cáfolni. Szakmai kifogás aligha lehetett munkám ellen, hiszen csak az idén 4,7 milliárd dollár működőtőke és privatizációs bevétel áramlik be az országba. Ez harmada annak, mint amennyi 1989 óta összesen volt. A mérhető eredmények ellenére 20 hónapja küszködöm az SZDSZ-szel, frakciómmal, az ÁPV Rt. uraival, a bürokratákkal, az ellenzékkel továbbá a szabadversenyes kapitalizmus magyar kalandoraival, így talán törvényszerű, hogy vesztenem kellett. MSZP: Elgondolkoztató Váratlanul érte a szocialistákat Suchman levele, s mint mondták, az abban foglaltakon még gondolkodniuk kell. A két frakcióvezető-helyettes, Toller László és Burány Sándor lapunk érdeklődésére egybehangzóan úgy vélekedett: egy tisztességes, mégis leváltott miniszter tisztességes vívódásait tartalmazza a nyílt levél. Toller hozzátette: Suchmannak sem önmagával, sem mással nincs elszámolni- valója, ezért az írásban felvetettek nem igényelnek külön tárgyalást. Burány Sándor Suchmanra bízná annak eldöntését, hogy levelét elemezze-e egy későbbi időpontban az MSZP- frakció. Á politikus ugyanis egy ideje nem látogatja a frakcióüléseket, így nincs mód rákérdezni: mit miért írt le. Kósáné Kovács Magda önkritikusan jegyezte meg: lehet, nem figyeltek oda kellőképpen Suchman javaslataira. Talán elkerülhető lett volna a mostani botrány. Messze a végkifejlet Tegnap este összeült az MSZP elnöksége, s az ÁPV Rt. botránya kapcsán kialakult politikai helyzetet elemezte. A parlamentben több napirend előtti felszólalás témája volt a Tocsik-ügy. Torgyán József (FKgP) indítványozta a Postabanknál vezetett számlák teljes vizsgálatát, mert - mint mondta - „csak így lenne nyomon követhető az MSZP és az SZDSZ kasszáiba folyt pénzek útja”. FEB Suchman: Nem a fejem a tét A miniszteri tisztéből mai nappal fölmentett Suchman Tamás nyílt levéllel fordult a Szocialista Párt vezető testületéihez. A csaknem 7 gépelt oldalas írásban kifejti: nem érti, mi történt egy ország sorsáért felelős hatalom soraiban, hogy gyermeki hisztériával, beteges önmarcangolással bizonytalanítja el az államapparátust, a nemzetközi partnereket, a hazai gazdasági élet szereplőit, saját támogatóit, híveit és önmagát. Fölteszi a kérdést: „Vizsgálta valaki közületek a koalíciós partner szerepét és érdekeltségét az ügy botránnyá nagyításában? S általában kinek hisztek? Deutsch Tamásnak? Torgyán Józsefnek?” Ezután elősorolja: ’94 őszén javasolta először, hogy a privatizációt parlamenti bizottság felügyelje. Több más javaslata is volt a korrekt törvényalkotáshoz, de elutasították. 1995 tavaszán küzdött a privatizációt felügyelő miniszter jogi felelősségét is megalapozó, de jogkört is biztosító törvénytervezet elkészítéséért - az SZDSZ-es tárgyalóküldöttség azt 90 százalékig elutasította. „Békét szerettem volna az önkormányzatokkal írja -, a közművagyon elosztásáról szóló jogalkotás során is. Csak azért nem jött létre az igazságot megközelítő jogi szabályozás, mert a vidék kistelepüléseinek érdekeivel szembe lett állítva az SZDSZ-es városok érdeke.” „A belterületi földügy és más anomáliák miatt is április elejétől május 14-ig kísérleteztem a privatizációs törvény olyan módosításával, amely szintén jogi felelősségem alapozza meg. Az SZDSZ ellenjavaslatot nyújtott be, az MSZP gazdasági, költség- vetési munkacsoportja hatalmam növelésének vélte javaslatomat és elutasította." A levél ezután arra int: a mindinkább politikai válsággá terebélyesedő konfliktushelyzet a demagóg politikai erők, s a revánsra vágyó ellenzéki erők segítségével - ez utóbbiak józan kisebbségének akarata ellenére - anarchiává szélesedhet. „A tét már nem az én fejem, hanem az ország sorsa - írja Suchman. - Úgy érzem, nem veszthetjük el a szociáldemokrata értékek képviseletének jogát, s nem adhatjuk át ezt a jogot jobboldali demagógoknak." Újabb teher a vállalkozókon Bővül a jövedéki termékek köre Három adótörvény tárgyalását kezdte meg tegnap az Ország- gyűlés, s folytatta két adójog- szabály vitáját. Az adózás rendjéről szóló törvény kisebb mértékű változtatását azért javasolta a képviselőknek a kormány, hogy kedvezőbbé váljanak a közterhek behajtásának feltételei. Halaszthatatlanná vált ugyanis az adóhatóság ellenőrzéseit segítő információk körének kibővítése, az adóbevallási fegyelem javítása és a jogosulatlan visszaigényléseklehetősége- inek szűkítése. Módosul a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről szóló törvény is. Bővül a jövedéki termékek köre a motorhajtóanyagként felhasználható, illetve az üzemanyagok keverésére, hígítására használható termékekkel. Ilyenek egyes adalékok, kenőolajok és néhány más kőolajszármazék. A várható módosítások nyomán visszavonható lesz a jövedéki engedély, ha valakinek tb-tartozása, adótartozása vagy illetéktartozása van. Hasonló szigorítás érvényesül a szesz és a kőolajtermékek adómentes beszerzésének engedélyezésénél is. A társadalombiztosítási járulékreform mintegy 60-100 milliárd forinttal növelné a vállalkozók terheit, ezért a Magyar Munkaadói Szövetség tiltakozik ellene. A munkaadók számára elfogadhatatlan minden olyan terv, amely a társadalombiztosítás meglévő hiányát az élőmunka költségeinek növelésével kívánja megszüntetni - hangzott el tegnap a szövetség sajtótájékoztatóján. Dr. Orbán István elnök rámutatott: a tb-alap tervezett szélesítése, a minimumjárulék bevezetése döntően a jelenleg is tetemes összeget fizető vállalkozásokat sújtja. A tervezett 4500 forintos egészségügyi hozzájárulási minimum például újabb terhet ró a munkáltatóra minden olyan dolgozó után, akinek keresete nem éri el a havi 34 600 forintot. A munkáltatók sérelmesnek tartják, hogy éppen a versenyben részt vevőket sújtják a közterhek növelésével. Olyan szakágak kerülhetnek lehetetlen helyzetbe - ipar, kereskedelem, idegenforgalom -, amelyek a nemzetközi piacon erősíthetnék hazánk hírnevét. A járulékrendszer reformja nyomán számolni kell a feketefoglalkoztatás további kiszélesedésével is. -esziÜZl€TH€lVIS€G ACAACADÁSA A KIK-FOR Kft. bérbe adja a saját tulajdonát képező, Kecskemét, Bocskai u. 7. szám alatti, 90 m2-es üzlethelyiséget határozott időre, 1996. november 1-jétől 1997. július 31-éig. Érdeklődni: KIK-FOR Kft.-nél Dékány Ferencnél lehet, a Kecskemét, Csányi János krt. 14. szám alatt. Telefon: 76/487-522/39 mellék Kárpótlási jegyért — DÉDÁSZ Rt. részvényt! Jegyzés: 1996. október 7-tó'l október 24-i A jegyzés során 20 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy 30 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. 1^ (Túljegyzés esetén előbb lezárható) MM "W ÁLLAMI mm 1 privatizációs és mm m vagyonkezelő rt.