Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-09 / 210. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. szeptember 9., hétfő Naptár Szeptember 9., hétfő. Névnap: Adám. Névnapozóknak Adám: bibliai név, jelentése: földből való. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Dorottya, Gara, Péter, Tivadar nevű olvasóinkat is! Évforduló 1828-ban e napon született Lev Nyiko- lajevics Tolsztoj, orosz író. Dosztojevszkij mellett az orosz realizmus legjelentősebb írója. Erkölcsi-filozófiai nézetei az evangélium és Rousseau filozófiai hatását tükrözik: a hatalom és az erőszak minden fajtáját elvetve, az öntökéletesítés programján keresztül kívánta elvezetni az embert egy szeretetközpontú világ felé. Háború és béke című monumentális regénye az emberi lét örök értékeire figyelemmel ad képet a 19. század Oroszországának életéről. 1910-ben hunyt el. Ökumenikus naptár A katolikus liturgikus naptárban ma az 1564-ben elhunyt Kláver Szent Péter áldozópapra emlékeznek, aki spanyol jezsuita volt, s 40 évig tevékenykedett néger rabszolgák között. Mi, Hol, Mikor? • • Ma reggel 9-kor kezdődik a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola tanévnyitó ünnepsége a GAMF-on. • A kecskeméti Grapevine Tánciskola idei első foglalkozása, amely egyben beiratkozás is, szeptember 11-én, szerdán 18 órától lesz a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban. • Szerdától szombatig délután 14.30-tól rendeznek kézműves-foglalkozásokat gyerekeknek a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban. • Szeptember 12-én délelőtt 10-től országos vasútmodell-kiállítás látható a kecskeméti helyőrségi klubban. • Szeptember 14-én délelőtt 9-től 16 óráig nemzetközi ásványkiállítás és találkozó lesz a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. Kortárs galéria nyűt vasárnap délelőtt Kecskeméten, a Kéttemplom közben. A hírős városban élő és alkotó képzőművészeknek egyelőre még csak időszaki, de remények szerint jövőre már állandó kiállítási lehetőséget teremtő Kéttemplom Galériában november 15-éig látható a galérialapító tizenkét művész tárlata. fotó: Walter Péter Kollégiumi elhelyezés Baján A város 7 középiskolájának és az idén egyesített Eötvös József Főiskolájának hallgatói 6 kollégiumban kaptak elhelyezést. Bajának tulajdonképpen 5 kollégiuma van, de a Petőfi-szigeten levő megyei ifjúsági tábort is bérli a város. így összesen 850 férőhely van a kollégiumokban, amelyek közül az idén 780 betelt. Ahhoz, hogy a kollégiumok ne legyenek zsúfoltak, valójában még 20-30 férőhely betöltése volna az ideális. Az elhelyezés ingyenes, csupán az étkezési költségek 70 százalékát fizetik a kollégisták. A reggeli, ebéd és vacsora havonta 2-2,5 ezer forint. A nagyobb összeget azok a (javarészt vajdasági) bentlakók fizetik, akik vasárnapokon és ünnepnapokon is itt étkeznek. A Türr István és a két Bereczki kollégiumban a legnagyobb a zsúfoltság. A Tóth Kálmánban - a diákok véleménye szerint - elfogadható, a III. Béla Gimnáziuméban jó az elhelyezés. A legkomfortosabb a Német Központ, a legkényelmetlenebb pedig a Vaskúti úti Bereczki Máté fiúkollégium. Ezt az utóbbit jövőre a város felszámolja. Ekkor gyakorlatilag 700 férőhely marad, ami ki fogja elégíteni a jövő évi elhelyezési és komfortigényeket. A diákok nem drágállják az étkezési hozzájárulást és az étel minőségével is nagyjából elégedettek. Azonban, tekintettel az étvágyukra, az adagokat keveslik. Király László Autófeltörőt fogtak a bajai éjszakában Péntekre virradóra kifosztottak egy gépkocsit, ami Baján az Ifjúság utca és a Bokodi út kereszteződésében parkolt. A bejelentés után a helyszínre érkező URH-járőrök használható személyleírást kaptak a sértettől a feltételezhető elkövetőről. A vagyonvédelmi alapítvány autója is megkapta az adatokat, mivel feladatai közé tartozik az éjszakai cirkálás is. A személyleírás alapján Tuhart István zászlós és Kizman Tibor őrmester a helyszín közelében rábukkantak a tolvajra, és igazoltatták, majd előállították. Megtalálták ugyanis nála azt a Pioneer típusú autós rádiót, melyet a fissen feltört kocsiból lopott. Nem lesz matematikatagozat a kecskeméti Zrínyi-iskolában? A jegyzőhöz fordulnak a szülők A tanévkezdő szülői értekezleten derült ki, hogy szeptembertől megszűnik a csoportbontás matematikából a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola felső tagozatos osztályaiban. A rendelkezést, amely derült égből villámcsapásként érte a szülőket, az iskola igazgatója úgy indokolta: a matematika csoportbontásos oktatására az ön- kormányzat nem adott engedélyt. Tanár ugyan volna rá, de pénz nincs a csoportbontásra. A döntés azért háborította fel a szülőket, mert az iskolában 1989 óta tanítják tagozatos formában a matematikát, amely ezzel gyakorlatilag megszűnt. A szülők azt is nehezményezték, hogy a valamennyi felső tagozatos diákot érintő rendelkezésről tanévkezdés után, kész helyzetet teremtve értesítette őket az igazgató.- Nem tehetünk kivételt egy kecskeméti iskolával sem - nyilatkozta lapunknak Bohács József alpolgármester. - A közgyűlés tavaly döntött úgy - miután átvilágította az intézményeit, s 15 százalékos költség- vetési elvonást írt elő -, hogy pénzügyi helyzete folytán csak az oktatási törvényben kötelezően előírt feladatokat finanszírozza az általános iskolákban. Két tárgyat lehet tehát csoport- bontásos formában oktatni, a választott nyelvet és a technikát. Ráadásul a Zrínyi-iskola alapító okiratában sem szerepel a matematikatagozat, tehát jogilag nincs az iskolában tagozatos oktatás. Megértem a szülők felháborodását, de a testületi döntés minden iskolára vonatkozik. Az iskolaigazgató bejelentését a múlt heti szülői értekezleten a szülők felháborodva fogadták, s nem vették tudomásul. Úgy vélik, a gyerekek érdekeivel ellentétes, továbbtanulási esélyeiket rontó döntés született, ezért a Zrínyi-iskola iskolaszékéhez fordultak. Kecskemét város jegyzőjének pedig ma adják át a szülők beadványukat, amelyben az ügy mielőbbi tisztázását kérik. Balesetek, Bűnügyek Benzinkútrablás Péntek hajnalban benzinkutat raboltak ki. Két ismeretlen, símaszkot viselő férfi bement a taksonyi benzinkút épületébe és az ott dolgozó P. G. 24 éves budapesti és K. L. 32 éves szentmiklósi férfit - a két kútkezelőt - fegyvernek látszó tárggyal 700 ezer forint átadására kényszerítették. Ittas járművezetés Ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt indult eljárás a bácsbokodi Sz. Antal Ádám ellen a bajai rendőrségen. Autójával a parkolóból hátramenetben indult ki, és érintőlegesen ütközött a jobbról érkező kivi- lágítatlan kerékpárral, majd továbbhaladva két közúti jelzőtáblát kidöntött. A kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett, a kocsiban 10 ezer forint kár keletkezett. A szemmel láthatóan ittas sofőrnél a vizsgálat során közepes alkoholos befolyásoltságot mutattak ki. Keresik a tolvajokat Szorul a hurok a bajai csónaktolvajok körül. A nyár folyamán több, korábban eltűnt vízi járművet megtaláltak, és a tettesek sem teljesen ismeretlenek. Augusztus végén ismét eljárást indított a Dunai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság, kisebb értékre elkövetett lopás miatt. Még tavaly novemberben tett feljelentést egy bajai férfi a városi irodában, mivel csónakját a Kamarás-Duna úgynevezett Mahajosz javítótelep alatti tárolási helyéről elvitték. Azt is tudni vélte a sértett, hogy ismeretlen személyek használják, akiket látott is a bejelentés napján. A bajai vízi rendőrök lefoglalták a csónakot és előállították használóit. Az ügyben a nyomozás folyamatban van. Elkábított svéd Egy svéd állampolgárt kávéba kevert kábítóanyaggal megitattak, majd leütöttek péntek este a Józsefvárosi pályaudvaron, pénzét, hitelkártyáját, útlevelét elvették. Végzetes késelés Décsen egy építkezésen szóváltás közben verekedésbe keveredett több személy. Egyikük zsebkést rántott, s három embert szúrt meg. Közülük egy személy a helyszínen meghalt, egy másik súlyos, életveszélyes, a harmadik pedig súlyos sérülést szenvedett. Baleset őz miatt Pénteken éjjel Sükösd és Baja között egy autós őzet próbált az úton kikerülni, de nem sikerült. Ezt követően áttért a bal oldalra, ahol összeütközött egy másik autóval. A balesetben egy fő súlyosan, hárman köny- nyebben sérültek meg. Leesett, meghalt Szombaton 12.30 órakor Kun- baracson a Petőfi utcán egy traktor pótkocsijáról leesett egy férfi, aki a helyszínen meghalt. Soltvadkerten szombaton éjfél előtt egy vélhetően ittas gépkocsivezető egy kerítésnek hajtott autójával. Utasa nem volt, a sofőr megsérült. Nézőpont Ki fog vadászni a földeken? Papp Zoltán írása Sok magyar állampolgár hiába kereste eddig a kiskapukat, hogy közelébe férkőzhessen a lakóhelyén működő vadász- társaságnak. Ez leginkább csak a nagyon kiváltságosoknak sikerült, míg mások esetleg hosszas sorban állás után juthattak be a puskás társadalomba. Ha mindez nem sikerült, akkor drága pénzen - igaz, állampolgári jogon - bérkilövőként űzhették a vadat. A földek újbóli kimérésével megint felmerült az igény, hogy változtatni kell a jelenlegi helyzeten és a tulajdonosokat is be kell vonni a vadásztatás és a vadgazdálkodás érdekkörébe. Ehhez azonban törvény kellett. Mivel a Parlament jóvoltából a jogszabály megszületett, rendet lehet rakni ezen a területen. Az más kérdés, hogy sokan nem nézik ezt jó szemmel, ugyanis ezentúl lehet, hogy osztozkodni kell többekkel a vadászterületen, a kilövésen és a vadgazdálkodás gondjain is. Minden azon múlik, a felek egyezségre tudnak-e jutni és a hivatalok tudják-e kezelni a felmerülő vitás kérdéseket. Reméljük, sehol sem fordul elő, hogy kijátsszák a vidékieket. Ha el is adják a vadásztatási jogokat, becsületes pénzt kapnak érte. Persze más értéke van a vadásztatás szempontjából a sívó homoknak, mint a buja élő helyeknek, de amikor puskával rálépünk, ne feledkezzünk el, hogy ez valakinek a fontos tulajdona. A megalakuló új vadásztársaságoktól joggal elvárható lesz, hogy legszorosabbra fűzzék kapcsolatukat egy-egy önkormányzattal, vagy tulajdonosi tömörüléssel. Ezzel nemcsak egymást segíthetik, hanem visszafoghatják vele a mára teljesen elhatalmasodott rabsickodást is. Ez az eredményes vadgazdálkodás egyik eszköze lehet. A bajai rendezvényen mesélte egy vadőr, hogy csak csőre töltött fegyverrel mer kimenni az általa felügyelt területre, és attól retteg, egyszer használni kell a puskáját. Ha minden a törvény szerint megy, reméljük, a jövőben nyugodtan telhet a szolgálata és a gazdák is tudni fogják, kinek van joga puskával sétálni a földjükön. Homokbánya nyílik A Kecskeméten folyó autópálya, valamint a déli elkerülő építése nagymennyiségű homokot is igényel. Az Agro-Mix Szövetkezet két területen szeretett volna homokkitermelést folytatni Kecskemét külterületén. A Szolnoki Bányakapitányság és a kecskeméti képviselő-testület az egyikhez hozzájárult. így bányatelek lehet a 0815 helyrajzi számú ingatlan, amely a várostól délre, mintegy 3 kilométerre található. A bányászat után a terület rekultivá- lását ígérik, s azt, hogy ismét alkalmassá teszik mezőgazda- sági művelésre. A 0825/115- 125 hrsz.-ú ingatlannál viszont nem járultak hozzá a bányászati tevékenységhez. Üzletrészt vesznek a dolgozók A Kecskemétfilm Kft. dolgozói konzorciuma szeretné megvásárolni az ÁPV Rt. tulajdonában lévő 9 millió 920 ezer forintos üzletrészt, amely a társaságban való részesedés 24,9 százalékát jelenti. A tulajdonostársaknak, így a kecskeméti ön- kormányzatnak is elővásárlási joga van az eladásnál. Kecskemét képviselő-testülete legutóbbi ülésén foglalkozott z kérdéssel és úgy döntött: tekintettel az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére, nem kivár élni az üzletrésszel kapcsolatos elővásárlási joggal. A dolgozói üzletrészvásárlásról az ÁPV Rt igazgatótanácsa dönt majd. Nem tüzeskednek, csak gyakorolják a tábortűzrakást a bajai Deák utcai óvoda új növendékei. Az esős tanévnyitó utáni első meleg szeptemberi napon az óvónők a közeli Déri kertbe vitték játszani és gesztenyét gyűjteni a gyermekeket, akik (mint azt felvételünk igazolja) egyben nyári élményeiket is felidézték. fotó: király László