Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-07 / 209. szám

Megtalálták a rettenthetetlen szívet Ásatások hozták a felszínre az urnát, melyben vélhetőleg Robert Bruce bebalzsamo­zott szíve rejlik. A skótok az ő hősies vezérletével harcol­tak szabadságukért Edward király, angol király ellen a XIII-XIV. század fordulóján. A moziba járó közönség a Rettenthetetlen című filmből ismerheti a történelmi figu­rát. A William Wallace-t ala­kító Mel Gibson neki eskü­dött hűséget, s érte harcolt az angolok ellen vívott csatá­ban. Bár a Rettenthetetlen gyakorlatilag árulónak tün­tette fel Robert Bruce-t, a va­lóságban a felkelés elsősor­ban az ő érdeme volt. A kuta­tók most a szertartásosan el­temetett, bebalzsamozott szív A Rettenthetetlenben játszó Mel Gibson. vizsgálatát végzik. A tudósok a szívet tartalmazó urnát vizsgálják. fotó: feb-reuters Freddie 50 éves lenne Freddy már a halhatatlan csillagok közé tartozik. Csillagot neveztek el róla. Ha azt mondjuk: Queen, már azt is kimondtuk: Freddie Mercury. Az egykor fantasztikus si­kereket elérő, ma is 'közönségkedvenc angol Queen együttes tragikus sorsú frontembere 1946. szeptember 5-én született, s éppen öt éve vitte el őt korunk pestise, az AIDS. Mercury évekig hordozta magában szörnyű titkát, míg 1991. november 23-án este kénytelen volt megerősíteni az AIDS-betegségével kapcsola­tos pletykákat. Egy nappal később már halott volt. Mercury iráni származású volt, Frede­rick Bulsara néven látta meg a napvilágot Zanzibárban. Szülei India közbeiktatásával ju­tottak el Nagy-Britanniába, ahol előbb kép­zőművészeti főiskolára jelentkezett, majd csatlakozott a főiskolai csapatként induló, s azóta legendássá lett Queen együtteshez. Szü­letésének 50. évfordulója alkalmából egyéb­ként csillagot neveztek el Mercuryról. A csil­lag stílusosan „A királynő”-nek (The Queen) is nevezett Kassziopeia csillagképben talál­ható. A névadást egy brit AIDS-segélyszerve- zet indítványozta. Eddie Murphy a testi örö­mök híve. Pamela Anderson a Bay- watch forgatása közben. A viaszmodell múzeumba kerül Naomi Campbell saját viaszszobrát ölelgeti a londoni Fashion Cafe-ban. A szobor később bekerül Madam Tussaud viaszmúzeumábaFOTÓ: FEB-REUTERS Mentacukorka tette anyává A 38 éves londoni Liz Hors- borough-t a Polo nevű menta­cukorka tette anyává. Persze a dolgot nem kell félreérteni, nem a diétás bonbon az apuka, ez a szerep Liz férjére, Robra hárult. A különös hír magyarázata csupán annyi, hogy a Polo vegyületei semle­gesítették az asszony által egy évtizede használt antibébi-tab- letta hatóanyagait, így történ­hetett, hogy minden óvatosság ellenére Liz teherbe esett. Mesés biztosítási ügyek gyűjteménye A brit biztosítótársaságoknál szájról szájra járnak a humoros történetek. Egy férfi 1500 fontot kért a következő indoklással: „Kinyi­tottam a tolótetőt az autómon, s vezetés közben a fülembe esett egy pók. Megpróbáltam kipöc­kölni a cimpámból, és sajnos a művelet közben összeütköztem az előttem álló kocsival.” A kárigények valóságos re­meke, amit egy hölgy nyújtott be: „Digby, a kutyám kiengedte a kéziféket, és elhajtott a ko­csimmal. Össze is törte." Egy férj a következőket írta: „Új szőnyegre van szükségem. A régit ugyanis a feleségem tel­jesen tönkretette, amikor a nappaliban szült.” A különös történeteknél egyébként még különösebb, hogy a brit biztosítótársaság - kifizette a kárigényeket. Testről és lélekről vallanak a sztárok Felrobbantak a díva szilikonmellei Nagy baj történt a színészszakma jelenkorának első számú kebelcsodájával, Anna Nicole Smith-szel. Már napok óta panaszkodott rá, hogy fájlalja a melleit, s most bekövetkezett az, ami minden mellnagyobbító műtét legnagyobb kockázata: a szilikonbetétek felrobbantak Smith kisasszony kebleiben. Ez nemcsak rendkívüli fájdalmakat okoz, de orvosilag is különösen problematikus, ugyanis a szilikonmassza nagyon nehezen pucolható ki a szövetekből. Tény persze az is. hogy Anna Nicole többször is megkísértette a sorsot. An­nak ellenére, hogy már az első mellnagyobbí­tása sok problémát és nagy fájdalmakat okozott neki, még további ötöt vállalt, míg elérte az XXL-es méretet. Az orvosok bíznak a felépülé­sében, a szőke ciklon pedig abban, hogy ko­rábbi állapotában rekonstruálható lesz státusz­szimbóluma. Anna Nicole Smith még ép keblekkel. Férfi és nő kapcsolatában többnyire a lélek és a test szava együtt dominál. Más­kor azonban a kettő közül csak az egyik. Nincs ez más­képp a sztárok esetében sem. Clint Eastwood például filmje­iben az örök cowboyt, a hallga­tag kemény fiút testesíti meg. A magánéletben azonban ennek az ellenkezője érvényes rá. „Ab­szolút romantikus alkat vagyok. Imádom a gyertyafényes, pezs- gős vacsorákat kettesben. Nem hiszem, hogy egy férfi csak ak­kor férfias, ha tagadja érzékeny­ségét” - nyilatkozta. A francia film ügyeletes szex­bombája, Beatrice Dalle szerint nem igaz az az imázs, amely ki­alakult róla. „Csak a szerepeim­nek köszönhető, hogy azt gon­dolják rólam, könnyen kapható vagyok. Épp ellenkezőleg. Csak megfelelően hosszú kapcsolat és végnélküli viták után alakul ki bennem valamiféle kötődés a másikhoz. A nagy szerelmi tör­ténet pedig csak ezután kezdőd­het!” Fanny Ardant először hosz- szasan udvarokat magának, mi­előtt egy szerelmes éjszakára igent mondana. A 44 éves, érde­kes arcú szépség hisz a sírig tartó szerelemben: „Nagyanyáink csak egy férfit ismertek. Ahhoz hozzámentek és életük végéig szerették őt. Azt hiszem, engem is ilyen fából faragtak.” Az amerikai tévé sztárja, Pa­mela Anderson eszében viszont reggeltől estig a szex jár. „A fér­Clint Eastwood romantikus alkat. Egykori partnere és társa, Sandra Locke erről biztosan sokat tudna mesélni. jemmel mindig és mindenütt tu­dunk szerelmeskedni, akárhol is járunk. Otthon például meztele­nül szaladgálunk, ez nagyon iz­gató.” A színes bőrű Eddie Murphy mindenekelőtt a testi kielégülést tartja szem előtt. „Én egy igazi szexuális típus vagyok és remé­lem, még sokáig az is maradok.” Ostobaságok tára Angliában napok alatt elkap­kodták a boltokból az emberi ostobaság legújabb példatá­rát. A „1761egtökkelütöttebb ötlet, amelyet valaha megva­lósítottak” címmel megjelent könyv ékesen bizonyítja, hogy a hibbant feltalálók képzelete nem ismer határo­kat. Mert igazán pihent agy és némi ízlésficam kellett például a Mozart-melltartó megalkotásához. Az emlék­tárgy Mozart-dallamokat ját­szott viselője keblén. A gusz- tustalanság talán legek! atán- sabb példája az a vérző feszü­let, amely csokoládéból ké­szült, s amelyből piros eper­töltelék buggyan elő az első harápás után. A szerzők sze­rint a legbuggyantabb ötlet azonban a városban autózó terepjáró-tulajdonosoknak készült spray, amivel erede­tinek ható vidéki koszt per­metezhetnek a járgányukra.

Next

/
Thumbnails
Contents