Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-07 / 209. szám
1996. szeptember 7., szombat Sport 7. oldal Klubcsapatok Szuper Ligája mérkőzések Kiskunfélegyházán Az újoncokon a sor a Credóban Amint már többször hírt adtunk róla, a Kiskunfélegyházi Credo AC az elmúlt hónapokban igen nehéz anyagi helyzetbe került. A korábbi főszponzor nem tudta támogatni a klubot, újabbakat pedig még nem sikerült felkutatni. Közben pedig elkezdődött az új bajnoki idény.- Biztosítottak-e a további működés feltételei?- kérdeztük Kalász Kázmér szakosztályvezetőt.- Sajnos, kedvező változásokról nem tudok beszámolni, bár az elmúlt hetekben a klubvezetés a város polgármesterével közösen több kísérletet tett újabb támogatók szerzésére - mondta. - Ez azonban csak részben sikerült. Jelenleg a költségvetésünk mintegy hatvan százalékára biztosított a pénzügyi fedezet.- Az első forduló alapján úgy tűnt, hogy szakmailag sem erősödött a csapat.- A nyáron eltávozott a csapattól Harczi Zsolt az osztrák Schwechat csapatához, valamint Varga Sándor a Postás Matáv SE-hez. Nélkülük jelentősen meggyengült a játékosállomány, ennek folytán a célkitűzéseket is módosítani kellett.- Milyen esélyekkel szerepelnek a nemzetközi kupaküzdelmekben ? Somost Miklós jó játékára nagy szükség lesz a hét végén is.- A BEK-ben a horvát bajnok Zágreb csapatával kezdünk. Amennyiben sikerrel vennénk ezt az akadályt, a következő ellenfelünk az olasz bajnok Libertas Alfaterma lenne. Ebben a kupaküzdelemben én már a horvát bajnok legyőzését is sikernek tartanám. A Klubcsapatok Szuperligájában is jelentős az átrendeződés. Több csapat jelentősen megerősödött, míg a Bratislava, a Wolkersdorf és a mi gyengébb játékerőt képviselünk, mint az előző években. Ezért ebben a kupaküzdelemben a 6-7. hely megszerzését már sikeresnek tartanám.- Kik az újoncok a csapatánál és milyen játékerőt képviselnek?- Új játékos a csapatnál Mercz Gábor, akit a Győri Elektromostól igazoltunk át, valamint visszatért hozzánk korábbi játékosunk, Zoltán Zoltán is. Újság még, hogy új edző irányítja a csapatot, Szily György személyében. Ő korábban szintén játszott nálunk, majd a szakedzői diploma megszerzése után tért át az edzői pályára. Még egy új edzővel erősödtünk, ugyanis hazatért Kanadából Csaba Attila, aki korábban már szintén volt játékosunk, és legutóbb a kanadai utánpótlás-válogatottnál dolgozott. Tőle főként az utánpótlás korosztályú versenyzőink eredményeinek javulását várjuk. Erdélyi Endrével ők ketten egy harmonikusan működő edzőkettőst alkotnak. B.I. ** A Credo AC a klubcsapatok Szuperligájában, szombaton az LRl Malév együttesét fogadja 15 órától, vasárnap 10 órától pedig a Galánta együttesével mérkőzik a Fadrusz utcában. Szombaton: Innstadt Stadler FC-Vasas, Akasztó, 16.30, játékvezető: Vágner Ki kell lépni a kátyúból! A bajnoki címekért motoroznak Nyílt nemzetközi gyorsasági motorkerékpárversenyt rendeznek vasárnap a Hungaroringen, amely a hazai versenyzők számára az OB 6., s egyben befejező fordulója lesz. Megyénk két egyesületének versenyzői is érdekeltek az éremosztásnál. Papp László, a Questormási MSE szuperbike-versenyzője az ezüstéremért küzd. Két halasi, a Biró Castrol Racing Time motorosai közül Borsos József a szuper 600 kcm-esek mezőnyében a 4. helyért száll nyeregbe, míg klubtársa, Győrfi Zoltán becsületből nyergeli meg a spec. 125-öst, hiszen az előző futamban kiharcolta az elsőséget. Az Innstadt Stadler FC a Vasast fogadja szombaton, 16.30-kor az akasztói stadionban. Az akasztói gárda szerdán 2-0-ra kikapott Fehérváron, amint csütörtöki lapunkban megírtuk, s négy meccs után egy (ponttal) döntetlennel és három vereséggel a 16. helyről várja a folytatást. A Vasas a 8. helyet foglalja el a tabellán 7 ponttal.- Mit vár a Vasas ellen? - kérdeztük Sándor István vezetőedzőt.- A fehérvári mérkőzésen már lehetett látni tavalyi játékunk néhány elemét: jobb volt az összjáték, voltak helyzetek, de sajnos eredmény továbbra sincs. Bízom benne, hogy egy jó Vasas ellen, javuló játékkal, jó eredményt tudunk elérni.- Lát-e esélyt arra, hogy csapat kilépjen ebből a hullámvölgyből?- Nincs pánik a csapatban. Tudtuk és tudjuk, hogy egy bal oldali játékosra és egy középcsatárra szükség van, de anyagi okok miatt nem tudtuk e két posztot betölteni. Ez érződik játékunkon, és főleg az eredményen. A csapat becsületesen dolgozott, a meccsek is igazolták, hogy erőnléti gondok nincsenek. A játékosok többsége bizonyította az elmúlt két év bajnokságában, hogy helyük van az NB I-ben. Ezért bízom továbbra is bennük, de a két üres posztot szeretnénk betölteni. Az eredményhez kell egy kis szerencse is, amivel mi hadilábon állunk. Elemeztem a dolgokat, és rá kellett jönnöm: a gólok többségét egyéni hibákból kaptuk, ami eddig nem volt jellemző. Néhány játékos túlértékelte saját teljesítményét, nem összpontosított úgy, ahogyan kellett volna. Emiatt a Vasas elleni mérkőzésen lesz változás a kezdőcsapatban. Bérelt helye nincs senkinek, lehetőséget ad a válogatásra Nagy Attila és Kovács Zsolt felépülése. Szabó Béla Bajai hit: lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér (NB I. A-csoportos női kosárlabda-mérkőzés: Bajai TK ELMA-PVSK Dália 70-86 (22-35). Baja, dr. Posta Sán- dor-sportcsamok, 800 néző. Vezette: Farkas, Szalontai. Bajai TK ELMA: Sibalin, Siro- bokova 11, Nedilia 14/3, Rát- vay 26, Horváth E. 16. Csere: Ácsai 3, Katanich, dr. Barna, Horváth R. Edző: Pump Gábor, Schmidt Lajos. Kitűnt: Rátvay, Horváth Edit, Sibalin, illetve Vilutyte 37/3j_ Hofmann 13/3, Horváth Judit 10/6). Nem izzott, de azért megtelt a csarnok, hiszen Baján járt a magyar bajnok. Ünnepség előzte meg a találkozót, virágcsokorral, s egy-két puszival hivatalosan is elbúcsúztatták a visszavonult Megyeri Juliannát és Weidinger Yvettet. Ezt követően bemutatták az új szerzeményeket: Horváth Editet, Berkét, Merecickit és Bobvost. Ácsai, Sibalin, Katanich és Horváth Rita, tehát az ifik nem aludtak a meccs előtti éjszakán. Az izgalomtól, mondják a vezetők. A sérült Berkó sírt, kö- nyörgött edzőjének, hogy ő is játszhasson. Irina Sirobokova azért pityergett, mert az utolsó edzésen megsérült, „kifordult” a bokája. Völgyesi Vanda magas lázzal a tüdőgyulladás határán járt, szerepeltetése szóba sem jöhetett. A háromszoros magyar bajnok pécsiek viszont eljöttek Bajára. Győzni! Nem volt olyan ember a városban, aki szívesen bújt volna Pump Gábor bőrébe. A bajai tréner abból „főzött”, ami rendelkezésére állt. Az pedig a Rátgéber-tanítványoknak csak a fél fogukra volt elég. Az Elma-lányok azonban nem vallottak szégyent. Lőrinczi A Postás rázta a csengőt NB I/A-csoportos női kosárlabda-mérkőzésen: Soproni Postás-Petőfi Nyomda KKC 83-71 (41-28). Sopron, 400 néző,' vezette: Forrai, Ngy J. Petőfi Nyomda KKC: Kovács 15/3, Pasek, Fábián 23, Darida 7, Iljasenko 1. Csere: Jáger 5, Hegedűs 3, Vida 1, Pásztói 16. Edző: ifjú Tóth Viktor. A Postás az első félidőben elhúzott pedig Fábián és Pásztói szorgalmasan gyűjtögették a pontokat. Fordulás után Kovács remek játékával felzárkózott a kecskeméti csapat. A 34. perc azonban sorsdöntőnek bizonyult. A jelentések szerint a kecskeméti edző sportszerűtlensége miatt hibát ítéltek, amiből öt pontot szerzett a Postás, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Kitűnt: Kovács, Fábián, Pásztói. Gyilkossággal vádolják a volt olimpiai bajnokot Noha jelenleg is börtönben ül, további nehézségekkel számolhat az 1984-es, Los Angelesben lebonyolított nyári olimpia nehézsúlyú ökölvívóbajnoka, az amerikai Henry Tillman. Ellene az lesz a vád, hogy 1996. január tizedikén hajnali két órakor lelőtt két embert. Kevin Anderson és Leon Milton került az egykori bajnok útjába. A revolveres támadást rablási szándékkal követte el az egykori sportember. Anderson napokkal később a kórházban belehalt lőtt sebeibe. A 36 esztendős Tillman jelenleg börtönbüntetését tölti. Harminckét hónapra ítélték el, mert 1994 szeptemberében egy Discover típusú hitelkártyával fondorlatos módon 800 dollárt „csalt ki” egy pénzautomatából a Hollywood Park Casinóban. Végh Antal naplója: „Ötkarikás szemmel” (6.) Megy az élet lefelé A magyar labdarúgást mi sem jellemzi szemléletesebben, minthogy az oszlopnak kijelölt Telek András nem vállalta a részvételt, ő nem. Miközben a világ minden táján, minden sportágban, mindenkinek élete nagy vágya eljutni az olimpiára. Telek meg mintha sörmeccset mondott volna le valamelyik libalegelőn. Kövérek és soványak között, augusztus húszadika tiszteletére. Vagy nősök-nőtlenek mérkőzése. Telek vajon melyik csapatban játszott volna? A fradista középhátvéd ugyanis azért mondta le az olimpiát, mert nősül. Kétségtelen, nősülni kell, ha nem is muszáj. A nősülés nagy szentség. De ezt a szentséges eseményt meg lehet rendezni olimpia előtt is, olimpia után is. Főként egy olyan játékos esetében, aki a labdarúgásból él. Ha nem is a labdarúgásnak. Magyar foci? Lemondásokkal és felmondásokkal? Hat vereség zsinórban? Negatív gólkülönbség? Nincs tovább. Nézem az olimpiát a tévében, futnak, ugranak, úsznak, tornáznak a sportolók. Magával ragad a teljesítményük, mert a mieink is kezdenek belelendülni, de ki-kizökkenek a hangulatból. Nem hagy nyugodni a gondolat: Atlanta úgy írta be magát a magyar labdarúgás históriájába, mint a nagy melléfogások története. A melléfogó Dunai Antal, a melléfogott Lisztes Krisztián. Örök szabály a futballban: pályára küldeni csak száz százalékos, ép és egészséges játékost szabad. És persze mások is játszogattak még az olimpiai válogatottban. Egressy Gábor például, a balszélső. Aki eddigi pályafutása során csak egyvalamivel hívta fel magára a figyelmet. Nem a megugrásaival, bár néha megugrott. Nem a beadásaival, holott be-beka- nyarította a labdát. Sőt, még gólt is lőtt olykor. De ezek valahogy beleragadtak a magyar labdarúgás szürkeségébe. Ám az, hogy közvetlenül az olimpia előtt, az átigazolási időszakban Egressy húszmillió forintot kért az új szerződésért. Nem kevesebbet, nem többet. Régi egyesületétől, az Újpesttől nem kapta meg. Új egyesülete a BVSC valószínűleg megadta, mert ott kezdte az új szezont. Ingyen Krisztus koporsóját sem őrizték. Vajon bizonyította-e Egressy Gábor az olimpián, hogy ő bizony még egy sült bolondnak is megér húszmilliót? Költői kérdés. Futballban a helyzet változatlan. A nullának bármelyik hatványa nulla. És nemrég ehhez a nullához a szerződés nélkül tengődő Mágus, a többszörös szövetségi kapitány Verebes József is hozzátett valamit, mondván: „A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében még azt a luxust is megengedheti magának, hogy a legjobb hazai edzőt nem foglalkoztatja.” És amikor foglalkoztatta? De mindez semmi! A népszerű Döme, azaz Dé- tári Lajos, a volt németországi, görögországi, svájci idegenlégiós, a többszörös világválogatott, aki nemrég szerződött el az osztrák NB II-be, itthon belekóstolt a menedzserségbe apósánál, a Kispesti Honvédőt irányító Komora Imrénél. Meg is csömörlött. Ezt mondta: „Vesszőfutás, amit művelünk. Cserélgetjük a kapitányokat. nincs elképzelés, nincs összhang, nincs menedzselés.” Csakugyan, utoljára mikor is volt? És ha már szemelget az ember, hadd szólaljon meg Csank János, a jelenlegi szövetségi kapitány is: „Ha a csapat velem ugyanolyan marad, mint előttem volt, akkor nincs értelme a munkámnak.” Legyen erős, Csank úr! Nem marad olyan. Sokkal, de sokkal hitványabb lesz. Vagy ahogy Vitray Tamás mondaná: nulla-nulla. Lassacskán elénekelhetnék a magyar labdarúgó-válogatott tagjai is, egy-egy meccs utáni banketten, mondjuk, a siófoki csárdában: „Nem jut más, csak üres lé, megy az élet lefelé.” Andalúziái körutazás Granada, Cordoba, Sevilla 8 napos repülőgépes társasutazások, 3 csillagos szállodákban, félpanzióval Indulások: szeptember 7 / 14/21 </) V(U +-> C/3 <u v<D *-> u 'U u 0D O u 0<