Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-24 / 223. szám

Még mindig zárva a bajai állatvásár Több hónapja zárva tartják a bajai állatvásárt a korábbi ál­latmegbetegedések miatt. Az elterjedt Aujeszky-kór gyanúja miatt szinte a teljes sertésál­lományt beoltották védőoltás­sal. Az összeírás és az injek­ciózás hosszú időt vett igénybe, így csak nemrégiben végeztek a munkával a város állatorvosai. Dr. Tüske Ferenc városi fő­állatorvos elmondta, hogy várhatóan még két-három hétig tart a zárlat, és ez idő alatt a járlatkezelés is szüne­tel. Az esetleges feloldásról valamennyi környező önkor­mányzatot írásban értesítik és jelzik a vásárok újbóli indítá­sának időpontját. Papp Zoltán Kevesebb bor jut exportra Pr°granM*a BNV-n ” ™ A c7'17qHiI' RnHonpeti Mpm7At. A tavalyi gyenge szőlőtermés miatt az idén várhatóan csak 1-1,1 millió hektoliter bort exportálhatunk, ez a tavalyi mennyiségnek négyötöde - tudtuk meg a Szőlő és Bor Terméktanács menedzseré­től. Dömötör József elmondta, a magyar borok legnagyobb fel­vevőpiacát továbbra is a FÁK- országok alkotják: a pezsgőki­vitel nyolcvan százaléka Oroszországba, Ukrajnába és Kazahsztánba irányul. Sok bort szállítunk Nagy-Britanni- ába is. A szigetország jelenleg a harmadik legnagyobb vásár­lónk. A német export viszont tö­redéke csupán a korábbi éve­kének. Az Európai Unióba tör­tént belépésük miatt vissza­esett a finn és svéd partnerek vásárlása is, mivel a korábbi vámmentességet az EU-ban érvényes vámok váltották fel. Az idén kisebb mennyiséget vásárol az Egyesült Államok is. Méltán világhírű boraink számára stabil piacot jelent Japán, és ha kis mennyiséggel is, de az új-zélandi, az ausztrá­liai és a brazil piacokon szin­tén jelen vagyunk. Az árakról szólva Dömötör József, a Szőlő és Bor Ter­méktanács menedzsere el­mondta: az idén a tavalyihoz hasonló - literenként egy dol­lár körüli - értéken tudjuk el­adni a magyar borokat, de az exporttámogatás csökkentése következtében reálisabb ára­kon lehet már exportálni. Kecskeméten, az Erzsébet krt. 10. sz. alatt lévő, kertigép- és STIHL-szaküzletben 15% árengedménnyel kaphatók SUHL motorfűrészek, fűnyírók és motoros kapák. Tel.: 76/320-467; 76/322-298 Nyitva: 9-17-ig; szombaton: 9-12 óráig. A századik Budapesti Nemzet­közi Vásáron hétfőn megkez­dődtek a szakmai programok. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség fórumán Bencze József, a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság elnöke elmondta: álta­lános tapasztalat, hogy végső so­ron a fogyasztók fizetik meg a kereskedelemben és a szolgálta­tásokban a csalókra, hamisítókra kirótt büntetéseket. A szankcio­náló összegek ugyanis olyan alacsonyak, hogy a kifizetett büntetéseket újabb trükkök be­vetésével nagyon hamar vissza lehet szerezni. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szakmai tájékozta­tóján Tóth Imre, a szervezet el­nöke elmondta: Budapesten je­lenleg 350 ezer bejegyzett vál­lalkozást regisztrálnak, de csu­pán mintegy 200 ezer működik. (27914) Bács-Gazda Coop KFt. és a SEEDEX Kft. GA2DA-COOP KERESKEDŐHÁZAI várják a gazdákat és a kertészeket • vetőmagvak • étkezési és vetőburgonyák • növényvédő szerek, műtrágyák széles választékával. • Dán zöldség-és virágmagvak OLSENS ENKE-DAEHNFELDT A LEGKEDVEZŐBB ÁRON Kecskemét, Mária krt. 3. Tel./fax: 76/329-182 Kiskunhalas, Harangos tér 9. Tel: 06-60/380-673 Bácsalmás, Kossuth L. u 64 Tel.: 79/341-477 (27965) Búzaexportbotrány Szlovákiában Hatalmas üzletet jelent a botrá­nyos szlovákiai búzaexport, amely több száz millió koronás hasznot hozott az exportőröknek és kormány beli támogatóiknak - írta a TA SR hírügynökség. A je­lentés szerint a szlovák búzát külföldön értékesítették, mi­közben a hazai piacon hiány ala­kult ki, és behozatalra szorultak. Az árakat manipulálták, s lehet, hogy az eladott és felvásárolt búza el se hagyta az országot. Holland vetőmag A NUNHEMS ZADEN cég a világhírű holland vetőmag-elő­állító cégek egyike. A világ első négy zöldségvetőmag-elő- állító és -forgalmazó vállalata közt tartják számon. Elsősorban a hivatásos termelőknek neme­sített magjairól ismert. Jelenleg több mint 60 országban for­galmazzák és termelik fajtáit. (Dinnye, uborka, sárgarépa stb.) Leányvállalata, a NUN- HEMS-MAG Holland Vető­magtermelési és Forgalmazási Kft. szeptember 25-én új irodát avat Szolnokon. M € I R Ó K EK Műtrágya-akció! Ammónium-nitrát 34%-os: 1 3000 Ft/q I áfás Pétisó 27%-os: árak 2740 Ft/q J őszi aiapműtrágyák KEDVEZŐ ÁRON kaphatók! Kecskemét (Ceglédi úti tüzép) ~ Városföld, Dózsa-lakótelep § Tel.: 76/412-178; 06-30/439-615 £ STIHL AKCIÓ minden motorfűrészre + ajándék vízálló dzseki. Kunfehértó, II. kér. 144. Tel.: 06-60/380-479 Soltvadkert, Kossuth u. 19. Tel.: 06-30/380-479 "STIHL a márka, a STIHL vezet, a STIHL-től jobb csak STIHL leheti" STIHL -15% KEDVEZMÉNNYEL! 1996. október 31 -éig Minden motorfűrész-vásárlónak egy eredeti, 6500 Ft értékű STIHL dzsekit adunk ajándékba, a kedvezményen felül. Bt. Kiskunhalas, Bundzsák u. 12. Tel.: 77/422-053; 06-30/492-896 (27587) burgonya: vetőméretű burgonya: ipari burgonya: vöröshagyma: lilahagyma: fokhagyma: 23 Ft/kg 15 Ft/kg 10 Ft/kg 23 Ft/kg 30 Ft/kg 120-150 Ft/kg-ig Kapható még fehér, fekete takarófólia: Raschelzsák (5, 10, 15, 25, 30 kg-os): műanyag hordók, karmák, vödrök, ládák: egységcsomag: (30 kg-os) (30 kg-os) (30 kg-os) (10 kg-os) (5-2 kg-os) (1 kg-os) 250 Ft/kg 13-24 Ft/db-ig 150-2000 Ft-ig UT 1-es fémzárolt vetőburgonya i (Cleopátra, Kondor, Desiree fajták) kaphatók azonnal. Irányár: 50-55 Ft/kg Cím: Kecskemét, Csillag u. 4. Tel.: 76/483-182, 06-20/351-482 Nyitva: 7-17-ig; szombat: 7-12 óráig. (27723) A JOVO SZAZAD TRAKTORA MAGYARORSZÁGON IS! traktor a kategóriájában olcsónak számít, s az üzemanyag-fogyasztás különbségéből 10 év alatt visszajön az ára! Várja a mezőgazdaságból élők érdeklődését a forgalmazó: AUDITKERKft. Kecskemét-Lajosmizse között, félúton (E5-ÖS út, 79. km) Tel.: 76/484-378 (27861) HIDRAU-MOBIL SZERVIZ Kecskemét, Kiskőrösi út 3/B Tel./fax: 76/480-140 Tel.: 06-60/389-247; 06-30/389-247 SZOLGALTATASAINK: földmunkagépek javítása, alkatrészek forgalmazása m JCB A L-200, L-220 KOMATSU K-406, KT0-162 ZTS OH,TY KOTRÓK, ÚTHENGEREK, M T-174/2 UN, UNC gépek E0, BH TÍPUSÚ OROSZ ÉS BOLGÁR GÉPEK, KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ KISGÉPEK, TARGONCÁK. V ___ (27520) T RAKTOROK MÁRKAKÉPVISELETE 45-103 LE teljesítményig ZETOROK 2, III. 4 kerék meghajtással, szívó- vagy turbómotorral, vámolva, vizsgáztatva, 1 év garanciával, helyszíni szervizeléssel raktárról vagy rövid határidővel a ZETOR gyár területi képviseletétől. Továbbá:- MTZ traktorok és kínai kistraktorok.- Saját tervezésű és gyártású talajművelő gépek, ásóboronák, magágykészítő kombinátorok, kultivátorok, tárcsák és alkatrészeik.- Importgépek: permetezőgépek, műtrágyaszóró gépek, szervestrágya-szórók, fűkaszák, ekék, pótkocsik, vetőgépek.- RAU-képviselet: professzionális permetezőgépek, vetőgépek, kombinált SASFORMÍ Mérnöki és Kereskedelmi Kft. Telephely: Kecskemét, 52-es főút, 8-as km-szelvény. Tel.: 76/320-943 Iroda: 76/414-019, 06-30/438-896 Tel./fax: 76/486-757 (27485) A A ks /S OMIKRON Kft. Mezőgazdasági talajművelőgép-gyártás és pótalkatrész-forgalmazás V tárcsák 1,6 m-től 5 m-ig. Kombinátorok 2,2 m-től 6,6 m-ig. Sorközművelő kultivátorok igény szerint műtrágyaszóró adapterrel is. Műtrágyaszóró adapter más gyártók által gyártott kultivátorokra. Pótalkatrész: tárcsalapok, tárcsacsapágyak, rugóskapa, lúdtalp- és oldalazókapák, stb. Ugyanitt: rendkívül kedvező áron eladók szerszámgépek (esztergagépek, marógépek, bakdaru, dinamók, hegesztőtrafók). Érdeklődni lehet: Kecskemét-Hetényegyháza, Hetényvezér u. 7-9. Tel./fax: 76/473-200 Tel.: 06-60/354-373 06-30/354-373 (27759) A Bábolna Takarmányipari Kft. új, Porcijó kutyaeledel-család forgalmazásához, terítéséhez főállású területi képviselőt és viszonteladókat keres. Jelentkezés írásban: dr. Lóránth Tibor 2942 Nagyigmánd, Pf. 16 Területi képviselő: fényképes önéletrajz, végzettséget igazoló másolat. Feltétel: kereskedelmi végzettség, ill. gyakorlat. Viszonteladó: • cégbejegyzés-másolat ■ forgalmazott termékek - ellátott terület nagysága uz

Next

/
Thumbnails
Contents