Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-21 / 221. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. szeptember 21., szombat Naptár Szeptember 21., szombat. Névnap: Máté, Mirella. Névnapozóknak Máté: bibliai név, jelentése: Isten ajándéka. Mirella: az olasz Mira név becézett alakja. Jelentése: csodálatos. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ifigé- nia, Jónás, Mira nevű olva­sóinkat is! Évforduló 1788-ban e napon született Arthur Schopenhauer német filozófus. Antihegeli- ánus nézetei szerint a világ lényege a vak, irracionális akarat. Az élet gyötrelmes szenvedés, illetve az élet inga a fájdalom és az una­lom között. Pesszimista fi­lozófiája elsősorban Leib­nitz túlzott optimizmusa ellen irányult: szerinte a világ nem a legjobb, ha­nem a legrosszabb. Nagy hatást gyakorolt a XX. század filozófusaira is. Fő műve: A világ mint akarat és képzet 1819-ben jelent meg. 1860-ban hunyt el. Ökumenikus naptár A katolikus liturgi­kus naptárban Szent Máté apostolra és evangélistára emlé­keznek, aki Etiópiában hir­dette a kereszténységet és ott szenvedett vértanúságot. Végre egy kis meleg a fürdés után. A napokban kapcsolták be a fűtést a hercegszántói hétközi diákotthonban, ahol 45 kisdiák lakik. Az intézmény fűtésrendszerét egyébként né­hány hete alakították át. Most már gázzal melegítenek a kollégiumban, fotó: tölgyesi Gábor Az államtitkártól kér segítséget Táborfalva Az M5-ÖS autópálya építése so­rán bekövetkezett útkárok hely­reállítására kér segítséget Tábor- falva önkormányzata a Közle­kedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtit­kárától. Kovács Kálmán figyel­mét Laczkó János polgármester hívta fel a községben történ­tekre.- Táborfalva az épülő útsza­kasz és a meglévő 50-es út közt fekszik. így az autópálya építői, megtalálva a legrövidebb utat, felvonulási és anyagszállítási útvonalként a Kossuth Lajos és a Rákóczi Ferenc utcákat használ­ták. A folyamatosan oda-vissza közlekedő tehergépkocsik egy­mást kerülgetve az útburkolat széleit letördelték. Súlyuk miatt az út a padka szintje alá süllyedt, s a csapadékvíz nem tud lefolyni. Ráadásul az idei kemény tél okozta útfelfagyások, kátyúk a megnövekedett forgalom miatt megnagyobbodtak. Mivel az út kezelőjének nincs pénze a károk rendbetételére, közvetlenül a be­ruházóhoz, az AKA Rt.-hez for­dultunk panaszunkkal. Azt a vá­laszt kaptuk, hogy ők egyetlen anyagszállító gépkocsit sem üzemeltetnek Táborfalván, ezért forduljunk kárigényünkkel az érintett szakasz alvállalkozójá­hoz, a Magyar Aszfalt Kft.-hez. így is történt, sőt június 21-én egy közúti bejárást is végrehaj­tottunk. Ekkor az alvállalkozó képviselője a károkozást elis­merte ugyan, de kijelentette, hogy a Kossuth és a Rákóczi ut­cák közutak, az ő járműveik pe­dig megfelelnek az előírások­nak, így az utat jogszerűen hasz­nálták. Éppen ezért legfeljebb csak a kátyúzást hajlandók elvé­gezni. Az önkormányzat azonban azt akarja, hogy a tönkretett utat valaki teljes egészében hozza rendbe. Annál is inkább, mert közvetlen lecsatlakozás hiányá­ban az itt lakók csak kerülővel juthatnak majd fel az M5-ös au­tópályára. - g ­Nézőpont Paprikás, aki nem ültetett Papp Zoltán írása \ Nincs könnyű dolga annak, aki aranyásóként szeretne meg­gazdagodni. Azt azonban kevesen gondolják, hogy legalább ilyen nehéz helyzetben vannak azok, akik a piros aranyból próbálnak tisztességes úton megélni. Most, hogy újra nyakunkon a paprikaszüret, mielőtt belegá­zolunk a harmatos sorokba, jó, ha sorba vesszük a fűszernö­vény körül kialakult legutóbbi eseményeket. Két évvel ez­előtt sorban buktak meg a paprikahamisítók, ám az igazság­ügy még mindig nem jutott el odáig, hogy kitűzze a már kész vádiratok alapján a bírósági tárgyalásokat. Az országos botrányt kiváltó bűnügynek azonban máig ér­ződik hatása. Zárjegy került a termékre és az érdekeltek igencsak figyelték egymást. Emlékezzünk csak a tavalyi szezonra, amikor százszámra vesztegeltek a paprikával megrakott járművek a felvásárlótelepek előtt, ahol lefity­málva a minőséget éppen csakhogy megfizették az árut. Szerencsés volt az, aki ezek után nem fizetett rá, és az idén újra el merte vetni a magot. A sok bizonytalanság miatt ne­gyedével csökkent a termésterület a korábbi évekhez mér­ten. Megérezték ezt a termeltető cégek és valamivel jobb áron kötöttek szerződéseket. A nyár végén már látszott, hogy kevesebb terem és a hírek szerint egyedül Németország többet vásárolna, mint ameny- nyi az idei mennyiség. A baj csak az, hogy a termésátlagok hektáronként nagyon szóródnak, és a kevésbé érett táblákon, ilyen időjárás mellett, aligha van esély a második szedésre. Mégsem lesz ráfizetéses a termelés, sőt tisztességes lehet a nyereség is. Ezt erősíti az is, hogy más területekről is jönnek a felvásárlók. Ezek mindenképpen jó jelek és remélni lehet, hogy e fűszernövény termelése újra felveszi előkelő helyét a Kalocsa környéki települések mezőgazdaságában. Ez persze nem vigasztalja azt a paprikatermesztőt, aki éppen idén unta meg a packázást, meg a zaklatást, és mást vetett a földjére. Most meg veri a fejét a falba. Úgy látszik, etjben az országban bizton tervezni már csak a jósnő tud. Házkutatás a lokálban Mi, Hol, Mikor? • Ma reggel 8.30-kor tartják összejövetelüket a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Házban az éremgyűjtők köré­nek tagjai. Lesz cserebere és ingyenes szaktanácsadás is. Este 8-tól a népművészet ifjú mesterei rendeznek táncházat ugyanott. • Ma délelőtt 10-től, délután 14.30-tól batikolás, va­sárnap délelőtt 10-től origami- zás lesz a kecskeméti Szóraka- ténusz Játékházban. # Szep­tember 23-án, hétfőn 18 órakor a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban tizenkét részes előadás-sorozat kezdő­dik Ádámtól Jézusig, Az em­bertől az ember fiáig címmel. • Szeptember23-án,délelőtt 10- kor nyitnak kiállítást Virág Zol­tán festményeiből a kecskeméti Tóth László Általános Iskolá­ban. Úgy látszik, megyeszerte meg­döbbentette a rendőröket az a gyanúsítás, miszerint hallgató­lagosan eltűrik az illegális örömtanyák üzemeltetését. Ba­ján csütörtökön nyomozásba fogtak egy Duna-parti lokálban, ahol dél-afrikai lányokat is fog­lalkoztattak. ők tettek feljelen­tést a tulajdonos ellen a bajai kapitányságon, mert állításuk szerint erőszakkal tartották őket ott. Az ügy tisztázása még tart, de a rendőrség kérte a tulajdo­nos előzetes letartóztatását. Szabó Ferenc százados, a nyo­mozóalosztály vezetője el­mondta, hogy kerítés és szemé­lyi szabadság korlátozása miatt folyik a vizsgálat. A bíróság korábban a tulajdonos ellen már folytatott büntetőeljárást, amiéit egy év felfüggesztett büntetést kapott. Páncsics Hajnalka Természetvédelmi konferencia Természeti környezetünk álla­potáról rendeznek tudományos konferenciát a megyeszékhe­lyen szeptember 20-án és 21-én az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A tíz szombati elő­adás a földlégkör, az éghajlat, a vízháztartás, az aszály, vala­mint a szárazságtűrő növények tárgykörében hangzik el. Vasár­nap agrometeorológiai bemu­tató lesz az obszervatóriumban. Újra nyit az uszoda A nyáron karbantartás miatt zárva volt a bajai uszoda. A rossz idő beálltával már sokan szerettek volna úszni, de nem tehették. A munkálatok csak a héten készültek el. Ma reggeltől azonban róhatják a hosszakat a víz szerelmesei. Kossuth-erkélyt avatnak Cegléden Szeptember 21-én szombaton 16 órakor Cegléden a millecen- tenáriumi rendezvények kere­tében egy különleges erkélyt avatnak. A ceglédi erkély an­nak az egykori pozsonyi er­kélynek a köveiből készült, amelyről Kossuth Lajos 1848. március 17-én kihirdette, hogy a király elfogadta a nemzet kö­veteléseit, így a jobbágyfelsza­badítást is. Mivel a pozsonyi Zöldfa fogadót később átépítet­ték, az erkély kövei Buda­pestre, majd később Ceglédre kerültek. Balesetek, Bűnügyek Bombariadó Csütörtökön délelőtt 8 óra 34 perckor Kiskunhalason a ke­reskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola egyik tantermében elhelyezett robba­nókészülékről számolt be egy ismeretlen telefonáló. A rend­őrség robbanóanyagot nem ta­lált. íj és nyílvesszők Betörtek a garai Stop presz- szóba, ahonnan berendezési tárgyakat, váltópénzt és egy páncélszekrényt lpptak el. Á kár 130 ezer forint. Vaskúton a kuglizóban járt ismeretlen tol­vaj, innen 180 ezer forint érték­ben berendezési tárgyakat vitt el. Kunfehértón egy nyaralóból három kerékpárt, valamint egy íjat és nyílvesszőket loptak, 150 ezer forinttal károsítva meg így a tulajdonost. Garázsból kerékpárt Kiskunfélegyházán a Petőfi ABC mögötti garázssorban az egyik garázsba ismeretlen betö­rők ajtókifeszítéssel törtek be és egy kerékpárt vittek el. Kiszúrt gumik Soltvadkerten az áfész vegyes­boltja mellett elhelyezett kon­ténerből 40 darab gázpalackot vittek el, a kár 420 ezer forint. Akasztón ablakbetörés után ha­tolt be ismeretlen tettes egy gépkocsiba, melyből iratokat lopott el, majd kiszúrta a kocsi kerékgumijait. A kár 100 ezer forint. Dunaegyházán egy la­kásból több mint félmillió fo­rintnyi arany ékszert loptak el. Szabadszálláson egy lakás be­rendezési tárgyait vitték el, itt a kár 123 ezer forint. Eltűnt hadiruha Kecskeméten a Vörösmarty ut­cában a festékszaküzletben va­laki a pénztárgép mellett letette rádiótelefonját, amit ismeretlen tettes ellopott. A kár 30 ezer fo­rint. Alsószéktón egy lakás ud­varáról loptak el két gyakorlót, két inget, két molinófelsőt és alsót, valamint téli kesztyűt és derékszíját. A hadiruházatot szellőztetni tette ki tulajdonosa az udvarra, a kár 30 ezer forint. Gyújtogatott, majd lövöldözött A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon szerdán késő este K. I. 45 éves mérki férfi felgyújtott a helyi presszó ud­varán egy motorkerékpárt, majd amikor a lakosok meg­kezdték a tűz oltását, a nála en­gedély nélkül tartott kispuská­val háromszor közéjük lőtt. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A rendőrség a lö­völdöző gyújtogatót őrizetbe vette. Megijedt rablók Rablók jártak csütörtökön kora délután Budapesten, a XIX. ke­rületi Thököly út 17. szám alatti postahivatalban. Harisnyaálar­cot viselve, pisztollyal megfe­nyegették az alkalmazottakat és a bevételt követelték. Ám a posta előtt megállt egy teher­gépkocsi, a rablók megriadtak, és az épület előtt várakozó fe­hér BMW-vel zsákmány nélkül elmenekültek. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT hirdet a tulajdonát képező, külterületi (Szolnokihegy) iparvágány és a hozzá tartozó beépítetlen ingatlan értékesítésére. 0648/11 hrsz.-ú: 1 ha 1802 m2 iparvágány és 0648/10 hrsz.-ú: 4935 m2 telephely terület Az ingatlanokra pályázatokat 1996. október 18-án, 15 óráig lehet személyesen benyújtani a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási irodáján. Részletes pályázati kiírás a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási irodáján (I. em. 34. Tel.: 76/322-919) igényelhető. (27660) KI CÍSKIMCI A VIKTÓRIA ELSŐ MAGYAR GABONA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG megkezdte az 1997. évi termeltetési szerződések kötését: őszi búza durumbúza őszi árpa rozs tritikálé növényekre. Kedvező árajánlatunkat és az egyéb szolgáltatásainkat megtudja, ha érdeklődik az alábbi telefonszámokon: 76/480-746, 06-60/389-135, 06-60/489-406, 06-20/425-809 Májusi morzsolt minőségű takarmánykukoricát keresünk nagy mennyiségben felvásárlásra, kedvező fizetési feltételekkel. Érdeklődni a fenti számokon. (26264)

Next

/
Thumbnails
Contents