Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-18 / 218. szám
1996. szeptember 18., szerda Kifosztották a múzeum miklóstelepi raktárát Kifosztották a megyei múzeum miklóstelepi raktárát. A kecskeméti kapitányságon az ügyben hírzárlat van, ezért csak annyit tudtunk meg, hogy valóban van ilyen ügyük. A körülményeket azonban tisztázni kell, ezért még a nyomozást sem rendelték el. Információink szerint pótolhatatlan kecskeméti helytörténeti értékeket, így például Kada Elek, egykori polgármester dolgozószobájának berendezési tárgyait is ellopták. A megyei múzeumigazgató szerint azért nem publikus az ügy, mert a tolvajok megtudnák, hogy a múzeumnak külterületen is van raktára, ami így állandóan ki lenne téve a betöréseknek. (A szerk megjegyzése: Ilyen alapon egyetlen betörést sem írhatnánk meg. A rendőrséget pedig azért nem értjük, mert ha nyilvánosságra hoznák, hogy mi tűnt el, könnyebben megtalálnák az értékeket. Vagy már meg is találták?) Felújítják a fűtőrendszert Még e hét folyamán elkezdődik a fűtés- és a melegvíz-elosztó hálózat korszerűsítése Kiskunfélegyházán a Petőfi-la- kótelepen. A szakaszoló szelepek beépítésére a kritikus aknák vízórával történő ellátására a félegyházi önkormányzat gazdasági bizottsága közel kétmillió forintot szavazott meg. A pénz az üzemeltető által fizetett bérleti díjból származik, amely januárban megkötött vállalkozói szerződés értelmében csak a távhő-szolgáltatással összefüggő beruházásokra fordíthat az önkormányzat. Információink szerint a munkákat legkésőbb október 15-ig, a fűtési szezon kezdetéig befejezi a jelenlegi üzemeltető a Dunaqua Therm Kft. Gulyás Sándor Rálőtt felesége kocsijára Lövöldözés volt hétfőn Helvécia és Orgovány között egy külterületi részen. Egy fafelvásárlással foglalkozó férfi itt találkozott a hasonló munkából élő feleségével, akitől külön él. A 37 éves férfi vadászpuskával rálőtt a közös tulajdonukban lévő Opel Asconára, mellyel felesége érkezett. A sörétek - átütve az üveget - az „anyósülés” fejtámlájában kötöttek ki. Az incidensnél jelen volt a férfi testvére is. A lövöldöző félj nem akarta megölni feleségét, csak megijeszteni, hiszen a hölgy a lövés eldörrenésekor a kocsi mellett állt. A megyei főkapitányság vizsgálati osztálya lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indított eljárást a lövöldöző és annak testvéré eilen, mivel a lefoglalt vadászpuskára nem volt fegyver- tartási engedélyük. A rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette. Kevesebb kórházi ágy marad Baja város képviselő-testülete csütörtökön vitatja meg a kórház átszervezésére tett javaslatot. Eszerint a 669 aktív ágyat januártól nyolcvanhéttel csökkentik. A jelenlegi 66 krónikus ágy marad, viszont két osztály - a bőrgyógyászat és a fertőző - megszűnik, illetve járóbeteg-szakrendeléssé alakul át. Október végéig a központi ügyelet a jelenlegi bőrgyógyászat helyére költözik. A fertőzőosztály épületében 5-6 ágyas műveseállo- más létesül. Egyetlen orvosnak sem mondanak fel. F SzoIoarak ' - ; napról napra ; ff ■. :::.l ------------—......................................................................................... ! ! M ------- I I — ............ H amarabb ér véget a szüret Alighanem túl van a szőlőszüret a csúcsidőszakon. Elképzelhető, hogy a felvásárlási árak valamelyest emelkednek még a következő napokban. Attól függ, a pincészetek hol tartanak kapacitásuk leterhelésében. A jövő héten már csak későn érő fajtákra számítanak a felvásárlók. Eddigi tapasztalataikról kérdeztük őket. A zord időjárás miatt hisztérikus szüret vette kezdetét - mondta György Tamás, a kiskőrösi Kossuth Mg. Szakszövetkezet szakembere. Kiskőrösön és környékén a korábbi fajtákat már szinte mind le kellett szedni. A beszállított Kadarka és Ezerjó vagy rohadt, vagy éretlen. Az Oportóban változó minőségűek voltak a szállítmányok. A Zalagyöngyével nem voltak gondok. A Rizlingszilvánit elkapta a szürke penész. A mustfokok változóak. Kadarkára a 14 fok a jellemző, az Ezerjóre 15-ös. Oportó 15-16 fok között mozog. A Zalagyöngye 16-17-es. A muskotály 15-18 fokig széles skálán mozog. A még tőkén lévő fajták közül a Kékfrankos jónak látszik, a Sárfehémél azonban már jelentkezik a rothadás. Jánoshalma környékén már a Rajnai rizling és a Kunleány szedését is megkezdték. A felvásárló szerint két hét múlva véget is ér a szüret. A Kadarka és a Cserszegi nagyon rossz minőségű. A Piros szlanka és a Kövidinka még jó állapotban van. Kirívóan rossz mustfokkal még nem találkoztak. A 15-ös átlag ajellemző. Az Ezerfürtűből 17-es is érkezett. A Zalagyöngye 16 fölötti. Cserszegiből 15-16 fokos szőlőt szüreteltek - mondta Adám Gyula, a kéleshalmi Kunvin Borászati Kft. ügyvezetője. Flaisz Ferenc, a Keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke elmondta: ígéretes mennyiségű és jó minőségű termést vártak az idén. Sajnos az eső közberontott, megindult a rothadás. De kisebb a probléma, mint amekkoráról általában beszélnek. Hozzájuk szép szőlők érkeznek be. S nem ritka a 18 fokos must sem. A Chardonnay-t már ahéten leszedik, pedig ilyentájt még hozzá se szoktak nyúlni. A mustja 16-17 fokos. A jövő héten már csak a kései érésű fajtákat szedik, mint például a Kékfrankost. Ez a szőlő jelenleg egészségesnek mutatkozik a tőkén. A másik fontos kékszőlőnek, az Oportónak a színanyaga nagyon szép. Megyei Körkép 3. oldal Ki fizeti a kecskeméti régi tb-székház üzemeltetési költségeit? Nagykabátban rendel a doktornő Nagykabátban rendel a doktornő, a csecsemőket és a nagyobb gyerekeket nem engedik a rendelőben levetkőztetni, nehogy megfázzanak. Elromlottak a kazánok, s bár a karbantartási munkák ma megkezdődnek, egyelőre csak úgynevezett temperáló fűtés lesz a jövő hét elejéig a kecskeméti Piaristák téri volt SZTK-rendelőben. Ebben az épületben két kecskeméti gyermekorvosi rendelő van, mindkét körzethez 1000- 1500 gyermek tartozik. Az épület első emeletén vannak a kecskeméti körzeti fogorvosi rendelők, egy-egy másik épü- letszámyban pedig a megyei véradó állomás, illetve a megyei tüdőbeteg-gondozó intézet működik. A volt tb-székház üzemeltetése - mióta a megyei egészségbiztosítási pénztár kiköltözött onnan - feszültség forrása. Az eddigi üzemeltető, a megyei kórház már többször kérte Kecskemét városától, hogy adjon havonta költséghozzájárulást az épület fenntartásához. Erről a legutóbbi megye-város egyeztetésen szóbeli megállapodás született is, ám az a kérdés, a szándék mikor lesz „forintosítható”. A megyei kórház gazdasági igazgatója, Hegedűs Iván kérdésünkre elmondta: a fűtéskorlegrosszabb helyzetben a Kos- suth-iskola van. Ott az új tanévben 2 alsó tagozatos osztály elhelyezéséről kellett gondoskodni, nekik ugyanis még fedél sem maradt a fejük felett. A gyerekek eddig a református egyház Patay utcai iskolaépületébe jártak, a tulajdonos azonban az épület halaszthatatlan felújítására hivatkozva, bezáratta az iskolát. Ezért egy tanulócsoportot a város más iskoláiba íratták át, a többieket pedig házon belül átcsoportosították, így a Kossuth ma már 5 tanteremnek alkalmatlan helyiséget használ az oktatáshoz. M. J. meg. Három bajai sportolót fogadnak 16 órától: a paralimpián aranyat szerző úszót, Vereczkei Zsoltot, a motorcsónakos Pfeil Zoltánt és Pekji Mária cselgáncs olimpikont. szerűsítés több millió forintba kerülne, a kórháznak viszont csak kisebb javításokra van pénze. Ezért is égető kérdés, hogy a város fizessen költséghozzájárulást. A megyei kórház egyébként tegnap azt kérte a kecskeméti alapellátási igazgatóságtól, hogy a négy kazán megjavításáig villanymelegítőkkel vagy más módon segítsen a városi feladatokat ellátó rendelők gondján. Az épületben egyébként egyedül a véradó állomás fűtése megoldott, a többi épületrészben e héten még - ha marad a hideg - fázni fognak a betegek és az orvosok is. Ábrahám Eszter Háziorvos-találkozót tartanak Baján Évadnyitó ünnepséget tartanak Baján, a Club Doctores Rókus utcai klubhelyiségeiben. Dr. Simek Ágnes, a háziorvosokat tömörítő klub elnöke az összejövetelre meghívta dr. Fodor Miklóst, az Országos Háziorvosi Intézet igazgatóját, dr. Ri- esz Tamást, a HIETE családorvosi tanszék vezetőjét, dr. Bohner Józsefet, Baja város tiszti főorvosát, dr. Morva Lászlót, a HIETE Dél-Magyarországi Oktatói Decentrum vezetőjét és a bácskai háziorvosokat, házastársaikkal együtt. A nyitó rendezvény pénteken este 18 órakor kezdődik. Pénzhamisítók után nyomoznak Két pénzhamisítási ügyre derült fény és kezdődött nyomozás a közelmúltban. Nemrég a mélykúti postán fizettek azzal az ötezressel, amelyről a vizsgálat kiderítette, hogy hamis. Legutóbb pedig Kiskunhalason találtak egy hamisított ezerforintost abban a 67 darabból álló kötegben, amelyet az egyik helyi bankfióknál fizetett be egy vállalat. Nem épülnek utak Kiskunmajsán Úgy tűnik, hogy idén csak a Régiposta utcát kövezik ki Kiskunmajsán. A korábbi tervek szerint a Bercsényi és a Herpai utcák is szilárd burkolatot kaptak volna, de az önkormányzatnak nincs elegendő pénze a beruházásra. Az útépítést a Dé- mász-részvények eladásából fedezték volna, de az ezekért járó pénzek megérkezésére idén nincs remény. Különdíjat kaptak a kertbarátok A gödöllői OMÉk-on az Országos Kertbarát Szövetség kü- löndíját nyerték az Újvárosi ÁMK kertbarát körének kiállítói. Nagy tetszést arattak a hobbikertekben termelt zöldségfélékkel, bácskai ízesítésű savanyúságokkal. A jól sikerült kiállításról videofilm is készült, amelyet tegnap este 6 órától közösen néztek meg az ÚÁMK ebédlőjében. Közéleti HIrek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő 19-én 19 órától Jánoshalmán a városi könyvtárban tart előadást. Előtte 18-19 óra között fogadóórát tart a helyi MDF-irodán, a Dózsa György út 77. szám alatt. • Dr. Brúszel László MSZP-s országgyűlési képviselő tart fogadóórát szeptember 20-án .(pénteken), 16-18 óráig a Kecskemét, Kőhíd u. 8. sz. alatti MSZP-irodán. • Dr. Kristóf István, az MSZP országgyűlési képviselője fogadóórát tart szeptember 20-án 9-12 óráig Baján, a képviselői irodában (Vörösmarty u. 14). Burgonyaakció! Étkezési-vető-ipari. Viszonteladóknak és közületeknek. Nagy árengedménnyel. Érdeklődni: Mikó Ferenc Tel./fax: 06-84/312-418 Tel.: 06-30/561-733 <2642,) A halasi szüreti fesztivál egyik leglátogatottabb kiállítása, a helyi Szathmáry Károly Kertbarát Kör terménybemutatója volt. A bemutatójuk is bizonyította, hogy méltó utódai és követői a híres növénynemesítőnek. A szebbnél szebb termények, befőttek, savanyúságok, borok látványa sok érdeklődőt csalogatott a rendezvényre. Felvételünkön Dodog Lászlóné és Volovár Margit a kiállított termékek mellett. fotó: tapodi Kálmán Nagykőrösi szükségtantermek (Folytatás az 1. oldalról) Nagykőrösön jelenleg egy kivételével valamennyi alapfokú iskola tanteremhiánnyal küszködik, annak ellenére, hogy a bei- ratkozók létszáma nem emelkedett lényegesen az előző tanévhez képest. A legnagyobb létszámú Petőfiben például a könyvtárat is órák tartására használják. A lényegesen kisebb népességű Dalmady utcai iskola 12 osztályából 3-at az ifjúsági házban helyeztek el, mellettük a táncteremben pedig az ipari iskola diákjai tartják tornaóráikat. Az Arany-iskolának 2 osztálya szorult szükségtanterembe. Ebből a szempontból a Önkormányzati tárgyalás Baján Ma sűrű programja lesz a bajai elöljáróknak. Egykor a KIÉT helyi ülése kezdődik, melyen a költségvetés módosítását tárgyalják. A jövő évi nagyrendezvények tervét 14 órától vitatják Eladó 600 n-öl szőlő gyümölcsfákkal, vil- lany-gáz-víz vezeték, telefon a helyszínen, ópítkezkezésre is alkalmas. Hetóny, Belsőnyír 256., Kemény Lajosné. 2x9 leveles tárcsa, szőlő nyitó-takaró tárcsa, OTR hőlégbefűvos kazán, W-50-es hosszú platós, üzemképes IFA (bontásra is), szántóföldi kultivátor 4,2-es olcsón eladó. Érd.: 79/372-027-es telefonon. Talaj-előkészítő forgóborona, munkaszó- lesség: 3 m; kettőfejes mélyszántó eke; hosszú platós IFA; nagyméretű oxigénpalack eladó. Érdeklődni: 79/322-887 vagy a 79/322-897-es telefonszámon lehet. Szőlőültetvény Kméten eladó. 76/487- 391. MA-350-es öntözőaggregát, MA-200-as kardános szivattyú, Csepel és MA szivaty- tyúalkatrószek, tárcsalevél, csapágy, tengelyalkatrészek, IH ekeszár és -test, W-50- es IFA olcsón eladó. Telefon: 79/372-027 .5,2 m-es ásóborona eladó. Érdeklődni: 76/374-661. 2-es váltva forgó Rába-Werk eke 2x9-es tárcsa + levelek + csapágyak, IH ekefejek, kombinátor, rugóskapák, pörgők, fogasok, 10 fős munkás-lakókocsi, 4,2 m-es szántóföldi kultivátor eladó. Érdeklődni a 79/372- 027-es telefonon. Kiadó Kecskeméthez közel főútvonal mellett 1,5 hektár, mindent termő barnaföld. Érdeklődni: 76/483-715. Zöldscgakció téli tarolásra? kézzel szedett: burgonya: 23 Ft/kg vetőméretű burgonya: 15 Ft/kg ipari burgonya: 10 Ft/kg vöröshagyma: 23 Ft/kg lilahagyma: 30 Ft/kg fokhagyma: 120-150 F egységcsomag: (30 kg-os) (30 kg-os) (30 kg-os) (10 kg-os) (5-2 kg-os) (1 kg-os) Kapható még fehér, fekete takarófólia: 250 Ft/kg Raschelzsák (5, 10, 15, 25, 30 kg-os): 13-24 Ft/db-ig műanyag hordók, kannák, vödrök, ládák: 150-2000 Ft-ig Cím: Kecskemét, Csillag u. 4. Tel.: 76/483-182, 06-20/351-482 Nyitva: 7-17-ig; szombat: 7-12 óráig. (26759)