Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-17 / 217. szám

1996. szeptember 17., kedd Megyei Körkép 3. oldal Meglopott mozgássérültek és tragikus karambol Kerékpárossal ütközött Baján egy tolókocsival közlekedő mozgássérült férfi. A 69 éves úr a Szivárvány utca lejtős szaka­szán haladt, amikor összeütkö­zött egy 17 éves kerékpáros fiúval. Az idős férfi olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy hiába szállították kór­házba, ott belehalt sérüléseibe. Szeremlén egy mozgássérült nőt fosztottak ki. Két román ál­lampolgár bement a lakásába, és aranytárgyakat, valamint készpénzt loptak tőle. Ez fé­nyes nappal történt, ami mosta­nában egyre gyakoribb idő­pontja az ilyen jellegű bűncse­lekményeknek. A házaló és fosztogató román vendégek egyébként könnyen kiszúrha­tok, mivel szinte mindig csíkos utazótáskával érkeznek. Géczy Zsolt Visszakerül a régi harang Kiskunfélegyházára Műemlék harangot vásárolt az elmúlt héten Kiskunfélegyháza önkormányzata. Az eredetileg Félegyházáról elszármazott ha­rangot egy hajdúszoboszlói férfi a debreceni Déri Múze­umnak ajánlotta fel megvásár­lásra. Ezt követően keresték meg a múzeum munkatársai dr. Fazekas Istvánt, a félegyházi Kiskun Múzeum igazgatóját. A harangot a félegyházi Ónodi család állíttatta 1927. jú­lius 29-én, szüleik, Ónodi Ká­roly és Pintér Mária, emlékére és Isten dicséretére. A harang, melyet Lezsák László Budapesten öntött, a kiskunfélegyházi múzeumba kerül, s valószínűleg időnként meg is kondítják. L. Tóth Márta Ezer kiló ellopott csirke és nyolc vietnami disznó A tolvajok mostanában mintha a különleges zsákmányra szako­sodtak volna, mint például a hajó- és repülőgépmotorok. A jelek szerint azért hagyományo­san a mezőgazdasági cikkek to­vábbra is megmaradnak cél­pontnak. Jakabszálláson egy bt. telephelyéről például 1996. év eleje óta szeptember 10-éig is­meretlen tettes ellopott 500-600 darab, két kilogrammos csirkét. A cég kára 250-300 ezer forint. Kecskeméten a kertészeti főis­kola kisfái tangazdaságából 60 zsák burgonyát loptak el isme­retlen tettesek, a kár itt 25 ezer forint. Kiskunfélegyházáról nyolc vietnami disznót vitt el egy tolvaj. Az összesen 120 ezer forint értékű állatokat egy juh- hodályban tartotta a tulajdonos. Ha marad a hideg, Baján is fűteni fognak (Folytatás az 1. oldalról) Szeptember 15-étől kérhették Baján a nemrég megalakult fű­tési bizottságok, hogy a Kom-, munális és Szolgáltató Kft. kezdje meg a távfűtés üzemelte­tését. Jurinák József üzletágve­zető-helyettes kérdésünkre el­mondta, hogy eddig egyetlen ilyen kérés érkezett, de az sem lakóközösségtől. A fűtést egy szolgáltatóközpont igényelte, melyhez orvosi rendelő, gyógy­szertár és ABC-áruház tartozik. Itt napokon belük megkezdődik így a távfűtés. A fűtési idény ok­tóber 15-étől indul. Amennyi­ben tartósan 12 fok alatt marad a napi átlaghőmérséklet, minden­képpen fűtenek, de 30 lakáson­ként lehetőség lesz önkorláto­zásra, saját fűtésszabályozásra is. Kalocsán nincs távfűtés, így mindenki maga dönt a kazánok, kályhák üzembehelyezéséről. Dr. Bálint József jegyző érdek­lődésünkre elmondta, hogy az intézményeknél az igazgatók sa­ját hatáskörükben dönthetnek a fűtés beindíttatásáról. A városi intézmények közül már csak a Belvárosi Iskolában maradt meg az olajfűtés. Mácsai Ferencné igazgató arról tájékoztatott, hogy nem gyújtottak be, mert a korábbi évek során már meg­edződött a pedagógus- és diák­gárda. Külön előnyként emlí­tette a nagy létszámú osztályo­kat. Nem tapasztaltak megbete­gedéseket, tehát szívós diákokat nevelnek. Szőlőárak napról napra GILIÁN Rt., Bátmonostor Kékfrankos, Zweigelt, Kadarka 16,5 cukorfoktól, minőségtől és mennyiségtől függően: ......................................31-36 Ft/kg ( Érvényes: szeptember 16-tól. A fehérborszőlő árak maradtak.) SZŐLÖFÜRT Mg. Szövetkezet, Kecel Szeptember 16-ától készpénzfizetéssel is vásárolnak szőlőt. Fizetés: a leadást követő 10 munkanap utáni kedden és csütörtökön a szövetkezet pénztárában. A betárolásos értékesítés változatlan, de az árkiegészítést már a leadás napjától fizetik, minden egész hóra 2 Százalékot. (Érvényes: szeptember 16-tól.) WEINHAUS Kft., Bocsa Fehér szőlő 15,5-18 cukorfokig:...............................................31-35 Ft/kg Z weigelt 14,1—17 cukorfokig:..............................................36-44,50 Ft/kg K ékfrankos, Pinot Noir 15,1-18 cukorfokig:..........................41-48 Ft/kg Merlot, Cabernet 15,1-19 cukorfokig:........i...........................43-55 Ft/kg a fizetés módjától függően (Érvényes: szeptember 16-tól.) Terepjárókkal segítik a rendőröket Császár Zoltán főtörzsőrmester, körzeti megbízott átveszi hály polgármestertől. Ma Kömpöcön adnak át egy terepjárót. a Lada Niva kulcsát Csányi Mi­FOTÓ: TAPODI Néhány napja önálló szolgálati gépkocsija van a csólyospálosi körzeti megbízottnak is. Az önkormányzatok és a halasi Vagyonvédelmi Alapítvány együttműködésének köszönhe­tően eddig már négy községben adtak át Lada Niva terepjárókat a helybéli rendőröknek. De máris akad olyan település, ahol újabb járműre jelentették be az igényt. Legközelebb ma, Kömpöcön adnak át egy ha­sonló gépkocsit. Csólyospáloson a rövid át­adóünnepségen jelen voltak a helyi képviselő-testület tagjai, valamint dr. Kastyják János ha­lasi rendőrkapitány, aki egyben az alapítvány kuratóriumának elnöke és Szimon Károly szá­zados, majsai őrsparancsnok. Elhangzott, hogy az alapítvány egyik célja, hogy elérhetővé te­gyék a rendőröket, ezért a jár­művek után mobiltelefonokkal is szeretnék ellátni a körzeti megbízottakat. A megkötött együttműködési szerződések szerint ezért a körzeti megbí­zottak többletszolgálatot is vál­lalnak az alapítvány számára. Meglepő, de a rendőrség egy fillérrel sem támogatja ezeket a beszerzéseket. Mint az indítókulcs átadása­kor Csányi Mihály polgármes­ter elmondta, a község polgárai bíznak benne, hogy a rendőr gyakoribb jelenléte a határban, elriasztja a tolvajokat. T. K. A kisebbségi vezető hárította a támadást Szüreti szurkálás Halason Betegek a bajai fák Tarján Levente tanácsnok nem­régiben arra figyelmeztette az önkormányzatot, hogy a város parkjaiban, sétányaiban fellel­hető valamennyi gesztenyefa va­lamilyen fertőzésben szenved. Kérte, hogy szakértőkkel mi­előbb vizsgáltassák meg a hely­zetet. Amint kiderült, a geszte­nyefák csaknem minden egyedét az aknázómolyok egy bizonyos változata támadta meg. Ez azon­ban országos jelenség is. A vé­dekezés hatásos módja lehet a növényvédő szerek alkalma­zása. Ezt meg is tette a Kommu­nális és Szolgáltató Kft. kerté­szeti üzletága a második rajzás alkalmával, ugyanis csak a raj­zás csúcspontján ér valamit a permetezés. Jövőre folytatód­nak növényvédő szakértők be­vonásával a további munkála­tok, így csak remélni lehet, hogy ezt a mostani betegséget túlélik a bajai gesztenyefák. Papp Z. A helyi rendőrkapitány riasz­totta az URH-sokat, mert le akarták szúrni a halasi cigány kisebbség vezetőjét. Rostás Lászlónak néhány ügyes moz­dulattal sikerült ártalmatlanná tenni támadóját. A hét végi kiskunhalasi szü­reti napok biztonságára több mint húszán vigyáztak. A ja­varészt cigányokból verbuvá­lódott rendezők a polgárőrök­kel és a rendőrség embereivel közösen vigyáztak a rendre. A korábbi évek tapasztalataitól eltérően, nem zavarta meg kü­lönösebb incidens a főrendez­vények ideje alatt a többezres tömeg szórakozását. Szombaton este nyolc óra tájban a Birka csárdánál azon­ban akadt munkájuk a bizton­ságiaknak. A rendőrök előtt már jól ismert K. Ferenc és K. Tibor testvérpáros, a finom szüreti bortól jócskán beka- patva, már nem tudták elfo­gadni cigány társaik többszöri rendreutasítását. A hangos szóváltás során gyorsan előke­rült egy húszcentis bökő is. Rostás László, a Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat veze­tője az első pofon elcsattaná- sakor próbált rendet tenni, de kis híján leszúrták. Egy na­gyobb vasrúddal tudta csak kiütni támadója kezéből a felé közeledő kést. Időközben a közelben tar­tózkodó rendőrkapitány riasz­totta beosztottjait. A rendőrök és a biztonságiak közös, szak­szerű beavatkozásának kö­szönhetően az egész balhéból szinte semmit sem vettek észre az esti szabadtéri tánc­ház résztvevői. Újabb egyeztetés vérügyben Tegnap ismét Pintér Sándor vezérezredesnél, az ORFK ve­zetőjénél járt a megyei rendőr- főkapitány és kecskémét város rendőrkapitánya. Dr. Kocsis Attila és dr. Paál Elemér im­már másodszor egyeztettek az utóbbi hónapok nagy port fel­vert bűnügyei, elsősorban ter­mészetesen az izsáki vérügy miatt. Ezzel kapcsolatos a hír, miszerint a szolnoki ügyész­ségi nyomozóhivatal egyéb­ként egy hónappal meghosz- szabbította az eltűnt vérminta ügyében indított nyomozást. Falunapot tartanak Fülöpjakabon Falunapot rendeznek szeptem­ber 21-én, szombaton Fülöpja­kabon. A honfoglalás 1100. évfordulója jegyében szerve­zett ünnepségen a helyi általá­nos iskola és óvoda, a nyugdí­jasklub és az Alfa’ 94 szabad­időklub várja az érdeklődőket. Gallyazás Bácsalmáson Az áramvezetékekhez közel növő fák gallyazását végez­teti hétfőtől Bácsalmáson a Démász helyi kirendeltsége. A munka elvégzése után a levá­gott gallyakat a Démász el is szállíttatja. A vezetékek kö­zelében lévő gallyak szeles időben sokszor okoznak áram­szünetet, ráadásul magas fe­szültségű hálózat mellett ko­moly baleset veszélyt is jelen­tenek. Bemutató Helvécián a szárazságtűröekről Növénytermesztési bemutatót tartanak holnap Helvécián. Az agrárkamara által szervezett bemutató témája a szárazság­tűrő takarmánynövények ter­mesztése a homokhátságon. A megnyitót Geredy Péter ügy­vezető igazgató tartja a helvé- ciai művelődési házban, dél­előtt fél tízkor. A szervezők természetesen várják a gazdák megjelenését is. Az első keresztes hadjárat 900. évfordulóján indult a menet Isztambulból és tart Jeru­zsálembe. Jelszavuk a megbékélés, arra gondolva, hogy a hajdani hadjáratok idején fegyve­rekkel, most pedig az imádsággal teszik meg ugyanazt az utat. A csoportban - mely gyalog viszi a keresztet - katolikusokkal, reformátusokkal, evangélikusokkal, baptistákkal és mo­hamedánokkal találkoztam. Nemzetiségüket illetően pedig Európa és Ázsia számos országa képviseltette magát. Felvételünk a bajai sétálóutcában készült. fotó: Gál ZOLTÁN Közéleti Hírek • Dr. Tabajdi Csaba ország- gyűlési képviselő szeptember 19-én 16 és 17 között fogadó­órát tart Csávolyon a polgár- mesteri hivatalban. Ezután programja szerint részt vesz az este hat órakor Tataházán kezdődő falugyűlésen. • Szeptember 19-én, 19 órától Kiskunhalason, a Városi Könyvtárban „Nemzet és iro­dalom” címmel Lezsák Sán­dor, az MDF országos elnöke tart előadást a Németh László Olvasókör meghívására. Előtte 18-19 óra között Lezsák Sán­dor fogadóórát tart a jános­halmi MDF-irodában, a Dózsa György utca 77. sz. alatti cí­men. • Dr. Kristóf István ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart szeptember 20-án 12-15 óráig Baján, a képviselői iro­dában (Vörösmarty u. 14).

Next

/
Thumbnails
Contents