Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
1996. augusztus 10., szombat Megyei Körkép 3. oldal Ismét a félegyházi 11. számú iskola Nem költözik, nem is bővül A félegyházi képviselő-testület csütörtöki ülésén elvetette all. számú általános iskola bővítéséről szóló előterjesztést. Az iskola jelenleg két telephelyen működik. Öt évvel ezelőtt - a szomszédos ingatlan megvásárlásával - ugyan kibővítették, de tantermei kicsik, némelyik egymásba nyílik, maga az épület is rég felújításra szorul, udvara balesetveszélyes, nagyobb esőzés után használhatatlan. Kiss Kálmán képviselő, az intézményhálózat működésének felülvizsgálatával megbízott egykori munkacsoport vezetője, írásos javaslatában fenntartotta korábbi véleményét, miszerint célszerűbb lenne elköltöztetni az iskolát, mindemellett további bővítés céljából javasolta, hogy az önkormányzat vásárolja meg az iskola szomszédságában lévő, egy 11 gyermekes család tula- donában lévő ingatlant. A személyeskedésektől sem mentes hozzászólásokat követően a testület elvetette az előterjesztést, melyet sem a művelődési, oktatási és vallásügyi, sem pedig a gazdasági bizottság nem támogatott. (-ász) Templomfelújítás Vadkerten A soltvadkerti református templom már elmúlt kétszáz esztendős. Egykoron a tornya ónborítást kapott, amit most rézlemezre cserélnek. A másfél millió forint értékű beruházást - pályázati kiírás után - a kecskeméti református gyülekezet építőbrigádja nyerte el. Legalább két hónapos munkát jelent nekik, hogy a 120 négyzetméter anyagot a szegecsekkel rádolgozzák a toronyra. A megújuló templom költsége nagyrészt adományokból jött össze, s az egyházak központi alapja is adott ötszázezer forint támogatást. Azt azért még remélik, hogy e műemlék jellegű épületre a helyi önkormányzat is szán valamekkora összeget. Kép és szöveg: P. S. Az állványerdőt két hónap múlva lebonthatják. Segítséget ajánlanak az időseknek Dunavecsén A dunavecsei idősek klubjában jelenleg nyolcvanhárom rászorulóról gondoskodnak. Ám rajtuk kívül is sokan élnek még a községben olyan emberek, akik idős koruk, egészségi állapotuk, vagy családi körülményeik miatt ellátásra szorulnának, de róluk vagy nem tudnak, vagy ők nem igénylik a gondoskodást. Megtörténhet az is, hogy szégyellenék segítséget kérni a falutól. A legutóbbi dunavecsei testületi ülésen állapították ezt meg a képviselők, amikor az idősek klubjának vezetője számolt be az intézményben folyó munkáról. A képviselőtestület tagjai úgy foglaltak állást, hogy fel kell kutatni a rászoruló, ám ellátásban még nem részesülő koros helybeli polgárokat és kellő tapintattal fel kell ajánlani részükre a segítséget. Az ülésen szó volt arról is, hogy - mivel az épületet fel kell újítani - az idősek klubját átköltöztetik a volt mentőállomás épületébe, a mostani idősek otthona helyét pedig könyvtárrá alakíttatja át az önkormányzat. A volt mentő- állomás épülete is felújításra szorul, így az átköltöztetés az önkormányzati költségvetés alakulásának függvénye. W. K. E. Bácsalmáson a Gondozási Központban május közepétől eddig önkéntes pedagógusok vigyáztak délelőttönként a város vonzáskörzetében élő fogyatékos gyermekekre. A klubban a minap beindult ^ „termelés”. Egy fővárosi kft. 30 gyermek számára biztosít napi négyórás munkát és némi keresetet. Felügyelet mellett a már jól összeszokott csapat hulladékszivacsból párnabélést készít. Ezzel nemcsak a szülőket tehermentesítik, hanem a gondozottak számára is biztosítják az önellátó foglalatosságot. fotó: király László A bajai Eötvös József Főiskola végzőseinek esélyei Tanárként nehéz érvényesülni Minden évben száznál többen végeznek a bajai tanítóképző főiskolán. Ugyanakkor a helyi és a környékbeli alsófokú intézmények egyre kevesebb ifjú pedagógust tudnak fogadni. Szerencsésebb helyzetben vannak a nyelvtagozaton diplomázó hallgatók, mert könnyebben találnak állást, ha nem is a katedrát választják.- A demográfiai hullám miatt évről évre kevesebb a diák, így a nyugdíjba vonuló kollégák helyére vesznek fel újat az igazgatók. Jelen pillanatban mindössze tíz pedagógus szerepel a munkaügyi központ nyilvántartásában, tájékoztatott Magyar református diaszpóra-találkozó Bácsalmáson hétfőn kezdődik, a magyar reformátusok III. világtalálkozója keretén belül, az I. diaszpóra-világtalálkozó kiemelt utórendezvénye. A háromnapos rangos eseménysorozatra mintegy ezer vendéget várnak. A Kossuth-parkban felállított színpadon Tőkés László Királyhágó-melléki püspök szolgálatával, 11 püspök részvételével tartanak istentiszteletet, este hét órai kezdettel. Rekettye Sándor, aki sietve hozzátette: ezek az adatok nem mutatják a valós állapotokat, mert hozzájuk szeptember-október tájékán fordulnak a pályakezdő tanítók, tanárok. Ekkor az új tanév már elkezdődik, így gyakorlatilag lehetetlen az elhelyezkedés. Az utóbbi évek tapasztalata szerint az iskolák nem jelzik az üres álláshelyeiket, úgymond házon belül megoldják az utánpótlást. Augusztus közepén előfordulhat, hogy egy-két pedagógusra szükség lesz, mert elmennek gyesre, vagy valaki megbetegszik. A szakos tanárok elhelyezkedési esélyei jobbak, mert Tanyavillamosításra, a villamos hálózatok korszerűsítésére, a településeket, településrészeket összekötő utak építésére szeretnék elkölteni a rendelkezésre álló, több mint háromszázmillió forintot a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácshoz tartozó települések. A megyében lévő tíz társulás képviselői a napokban Bugacon megrendezett tanácskozáson nyilatkoztak a megyei vezetőknek elképzeléseikről. A pályázatok lehetséges őket állandóan keresik. Igaz, gyakran Bajától távol eső kisközségekből, mint például Csi- kéria. Mindez nem vonz egy fiatal, frissen végzett pedagógust. A munkaügyi központ munkatársa szerint már az utolsó évben el kell kezdeni az álláskeresést, fel kell deríteni, hogy melyik iskolában várható üresedés. A térségre egyébként nem jellemző, hogy tanítókat fogadnának más jellegű munkakörben, mint például adminisztátornak, hiszen ebben az esetben minimum követelmény a szövegszerkesztő használata, számítógépes ismeret, ezt pedig nem oktatják a főiskolán. R. R. tartalmáról augusztus 12-én dönt a tanács. A települések szeptember 16-ig adhatják be pályázati anyagaikat, a bírálat eredményéről egy hónap múlva kapnak tájékoztatást. Félő, hogy a törvény buktatói miatt a Bács- Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács nem tudja felhasználni a rendelkezésre álló keretet, nem beszélve arról, hogy a biztosított pénzeszközökhöz is csak közvetve juthatnak hozzá. Gulyás Sándor Mire költhetők a területfejlesztés forintjai? Jogszabályok útvesztőjében Nem küldenek el pedagógust A legutóbbi dunavecsei képviselő-testületi ülésen a községben dolgozó pedagógusok szempontjából fontos döntés született. A testület úgy döntött, hogy az önkormányzati óvodában és általános iskolában a pedagógusok óraszámát a napokban megjelent oktatási törvény módosítása szerint határozza meg. Ez azt jelenti, hogy a korábbinál magasabb kötelező óraszámok valószínűleg csökkentik a túlórákra fordított kiadásokat, így az intézményeknél létszámleépítésre nem kerül sor. Dunafalvi tábor Festői környezetben, vízparton is lehet olcsón táborozni. Ezt bizonyítja a madarasi cserkészek kezdeményezése, akik a falutól 45 kilométerre levő dunafalvi partszakaszt választották a sátorverés színhelyéül. A cserkészcsapat sok szép élménnyel gazdagodva, a hét végén érkezik vissza Madarasra. Dinnyefesztivál Medgyesegyházán tavaly rendezték meg először hagyományteremtő szándékkal a dinnyefesztivált. A szervezők azzal a céllal hívták életre a rendezvényt, hogy a mezőgazdasági kultúra meghatározó értékeit szakmai és szórakoztató programokon keresztül megőrizzék az utókor számára. A nagyközségben az idén augusztus 9. és 11. között ismét színes programokkal várják az érdeklődőket. Az Univer Szövetkezet MEZOGAZDASAGI ÁRUHÁZA (Kecskemét, dunaföldvári út mellett) SZAKKÉPZETT ELADÓT 6S OPERÁTORT felvesz. Érdeklődni: az áruház vezetőjénél. g Tel.: 76/494-675, 06-60/487-545 ? Éh Gazdasarok j ~3S-Mikor érett a termény? Szinte minden kerti terménynek, gyümölcsnek és konyhakerti veteménynek más-más az érésmenete. Á csemegeszőlő fürtjeit csak akkor érdemes leszüretelni, amikor már minden bogyó tökéletesen beérett, hiszen a szőlőnek nincs utóérése. Augusztus végén a szőlőt már nem ajánlatos permetezni, műtrágyázni. A molyok ilyenkor már nem tesznek kárt, a gombaölű szerek pedig elpusztítják a must erjedését előidéző élesztőgombákat. Az őszibarack ilyenkor is hízik, ha pedig féléretten szedjük le, a kamrában édesebb lesz és megpuhul. A téli almát és körtét akkor kell leszedni, amikor kifejlődött, de még nehezen téphető le az ágról. Az al ma és a körte a tárolóban (pincehőmérsékleten) utóérik, színesedik, húsa pu- hul, illatosabbá válik. A besztercei szilva féléretten azonnali fogyasztásra alkalmas, de lekvárfőzésre vagy aszalásra csak azok a példányok jók, amelyek a kocsány környékén már ráncosodnak. Ekkor a legnagyobb a szilva cukortartalma. Augusztus végén lehet átszemezni azokat az őszibarack-, alma-, körte- és szilvaalanyokat, amelyeknek a termésével nem voltunk megelégedve. A sárgadinnyét akkor kell leválasztani az indájáról, amikor a kocsányról könnyen leválik. A görögdinnye akkor érett, ha a termés indája elszárad, megfásodik, megbámul. Az uborka nagyon gyorsan fejlődik, tehát a még haragos zöld példányokat szedjük le, mert a túlérett puffancsok se vizes, se ecetes eltevésre nem, csupán azonnal fogyasztható salátának valók. A paradicsom és a paprika lassan érik. A zöld, éretlen példányok a napon még megpirosodnak. Hangversenyekkel fejeződik be a nemzetközi zenei akadémia Kéthetes zenei munka után ma bezárja kapuit az immár 12. alkalommal Baján megrendezett nemzetközi nyári zenei akadémia. A szerte Európából, de más földrészről is érkezett százötven növendékkel nem kevesebb, mint húsz művésztanár foglalkozott Csetényi Gyula fuvolaművész, egyetemi tanár vezetésével. A hallgatók a tanultakról hangversenyeken adnak számot. Egyes tanszakok Ejt gázolt el Tragikus baleset történt július 30-án este a katonatelepi vasútállomás közelében. A vágányokon átrobogó Intercity ekkor ütött el egy mindeddig ismeretlen férfit. Az ügyben eljárást folytató rendőrség kéri azokat, akik bármit tudnak az áldozatról, jelentkezzenek. Az ismeretlen férfi személyleírása: kb. 175 cm magas, 30-35 éves, vékony testalkatú, bajuszt, tegnap mutatkoztak be, ma pedig az oboisták, a fagottosok, a klarinétosok és a csellisták lépnek fel a Liszt Ferenc Zeneiskola kamaratermében. Az ünnepi záró gálaestet este 8 órai kezdettel tartják a Magyarországi Németek Művelődési Központjában. A két órai időtartamra tervezett hangversenyen a közönség teljes képet kap a rangos nemzetközi zenei akadémia munkájáról. G. Z. az Intercity? szakállt nem viselt. Haja barna, rövid, szeme kék, vagy zöld. Ruházata a következő volt: rövid ujjú, keresztben csíkos zöld-fehér pólót viselt, valamint egy fehér alapon vékony, kék csíkos alsónadrágot, és egy pár fehér pántú strandpapucsot. Különös ismertetőjele: alsó fogazata bal oldalán négy ezüst korona található. Bán TISZTELT TERMELŐK! A Bácsalmás és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1996. augusztus 14-étől megkezdi és folyamatosan vásárolja fel a PARADICSOMOT és a SZILVÁT, a napi legkedvezőbb áron. Várjuk érdeklődésüket a 79/343-855 telefonszámon. (21555) 5E5E5E5E5H55555E5E5H5E5E5E5E5E5H5E5E5E5E555H5E5n] KI M H H H H M H ki pl pl pl pl N pl ki Ma 17 órától várja kedves vendégeit a kecskeméti Tisztiklubban a ROCK AND ROLL GRILLBÁR! Minden héten csütörtök, péntek, szombat: élő zene, tánc a nosztalgia jegyében. A remek étel-ital kínálatból: szárnyasok, flekkének, saláták, pizzák, négyféle csapolt sör! A jó ízléssel felújított tisztiklubban nagyobb rendezvényeket is vállal a GASZTRÓ 2. KFT. Telefon: 76/415-501 ROCK AND ROLL GRILLBÁR Kecskemét, Lechner Ö. u. 3.