Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
1996. augusztus 28., szerda Megyei Körkép 3. oldal Megnyílt a Hírős Hét Fesztivál Kecskeméten tegnap megnyílt a hírős hét idei eseménysorozata. A rendezvény hat évtizedes hagyomány folytatását jelenti, de ezúttal a millecentená- rium jegyében is zajlik az egyhetes fesztivál. Katona László polgármester a megnyitóra érkezett vendégek sorában köszöntötte a japán, a kínai, a délkoreai és az oroszországi nagy- követségek képviselőit, valamint Kecskemét francia, finn, kínai, német, osztrák, orosz, ukrajnai testvérvárosainak küldötteit is. A Hírős Hét Fesztivál középpontjában ebben az esztendőben is a város és vonzáskörzete termelési kultúrájának bemutatása áll. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban félszáznyi termelő, feldolgozó, forgalmazó kiállítása reprezentálja a térség kertészeti, élelmiszer-ipari termelésének eredményeit. A Duna-Ti- sza köze népművészeti örökségeit, idegenforgalmi vonzerejét, a múlt és ajelen iparosait, vállalkozóit is bemutató „expó” ideje alatt több helyszínen zajlanak a kulturális, szakmai és tudományos programok. A hírős hét keretében kerül majd sor - pénteken este - a Kecskeméten működő Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet centenáriumi ünnepségére, az ugyancsak száz éve fennálló Katona József Színházban. A hírős napok látogatói számos szakmai tanácskozáson, tudományos eszmecserén is részt vehetnek. A programokat a város főterén felállított alkalmi színpadon egy héten át szinte megszakítás nélkül zajló kulturális műsorok, népművészeti, valamint népi iparművészeti kirakodóvásárok színesítik. Kiskőrösön továbbra is takarékoskodni kell A város költségvetésének I. félévi teljesítése került elsőként szóba a múlt heti testületi ülésen Kiskőrösön. A beszámoló szerint az egész évre előirányzott bevételek ötvenhét százaléka befolyt. Jól alakultak az értékpapír-eladások. Az ingatlanok értékesítésével viszont egy kicsit lemaradtak. A kamatbevételek százharminchét százalékosak, már most elérik a tavalyi éves kamatbevételt. A helyi adók ötvennégy, a gépjárműadók negyvennégy százalékát fizették be az első hat hónapban. A kiadások most negyvenhat százaléknál járnak. Ebből a dologi kiadások meghaladják az ötven százalékát, így a hátralévő időben fokozottan ügyelni kell majd erre. A sikeres folytatáshoz mind az önkormányzatnak, mind az intézményeknek takarékoskodniuk kell. Megtették ajánlatukat Bács megye kórházai Bács-Kiskun megye hat kórháza közül tegnapig öt juttatta el az ágyszámcsökkentésről szóló tervezetét a megyei tisztiorvosi szolgálatnak. Az utolsó ajánlatot szerdára várjuk, hiszen ez a végső határidő - tájékoztatta lapunkat dr. Molnár Ilona megyei tiszti főorvos. A kórházaknak, illetve a járóbeteg-ellátó intézeteknek augusztus 28-áig kell megtenniük ágyszámcsökkentési ajánlatukat a megyei egészségbiztosítási pénztárnak. A tisztiorvosi szolgálatnak viszont ez előtt, tehát ma délelőtt kell a megyei orvoskamara képviselőjével közösen kialakítania szakmai állásfoglalását a hat kórház tervezetéről. A tét nem kicsi, ha a hat kórház külön-külön kidolgozott terve megvalósítja az egészségügy átszervezéséről szóló törvényben megfogalmazott ágyszámcsökkentést, az intézmények nagyobb „vérveszteség” nélkül kerülhetnek ki a kórházi számháborúból. Magyarán nem kell osztályokat, részlegeket bezárni, s a mai kórházi szerkezet úgy módosul, hogy a biztonságos betegellátás nem kerül veszélybe. Mint ismert, a megye meglévő 4142 kórházi ágyából január elsejétől csak 3689 maradhat. A Kecskeméti Repülőkórház 82, országos feladatot ellátó ágyát nem számítva 371 ágyat kell tehát megszüntetni a megyében. A témára visszatérünk. Á. E. JpÉflb Gazdasarok A nagylevelű dohányok szárítása pajtában 2. A pajtában történő szárításkor a pajta a szárítás egyes fázisai alatt a száradó dohány igényeinek megfelelően más-más kezelést kíván. A szárítás időtartama és a dohánylevélben végbemenő átalakulások a levegő hőmérsékletétől és pára- tartalmától függenek. Magas hőmérséklet és alacsony pára- tartalom mellett a száradás gyors, de a belső vegyi átalakulás nem indul be (zöld színű marad a levél). Az alacsony hőmérséklet és az alacsony páratartalom a szárítás ütemét lassítja és a levélben végbemenő vegyi átalakulásokat gátolja. Alacsony hőmérséklet és magas páratartalom viszont teljesen leállítja mind a száradási, mind a kívánatos belső vegyi átalakulási folyamatokat. A fentiekből kiderül, hogy az alacsony hőmérséklet sohasem kívánatos, a levegő páratartalmát pedig jól zárhatónyitható szellőztetőberendezéssel kell biztosítanunk. A teljesen megszáradt dohány állandóan gondos kezelést igényel. Szélcsendes, napsütéses időben a szellőztetőket tartsuk nyitva. Nedves, ködös időben zárjuk be a nyílásokat, de amint az időjárás jobbra fordul, azonnal szellőztessünk. A száraz dohányt időnként nézzük át, az esetlegesen található penészes leveleket szedjük össze és távolítsuk el, hogy az egészséges leveleket ne veszélyeztesse. Eisler József NYIDOFER Országos halfőző verseny Nagybaracskán A halászlé készítése közben többször is kóstolni kell, hogy igazi legyen Igazi népünnepély volt a szom baton Nagybaracskán megrendezett országos halfőző verseny. A Ferenc-csatorna partján két soron felállított katonai sátrak előtt 51 versenyző 66 bográcsban főzte, három kategóriában a halat. Eljöttek szerte az országból a legjobb főzők. Épen ezért nehéz dolga volt a zsűrinek. A halászleveknél árnyalatnyi különbségek döntöttek. Nagy taktikai harc folyt - és ettől is igazán verseny a verseny - a fél 1 órai határidő előtt. A rutino Szétszaladtak a disznók Az E5-ös főút 107-es kilométerszelvényénél tegnap egy pótkocsis IFA borult árokba délután egy órakor. A mentősök két sérültet szállítottak a kiskunfélegyházi kórházba. A tűzoltókat is a helyszínre riasztották, mert a rakomány, az élő disznók a borulás után szétszaladtak. A tűzoltók az út menti árokba terelték össze a hízott disznókat, majd vízsugárral hű- tötték a felhevült állatokat. Az árokban keletkezett sárban, vízben a disznók megnyugodva dagonyáztak, de sorsukat így sem kerülhették el: megérkezett egy másik teherkocsi és elszállította a sertéseket a vágóhídra. Kiskunhalason a Kőkút dűlőbe riasztották a tűzoltókat még hétfőn éjjel, ahol egy nádfedésű melléképület tetőszerkezete gyulladt ki, a becsült kár 50 ezer forint. A tüzet elektromos zárlat okozta. sabb főzők erre az időpontra összpontosítottak, de közben fi gyeitek egymásra is, hogy ne kerüljön kihűlt étel a zsűri elé. A minták értékelése után még ösz- szevetették az eredményt, míg kialakult a végső sorrend. Dr. Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elnökének értékelő szavai megerősí tették, hogy megvan a lehetőség egy nagybaracskai világbajnokság megrendezésére. A nyertesek: tiszai kategória. 1. Varga Imre (Tömörkény), 2. Nagy Árpád (Gelej), 3. Kiss László (Szarvas). Vegyes kate gória: 1. Révfalvi Imre (Paks), 2 Dulai Pál (Akasztó), 3, Hárskúti János (Szarvas). Dunai kategória: 1. Tóth János (Kiskőrös), 2. Bácskai Varga János (Baja), 3. Palotai Péter (Dusnok). Áz abszolút győztesnek járó különdí- jat is Tóth János kapta, aki vegyes kategóriában is kétféle halétellel remekelt. Külön dicseié tét kaptak a helyi szervezők gondos előkészítő munkájukért.' Somogyi Gábor Napirenden a város gazdálkodása A város költségvetési rendeletének időszakos végrehajtása lesz a fő napirendi pontja csütörtökön a kunszentmiklósi képviselők ülésének. Itt szavaznak a rendelet módosításáról is. Megkésett meghallgatás Kiskőrös képviselő-testülete még májusban döntött a városban működő két óvodai körzet összevonásáról. Az előkészítés során azonban csak az egyik érintett körzet kollektíváját kérdezték meg, a második körzet meghallgatása elmaradt. A mulasztásra a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal hívta fel az elöljárók figyelmét. Az utólag meghallgatott körzet dolgozói is egyetértenek az összevonással. Véleményük figyelembevételével az augusztus 21-ei ülésen a testület megerősítette korábbi határozatát az összevonásról. Az első félévről A kerekegyházi kép viselő-testű let mai ülésén megtárgyalja a/ első félévi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. Tá jékoztató hangzik el az önkor mányzati érdekeltségű gazdasági társaságok helyzetéről és a helyi általános iskolában bevezetendő alapfokú művészeti oktatásról is. Kórházi ágyakról Holnap 16 órakor tartja első ülését a bajai képviselő-testület. A közoktatási törvény módosulása az önkormányzati feladatokat is változtatja, így ki kell igazítani a helyi rendeleteket. Szóba kerül még a kórházi ágyszántcsökken- tés és a területfejlesztési pályázat benyújtása. Maradt a régi vezető Nincs új igazgatója a kiskőrösi Egyesített Szociális Intézményeknek. A pályázatot az eddigi vezető, Moravcsik Ferencné nyugdíjazása miatt írták ki az igazgatói posztra. A képviselők nem tartották kielégítőnek az eléjük került egyetlen pályázatot, így továbbra is Moravcsik Ferencné vezeti a szociális intézményeket. Tíz-tizenkét forint lesz az autópálya kilométerdíja Hivatalosan is megerősítették, hogy ez év végére elké szül Kecskemétig az M5-ös autópálya. Sajnos az úthasználati díj se találgatás immár- 10-12 forint útdíjat kérnek majd a pálya 17. kilométerszelvényétől a 73,5 kilométerig, gyakorlatilag Kecskemét határáig. Ez azt jelenti, hogy ha valaki autópályán akar Kecskemétről Pestre utazni, akkor költ ségeihez még körülbelül 1200 forintot hozzászámíthat. Fel téve persze, ha haza is akar jönni. Lapértesülések szerint a fenti díjszabás csak a személyautókra vonatkozik, az autóbuszok és a teherautók ennek négyszeresét fogják fizetni. A továbbiakat tekintve is gyors munkát ígér az Alföld Konciessziós Autópálya Rt. Terveik szerint jövőre megépítik a kecskeméti elkerülő szakaszt, majd ’98-ig a Félegyházáig tartó utat. Ekkor lesz az M5 -ös teljes hossza 98 kilométer. Az egész építés mostani áron számítva körülbelül hetvenmilliárd forintba kerül. A francia, osztrák, német, dél-afrikai, és néhány magyar cég által épített út, s az elkészült koncessziós autópálya az előrejelzések szerint jó bevételnek bizonyul. A legutóbbi, kétéves felmérések szerint ezen az úton naponta 15-20 ezer gépkocsi halad át. Ha az úthasználati díj miatt csak ezek fele választja az autópályát. az is szép bevétel lesz. A testvér tartozására hivatkoztak Rablás adósság fejében? Különös bűnügyről kaptunk hírt Városföldről. Egy lakásba augusztus 25-én este három férfi hatolt be, ahol éppen csak egy fiatalember tartózkodott otthon. A három hívatlan látogató megfenyegette a srácot, majd annak testvérének tartozására hivatkozva átkutatta a lakását. A kutatás végeredményéként az általuk értékesebbnek tartott holmit ősz szegyűjtötték, majd elvitték. A leltárban szerepel készpénz, tévé és videomagnó is; összesen 70 ezer forint értékben. A feljelentést követően a rendőri intézkedések során a három kecskeméti férfit elfogták, és őrizetbe vették. Jelentkezzen tanfolyamainkra! A SZÜV Rt. kecskeméti Igazgatósága hagyományos és SZÁMÍTÓGÉPPEL támogatott NÉMET- ANGOL alap-, középfokú és állami nyelvvizsgára felkészítő nyelvtanfolyamokat indít. Jelentkezni a 76/487-511 telefonszámon, vagy személyesen: Kecskemét, Irinyi út 17. alatt leket. Jdnetkezési határidő: 1996. szeptember 9. ^Várjuk számítástechnikai tanfolyamainkra is ! ^ A negyedik nyertes a Brillnél Ez aztán a jó sorozat! Ismét Brill vásárlót ért a szerencse. A kecskeméti Tóth Józsefné gyönyörű tűzpiros Volkswagen Polo Classic-ja mellé egy tűzpiros Yamaha robogót nyert. Még Ön is eséllyel indul az utolsó sorsoláson, ha augusztus 31-ig Volkswagen vagy Seat típusú gépkocsit vásárol a kecskeméti, a ceglédi vagy a tompái autószalonunkban.