Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
1996. augusztus 27., kedd Hazai Tükör 5. oldal Sok feltétele van a T. Ház rendkívüli ülésszakának Minimum 78 aláírás szükséges Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezték hétfőn 87 képviselő kézjegyével az ellenzéki pártok. Azt szeretnék, hogy a kormány ne írja alá jelenlegi formájában a magyar-román alapszerződést. De ehhez feltételek sorának kell megfelelniük - tudtuk meg az illetékesektől. A T. Ház akkor ül össze rendkívüli tanácskozásra, ha ezt a képviselőknek legalább egyötöde kéri. A minimum 78 aláírással megerősített kezdeményezést a törvényhozás mindenkori elnökéhez, jelenleg Gál Zoltánhoz kell benyújtani, ő először a Házbizottságot „mozgósítja”. Ez dönt ugyanis a rendkívüli ülés időpontjáról, illetve annak tanácskozási rendjéről. Például arról, hogy az egyetlen napirend mellett elhangozhatnak-e interpellációk, kérdések is. Az ülést kitűzhetik a javaslatban szereplő dátumra, vagy az attól számított nyolc napon belül bármelyik időpontra. Ezenkívül az illetékes bizottság is véleményt nyilvánít arról, hogy vitára alkalmasnak tartja-e a soron kívüli tárgyalásra benyújtott indítványt. Ennek ajánlását a rendkívüli ülésszak előtt legalább 3 nappal meg kell kapniuk a képviselőknek. A mostani tanácskozás törvényes alapja egyébként az Alkotmány 19. szakaszának II. bekezdése lehet. Ez ugyanis kimondja, hogy fontosabb nemzetközi kérdésekben joga van a parlamentnek véleményt nyilvánítani. T. M. Idegenforgalom: növekszik a dolláraktívum Javul az ágazati statisztika Az idén az első fél évben több mint 400 millió dollár aktívum keletkezett az idegenforgalom pénzügyi mérlegében, míg tavaly hat hónap után a bevételi többlet alig haladta meg a 30 millió dollárt. A Magyar Nemzeti Bank adataiból kiderül, hogy június végéig 856 millió dollár volt a bevétel és ez 26 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest. A kiadás 449,6 millió dollárt tett ki, ami Jobban védik Törvények a bankokról Az eddiginél hatásosabb védelmet ígér a befektetőknek és több garanciát ad a betét- elhelyezők pénzének biztonságos kezelésére a hitelintézeti, az értékpapír és a pénzintézeti szektort ellenőrző felügyeletek összevonásáról szóló törvénycsomag. A tervezetet tegnap tárgyalta a gazdasági kabinet. Balázs Ágnes, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az ülés után elmondta: az új szabályok alapján az univerzális pénzintézeti rendszer felé haladhat a hazai bankszektor. A jövőben - bizonyos feltételekkel - a kereskedelmi bankok nagy része is foglalkozhat befektetésekkel. Az ügyfelek ugyanis egyre szélesebb körű szolgáltatásokat várnak. A hitelintézetek közé kerülne minden olyan intézmény, illetve társaság, amely bizonyos pénzügyi szolgáltatásokat végez. A kereskedelmi bankokviszont 30 százalékos csökkenést jelent. így összességében 406,4 millió dollár aktívumot mutat a félévi idegenforgalmi pénzügyi mérleg. Júniusban 188,5 millió dollár volt a bevétel, 91,3 millió dollár a kiadás és 97,2 millió dollár a többlet. Májusban 115 millió dollár volt az aktívum, illetve az első öt hónapban 30 százalékos a növekedés, míg június végén ennél 4 százalékponttal kevesebb. a pénzünket és a hitelintézetekről nak és takarékszövetkezeteknek a betétgyűjtés is kötelező feladatuk lesz. A törvénytervezet szerint - az eddigi egymilliárd forint helyett - a jövőben csak 2 milliárd forintos alaptőkével alapíthatnak univerzális kereskedelmi bank jellegű hitelintézetet. A kereskedelmi bankok foglalkozhatnak állampapír-befektetésekkel is, sőt korlátozott jogokkal ismét bekapcsolódhatnak az értéktőzsde munkájába. A hitelintézeti törvény az Európai Unió előírásainak megfelelően szigorítja a hazai hitelezési gyakorlatot. > Az új törvénycsomag, a- melynek tervezetét a kormány csütörtökön tárgyalja, a parlamenti jóváhagyást követően, várhatóan jövő év január 1-jén lép hatályba. A kereskedelmi bankok, a takarékszövetkezetek, illetve a bróker- és lízingcégek azonban türelmi időt kapnának arra, hogy alkalmazkodjanak az új előírásokhoz. A kabinet szerint végleges a szöveg Markó: Javíthat is, ronthat is a romániai magyarok helyzetén Továbbra is eltérő az alapszerződés szövegének megítélése. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Nem közeledett a magyar kormány és az RMDSZ álláspontja a magyar-román alapszerződésnek a romániai magyarok által kifogásolt pontjaiban - derült ki a miniszterelnök és az RMDSZ vezetőinek hétfői, több mint kétórás konzultációját követő sajtótájékoztatón. A megbeszélésen Horn Gyula mellett Somogyi Ferenc külügyi államtitkár és Tabajdi Csaba, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vett részt, az RMDSZ-t Markó Béla elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök képviselte. Egyetértettek abban, hogy a dokumentum számos pozitívumot tartalmaz, de továbbra is teljes az egyet nem értés az Európa Tanács 1201-es ajánlásához írt lábjegyzet és az egyházi ingatlanok kérdésében. A kormányfő a találkozón megerősítette: a kabinet véglegesnek tekinti az alapszerződés szövegét, lezártnak az azzal kapcsolatos egyeztetést. Tőkés László úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ-t kész helyzet elé állították, véleményüket a magyar kormány nem vette figyelembe. Somogyi Ferenc utalt rá:^iz előkészítés során többször konzultáltak a romániai magyarok képviselőivel, de nem vállaltak kötelezettséget, hogy csak az RMDSZ egyetértésével lép a magyar diplomácia. Takács Csaba biztatónak tartotta, hogy Horn továbbra is támogatásáról biztosította a nemzetközileg elismert autonómiai formákat. Mint mondta, az alapszerződés alap, amitől az RMDSZ többet remélt. Tabajdi Csaba emlékeztetett a szerződésnek az identitás védelmét, az anyanyelv használatát és a pártalapítást biztosító passzusaira. Markó Béla úgy értékelte, hogy az alapszerződés megfelelő romániai politikai akarat mellett javíthat ugyan a romániai magyarok helyzetén, de - más politikai szándék esetén - konzerválhatja a mai állapotokat, vagy akár ronthat is azokon. Hétfő - az új oktatási év premierje A jegyekről az osztályfőnök és a szaktanár dönt A héten véget ér a nyári vakáció, s azt követően mozgásba lendül az oktatásügy gépezete: az alsó és középfokú iskolákban, néhány egyetemen megkezdődik a tanítás. Az 1996. évi LXII. törvény - a ’93-as közoktatási törvény módosítása - pontosan körvonalazza, hogy az új tanévben milyen központi előírások és rendelkezések figyelembevételével kell kialakítani az iskolai élet menetét, a tanulmányi és a vizsgarendet. Hivatalosan az oktatási év szeptember elsejétől 1997. augusztus 31-ig tart. Ebbe az időkeretbe 190 tanítási napnak kell „beférnie”. Azzal a megkötéssel, hogy az 1-3. osztályban a napi négy, a 4-6.- ban átlag négy és fél, a 7-8. osztályban öt, a 9-10. osztályban öt, illetve hat. A középiskolákban a napi hat, a szakképzésben hét kötelező tanóránál nem lehet több. A tanév során a tantestület 10 munkanapot „mentesíthet” a tanítás alól, ezek közül egynek a programját az iskolai diákszeryezet alakíthatja ki. Tanítási szünet lesz december 21.-január 3., valamint 1997. március 27.—április 4. között. A tanév ötnapos tanítási hetekből áll. A szombatokon és a vasárnapokon kívül a diákoknak (is) pihenőnap minden munkaszüneti nap. Az osztályzatokat a szaktanárok és az osztályfőnökök döntik el. A nevelőtestületi értekezleteken születhet döntés arról, hogy az érintett diák magasabb osztályba léphet-e. A tanév során ingyenesek a tanórai foglalkozások, az első szakképesítés megszerzésekor a gyakorlati oktatáshoz biztosított munkaruhák, egyéni védőfelszerelések és tisztálkodási eszközök. Ugyancsak ingyenes egyebek közt a tanulmányi és szakmai versenyeken, a sport-, és kulturális programokon való részvétel, a felvételi, az osztályozó-, a különbözeti, a javító- és a szakmai alkalmas- sági vizsga. Kecsmár Ilona Nemzeti gyásznap? Az FKgP arra hívta fel a parlamenti és parlamenten kívüli nemzeti elkötelezettségű pártokat, civil szerveződéseket, a határon túli magyar pártokat, egyesületeket, hogy tartsanak nemzeti gyásznapot. A Kossuth Lajos téren néma gyertyagyújtással vállaljanak szolidaritást a szlovákiai, a kárpátaljai, a délvidéki, az erdélyi magyarokkal, és tiltakozzanak a magyar-román alap- szerződés ellen. Azt is kezdeményezte: hozzanak létre közös intézőbizottságot a gyertya- gyújtás megszervezésére. Villámlátogatás. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének szervezésében négypárti magyar parlamenti küldöttségjárt a hét végén az izraeli partok közelében cirkáló Enterprise repülőgép-anyahajón. A magyar politikusok megismerkedhettek az úszó repülőtér mindennapi életével és kiképzési munkájával. Változnak a szabályok. A jövő év elején megszülethet a nonprofittörvény, amely a Magyarországon működő mintegy 40 ezer egyesület, alapítvány, közalapítvány és közhasznú társaság működését és gazdálkodását szabályozza - hangzott el az új jogszabály koncepciójának tegnapi társadalmi vitáján. A készülő rendelkezés a társadalmi hasznosság szerint öt csoportba sorolja a nonprofit szervezeteket. Gyermekprostitúció. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap cáfolta azokat a nyugat-európai és más lapjelentéseket, amelyek szerint a magyar főváros az egész világra kiterjedő gyermekprostitúció egyik központja. A jelenség Magyarországon is létezik, de nagyságrendekkel kisebb, mint amiről e hírek szólnak. Budapest Deklaráció. A biológiai sokféleség megőrzésének, a civilizáció fenntartható fejlődésének lehetőségeiről kezdődött nemzetközi konferencia a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozáson 35 ország több mint 300 szakembere vesz részt. Az eszmecsere záródokumentumát Budapest Deklaráció néven hozzák majd nyilvánosságra. Védett madarakra vadásztak. Védett vadgerléket lőttek le olasz turisták Magyarországon. Vasárnap 158, hétfőn hajnalban pedig több mint 20 vadgerlét akartak átvinni a lete- nyei, illetve a rédicsi határátkelőhelyen, de a vámosok feltartóztatták őket. A vadászok ellen a vám- és pénzügyőrség és a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság is szabálysértési eljárást indított. Fertőző félkarú rabló és rulettgolyó Pszichológusok vizsgálják, gyógyítható-e a játékszenvedély Ahogy szaporodnak a játéktermek, a játékautomaták vagy a szerencsejátékok sok más változatát kínáló kaszinók, úgy nő a sajátos kór, a játékszenvedély-betegség terjedésének kockázata. Jellegzetes tünete a kínzó hiányérzet, amely csak a rulett- vagy kártyaasztalnál, a félkarú rabló társaságában csillapítható.-Világszerte nő a „fertőzöttek” tábora - mondja Németh Attila pszichiáter, a kóros játékszenvedély kutatója. - A Las Vegas-i Luxor Hotelba, az egyik nagy játékközpontba például évente háromszor annyian látogatnak el, mint Egyiptomba, a luxori templomhoz. Ma már a gomba mód szaporodó játéktermek nálunk is válogatás nélkül szedik áldozataikat. Ezért a Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Hay- nal Imre Egészségtudományi Egyetem és a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szakemberei hozzáláttak e betegség gyógyítási módszereinek kidolgozásához. Mint Németh Attila mondja, sok szakember egyszerűen akaratgyengeségnek vagy pszichopátiának tartja a furcsa kórt.- Holott szimptómái sok rokonságot mutatnak az alkohol- vagy a drogfüggőséggel. A szakirodalom a betegség más-más tünetét tekinti meghatározónak, de gyökerei vélhetően elsősorban érzelmi okokban rejlenek, s főként az intim kapcsolatok kialakításában és megtartásában mutatkozó gátlások tehetők felelőssé érte. Nem kizárt azonban - ezt néhány páciens családi kórrajza is alátámasztja -, hogy a hajlam genetikusán is örökölhető. Sajnos, általános gyógymód nincs. A tapasztalatok szerint jobbulásra csak azok számíthatnak, akiknél a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelést együttesen alkalmazzák. Bozsó Bea Régi sírkövek a Tiszában A szegedi Manta Búvárklub munkatársai az elmúlt napokban 6-7, több száz éves fából készült hajóelemet hoztak a felszínre a Tisza szegedi szakaszánál. A búvárok elhatározták ugyanis, megkeresik azokat a római kori sírköveket, amelyekkel a hajó csaknem háromszáz évvel ezelőtt elsüllyedt. A szakemberek pontosan behatárolták a baleset helyszínét. Lázár Sándor, a búvárklub elnök- helyettese elmondta: három gálya indult 1723-bán Erdélyből, hogy a bécsi Burgba szállítsa a sírköveket, amelyeket annak idején a végvárak átépítése során egy Gyulafehérvár környéki római kori temető maradványainál találtak. Egy hajó viszont ismeretlen okok miatt elsüllyedt. MM» HHMK2) ’@3í3Ö5HMí£1 OÍK-TATASI 7622 Pécs, Czinderv u.&8. 7601 Pécs, Pf: 346 Tel.: (72) 313482 Tel./Fax: (72) 324-090 SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATA: PÉNZÜGYI SZAKKÉPZÉS Adótanácsadó Pénzügyi tanácsadó Pénzügyi ügyintéző SZÁMVITELI SZAKKÉPZÉS Okleveles könyvvizsgáló Mérlegképes könyvelő Számviteli ügyintéző ,§ KÜLKERESKEDELMI SZAKKÉPZÉS Külkereskedelmi ügyintéző | Külkereskedelmi üzletkötő * S VÁM SZAKKÉPZÉS * Vámkezelő Vámügyintéző Jelentkezését várja: Dr.Papp Géza 6000 Kecskemét, Szövetségtér 1. Tél.: 76/487-587