Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-27 / 199. szám
I 1996. augusztus 27., kedd Megyei Körkép 3. oldal Országos vadásznapok megyei rendezvényei Baján Szarvasbikát áldoznak Hubertus oltárán Az idén a bajai és a vaskúti vadászegyesületek nyerték a megyei Szent Hubertus-nap megrendezését. A korábbi programok tapasztalatai alapján a szervezők egy héttel előbb rendezték meg a megyei vadász- társaságok csapatainak hagyományos lóversenyét, így a versenyzők is részt vehetnek majd az egész napos programsorozaton szeptember 7-én Baján, a Petőfi-szigeten. Szombaton az érsekcsanádi Gemenc lőtéren 19 csapat nevezett be a lóversenyre, köztük egy női csapat is. Egész nap szóltak a fegyverek, hogy eldöntsék, melyik vadásztársaság puskásai céloznak jobban. Koronglövészetben, toronylövészetben és kispuskás futó vaddisznóvadászatban vetélkedtek a háromfős csapatok. Bár az igazi vadászszezon csak ezután kezdődik, a vadászok eredményesen lőttek. Az összetett versenyt a bajai Gemenc Vadász- társaság I-es csapata nyerte, az ezüst a Kefag bugaci erdészetnek jutott, a bronzérmet pedig a tiszakécskei Kossuth Vadász- társaság vitte el. A részletes eredményhirdetésre és az egyéni díjak átadására a 7-ei rendezvényen kerül sor fél 12- kor. Dr. Fehérvári László a rendezők nevében arról tájékoztaHalálra ítélt természeti kincs Kiskunfélegyházán? Továbbra sem elégedett a félegyházi képviselő-testület a Fürdőszálló, azon belül a város alatt húzódó termálvíz ér hasznosításának jelenlegi állásával. Ez derült ki a legutóbbi testületi ülésen, mikor a polgármester képviselői interpellációra adott válaszát már harmadízben nem fogadták el a városatyák. Mint megtudtuk, a hivatal munkatársai több kísérletet tettek az értékesítésre és a hasznosításra, de csak annyit tudtak elérni, hogy a Fürdőszálló helyiségeinek egy részét bérbe adták. A termálvíz-hasznosításra eddig még nem született elfogadható koncepció. Tóth László, a gazdasági osztály vezetője azért sem érti az őket ért támadást, mert úgy érzi, hiába a pályázatok sorozatos kiírása, ha a „portékára” nincs kereslet. Arról nem is beszélve, hogy a termálvízkészlet értékének, nagyságának megállapítására a testület nem biztosított anyagi fedezetet. Ilyen feltételekkel nem is lehet igazán korrekt pályázati anyagot készíteni, és a vállalkozók sem vásárolnak „zsákbamacskát”. A képviselők egy része viszont összefonódásokat sejt a háttérben, de bizonyítani nem tudnak semmit. A kialakult helyzetet látva egy dolog biztosra vehető: Félegyháza egyhamar nem lesz fürdőváros. Gulyás Sándor Bizony még sörétes fegyverrel is elég nehéz volt eltalálni a cél apró korongját a vadászoknak. tott, hogy Szent Hubertus napján 10 órakor a sziget rendezvényterén vadászkürtjellel indítják a programokat, amit mise követ. Ezen egy felravatalozott szarvasbikát visznek a vadászok az oltár elé. Itt adják majd át a vadászkitüntetéseket: a Szent Hubertus kereszteket és a Nimród emlékérmet. Felújításra váró rendelők Kecskemét idei költségvetésében a háziorvosi rendelők felújítására 4,1 millió forintot különítettek el. Ám az egészség- ügyi alapellátási intézmények igazgatója azt kérte: a pénzt ne felújításra, hanem a rendelők karbantartására kapja meg. Kérését az önkormányzat egészségügyi bizottsága tegnapi ülésén támogatta. Mondván, a négymillió forintból több orvosi rendelő - például a heté- nyi, két széchenyivárosi - karbantartására is futná. Nem kerülne viszont sor ebben az évben - bár eredetileg betervezték- a Czollner téri rendelő tető- felújítására, csak a tető karbantartására. Az egészségügyi bizottság - mielőtt a képviselő- testület elé terjesztené a kérést- részletes számításokat kért az alapellátás igazgatójától. Védett szolok és árak Kiskőrösön sokan fogtak össze a rendőrséggel és az önkormányzattal, hogy éjjel-nappal jár- őrözzék a szőlőültetvényeket, megelőzve az illegális szüreteléseket. Mint erről már beszámoltunk, a helyi hegyközség is benne van a csapatmunkában, sőt a finanszírozásból sem maradnak ki. Ugyanis, mint azt tegnap megtudtuk, kasszájukból 200 ezer forintot fordítanak erre. Ezenkívül még gépjárművet is felajánlottak. E szervezet viszont nemcsak a védelemből veszi ki a részét, hanem azt szeretnék, ha a termelők elfogadható árat kapnának a termésükért. Ezért a napokban a helyi felvásárlókkal minimálárban állapodtak meg. Ez a múlt évi átvételi ártól nem alacsonyabb. Kiskőrösön egyébként 3640 tagja van a hegyközségnek. Nagylevelű dohányok szárítása 1. A dohány természetes úton történő szárítását természetes alapanyagú zsinórokra fűzve, vagy varrva végezzük. A szántópajtában használt zsinórok hosszát a pajta mérhető, a szedriafák egymástól való távolsága szabja meg. A dohánylevelek felfűzése és kiigazítása után a zsinórokat azonnal kötözzük ki a szedria- rudakra. A dohánylevelek szárításának módját és ütemét a zsinórok sűrűbb vagy ritkább felkötözésével szabályozhatjuk. A szárítás időtartamát a pajta hőmérsékletének és a levegő páratartalmának a lehetőségekhez mért irányításával tudjuk befolyásolni. Ä napon szárítással a szárítási időt lényegesen megrövidítjük. A napon szárítás két részből áll, a színesítésből és a napon szárításból. A felfűzött dohányokat először a szárítópajtába kötjük be a sűrű színesítő „aggatásba”. Itt végezzük a színesítést zárt szellőzőnyílások mellett. Ügyeljünk arra, hogy a levelek be ne nedvesedjenek. Ennek elkerülése végett néha szellőztessünk. Amikor a dohánylevelek túlnyomó része sárga illetve zöldessárga, a színesítést befejezettnek tekinthetjük, kezdődhet a szárítás. A zsinórokat a napon szárító állásokra kötözzük. A túl erős naptól, széltől, esőtől védeni kell. A napon szárítás akkor fejeződik be, amint a dohányok a kívánt színt megkapják és a levéllemezük, illetve a főér teljesen megszáradt. Ez optimális, kedvező időjárás mellett 10-14 nap alatt bekövetkezik. A szárítás befejezése után a reggeli harmattól kissé megpuhult dohányt kötözzük záróaggatásba a pajtába. (Folytatjuk) A programok között szerepel még térzene a vaskúti fúvósokkal, vadászkutya-, íjász- és solymászbemutató. Az ifjúsági házban trófeakiállítás nyílik, délután 14-től pedig bácskai hagyományőrzők lépnek fel. Ezzel a rendezvénnyel köszöntik a vadászok a 300 éves Baja városát is. Papp Zoltán Szánkon pénzről nem döntöttek A minap arról számoltunk be, hogy Szánkon a képviselő-testület döntött annak a kiskunhalasi pályázatnak a támogatásáról, amely új tűzoltófecskendők beszerzésére irányul. Ez megfelel a valóságnak, miként az is, hogy a pénzt az 1997-es költségvetés terhére adják majd. Félreértésen alapult viszont az a hír, hogy lakosonként 300 forintot adnak. Az igazság az, hogy a kiskunhalasi polgármester kérte, illetve javasolta a 300 forintot, de a támogatás mértékéről a szan- kiak csak az 1997-es költség- vetés elfogadásával egy időben döntenek majd. A sofőr mellkasán ment át a tolató teherautó Tegnap reggel halálos foglalkozási baleset történt Kecskemét közelében az autópálya-építés egyik alvállalkozójánál. A szállítási munkákat április óta végző kft. egyik gépkocsivezetője kiszállt autójából és egy másik teherautó mögött tartózkodott a homokkitermelő helyen, ami egy sík terület a benei és a lajosmizsei út közötti részen. A teherautó tolatni kezdett és ekkor történt a baj: a kerék átment a szerencsétlen férfi mellkasán. A mentősök már nem tudtak segíteni a 47 esztendős férfin, aki a helyszínen meghalt. Az elütött férfi valószínűleg egy úgynevezett holt térbe került, ahol a tolatást végző sofőr a teherautó visszapillantó tükréből pont nem látta őt. Leel- Össi Miklós, az alvállalkozó kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: nagyon megrázta őket a baleset. Az áldozat családja is a kft.-nél dolgozik, a cég természetesen kifizeti a temetés költségeit. Eljárás három rendőr ellen Hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt három, a Bács-Iüskun Megyei Rendőr-főkapitányságon szolgáló rendőr ellen folytat eljárást a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal. Az ügyészségről tegnap kapott hivatalos tájékoztatás szerint L. Z. rendőr főtörzsőrmester, ő. P. és Cs. R. rendőr törzsőrmesterek a gyanú szerint augusztus 6-án 15-16 óra között közterületi szolgálatuk ellátása közben igazoltattak egy út szélén álló fiatalkorú prostituáltat, M. A.-t. Ez Pest megyében történt. Majd a rendőrautóval az E50-es út 48-49 kilométerszelvénye közötti erdős részre vitték a lányt, ahol L. Z. és ő. P. közösült vele. Erőszakra, fenyegetésre nincs alapos gyanú. De a lánynak az aktus előtt azt ígérték a rendőrök, hogy a közösülésért cserébe nem járnak el ellene, nem állítják elő. M. Gy. Vízgazdálkodási konferencia Baján Rendkívüli érdeklődés mellett - mintegy 120 hazai és külföldi szakember részvételével - folyik a Nemzetközi Duna-kutató Munkaközösség tegnap délelőtt dr. Bérezik Árpád egyetemi tanár megnyitójával kezdődött egyhetes konferenciája Baján. A megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő munkaközösség elsősorban a Duna menti országok vízgazdálkodással foglalkozó tudósait fogja össze. A jelen konferencia témájául a természetbarát ártér és vízgazdálkodás kérdéskörét választották, mottóul pedig a következő mondást: A Föld az embereké, akik már meghaltak, akik élnek, és akik még ezután születnek. Ünnepi beszédet tartott dr. Bodo Wachs, a munka- közösség elnöke, majd dr. Emil Dister a Duna-mellék környezeti problémáiról értekezett. Az első plenáris előadást szintén németül dr. Hajós Béla helyettes államtitkár tartotta a magyarországi Duna környezetének újjáélesztéséről. Bugaci pénzügyekről Bugac és Bugacpusztaháza községek idei költségvetési rendeletének módosítása szerepel többek között a nagyközség ma délutáni közgyűlésének napirendi pontjai között. Szó lesz még a közös testület munkájáról, a két ülés között végzett munkáról, a vállalkozások helyzetéről, ingatlan- és telekértékesítéséről, illetve a munkanélküliség kezeléséről. PHARE-támogatás betegápolásra A kecskeméti megyei kórház házi gondozásra, otthoni betegápolásra korábban benyújtott pályázata jelentős PHARE-tá- mogatást nyert el. Ennek alapján szeptembertől beindíthatják ezt az új, a betegek számára ingyenes szolgáltatásukat. Az orvosi kezelést már nem, de szakápolást igénylő betegek, illetve hozzátartozóik az új szolgáltatás iránt a megyei kórház ápolási igazgatóságánál, az intézmény szociális gondozónőjénél érdeklődhetnek. Repülőgépmustra Kecskeméten Tovább folytatódik a repülőgépgyártók versengése a magyar piacért - most a franciákon van a sor. így holnap kora délután a kecskeméti repülőtérre érkezik egy Mirage-2000 típusú elfogó vadászgép. A sajtó munkatársai csütörtökön, a szakemberek pénteken ismerkedhetnek meg az eladásra felkínált géppel. Mint ismeretes, a vásárlásra vonatkozó tendert jövőre írják ki. Utak és járdák Kiskunmajsán Kiskunmajsán a Strabag nyerte a Régiposta utca szilárd burkolatának elkészítésére kiírt pályázatot. A több mint egy kilométer hosszú szakasz költsége 12,75 millió forint lesz. A város az idén nyáron 1,5 millió forintot költött járdaépítésre, amiből- a lakók hozzájárulását és társadalmi munkáját is beszámítva- 7,5 millió forint értékű járda épült több mint három kilométer hosszúságban. Ám az idén - az igények ellenére - több járda nem épülhet, mert a pénzkeret elfogyott. Tompái cseikészek tábora Az elmúlt hét végén tartotta első táborozását a nyáron alakult tompái cserkészcsapat, melynek parancsnoka Nagy Teleki István, a helyettese Zsi- linszkiné Kovács Ágnes. A falu külterületén, a kastélykertben verték fel sátraikat, ahonnan térképészeti, tájékozódási és balesetvédelmi felkészítés után felderítő portyákra, akadályversenyekre indultak. Kézműves-foglalkozások, makramézás, bőrdíszműves munkák, íj- és nyílkészítés, daltanulás, tábortűz, a műemlék jellegű kis Szent Anna-temp- lommal való ismerkedés tette változatossá az első táborozást. Kiss Béláné Oszlopot tarolt a Porsche Vasárnap délután egy 911-es Porsche Baján a megengedettnél többszöresen túllépte az 50 kilométeres sebességet. A jármű felszaladt a városon átvezető Dózsa Qyörgy úton a menetirány szerinti ellentétes oldalon lévő kiskertbe, majd kidöntött egy villanyoszlopot és három meggyfát kaszabolt derékba. Az autó Budapest felől érkezett, és egy német állampolgár vezette. A sérült sofőrt a bajai kórházba szállították a mentők, ahol az orvosok megállapították, hogy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, míg utasa könnyű sérüléssel megúszta az esetet. AGROKER KFT. KECSKEMÉT MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK FIGYELMÉBE I A kecskeméti AGROKER KFT. alkatrész raktárának ajánlata : BONDIOLI-PAVESI és egyéb olasz gyártymányú, kiváló minőségű kardántengelyek széles választéka. ■=> FKA kukorica-adapterhez 75 tagú füleslánc, német gyártmányú, 9.300.- Ft + AFA/db áron! O T-088 trágyaszóróhoz szóróhengerek 5.000.- Ft + AFA egységáron I tó TORNÁDÓ műtrágyaszóró alkatrészek, o 13 mm-es légféktömlők, pótkocsikhoz méretre vágva (450 mm-től 1600 mm-ig), külső- és belső menetes csatlakozóval ellátva, 500.- Ft/fm-es reklámáron I => CAPRI-120 permetező raktáron lévő alkatrészei, 20-50 %-os árengedménnyel I Természetesen továbbra is állunk rendelkezésükre: MTZ és JUMZ erőgépalkatrészek - különböző munkagép alkatrészek - gumiköpenyek, ékszíjak, laposszljak - görgősláncok, csapágyak széles választékával. Cimtink : - Kecskemét, Halasi út 29. »/fax: 76/481-022- Baja, Szegedi u. 86. »/fatx: 79/321-179