Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-03 / 181. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. augusztus 3., szombat Naptár Augusztus 3., szombat. Névnap: Hermina. Névnapozóknak Hermina: germán eredetű név, jelen­tése: Ermin isten­séghez hasonló. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Ágoston, Ist­ván, Lídia, Teréz nevű olva­sóinkat is! Évforduló 1883-ban született és 1941-ben e napon hunyt el Babits Mi­hály költő, író, mű­fordító, esszéista, az MTA tagja. A Nyugat első nem­zedékének meghatározó egyénisége, a két világhá­ború közötti magyar iro­dalom irányító személyi­sége. Lírikusként a klasz- szikus formák mestere volt. Kritikusi és esszéírói tevékenysége végigkísérte költői életművét. Széppró­zai művei mellett legkie­melkedőbb műfordítói munkája Dante: Isteni színjáték című művének fordítása. Főbb művei: Az európai irodalom törté­nete, Jónás könyve, Gó­lyakalifa, Halálfiai. Ökumenikus naptár A Herminák védő­szentje a 710-ben elhunyt Szent Her­mina frank kolostor­alapító. Az ortodox és gör. kát. naptárban ma Szenté­letű Izsák, Dalmát és Fauszt atyákra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt 10-kor, délután 14.30-kor és vasárnap délelőtt 10-kor kézműves-foglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Szó- rakaténuszban. • Ma 15 órakor és vasárnap délelőtt 10-kor lesz csillagászati bemutató a kecs­keméti planetáriumban. • Au­gusztus 5-én kezdődik egye­temi előkészítő a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szak- középiskolában. 9 Augusztus 5-én, 17 órától ad ingyenes hangversenyt Kecskeméten, a Kodály-iskolában a Vox Euró­páé nemzetközi kórus. 9 Au­gusztus 10-én, délelőtt 11-kor nyitják meg az Élő népművé­szet elnevezésű kiállítást a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központban. Kevesen pályáztak Bács-Kiskun megyéből A virágos Magyarországért Császártöltésen a parkerdőt is megnézte a bíráló csoport. A millecentenáriumi évfordu­lóra az Országos Idegenfor­galmi Hivatal, a BM, valamint a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium közö­sen szervezte meg az idei A vi­rágos Magyarországért orszá­gos pályázatot. Összesen 128 település nevezett be. Közülük mindössze nyolc - Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunha­las, Császártöltés, Dusnok, Helvécia, Kerekegyháza és Ti- szaalpár - a Bács-Kiskun me­gyei. Az értékelés - mintegy ötven ember részvételével - a közel­múltban megkezdődött. A há­romtagú bizottságok sorra jár­ják a helységeket. A napokban Dusnokon, Kiskunhalason és Császártöltésen pontozott a csoport. Kiricsiné Kertész Erika, Csapóné Felleg Ágota főkertészek, valamint Zsi­linszky Gyula, a Környezetvé­delmi Minisztérium építészeti főosztályának képviselője zsű­rizett. Bírálati szempontjaik között szerepelt az önkormány­zat által fenntartott zöld- és vi­rágos felületek állapota, a tele­pülés tisztasága. Nézték például azt is, hogy a helyi polgárok miként vesznek részt a minél szebb környezet kialakításában, milyenek az efőkertek, az abla­kok, a balkonok. Sorra rótták az utcákat, a köztereket, a parko­kat, a szabadidős létesítménye­ket, a turisztikailag vonzó he­lyeket. Az eredményhirdetésre ké­sőbb kerül sor, hírt adunk majd róla. Pulai Sára * Édesanyák köszöntése Augusztus első hete a szopta­tási világhét, ekkor tartják az anyatej világnapját. Kiskunha­lason tegnap köszöntötték a szoptató anyákat. Hazánkban a nők alig több mint 50 százaléka szoptatja a gyermekét négy hó­napos koráig. Megyénkben ez az adat kedvezőbb, ami részben annak a módszernek köszön­hető, amelyet a halasi kórház­ban vezettek be, ahol az anyák együtt lehetnek gyermekükkel annak megszületésétől kezdve. Újvárosi halfózés Baján a halfőző népünnepélyt követően most halászléfőző ver­senyt hirdetnek. Az Újvárosi ÁMK hagyományos utcabálján szervezi meg a versenyt a lakóte­lepen, a Csónak és a Varsa utca közötti játszótéren. Az augusz­tus 19-ei rendezvényre a hely­színen és az ÁMK-ban lehet be­nevezni. Az első három helye­zett tárgyjutalomban részesül. A halfőzés „hozott” anyagból le­hetséges, a rendezőség csak asz­talokat és székeket ad. Ma százesztendős a Kecskeméten élő Tóth Teréz. Szüle­tésnapja alkalmából a Margaréta Otthonban - amelynek ki­lenc éve szeretett lakója - fia, dédunokája, családja köré­ben köszöntötték tegnap szép ünnepséggel. Nézőpont A szükség bontson törvényt Király László írása Egy Baján letelepedett szabadkai ismerősöm mesélte, hogy kisfia megcsodálta, amikor szülőföldjére érve szerbül szólt a vámoshoz. Anyu, te tudsz idegen nyelven is? Igen, tanultam az iskolában - hangzott a válasz. Akkor az egyenruhás bácsi biztosan nem járt suliba, különben ő is tudna magyarul - következtetett a kisdiák. Gyerekszáj. Eldurvult világunkban a magamfajta embernek a vámosról általában az elvámoltatás, az elkobzott csempészáru jut eszébe. A minap 124 kiló heroint csíptek el a határon. Vita kerekedett arról, mi a helyes: elégetni, vagy a gyógyszer- iparban feldolgozni. Mi tagadás, túl nagy a kísértés. Mégis, a visszaéléseket szigorú ellenőrzéssel el lehet kerülni. Nem vitás, hogy ily módon a halálos betegeknek (a drága morfi­ummal) olcsón enyhíthetnénk a fájdalmát. De ne menjünk ilyen messzire a következtetésekben. ínséges időket élünk. Az árvaházak, a szociális otthonok, a hontalanszállások drágán szerzik be az élelmet, a tisztálko­dási szereket, a ruhát és a lábbelit. Ezzel szemben a csem­pészáruval megrakott raktárakban ott a sok sportcipő, alsó­nemű, harisnya, póló és tolikabát. Rengeteg a gyermektáp­szer, konzerv, húsipari termék, minden, ami az intézmények éléskamráiban kell. Pelenka, mosópor és szappanhegyek tornyosulnak. A szociális intézmények takarítását, a koldus­botra jutottak fürdőit fel lehetne tölteni a sok fogkrémmel, samponnal. Jutna minden rászorulónak. Ennek ellenére a már egyszer áfával együtt kifizetett, bűn­jelnek számító termékeket a törvény szigorával megsemmi­sítik. Vitatkozni lehet és kell is. De ne éljük be azzal, mit hogyan nem lehet. Megoldás kell az égető gondokra! Törvényalkotóink és vámosaink kétségtelenül tanult embe­rek. Úgy tűnik, intézkedéseik és rendeleteik mégsem érte­nek szót magával az élettel. Nem értünk a szükség nyelvén. Pedig az újságok már oly sokszor mártották bele fullánkju­kat ebbe a kényes témába. Közmondásunk szerint is, a szük­ség törvényt bont. Szalmonellafertőzés Szánkon Valóban szalmonella okozott székletéből tenyészett ki a ételfertőzést Szánkon a közel- , szalmonella. A tisztiorvosi múltban. Nyolcán betegedtek szolgálat jelentése szerint a meg a szanki, Rákóczi utca 27. krémesből 19-en ettek, de újabb szám alatti cukrászdából szár- betegekről /nem érkezett jelen- mazó krémestől, s négy beteg tés. Q I1IIÁFI LM 'ÁFÉSZ Kiskunfélegyháza TEGRÁU számítógépes szakismerettel, valamint kereskedelmi gyakorlattal, középfokú végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Keresünk még angol és francia felsőfokú, esetleg középfokú nyelvismerettel rendelkező munkatársat. Érdeklődni lehet: Iványi Erzsébet humánpolitikai tanácsosnál személyesen, az Integrál ÁFÉSZ irodaházában: Kiskunfélegyháza, Szalay Gyula u. 2., ^agy a 76/463-144-es telefonon, munkaidőben. Balesetek, Bűnügyek Bomba a diszkóban A főváros V. kerületében ked­den éjszaka, nem sokkal éjfél előtt a Bécsi utca 3. szám alatti Galaxia Nigth Club emeleti WC-jében ismeretlen tettes robbanóanyagot helyezett el, ami távozását követően mint- egy 10 perc múlva felrobbant. A detonáció során a klub 26 éves hölgy alkalmazottja köny- nebb sérülést szenvedett, és a mentők kórházba szállították. A rendőrség nagy erőkkel nyo­moz a tettes után. A kár: négyszázezer Bizonyára nem kis szervező- munkát igényelt a kunbajai benzinkútnál lévő gázcserete­lep kirablása, ugyanis negyven darab gázpalackot vittek el is­meretlen tettesek keddről szer­dára virradó éjjel. Az anyagi kár négyszázezer forint. Két hordó gázolaj Két hordó gázolajat és egy zse­lés rendszerű akkumulátort lop­tak el a napokban Kunszállás határában egy hobbitelekről. A kár 45 ezer forint. Megerőszakolták A Hajdú-Bihar megyei Biharke- resztesen a rendőrség őrizetbe vette a27 éves Sz. S. helyi lakost, és körözést adott ki a31 évesK.I. ellen, mert július 12-én erőszak­kal közösültek egy 13 éves gá- borjányi kislánnyal, majd prosti­túcióra kényszerítették. Á sze­rencsétlen lánynak július 24-én sikerült csak megszöknie fogva­tartóitól, képviselője szerdán tett feljelentést a rendőrségen. Számítógéptolvaj A kecskeméti Szentgyörgyi Albert Egészségügyi Szakkö­zépiskolában tolvaj járt szer­dán. Az épületből napközben vitt el egy számítógépet. A gép értéke kétszázezer forint. Kirakattörő Kiskunfélegyházán az elektro­nikai szakáruház kirakatüvegét törte be ismeretlen. Különböző elektronikai cikkeket vitt el a kirakatból, összesen százhat- vanegyezer forint értékben. Fürdőkádba fojtotta anyósát Csongrád megyében a rendőr­ség őrizetbe vette az 50 éves B. S. szegedi férfit, aki közös la­kásukban július 28-ára virradó éjszaka szóváltás után a fürdő­kád vizébe fojtotta L. J.-t, 81 éves anyósát. Vitte a gépet Szerdára virradóra egy fülöp- szállási ház udvaráról elkötöt­tek egy munkagépet. Az MTZ- 82-es gép értéke másfél millió forint. / Égett a csirkeól Egy hartai csirketartó telepre riasztották tegnap a tűzoltókat. Az ezerkétszáz négyzetméteres csirkeól felének a tetőszerke­zete, valamint az alomszalma égett. A fűtőberendezés szikrá­jától kigyulladt épületben ki- lencszázezer forint kár keletke­zett. Állatok nem pusztultak el, a gazda éppen egy szállítmány­nak készítette elő az ólat. VASÁRNAP CSALÁDI BEVÁSÁRLÓNAP A SgíiI-Coop BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Kecskemét, Izsáki út 2. Tropical citromlé, 11 Tropicalrostos lé, 1,51 Tropical szűrt alma, 1,51 Tropical szénsavas üdítők, 2,5 I Olasz felvágott Szolnoki felvágott Panírozott pulykafalat Sertéstarja Sertésdagadd Sertéscomb Kanizsai világos sör, 0,5 I Remia margarin, 500 g Holland tejszínes sajt Floriol étolaj, 1 I Nesquick kakaó, 400 g Família keksz, 200 g Chematok légyirtó, 200 ml Ultra por, dobozos, 500 g Ariel mosópor, 3,6 kg, utántöltő 75 Ft/db helyett 65 Ft/db 90 Ft/db helyett 80 Ft/db 88 Ft/db helyett 72 Ft/db 99 Ft/db helyett 85 Ft/db 440 Ft/kg helyett 395 Ft/kg 450 Ft/kg helyett 390 Ft/kg 700 Ft/kg helyett 350 Ft/kg 500 Ft/kg helyett 465 Ft/kg 480 Ft/kg helyett 446 Ft/kg 549 Ft/kg helyett 510 Ft/kg 53 Ft/db helyett 48 Ft/db 130 Ft/db helyett 103 Ft/db 260 Ft/db helyett 195 Ft/db 234 Ft/db helyett 201 Ft/db 251 Ft/db helyett 234 Ft/db 101 Ft/db helyett 94 Ft/db 219 Ft/db helyett 173 Ft/db 153 Ft/db helyett 114 Ft/db 1240 Ft/db helyett 1170 Ft/db 467 Ft/db helyett 435 Ft/db Biopon Hajdú, 1,6 kg, utántöltő Silan öblítőkoncentrátum, 1 I, utántöltő 269 Ft/db helyett 250 Ft/db Egészségügyi papír, 4 tekercs 98 Ft/cs. helyett 84 Ft/cs. További akciós árainkat figyelje vásárlás közben! |

Next

/
Thumbnails
Contents