Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-26 / 198. szám

1996. augusztus 26., hétfő Sport 11. oldal Aranyat vertek a halasiak a kanizsai maratonin Az első női profi bokszmérkőzésen Andrea DeShong (balról) küzd Kathleen Collins- szal New Yorkban, a Medison Square Gardenben. A meccset Collins nyerte pontozással, hat menet után. fotó: feb-reuter Sükösdiek az aranyásók útján Tizenötödik jubileumához mél­tóan tette ünnepélyessé futó- és úszómaratoni versenyét Kis­kunhalas testvérvárosa, a vaj­dasági Kanizsa. A sportese­ményt megelőzően az eltelt 14 esztendő történéseire emlé­kezve fényképekből, jegyző­könyvekből, trófeákból kiállí­tást rendeztek, majd egy dísz­ünnepség keretében az eddigi szervezőknek, támogatóknak emléktárgyak kíséretében mondtak köszönetét. Elisme­rést adtak át az állandóan részt vevő városok és egyesületek képviselőinek is. A rendszeres kapcsolatot tartó partnerváros­nak, Kiskunhalasnak szánt ok­levelet Vas Benő alpolgármes­ter vette át a város nevében. Megjutalmazták a polgármes­teri hivatal sportfőelőadóját, Ez nem egy képviselő-testületi szavazás aránya, hanem a KTE-KSC RSC utánpótláscsa­patainak eredménye. Ifi B: KTE-KSC RSC 11-3, ifi A: KTE-KSC RSC 15-0. A mérkő­zésekre kilátogatott szurkolóse­reg egy része nagyon jól szóra­kozott, sok gólt, jó játékot látott. Csakhogy itt nem a Lajospusztai SE utánpótlása volta KTE ellen­fele, hanem a magyar labdarú­gás második vonalának két csa­pata találkozott és az eredmény ezért elgondolkodtató. Labdarúgásunk évtizedes problémája az utánpótlás kér­dése. Ahol nincs utánpótlás, ott magasabb osztályban csak több millió forintba kerül a csapat fenntartása, hosszabb távon. A megjósolható jövő pedig a meg­szűnés vagy a sokkal alacso­nyabb osztályban való játék. A vidékről jött, jól megfizetettjáté­kos, de még edző is egy-egy ku­darc, a fizetés elmaradása ese­tén minden lelkiismeret-furda- lás nélkül fogja a kalapját és továbbáll. Ide újabb pénz, újabb játékos kell, és ha nincs utánpót­lás, akkor ez a folyamat véges! Sajnos vannak és lesznek erre példák megyénkben is. Az ilyen csapatoknál a gon­dok, problémák, fegyelmezet­lenség, kapkodás sajnos az utánpótlásnál csapódik le. A szakemberhiány, a rosszul fize­tett edzők vagy edzéssel megbí­zott felnőttek a fiatalok problé­máját nem tudják sem kezelni, sem megoldani. Nehéz is 11 vagy 15 kapott gól után morálisan összetartani a csapatot, meg­magyarázva az eredményt és bízva egy sikeresebb jövőben. Bácsalmási Antalt is, aki ezen időszak alatt akadályt nem is­merve szervezte és vezette az úszásba, futásba bekapcsolódó halasi csapatokat. A jubileumi versenyt a ha­lasi versenyzők sikere tette még emlékezetesebbé. Futóik és úszóik öt arany-, egy ezüst­ös hat bronzérmes helyezést ér­tek el az erős nemzetközi me­zőnyben. A serdülő korcso­portban Lekrinszki Tivadar és Nagy Éva 3500 m-en, Kiss Ti­bor és Farkas Margit 13 km-en aratott győzelmet. Az 50 év fe­lettiek kategóriájában Tabajdi József állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Elisme­rést váltott ki továbbá Puruczki Magdolna második helyezése az ifjúságiak versenyében. Vass Katalin Akinek jó az utánpótlása, az sem ülhet a babérjain. Itt is meg kell teremteni a folyamatot és nagy létszámú játékosok képzé­sét jó szakemberekkel. Ha ez adott, a fiatalokat meg kell tudni tartani. Ez olcsóbb (nem népsze­rűbb) megoldás, mint sztárokat igazolni, akik csak pénzért ját­szanak és még ezért sem igazán jól. Mellesleg egy közepes játé­kosért fizetett összeg egy jó utánpótlásedző 15 évi fizetése. Es sokszor mégis ezekkel együtt úszik el egy város régen dédelge­tett NB I-es terve. Az, hogy a fia­talok megtartása nem könnyű feladat, abból látszik, hogy me­gyénkből évente kb. 15-20 ifjú­sági és ugyanennyi serdülőkorú labdarúgó igazol el más me­gyébe és magasabb osztályú csapatokhoz. A cél: itt tartani őket, áldozni rájuk, vonzóvá tenni az egyesü­letet, biztosítani a magasabb osztályban a játéklehetőséget, jó szakemberek alkalmazásával, aminek meglesz az eredménye. Meg is érdemelné már ez a lab­darúgást szerető és értő város szurkolótábora, hogy legyen egy I. osztályú csapata. Sajnos régen már több lehetőséget elszalasz­tott (okait érdemes lenne ele­mezni), így az ország legna­gyobb megyéjében nem a me­gyeszékhelyen lett először I. osz­tályú csapat. A lehetőség most ezzel a jó utánpótlásháttérrel, a vezetés hozzáállásával, a város segítségével adott. Élni lehet és kell is vele. Csak a segítő szándék, az ösz- szefogás az, amivel a fenti célt el lehet érni. Adám István, Kecskemét Atlanta ide, robbantás oda, jú­lius végén az Egyesült Álla­mokban nemcsak az olimpiára figyeltek az emberek. Kalifor­niában, San Franciscótól alig 150 km-re nem akadt olyan sportkedvelő, aki ne a Tevis kupára készült volna, ne arról beszélt volna. Hogy mi az a Tevis kupa, és miért érdekes ez nekünk, ma­gyaroknak? Nos, e hírhedt ver­seny a modern távlovaglás alapja, 1955-től rendezik meg évente a legendás Pony Express utolsó száz mérföldjén, a ko- mancs indiánok holdhónapokra alapuló időszámítása szerint jú­lius-augusztusban. Az évente rajthoz álló 200-250 lovasnak az aranyásók által kialakított és használt eredeti ösvényeken, a lakatlan, kaliforniai ősfenyők­kel borított hegyeken keresztül kell lovagolnia 160 km-t úgy, hogy az összes szintemelkedés 5200 méter, míg a terep össze­sen 6700 métert süllyed. Ter­mészetesen ez a hihetetlen szintkülönbség csak úgy lehet­séges, hogy a lovasok menet közben több kanyont és hegyet is megmásznak. Az idén a Tevis kupa történe­tében először három magyar, a sükösdi Hörnyéki József és le­ánya, Judit, valamint az érsek- csanádi Felső László is elindult a világ legnehezebb versenyén. Bár a távlovaglás hazánkban még gyerekcipőben jár, olvasó­ink előtt nem teljesen ismeret­len, hiszen több éve tudósítunk a Hörnyéki család hazai és eu­rópai sikereiről. Tavaly például egy 3., két 5. és egy 7. helyet vívtak ki maguknak az összesí­tett EB-n. A töretlen fejlődést és ennek eredményeként a sike­reket ugyan nagyra értékeli, mégis ezt a mostanit tartja a családfő és egyben csapatve­zető a legjelentősebbnek eddigi pályafutása során, hiszen az itt általa elért hetedik hely, és a két csapattag eredményes, a híres Tevis övcsattal jutalmazott lo­vaglása ezen a kegyetlenül ne­héz pályán valóban lovat és embert próbáló feladat volt. A korábbi nehézsúlyú kanadai profi ökölvívó, aki többek kö­zött Muhammad Alival, Joe Frazierrel, Georg Foremannel szemben is állta a csatákat a ringben, az élettől kiheverhetet- len pofonokat kapott. George Chuvalo „tragédiái ko-járól” azután adott hírt egy kanadai újság, miután az 58 éves egy­kori bokszoló negyedik, erő­szakos halált halt családtagját gyászolja ezekben a napokban. Chuvalo, akit Kanadában egyszerűen csak „Bajnoknak” hívnak, 1985 óta négy fia közül hármat, s feleségét veszítette el gyilkosság, öngyilkoság, il­letve drogtúladagolás követ­keztében. Félegyházi diadal Kiskunfélegyházi diadal szüle­tett a minap az Eeklóban rende­zett, Testvérvárosok Kupája el­nevezésű labdarúgótornán. Az 1993-ban kezdődött barátságos megmérettetésre minden évben más-más helyszínen kerül sor. Tavaly a franciaországi Bag- nolsban találkoztak a csapatok, ahol szintén jól szerepeltek a félegyháziak. Az idén viszont csúcsformát mutattak a félegyházi fiúk, minden ellenfelüket legyőzték. A döntőben a francia Bagnols Sur/Ceze csapata volt az ellen­felük, amely ellen nagy gólkü­lönbséggel (5-1) nyertek, így övék lett a vándorkupa. Jövőre a dániai Kjellerup vá­rosa ad otthont a tornának. Gulyás Sándor Halál a ralin Az újabb jelentések szerint ha­lálos áldozata is van már a finnországi Ezer-tó-ralin pén­teken történt súlyos balesetnek. Egy belga férfi, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvá­nosságra, szombat reggel a kórházban belehalt sérüléseibe. Szintén Belgiumból érkezett a versenyre az a néző, akit jelen­leg súlyos, életveszélyes sérü­lések miatt kezelnek, de álla­pota az orvosok szerint kielé­gítő. A legfrissebb hírek szerint a baleset következtében össze­sen 31 személy sérült meg. Kö­zülük nyolcán szenvedtek sú­lyos sérüléseket. A balesetet a dán Karsten Rickardt idézte elő, miután az egyik erősen lejtő kanyarban elveszítette uralmát Mitsubishi kocsija fe­lett, és - mintegy húsz métert repülve - a kordonok mögött állók közé hajtott. A verseny ál­lása: 1. Juha Kankkunen (finn, Toyota) 51:33 p, 2. Marcus Gronholm (finn, Toyota) 0:37 mp hátrány, 3. Tommi Mäkinen (finn, Mitsubishi 40 mp h. Jesse nevű fiát 1985-ben gyilkolták meg, majd nyolc év múlva Georg fia heroin-túlada­golás következtében halt meg. Három napra rá Chuvalo fele­sége nem bírta átvészelni a szörnyűségeket és saját kezével vetett véget életének. A tragé­diák sorozata - miután hat hete az édesapja is elhunyt - az el­múlt hétvégén folytatódott Chuvalo számára, amikor nő­vére otthonában holtan találták harmadik fiát, Stevent is, aki­nek halálát szintén a kábítószer okozta.- Ez olyan szörnyűség, ami felfoghatatlan számomra - mondta végtelen keserűséggel Chuvalo. A bajai hátúszóbajnok mellen ötödik Újabb érem a paralimpián Atlantában folytatódtak a pa­ralimpia küzdelmei, s nem maradt el az újabb magyar érmes helyezés sem. Ráczkó Gitta a 100 méteres mellúszásban harmadik lett, ezzel megszerezte a magyar küldöttség harmadik bronz­érmét. Ugyanebben a ver­senyszámban stílushiba miatt kizárták Járomi Mónikát, aki korábban ezüstérmet nyert Atlantában. Engelhardt Kata­lin az 50 méteres gyors-, il­letve a 100 méteres mell­úszásban egyformán a negye­dik helyen végzett. Ami a férfiakat illeti: Ve- reczkei Zsolt ötödik, Becsey János pedig hatodik lett a 100 méteres mellúszásban. A ba­jai Vereczkei Zsolt pénteken a hátúszásban nyert bajnoki címet. Az erőemelők 100 kg-os súlycsoportjában Szávay Csaba fekvenyomásban, 197.5 kg-os teljesítménnyel az ötödik helyen zárt. Az ülő- röplabdázók Németországgal játszottak az 5. helyért, ám 3:1 (4, 7, -11, 8) arányú vere­séget szenvedtek, így a hato­dik hely jutott nekik. _____Olvasónk Véleménye_____ A kecskeméti 26-3 háttere Az élet könyörtelen pofonjai Halasi triatlon: magas színvonalon Rekordot döntött résztvevőinek számával a XI. Halasi Hajtás MÓL Rt. Triatlon. A hagyomá­nyos és népszerű próbán ugyanis 67 felnőtt- és 42 gyer­mekkorú sportoló állt startkőre a kiskunhalasi uszodában. A helybeli és a Bács-Kiskun me­gyét képviselő lakiteleki, bajai, kiskunfélegyházi, érsekcsanádi, orgoványi, kecskeméti é§ kalo­csai triatlonosok riválisai Szen­tesről, Budapestről, Szegedről, Békéscsabáról, Csongrádról, Abonyból, Szolnokról, Karcag­ról, Miskolcról, Orosházáról, de legtöbben Makóról érkeztek. A távot gyerekeknek 100 m-es úszásban, 2 km-es kerékpáro­zásban és 800 m-es futásban szabták meg, míg a felnőtteknek 700 m úszás, 20 km kerékpáro­zás és 5 km futás volt a köve­telmény. A jó időben, jól megszerve­zett, rendezett verseny nagy táv- ján a szentesi Kárpáti Gábor ál­tal egy órán belüli eredménnyel született meg a győzelem. Az abszolút sorrendben második a laki teleki Bálint Zoltán lett (1:00,1 óra), harmadik pedig (1:00,5) Csányi Róbert, a HÓD Triatlon SE tagja. A női ver­senyzők vonalán is szép és szo­ros eredménnyel jegyezték az abszolút kategóriában első he­lyezett makói, nemzetközi él­mezőnybe tartozó Panyor Krisz­tinát, 1:04,4 órás, klubtársát, Fü- löp Andreát l:06,3-mal máso­dik helyezettként, a bajai Vér- tessy Zsuzsannát pedig 1:06,4- es idejével harmadikként. Megyei dobogós helyezet­tek, korcsoportonként: (1978. jan. 1. és 1981. dec. 31. között születtek): 3. Vértessy Zsu­zsanna (Baja). 1956. jan. 1. és 1977. dec. 31. között születtek: 1. Bálint Zoltán (Lakitelek) - Tóthné Barna Éva (Lakitelek), 2. Dávid Gabriella (Lakitelek). A gyerekek (1982. jan. 1. és 1985. dec. 31. között születtek) távján az abszolút sorrendben: 3. Szőke Tamás (Baja). Kor­csoportonként (1984. jan 1. és 1985. dec. 31. között születtek): 1. Szőke Tamás (Baja), 3. Taba Attila (Kiskunhalas). 1982. jan. 1. és 1983. dec. 31. között szü­lettek: Petrovics Beáta (Kis­kunhalas). A halasi Zöldsport Klub által lebonyoT tt triatlonon a győz­teseknek ; érmes helyezettek­nek a vi/jeny kizárólagos tá­mogatójába MÓL Rt. nevében Oláh Károly műszaki osztály- vezető a itt át értékes díja­kat. Vass Katalin Az első bolgár bungy ugró bajnokság résztvevői Várnában, az Aszaruhov hegyről ugrot­tak. Több mint ötvenen vettek részt a versenyen. FOTÓ: feb-reuter

Next

/
Thumbnails
Contents