Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-15 / 191. szám
6. oldal Sport 1996. augusztus 15., csütörtök A labdarúgó Német Kapa 1. fordulójában (képünkön) a Werder Bremen a Bayer Lever- kusennel mérkőzött, a brémaiak csak büntetőkkel tudtak továbbjutni. Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke kritizálta is a kupa lebonyolítását, kifogásolta, hogy már az első fordulókban összesorsolhatják az élvonalbeli csapatokat. Felszólalásának hátterében az áll, hogy a Bayern ellenfele a 2. fordulóban a szintén első osztályú Mönchengladbach lesz. Alapítvány az élvonalbeli csapatért Az edző gyors játékot ígér Négyes fogatok A hét végén háromnapos nemzetközi négyesfogat-hajtó versenyt rendeznek Németországban, amelyen a Bács-Kiskun megyei hajtők közül a lajosmi- zsei Józsa Vendel, az izsáki Bárdos György és a bugaci Juhász László is rajthoz áll. A házigazdáknak egyébként ez lesz az utolsó válogatójuk a világbajnokság előtt. Rangos torna A résztvevők névsorából ítélve nem akármilyen nemzetközi ké- zilabdatomára kerül sor szeptember 14-15-én Kiskunhalason. A tizedik jubileumához érkező hagyományos Pikó Kupára igen neves ellenfeleket hívtak a rendezők. A csapatok: Debrecen, Dunaferr, Zalaegerszeg, Győr, Székesfehérvár, Békéscsaba, Kiskunhalas, valamint az I. ligás jugoszláv Zombor és a szlovák Nyárasd. Teniszsiker Esztergomban rendezték meg a Duna Kupa országos korosztályos teniszversenyt, ahol jól szerepeltek a kecskeméti Csornák testvérek. A 14 évesek között 21 indulóból Csornák Soma az első, a 10 éveseknél 19 indulóból Csornák Vidor (mindkettő Hírős SE) a harmadik helyen végzett. Edzőjük: Újhidy Zoltán. Kecskeméti Nyár Augusztus 18. és 25. között Kecskeméti Nyár ’96 néven nemzetközi sakkfesztivált rendeznek a kecskeméti ifjúsági otthonban. A megnyitó vasárnap 14.45-kor lesz, a fordulókat naponta 15 órától bonyolítják. Megyei bajnokság A Bács-Kiskun megyei kosárlabda-szövetség értesíti a női és a férficsapatokat, hogy az ősszel induló 1996/97 évi bajnokságra szeptember 4-éig lehet benevezni (Kecskemét, Deák F. tér 3.). Érdeklődni Adám Ferencnél a 76/484-133-as telefonon. Focistatoborzó A KTE labdarúgó-szakosztálya toborzót hirdet 1981-82-ben született fiúk részére. Főleg kapusokat és labdarúgómúlttal már rendelkező fiatalokat várnak. Jelentkezni hétfőn, kedden és csütörtökön 17 órától lehet Marin- csák Ferenc edzőnél a kecskeméti városi pályán. Pólós edzőtábor Augusztus 19-étől Valkay Ferenc edző vezetésével tíznapos jugoszláv tengerparti edzőtáborozásra utazik az NB I-es Kecskeméti Villanó Fókák Búza Kerámia női vízilabdacsapata. Kitüntetések Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, Horn Gyula miniszterelnök, továbbá Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke augusztus 16-án délelőtt 11 órakor a Parlament kupolacsarnokában kitüntetéseket nyújt át az atlantai nyári olimpián sikerrel szerepelt magyar sportolóknak. Ezt követően fogadáson látják vendégül a meghívottakat. Az Atlantában 1-8. helyezést szerzett versenyzők mellett edzőik, sportegyesületeik elnökei, valamint a sportági szak- szövetségek vezetői és a MOB elnökségének tagjai kaptak meghívást az ünnepi eseményre. A parlamenti fogadást követően 14 órakor avatják fel az Olimpiai teret, amelyet az V. kerületi Balassi B. utca és a Széchenyi rakpart közötti szakaszon alakítottak ki. Az Innstadt-Stadler Football Club a labdarúgás hagyományainak ápolása és a klub működő- képességének megőrzése érdekében alapítványt hozott létre. A magánkézben lévő csapat fenntartása hatalmas összegeket emészt fel. Az ország különböző részeiről eddig is megkeresték őket szimpatizánsok, akik különös figyelemmel kísérik az NB I-es csapatot. Az alapítvánnyal az alapító lehetőséget Egy hónapja kezdték meg felkészülésüket az NB I. A-cso- portjában szereplő Kecskeméti Dunaholding Spartcus férfi asztaliteniszezői. A csapat eredményeiről, munkájáról és terveiről Újhidy Tibor szakosztály- vezető a következőket mondta: - Komoly célokkal vágunk neki az idei bajnokságnak. Szeretnénk az utánpótlás-nevelésünket erősíteni. A szakmai munka fejlesztése megkívánja, hogy több edző foglalkozzon a tehetséges fiatalokkal, akik később a nagycsapat stabil tagjai lehetnek. Szponzoraink, a Dunaholding, a Kontakt és az Ágiikon Alfa Kft. elvárják az eredményes szereplést. Ennek érdekében igyekeztünk erősíteni. A már stabil csapattaggá szeretne teremteni a pénzbeli támogatások fogadására. Jelenleg - mint az a névhasználatból is kitűnik - a passaui Innstadt Sörgyárral van támogatási szerződésük, ez egy évre szól. Szívesen vennék újabb támogatók jelentkezését, akikkel a névhasználatról, illetve a reklámozásról külön megállapodást kötnének. Az alapítvány céljai közt a stadion állagának megóvása, a mérkőzések zavarvált-Szabó Krisztián, Kovács I. és Kovács II. János mellé leigazoltuk Demeter Lehelt. A 19 éves volt ifjúsági válogatott asztaliteniszező az előző évben második helyen végzett Postásban játszott. Reméljük, hogy vele kiegészülve sikerül olyan csapatot létrehoznunk, amely meghatározó lesz az élvonalban. Tavaly a 8. helyen végeztünk, egyik játékosunk, Kovács II. pedig tagja volt az ifjúsági EB-n szerepelt magyar válogatottnak. Ezúttal magasabbra tesszük a mércét, tervünk az alapbajnokságban az első három közé kerülés és a nemzetközi porondra történő kilépés. A csapat Fodor Miklós edző vezetésével készül a szeptember közepén induló tálán bonyolítása és a játékosok jutalmazása mellett sportmúzeum, hang- és filmarchívum létesítése, sporttáborok szervezése is szerepel. Szeretnének segíteni az akasztói szabadidő- központ befejezéséhez is. A május 20-ával jegyzett alapítványra eddig egy kiskőrösi és egy akasztói vállalkozó fizetett be jelentősebb összeget. A támogatók névsora a létesítendő sportmúzeumban kapna helyet. bajnokságra, míg az utánpótlással Szűcs Attila foglalkozik. Szeptember elején szeretnénk háromnapos kiválasztó edzéseket tartani általános iskolások részére. A szakosztály mindig nagy hangsúlyt fektetett a nevelő munkára. Jövőre ismét megpályázzuk az utánpótlás magyar bajnokság megrendezésének a jogát. Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény alapján megigényeltük a klub által használt két helyiség tulajdonba vételét. Miután évek óta jó gazdái voltunk az asztalite- niszcsamoknak, felújítottuk, gondoztuk, Szeretnénk végre megkapni. Ezzel bővülnének a színvonalas munka feltételei. Nyári törtarany-felvásárlási akció! 1996. július 29-étől szeptember 15-éig készpénzért többet adunk grammonként a törtaranyért. 14 karátos arany: 900 Ft/g 18 karátos arany: 1100 Ft/g Kecskemét, Nagykőrösi utca 22. (21348) Alig egy hónap múlva keződik az NB I-es kosárlabda-bajnokság, melyre a Bajai Honvéd KK A-csoportba visszajutott együttese végre összeállt. A Veszprémbe távozott Vujadinovics helyett leigazolták a lengyel center Pawel Kosiurt, míg az irányító posztra a román Mihai Sinevicit. A többi bajai játékos maradt. Hosszú István pedig a pályáról a kispadra került, ő lett az edző. Elmondása szerint a vártnál könnyebben ment számára a helycsere, bár sokszor még szívesen játszana, de az edzőség- nek is megvan az érdekessége. Egyfajta kihívás, hogy az ember megmutassa, innen is tud valamit segíteni. A felkészülést július elején A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 1. fordulójának eredményei, Északi csoport, felnőttek: Tabdi-Kecel 1-6, Kolonker FC-Nyárlőrinc 1-1, Dunapataj-Ladánybene 0-0, Kiskunfélegyházi VSK- Kunszállás 4-2, Akasztó-Or- govány 1-0, Kiskunmajsa- Harta 2-2, Soltszentimre-Du- navecse 3-3. A Kiskunfélegyházi Honvéd-Szabadszállási Honvéd mérkőzést későbbre halasztották. Északi csoport, ifjúságiak: Tabdi SE-Keceli FC 0-11, Kolonker FC-Nyárlőrinci SE 1-0, Dunapataji KSE-Ladánybenei FC 2-5, Kiskunfélegyházi V S K-Kunszállási SE 1-2, Akasztói FC-Orgoványi SK 6-2, Kiskunmajsai FC-Hartai SE 11-0, Soltszentimrei KSK- Dunavecsei SE 4—0. megkezdték, nagy hangsúlyt helyeztek a fizikai képzésre, a játékosok sokat futottak még a homokban is. Egy hete esténként már a csarnokban készül a gárda, de délelőtt még fut. Az edző gyors, agresszív játékot ígér, hiszen az új emberek fürgék, a lengyel center igen mozgékony, magasbedobóként is használható. Azt szeretné, ha ismét egy igazi „bajai szíves” játék alakulna ki. Ha sikerülne idehaza megcsípni egy-két nagy ellenfelet, az jó hatással lenne a csapat hangulatára is, és senki nem mehetne Baján biztosra. Emellett a nézőszámra is kedvezőleg hatna. A fiatal csapattól (a 27 éves Sinevici a rangidős) tisztes helytállást vár a bajnokságban. Z. L. A Déli csoport 1. fordulójának eredményei, felnőttek: Csávolyi SK-Katymári SE 0-0, Nagybaracskai KSK-Kelebiai KNSK 5-0, Érsekhalmi SE- Szeremlei DSK 2-2, Császártöltési EFSK-Garái KSE 0-1, Bátyai SE-Szakmári KSK 2-1, Kiskunhalasi Spart.-Herceg- szántói TSZ SK 1-7, Géderlaki KSE-Vaskúti BSE 0-3. A Sü- kösd SC-Jánoshalma ESE mérkőzés elmaradt. Déli csoport, ifjúságiak: Csávolyi SK-Katymári SE 1-4, Nagybaracskai KSK-Kelebia 7-0, Érsekhalma-Szeremlei DSK 1-0, Császártöltési EFSK -Garai KSE 3-0, Bátyai SE-Szakmári KSK 1-3, Kiskunhalasi Spartacus.-Herceg- szántói TSZ SK 6-0, Sükösdi SC-Jánoshalmi ESE 9-0, Géderlaki KSE-Vaskúti BSE 1-3. Öszibúzavetőmagvásárlás A "VIKTÓRIA'' Első Magyar Gabona Részvénytársaságnál II. szaporítási fokú, fémzárolt, minőségi bizonyítvánnyal ellátott őszibúza-vetőmagok vásárolhatók. Eastivum fajták: GK öthalom, Jubijelnaja 50, Zuboly, Olt Ára: az eladó telephelyén: 4250 Ft/100 kg + áfa Igénybejelentés: a 76/480-746 telefonszámon, poss?) 33. HETI TOTÓTANÁCSADÓ Magyar NB I. Tipp 1. Ferencváros-Kispest........................ ..................................1 2. Békéscsaba-Győri ETO .................. ..... .........................x, 1 3. Debrecen-III. kér. TVE................... ..... .............................X 4. Pécs-Siófok...................................... .............................x, 2 Bundesliga I. 5. Bochum-Duisburg.......................... ..... .........................x, 1 6. Freiburg-Bremen.............................. ..................................2 7. Leverkusen-Dortmund.................... ..... .........................1, X 8. 1860 München-Hamburg................ ..... .............................2 9. Rostock-Karlsruhe.......................... ..... .........................1, x 10. VfB Stuttgart-Schalke 04................ ..... .............................2 Bundesliga II. 11. Kaiserslautem-CZ Jena................... ..... .............................1 12. Leipzig-Wolfsburg........................... ..................................1 13. RW Essen-Uerdingen..................... ..... .........................1,2 ül mérkőzés: Bundesliga I. 14. Düsseldorf-1. FC Köln................... ..... .............................2 Valasek Tibor A KO IÓ ! “Kedves Szüío li és (Diá/^ol^! TANSZERVÁSÁRT a unfflWlBIWiirfll rendezi Az iskolai füzeteket, Micro kerámiatoliakat és szetteket, pixirónokat és -betéteket 20% engedménnyel értékesítjük. 2000 Ft értékű iskolaszer vásárlása esetén tollat; 5000 Ft feletti iskolaszer és táska vásárlásakor tollkészletet adunk gyermekének ajándékba. Címünk: Tanszerdiszkont Kecskemét, Csongrádi u. 3. Nyitva: H-P: 7.30-18.00; Szó: 8-12 óráig. Papír-írószer bolt Kalocsa, Városház u. 7. (22257) Az asztaliteniszezők magasra tették a mércét Megyei II. Osztályú Bajnokság Hét gólt lőtt a Hercegszántó