Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-14 / 190. szám
vásár 10% augusztus 24-éig DUtXER ÉPÍTŐANYAG-ÁRUHÁZ Kecskemét, Szent István krt. 24. Tel.: 76/481-946 (21949) A millecentenárium tiszteletére a kecskeméti Hanga István órásmester ajándékaként tojcqnyórával büszkélkedhet a kecskeméti református templom. Az óraszerkezetet tegnap délután a tűzoltók segítségével szerelték fel. A református egyház szeretné mind a négy óralapot felhelyeztetni, s e nemes cél érdekében szívesen fogad felajánlásokat. FOTÓ: WALTER Három kiskorú gyermek maradt apa nélkül a hétfői halasi emberölés után. A 9 milliméteres Parabellum pisztolyt a halasi kapitányságon hadnagyi rangban szolgáló bátyjától lopta el a 22 éves B. Csaba, aki Rostás Péter lelövése után magával is végzett. (Búcsúlevelet hagyott, készült az öngyilkosságra.) Felvételünkön Rostás Pétert teszik koporsóba, a bal felső sarokban pedig a gyilkos golyó hüvelye látható. Részletek a 3. oldalon, fotó: pozsgai Ákos Tömegsírt találtak a pinceásók Orgoványon nem várt esemény zavarta meg a szorgos pinceásó brigádot. Az úgynevezett Csordajáráson, a volt Tóth Ambrus- féle tanya udvarán épülő ház pincéjét mélyítették és ennek során körülbelül egy méter mélységben tizenkét emberi csontvázat találtak. Mivel a községben még mindig sokan keresik a történelmi viharokban eltűnt hozzátartozóikat, nagy izgalmat keltett a felfedezés. Nagy valószínűséggel a húszas évek rablógyilkosságainak áldozatait találták meg. Az akkoriban garázdálkodó bandák jó néhány orgoványi és izsáki jómódú gazdát, kereskedőt gyilkoltak meg vagyonukért, akiknek a nyomára a mai napig nem bukkantak. A szabályos tömegsírban egymásra dobált szerencsétlen emberek maradványai, koponyák, lábszárak, karcsontok egymás után kerültek elő a mélyítés során. A gödörben semmiféle azonosítási tárgyat, gyűrűt, nyakláncot nem találtak. Ami az ott dolgozók és a község lakóinak felháborodását kiváltotta, az az volt, hogy az embernek járó végső tisztesség megadása, illetve esetleges azonosítási lehetőség biztosítása helyett az épülő ház aljzatába szóratta a tulajdonos a pinceásó brigáddal a csontokat. Kié lesz a lépfenével fertőzött terület? Homokmégy perre megy a legelőért Bírósághoz fordulunk, mert a privatizációs miniszter határozatban kárpótlásra jelölte ki a lépfenével fertőzött Orjeget - jelentette ki határozottan Matos Attila polgármester. Homok- mégyen a múlt hét végén kapták kézhez Suchmann Tamás levelét, és harminc nap áll rendelkezésükre, hogy bírósághoz forduljanak. A 320 hektáros őslegelőn legutóbb 1992-ben ütötte fel fejét az emlősökre, de főként a növényevő állatokra veszélyes lépfene. A több évtized után felbukkanó betegség miatt akkor a terület kikerült a kárpótlási földek listájáról. Jelenleg egy kft. bérli az ön- kormányzattól ezt a részt. (Folytatás a 4. oldalon) Szigorúbb lesz a sorozás A sorozásra behívott fiatalok mintegy egyharmada egészségileg alkalmatlan a katonai szolgálatra. Ez az arány Budapest egyes kerületeiben alkalmanként az 50 százalékot is eléri. Ennek kapcsán felvetődött a gyanú, hogy a sorozóorvosok közül páran az átlagosnál talán elnézőbben végzik el az ilyenkor szokásos vizsgálatokat. Svéd László orvos vezérőrnagy, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke lapunk kérdésére elmondta, nem tud olyan esetről, amikor bizonyítható lett volna a sorozóorvos megvesztegetése. Tény viszont, hogy a sorkötelesek közül egyre többen egészség- ügyi okokra hivatkozva próbálnak meg kibújni a katonai szolgálat alól. Éppen ezért a jövőben a korábbinál még szigorúbban fogja megkövetelni orvos kollégáitól a honvédelmi törvényben foglaltak végrehajtását. így is elejét véve az esetleges visszaéléseknek. Rátkai Gézával, a megyei kiegészítő parancsnokság sorozó szakfőorvosával készített interjúnk a 3. oldalon olvasható. Kommentárunk a 2. oldalon Kisfiú a kerekek alatt Hétfőn este háromnegyed 7 óra tájban egy IFA tehergépkocsi halálra gázolt egy kisfiút Kiskunfélegyháza külterületén, a XI. kerület 261. számú ház előtt. Az IFA, melyet a 22 éves S. J. helyi lakos vezetett, trágyát szállított. A teherautó be akart tolatni az udvarra, de a sofőr nem vette észre a gépkocsi mögött kerékpározó, hatéves F. Gábort. így történhetett, hogy a BMX-es kisfiú a teherautó kerekei alá került. Sérülése olyan súlyos volt, hogy kórházba szállítása közben meghalt. A helyszínen végzett alkoholvizsgálat szerint a gépkocsivezető nem ivott szeszt. Tőkeinjekciót a honvédségnek Az országnak el kell döntenie, hogy szüksége van-e hadseregre. Ha nincs, akkor meg kell szüntetni, ha van, akkor áldozatokat kell hozni érte - hangzott el a Honvéd Szakszervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A hivatásos katonákat tömörítő érdekvédelmi szervezet vezetői elmondták: ha nem kap „tőkeinjekciót”, ősszel működésképtelenné válhat a honvédség, a Pénzügyminisztérium által 1997-re előirányzott 65 milliárd forint pedig talán fél évre lenne elegendő. Amennyiben a kormány e heti ülésén nem módosítja ezeket a sarokszámokat, illetve a parlament ilyen tartalmú költségvetést fogad el, akkor megsértik a honvédségi törvényt. Kétlik, hogyaNATO-nak szüksége lenne egy morálisan lezüllesztett hadseregre, amelynek működési feltételeit kormánya nem biztosítja. Csecsen-orosz tárgyalások Tűzszüneti tárgyalásokat kezdett kedden Maszhadov, a csecsen függetlenségi erők vezérkari főnöke és Pulikovszkij, az orosz erők parancsnoka. A találkozó késő délután kezdődött a Groznijtól 25 kilométerre délre fekvő No vij e Atagi településen - jelentette az Interfax. A tárgyalások célja a fővárosban folyó harcok leállítása. Groznijban délután is dörögtek a fegyverek. A magyarság megmaradásáért tenni kell Világtalálkozó Bácsalmáson Tőkés Lászlónak, a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökének, a Király-hágó-mel- léki Református Egyházkerület püspökének szolgálatával, több mint tíz püspök részvételével tartott szabadtéri istentisztelettel vette kezdetét hétfőn este Bácsalmáson a Magyar Reformátusok Első Diaszpóra Világ- találkozója. Az erdélyi világtalálkozó kiemelt utórendezvényét megnyitó istentisztelet után Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára köszöntötte a Kossuth parkban egybegyűlteket, a magyar református közösségek határainkon innen és túlról, a szomszédos államokból, Európából, Amerikából és Ausztráliából érkezett egyházi és világi képviselőit. Cikkünk a 4. oldalon. Gyorshírek A pápa küldötte II. János Pál pápa Roger Etil chegaray bíborost, az Igazság és béke pápai tanács elnökét nevezte ki személyes küldöttjének az ungvári unió 350., illetve a máriapócsi Mária- kegyhely alapításának 300. | évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre. Ezt kedden hozták nyilvánosságra | a Vatikánban. Még mindig az orvosbotrány lázában égnek a szeremleiek Hétfőn ülést tartott a szeremlei képviselő-testület. Amint Jakus Dezső polgármester bejelentette, egyetlen napirendi pont megtárgyalása várt a testületre, a községi háziorvos kinevezésének ügye, melyet a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal törvénytelennek ítélt. A szeremlei háziorvosi állásra meghirdetett pályázatra két jelölt jelentkezett. Az egyik melBrutális módon meggyilkoltak egy fiatal magyar nőt Szardínia szigetén, Sassari város közelében. Az áldozat a helyi rendőrség tájékoztatása szerint a 21 éves, Kazincbarcikán született Dania Viktória, aki egy ideje lett - a már két hónapja ott helyettesítő dr. Fawaz Chahin egy hónapja látta el az orvosi teendőket - 650 aláírást gyűjtöttek, és tüntetést szerveztek. A tömeg benyomult a testületi ülésre, és a képviselőket a már meghozott döntés - új pályázat kiírása mellett határoztak - megváltoztatására kényszerítette. Ez meg is történt Fawaz doktor javára. (Folytatás a 4. oldalon) Michele Salvatore Nuvoli nevű, jelenleg rablás vádjával börtönben lévő olasz férfival élt együtt. A fiatal nőt hétfőn este lakásán egy vasalózsinórral megfojtották, majd a holttestet lefejezték. A fej eddig nem került elő. Kétszáz indiai gyermek éhen halt 212 gyermek pusztult éhen június óta India Mahárástra államában, a Bombaytől 600 kilométerrel keletre fekvő Chi- kaldara és Dharni megyében. A gyermekek olyan törzsekhez tartoztak, amelyek mos- | toha természeti feltételek között élnek, és a monszunos évszakban nem jutnak elegendő táplálékhoz, az ország más részeiből pedig nem juttatnak 1 nekik. Majmok autópályán Negyven, állatkertből szökött majom akadályozta egy autópálya forgalmát kedden Ausztria déli részén. A majmok az úton szaladgáltak és az elhaladó gépkocsikra rikoltoz- tak. A rendőrök csak néhány állatot tudtak elfogni, a ma- kákó majmok többsége elmenekült: felmásztak a közeli fákra vagy a mezőn át elszaladtak. Megölték a gengszter magyar nejét Kérték a volt tiszt kiadatását Németország hivatalosan kérte Olaszországtól Erich Priebke volt SS-tiszt kiadatását. A római katonai bíróság három hónapig, tartó tárgyalás után, augusztus 1-jén mentette fel - enyhítő körülményekre I hivatkozva - a 83 éves Prieb- két, bár bűnösnek találta az | 1944-ben, Róma közelében | elkövetett tömeggyilkosságban, amelynek során a nácik 1 335 polgári személyt öltek még. A felmentő ítéletre világszerte hevesen reagáltak, f Priebkét ismét őrizetbe vették. 1 A Bükkben eltűnt egy barlangász Egy négy napja eltűnt 30 éves amatőr barlangászt keresnek a Bükkben. A sajószentpéteri Encs Péter szombaton elköszönt a társaitól, közölve ve-1 lük, hogy hazamegy, lakására azonban nem érkezett meg, s j azóta őt senki sem látta. Ke- resi a rendőrség, a barlangi | 1 mentők a polgári védelmisek segítségével.