Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-10 / 160. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. július 10., szerda Naptár Július 10., szerda. Névnap: Amália. Névnapozóknak Amália: a germán eredetű Amalgerda becéző rövidülése. Jelentése: bátor. Gratulálunk a névnapjukat ma ünneplő Alma, Emá- nuel, Melina, Ulrik nevű olvasóinknak is! Évforduló 1869-ben e napon született Kandó Kálmán gépészmérnök, a villamos mozdony feltalálója, az MTA tagja. A vasűt-villamosítás úttörője. 1898-ban ő építette meg az első háromfázisú közúti villamos vasutat, később az első váltakozó áramú nagyvasúti villamos vonalat Olaszországban. Találmányai, újításai forradalmasították hazánkban és Európában a vasúti közlekedést. Publikációi is jelentősek. 1931- ben hunyt el. Nevét Kecskeméten középiskola viseli. Ökumenikus naptár Az Amáliák védőszentje a 690-ben elhunyt özvegy, Szent Amália. Az ortodox és gör. kát. naptárban a nikápolyi 45 vértanúra emlékeznek ma. Mi, Hol, Mikor? A jakabszállási alkotótáborban ezen a héten is több tucat gyerek ismerkedik a kézművesmesterségekkel, a tanyai élettel. Juhász Béláné az udvari kemence melletti fatek- nőben mutatta a kenyérdagasztás mikéntjét. Az öreg búbos előtt a falapáttal való „vetés” is sokaknak nagy élmény volt. Néhány óra múlva pedig vígan ropogtatták a friss gyirkákat, ették a valóban házi kenyeret. A szín alatt agyagoztak, s nagy szakértelemmel, odafigyeléssel faragtak. Lesz még csipkeverés, gyöngyfűzés és kocsikázás is. fotó: pulai Sára A városi rang elnyerésének egyik feltétele Középiskolát szerveznek Solton Solt nagyközség jövőre beadja pályázatát a városi rang elnyeréséért. A várossá válás egyik feltétele középiskola létesítése. A szervezőmunka folyamatban van. A leendő középiskolával kapcsolatos terveket Németh József, Solt polgármestere mondta el.- A 97/98-as tanévben indítandó solti középfokú tanintézmény igazodna a ’98-ban hatályba lépő nemzeti alaptanterv követelményeihez. A tíz osztály elvégzése után a solti diákoknak nem kell majd más településen továbbtanulniuk, helyben is folytathatnák tanulmányaikat. A tervek szerint indulna számítógép-kezelői szak, amely gépírói, szövegszerkesztői ismereteket is magába foglalna. A másik szak a gazdaképzés lenne, ahol a növényvédelmi ismereteket és egyéb, e tárgykörbe tartozó anyagot oktatnák. A mezőgazdasági jellegű képzésre nagyon nagy szükség lenne, hiszen a környéken ez a fő megélhetési forrás. A helyben való továbbtanulás mellett a másik fő cél a szabad tanári munkaerő foglalkoztatásának megoldása. Természetesen a városi rang elnyerése miatt is fontos a középfokú oktatás beindítása. Jelenleg az iskolaindítás anyagi hátterének megteremtésén dolgozunk. A hároméves, szakmunkás-bizonyítványt adó képzés a Vécsey Károly Általános Iskolában kapna helyet. Természetesen nemcsak solti gyerekek, hanem a környék diákjainak jelentkezését is várjuk majd. Ä középiskola-indítás lehetőségéről egyébként már nyilatkozott dr. Práff Csaba, a művelődési minisztérium főosztályvezetője is, aki nem látta akadályát a solti középfokú oktatás beindításának. W. Király Ernő Kalocsa, a folklór fővárosa • A XXII. Duna menti folklórfesztivál programjaként ma délelőtt tíz órától a bajai ifjúsági házban képzőművészeti alkotásokból és hagyományos népi eszközökből nyílnak kiállítások. A kalocsai művelődési házban délután háromtól táncokat tanítanak. • Ma „A komplex bábjáték szerepe a gyermek megismerésében” című előadással folytatódik a határainkon kívül tevékenykedő óvónők részére szervezett III. Csillagszemű tábor. Az előadás Kecskeméten, az Arpádvárosi óvodában lesz reggel fél kilenckor. A tábor résztvevői délután a játékmúzeumban természetes alapanyagokból készülő játékokkal ismerkedhetnek. # Folytatódnak a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum műhelyfoglalkozásai. Szombaton, július 13-án délelőtt origami, délután batikolás lesz. Ezekkel a szavakkal köszöntötte a XII. Duna menti folklórfesztivált Noriko Aikawa asz- szony, az UNESCO párizsi kulturális osztályának vezetője. Beszédében kiemelte: a világ- szervezet célja, hogy az emberek tudatába és szívébe békét ültessen, amihez kiváló alkalmat nyújt a fesztivál. A Szent István út zsúfolásig megtelt a közel kétezer résztvevővel, akik a nézők sorfala között vonultak a főszékesegyház felé. A 40 csoport mintegy fél kilométeren keresztül szórakoztatta a közönséget. Kopogtak a fapapucsok, csattogtak az ostorok, döngtek a dobok. Alig lehetett a kordonon kívül tartani az embereket, akik a tervezettnél egy órával hosszabb menettáncot is érdeklődve figyelték. Már a bemutatkozásnál óriási sikert arattak a mexikóiak, a tajvaniak, a törökök, de a kevésbé egzotikus tájak vendégei is nagy tapsot kaptak. Jellemző az érdeklődésre, hogy a hivatalos programban nem szereplő fellépésre is sor kerül. A török vendégek a női börtönben is műsort adnak. A fesztivált Kuncze Gábor belügyminiszter nyitotta meg, aki a látottak megőrzésére és to- vábbéltetésére buzdított. Ezután a csoportok egy része buszra szállt, hiszen a XII. Duna menti folklórfesztivál nemcsak Kalocsán, hanem Baján és Szekszár- don is megkezdődött. Kubatovics Tamás Csellengők tábora Szervezik a csellengők nyári táborát! Az Országos Gyermekvédő Liga megyei tagsága rendkívül kedvezményes tábort készít elő az izsáki Kostka-tanyán, harminc 10-15 éves gyermek számára. Elsősorban a vakáción, a szülők munkája miatt egyedül maradó gyermekek jelentkezését várják. A teljes ellátás mellett sport-kulturális programok, játékok, fejlesztő foglalkozások teszik változatossá a tábort, mely július 29-én nyitná kapuit, és augusztus 2-ig tartana nyitva. Jelentkezni írásos szülői nyilatkozattal a HELPI irodájában lehet, Kecskeméten, a Széchenyi sétány 4. alatt. Az 1500 Ft-os részvételi díjat július 19-én délután fizethetik be - szintén a HELPI-irodában. Bán Balesetek, Bűnügyek Elvitték a Robit A múlt héten lakatlefeszítés után jutottak be a tolvajok Halason a Felsőöregszőlők egyik tanyájába. A szerszámoskam- rából egy 40 ezer forintot érő Robi típusú motoros kapát vittek el. Drótszamarak Július 2-ára virradóra Kiskunhalason a Kuruc vitézek terén törtek fel egy lomkamrát a tolvajok. A lakattal zárt helyiségből két lezárt mountain bike kerékpárt és egy gázpalackot vittek el, amelyek összesen 48 ezer forintot érnek. Becsapott nagyi Baja belvárosában egy idős hölgy engedett he a lakásába két ismeretlen fiatal nőt múlt szerdán. Míg a nagymama a konyhában fagylaltot készített, hogy megkínálhassa vendégeit, a hálátlan látogatók kivették pénztárcájából 275 német márkáját. Autó a Rávágyról Ismét elloptak egy autót a kecskeméti Rávágy térről. Ezúttal július 7-én járt arra a tolvaj, és egy 100 ezer forintot érő személygépkocsit tulajdonított el. Araruha nagy mennyiségben Mintegy harminc menyasszo- nyiruha-költeményt loptak el július 7-re virradó éjszaka Kecskeméten, a Csongrádi és az. Ótemető utca kereszteződésénél található menyasszonyiruha-kölcsönzőből. Á tettes a lakatot lefeszítve jutott a helyiségbe. A zsákmány értéke mintegy másfél millió forint. Tolvaj Izsákon Ismeretlen tolvaj hatolt be július 5-én délelőtt egy izsáki házba. Onnan aranytárgyakat, készpénzt, letéti jegyeket vitt el 688 ezer forint értékben. Póruljárt betörő A helyszínen hagyta zsákmányát az az ismeretlen, aki július 6-án éjjel tört be a tiszaalpári Kisparaszt vendéglőbe. A férfi betörte a vendéglő egyik ablakát, majd bejutva, egy zsákba igyekezett összeszedni különböző italokat, dohányárukat és pénzt. Ám hiába volt éjjel, pechére néhányan épp arra sétáltak, s a betörő - hátrahagyva zsákmányát - jobbnak látta elmenekülni. Vitték a fűnyírót Egy több mint tizenötezer forintot érő elektromos fűnyírógépet loptak el a napokban a kiskunfélegyházi parkerdő mögötti egyik telephelyről. Szakmabeli lehetett Stílszerűen: lakatlevágással jutott be a minap a betörő egy tiszaalpári lakátosműhelybe. Az ismeretlen nyilván szerszám- készletét akarta kiegészíteni, mert csak szerszámot: két Stihl- fűrészt, egy benzinnel teli marmonkannát és egy flexgépet vitt el. A kár mintegy 102 ezer forint. Nézőpont Keleti ki mit tud Salzburgban A. Tóth Sándor írása A függöny legördült Salzburgban. A szereplők: nyugati politikusok, EU-illetékesek, üzletemberek, valamint a kelet-kö- zép-európainak titulált kormányférfiak szétszéledtek a színpadról. A Közép- és kelet-európai gazdasági csúcs című darabban fejthették ki tehetségüket. Taps? Kelet-középen nincs miért összecsapkodni a tenyerünket. 1 Keleti ki mit tudnak is mondhatnánk a salzburgi produkciót. Mert vetélkedésben nem volt hiány. Nem is tudom, a nyugatiak hogyan tudtak komoly képet vágni a humoros számokhoz. Elsők vagyunk a kelet-közép-európai országok között a reformokban - mondotta a magyar csapat sztárja, Horn Gyula miniszterelnök. De mi ez ahhoz képest, hogy Lengyelországban már tavaly rakétasebességgel, 7 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. A Nyugatot is lekörözték! -replikázott Ko- lodko miniszterelnök-helyettes. A lengyel gazdasági csoda a jó kormányoknak köszönhető. És sorolta a számokat... Csehország a Nyugat másik stréber tanítványa újabban. A salzburgi ki mit tudón Dlouhy ipari és kereskedelmi miniszter képviselte a varázslókból álló prágai kabinetet. Cilinderéből arany tojást tojó tyúkot húzott elő és fényes jövőt jósolt országának. Ä salzburgi ki mit tudón kiderült: Lengyelország és Szlovénia az Európai Unió-tagságnak már több föltételét teljesítette. Sőt, túlteljesítette! « A zsűrinek, a Nyugat képviselőinek tetszett a vetélkedő. A lengyelektől és a csehektől csupán azért vontak le pár pontot, mert halogatják a jövedelmező távközlési és energetikai vállalataik kiárusítását a külföldi tőkének. Természetesen ígéretet tettek, pótolják ezt a hiányosságukat. A Nestlé konszern elnöke, zsűritag, a fantasztikus növekedés, a nyugati jólét és szabadság távlatának vízióját nyújtotta át jutalomképpen a salzburgi ki mit tud keleti résztvevőinek. Horn Gyula és Dunai Imre ipari miniszter sem rosszul szerepelt Salzburgban. Előadták Ä jó pásztorok és a türelmes nyáj című monológot két egyéni hangolásban. De nagyobb sikert aratunk az osztrák városban, ha a tegnap véget ért ki mit tudón Hofi Géza is ott van. Ha ő előadta volna régi számát a tervgazdálkodásról - hányat fial ez a disznó, papa? -, nos, talán még dobogós helyen is végezhettünk volna. Béc*!!|fji Megyei KÉRI SkTDl LM) A IPARKAMARA hírei: Ü, PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az általa képzett Szakképzési Alapból támogatás elnyerésére. A pályázat célja: megyei szinten segítse a szakképzés gyakorlati részének korszerűsítését, szakmai minőségének emelését annak érdekében, hogy a jövő szakemberei a gazdasági élet gyors változásaihoz és szakmai megújulásához rugalmasabban tudjanak alkalmazkodni, megismerjék a kor színvonalának megfelelő gépeket, berendezéseket, eszközöket. Pályázati feltételek: A pályázaton csak azok vehetnek részt, akik a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara regisztrált tagjai, nincs köztartozásuk, valamint a szakmai képzéshez az 1993. évi LXXVI. törvény 17. paragrafus (2) által előírt végzettségű szakember áll rendelkezésre. A pályázathoz saját erőt is fel kell mutatni. Ez a gyakorlati képzéshez szükséges berendezéseket, eszközöket és anyagokat jelenti. A pályázathoz szükséges nyomtatványokat tartalmazó pályázati csomag és útmutató 1000 Ft áron, az alábbi címen szerezhető be: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.1. em. (Pf. 228), Demeter Ákos. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az általa képzett Kereskedelemfejlesztési Alapból támogatás elnyerésére. A pályázat célja: a megyei termékek piaci bevezetésének elősegítésére, piacfejlesztési célokat szolgáló tanulmány elkészítésére, helyi és nemzetközi kiállításon, vásáron, termékbemutatón való részvételre, annak dologi kiadásaira, közvetlenül az áruhoz kapcsolódó, reklám, termékismertetők elkészítésére, kamatmentes hitel nyújtására. Pályázati feltételek: A pályázaton csak azok vehetnek részt, akik a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara regisztrált tagjai és köztartozásuk - beleértve kamarai tagdíjat - nincs. A pályázó gazdálkodó szervezetnek/magánvállalkozónak a pályázat elnyeréséhez saját erőt is fel kell mutatnia, melynek értéke az igényelt összeg 50%-a. A pályázathoz szükséges nyomtatványok, pályázati útmutató (csomag) 1000 Ft áron, az alábbi címen szerezhetők be: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.1. em. (Pf. 228), B. Kis Jánosné. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az általa képzett Innovációs, Műszaki Fejlesztési Alapból támogatás elnyerésére. A pályázat célja: Kamatmentes hitellel segítséget nyújtani a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjainak a gazdálkodási érdekeltségükkel összhangban lévő, de saját pénzügyi kockázatvállalási lehetőségeiket meghaladó műszaki és innovációs célok megvalósításához, kamatmentes hitel formájában. Ezáltal olyan fejlesztést valósíthatnak meg, amely környezet- és energiakímélő, valamint magas minőségi követelményeket elégít ki. Pályázati feltételek: A pályázaton csak azok vehetnek részt, akik a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara regisztrált tagjai és köztartozásuk - beleértve a kamarai tagdíjat - nincs. A pályázó gazdálkodó szervezetnek/magánvállalkozónak a pályázat elnyeréséhez saját erőt is fel kell mutatnia, melynek értéke az igényelt összeg 50%-a. A pályázathoz szükséges nyomtatványok, pályázati útmutató (csomag) 1000 R áron, az alábbi címen szerezhetők be: Bács-KiskutfMegyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2.1. em. (Pf. 228) (1758S)