Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1996. július 6., szombat A bajusz és a szakáll még mindig kizáró ok Disneylandben Lazítás az egérbirodalomban Ahhoz képest, hogy a Disney cég a fél világot elárasztotta „ízlés szerint” viselhető, fejpántra erősített egérfülekkel, saját dol­gozóival szemben igen szigorúak öltözködési szabályai. Eze­ken csak mostanában lazítottak valamelyest. Pedig Disney-papának is bajsza volt. Az idők során gazdasági nagy­hatalommá terebélyesedett cégnél nemcsak a belső munka­társakkal, hanem az 1955-ben megnyílt Disneyland és a többi szabadidőpark dolgozóival szemben is igen szigorú előírá­sokat léptettek életbe. A férfiaknak kötelező volt az öltöny- és a nyakkendőviselet (pedig vidám parki személyzet­ről van szó), jegygyűrűn kívül nem hordhattak más ékszert. A karórát is épp hogy csak eltűr­ték. A nőknek a kosztümöt tet­ték kötelezővé. A fülbevaló nem lehetett az egycentesnél (1 centiméter) nagyobb átmérőjű. A körömlakknak is igazodnia kellett a hivatalosan meghatá­rozott szolid és visszafogott „Disney-stílus” előírásszerű színeihez. Nemrégiben - sokak szerint a szórakoztatóparkok új elnökének befolyására - lazí­tottak némileg az eddigi kötött­ségeken, noha forradalmi vál­tozásokra a frissen kinevezett főnök sem mert vállalkozni. A férfiaktól továbbra is szigorúan megkövetelik, hogy munkahe­lyükön tükörsimára borotvált arccal jelenjenek meg; a szakáll vagy bajusz tilos, holott a cég­alapító, Walt Disney is bajuszt viselt egykor. 1989-ben mégis kirúgtak három irodistát, mert némi bajuszkezdeményt fedez­tek fel az orruk alatt. Az új igazgató először a „laza péntek” mozgalmat indí­totta útjára, melynek szellemé­ben a hét utolsó munkanapján mindenki úgy öltözhetett, ahogy a szíve diktálta, persze bizonyos határok között. Öl­töny helyett ilyenkor a galléros pólóra sportzakót vehetnek, mi több, egy egyszerű nyaklánc és karkötő is engedélyezett. A hölgyek pedig akár bermuda- nadrágban is rendezgethetik az iratokat - feltéve, ha a nadrág egy kosztüm része. A laza pén­tekből ez év elejére laza hét lett, részben a francia alkalmazot­taknak köszönhetően. A liberá­lis franciák ugyanis a párizsi EuroDisney megnyitása után nem nagyon tudták megemész­teni a merev „Disney-ruhakó- dexet”, amely - mellesleg - még a fehérnemű paramétereit is szabályozta volna szá­mukra. FEB A Petőfi Népe Horoszkópja Július s-14-ig Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) « KOS (llt.2l.-IV.20. * BIKA (iv.2t.-v.2o.) IKREK (v. 21.-VI.2i.) «06-90/303-539 RÁK (VI.22.-VII.22.) Szerelem: Határozott elképzelése van a boldogságról, és az nem egészen olyan, mint ahogyan most él. Egész sor dolgot másképpen s/eretne, de partnere hajtha­tatlan. Hivatás: Ha valami nem az aka­rata Szerint történik, elönti a méreg, és nem nézi. hová csap. kinek mit mond. így olyasvalakinek is h, ,>|\ aki pedig a javát akart «06-90/308-540 OROSZLÁN (VII.22.-VIII.22.) Szerelem: Nehéz helyzetbe került, de csak akkor tud kimászni a sla- masztikából. ha bocsánatot kér partnerétől, vagy legalább szavak nélkül próbálja kiengesztelni. Hiva­tás: Közvetlen kollégái közül né­hány homlokegyenest más vélemé­nyen van, ez azonban nem jelenti azt. hogy ellenségek. Próbálja meg követni az ő gondolatmenetüket! * SZŰZ (Vllt.22.-IX.23.) Szerelem: Nem szívesen kockáztat, különösen nem szereti, ha a magán­életében támad feszültség. Most mégis a cél érdekében kettős játékba kezd. Legyen óvatos, mindent elve­szíthet. Hivatás: Ne akarjon változ­tatni idén. Próbálja kivárni az üj esz­tendőt. akkor sokkal kedvezőbben állnak a csillagok! Fő az óvatosság, erősítse meg a pozícióját! & MERLEG (tx. 24,-x. 23.) Szerelem: Könnyen hévül, de ezúttal tudja is. mit csinál. Partnere kedvéért saját érdekét is háttérbe szorítja, ha úgy adódik. A boldogságért lemon­dásra is hajlandó. Hivatás: Fennáll annak a veszélye, hogy elveszíti a mértéket és olyasmit mond. ami fe­letteseit kellemetlen helyzetbe hozza. Ettől mások kerülnek jobb pozícióba. Ezért kár vitába szállni. «06-90/303-543 SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Legnagyobb hibája, hogy nem tud megbocsátani. Pedig most igazán nincs oka haragra. Talán azért duzzog, hogy leplezze saját hibáit. Hi­vatás: Sok fáradságot követelő mun­ka a. keinem vitákra számíthat a héten. Mindez megtöri kicsit a teltvágyát. de azért mindvégig helytáll. Most tudja nieu igazán, hogy kire számíthat. «I NYILAS (Xi.23.-xtt.2t.) Szerelem: Nehezen viseli a kudarcot, ezért amikor vesztésre áll, inkább csapot-papot otthagyva távozik. Szó­tárából hiányzik a „lehetetlen", de azért mindent nem hajlandó elviselni senkiért. Hivatás: Mivel előbb be­szél. aztán gondolkodik, a héten sze­rezhet néhány haragost magának. Engesztelésük alighanem hetekbe te­lik majd. Szerelem: Türelmetlenebb, mint szokott lenni, ezt viszont nehezen vi­seli a társa. Észre sem veszi tán, mi­kor bánija meg. Hivatás: Szeret sze­repelni. szívesen vállal nagy felada­tokat anélkül, hogy felmérné, elég-e az ereje végigvinni a sikerig. Túlzása miatt a környezete hazugnak, felelőt­lennek tartja, pedig csak fontosságát akarta kiemelni. £ BAK (Xll.22.-I.20.) Szerelem: Inkább az ész, mint a szív hatása alatt áll érzelmi élete. Ha most fejébe vette, hogy féijhez megy (megnősül), csöppet sem ér­dekli a partner véleménye, az es­küvő úgyis meglesz. Hivatás: Feltét­lenül iktasson be néhány nap lazí­tást, mert az utóbbi időben kicsit túl­feszítette a húrt. és egészsége ve­szélybe került! Szerelem: Tartózkodása rendkívül vonzónak tűnik a környezetében va­lakinek. aki szeretne minél közelebb kerülni a szívéhez. Hivatás: Semmi sem áll távolabb a Baktól, mint a fe­lelőtlen kockáztatás. Ezen a héten mégis hagyja magát rábeszélni va­lami kétes ügy támogatására. A Sza­turnusz állóképességét teszi próbára ebben az időszakban. % «I VÍZÖNTŐ (i. 2i,n. 2o.i Szerelem: Személyes szabadságát mindennél jobban félti, tiltakozik a kötöttség ellen. Ezzel elvadít­hatja azt is, akit pedig nagyon szeret, mert igyekszik rideg ma­radni. Hivatás: Szívesen elha­lasztja a teendőket, mert reméli, hogy az idő mindent megold. A héten kellemetlen beszélgetések várják. Szerelem: Örökké a partnere lelkét, jellemét kutatja, s bár nem tud új tu­lajdonságokat felfedezni, mégis kri­tizálja. Hivatás: Környezetét észre­vétlenül. ám rendkívül ügyesen tudja befolyásolni. Megnyugtatja azokat, akiket a sokféle változás felkavart. Mások megnyugtatása közben nem veszi észre, hogy saját helyzete is veszélyben van. HALAK (ii.2i.-in.2o.) Szerelem: Önző. csak saját boldogságá­val törődik és érzéseit szeretné ráeről­tetni partnerére is. Bár kellemes élmé­nyekben lesz része, elképzelhető, hogy partnere nem maradéktalanul boldog. Hivatás: Idealista, a mindennapi élet buktatóit csak későn veszi észre. Meg­bízik az emberekben, akik ezt jól tudják, és ki is használják. Szörnyszoborral díszített sárkányt készítenek fel röptetésre a dzsakartai Nemzetközi Sárkány Fesztiválon. E rendezvényre 16 ország sárkányrajongói mentek el. feb-FOTó Mélyen a bankautomatákba nézve Jól fizető szempillantás Pusztuló csillag Európai csillagászok pusztuló óriáscsillagot fedeztek fel a Ma- gellán-felhőben. A felfedezés je­lentőségét növeli, hogy az első galaxison kívüli csillagról van szó, amely a Tejúttal szomszé­dos csillagrendszerben mikro­hullámokat bocsát ki. A pusztuló óriáscsillag belsejében nagy erejű nukleáris reakció megy végbe, aminek következtében az égitest óriási méretűre duzzadt. Óránként 25 kilométeres sebes­séggel halad, s havonta akkora tömeget ad le a környező térnek, mint amekkora a Föld tömege. A jövő pénzautomatáihoz már nem lesz szükség mindenféle bonyolult PIN-számokra: elég, ha az ügyfél belenéz a hankautomata videokamerá­jába, beüti a kívánt összeget és már veheti is ki a bankókat. Az új berendezés a szem szivár­ványhártyáját használja majd fel azonosításra. Az írisz mintázata az ujjlenyomathoz hasonlóan egyedi. Másfél éves korunkra fejlődik ki véglegesen, „leolva­sása” nem fájdalmas. Viszony­lag könnyűszerrel átalakítható digitális jelekké és pillanatok alatt értékelhető. A szivárvány- hártya-leolvasón is van még mit fejleszteni. Bár Amerikában már az idén működésbe kívánnak he­lyezni néhány íriszes bankauto­matát, tömeges elterjedésüket borsos áruk akadályozza. Vala­mint az az apróság, hogy az indi­ánok vagy afrikaiak éjfekete szi­várványhártyáját nem képesek megbízhatóan elemezni. TOVÁBBRA IS AZ AUTÓSOK SZOLGÁLATÁBAN Öt éve nyitott Baján a VW márkakereskedés, ebből az alkalomból mutatkozik be a’ Schmidt Kft. "Nyugodtan állíthatom, ez az egyik legnagyobb és legjobban felszerelt autójavító műhely ebben a térségben - kezdi a beszélgetést Schmidt Mátyás, a Schmidt Kft tulajdonosa. Itt végezzük el az általunk forgal­mazott típusok garanciális és garancián túli szervizelését. Komoly, felkészült szakembe­rek dolgoznak nálunk, hiszen 3 márka a Volkswagen, az AUDI és a SEAT személy-, és teher­autóit kell kiszolgálnunk. A javítások során eredeti gyári alkatrészeket szerelünk be, és minden darabra egy év garan­ciát vállalunk. A kötelező szervizeken túl természetesen bármilyen extrá­val is felszereljük az autókat, egy-egy riasztó, autoklínta beépítése szinte rutinmunka nálunk. Saját kínálatunkban elsősorban a minőségi felszere­léseket tartjuk, mint például A WEBASTO cég napfénytetöi, fűtő berendezései, vagy a BOSCH riasztó család. Szá­munkra az Ügyfél kívánsága szent, gyakorlatilag mindent beépítünk ami műszakilag megoldható. Saját karosszéria javító műhe­lyünkben bármilyen típusú gépkocsi javítását, festését elvégezzük. A festékeket saját színkeverö gépen keverjük ki. Az igazi kihívás szántunkra egy- egy jármű speciális átépí­tése. mi készítettük a Balaton­nál használt vízminőség- ellenőrző laborkocsit, de építet­tünk már pékség számára árusí­tó autót, kegyeleti autót és naposcsibe szállító teherautót is. Ez utóbbi igen nehéz volt, hiszen ebbe fűtő, hűtő, szellőz­tető berendezéseket kellett beépíteni. Igazából nem hiszem, hogy van olyan feladat aminek ne mernénk nekigyürkőzni." Schmidt úr autószerelőként került kapcsolatba a Volks­wagennel, az 1960-as évek vége óta ismert "bogaras" volt a városban. 1991-ben a Porsche Hungária megalakulása után a cég vezetői keresték meg. hogy egy márkakereskedés létreho­zásáról tárgyaljanak. 1991-ben az első vidéki VW képviselet nyílt meg Baján, akkor még az otthoni szerviz alakult át már­kaképviseletté. 1994 március 25-én megnyílt az Ipartelepi úton a szalon és a szerviz, ahol már a Volkswagenek mellett Audikat is megcsodálhatták vendégek. Ez év januárjától SEAT képviseletét is ellátj; A mostani épület mellé kés; el az a szalon ahol a telj SEAT választékot is rnegi kiüthetik az érdeklődök. Az Ügyfeleket teljes ke ügyintézéssel várják, a hite ken át a biztosításokig. Hiú ügyleteiket elsősorban a P< sehe Bank és a Merkantil Ba segítségével bonyolítják, lehető legkedvezőbb megold sokat ajánlják a vevőknek. Reményeik szerint nemsok ra Kalocsán és Kiskunhalasi is fogadhatják az érdeklődők egy-egy új szalonban. (Pl /&g\ -/Ac , Áud,' SCHMIDT KFT 6500 BAJA, IPARTELEPI Ú TEL.:79/421-945 TEL,/FAX:79/422-543

Next

/
Thumbnails
Contents