Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-04 / 155. szám
1996. július 4., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Az emlékezetes vihar Halason is gondokat okozott az áramellátásban. Megsérült az a gerincvezeték is, amely a város központjába viszi az áramot. Képünkön ezt javítják, várhatóan rövidesen elkészülnek vele. fotó: pozsgai Ákos Csődbe jut-e Nagykőrös? (Folytatás az L oldalról) Az intézmények működési költségeinek tavalyi és idei, összesen 20 százalékos lefaragása ellenére ebben az évben már a közalkalmazottak bérét is kölcsönökből fizették. Az idei első félévi hitelkamatok és a kórházi beruházáshoz esedékes 67 millió forint kifizetése után igényelt újabb munkabérhitellel a város tartozása meghaladta azt az összeghatárt, amelyen felül már az OTP országos igazgatósága dönt a további hitelekről. Kosa István polgármester érdeklődésünkre elmondta, a pénzintézet úgy tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a bérek fedezetét várhatóan a jövő héten átutalják. A helybeliek közül sokan úgy vélik, a fizetések késése a város csődhelyzetét jelzi. Kosa István szerint a fizetésképtelenség csupán átmeneti, hiszen a pénzintézet intézkedése alapvetően nem bizalmatlanságból történt. Hozzátette: Nagykőrös mindeddig kiszámíthatóan teljesítette pénzügyi kötelezettségeit. M. J. Aratok nemzetközi fesztiválja E hét végén, szombaton 9.30 órakor dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke nemzetközi aratóversenyt nyit meg Kecelem Ugyanis összesen 31 csapatjelentkezett, amelyből nyolc külhonból jön. Bács megyeiek 16 parcellánál állnak rajthoz. Érkeznek Kiskunfélegyházáról, Soltszentimréről, Kiskőrösről, Fülöpszállásról, Imrehegyről, Újtelekről, Soltról is. A fő szponzor a Pintér Művek. Az immár ötödik ilyen rendezvénynyel párhuzamosan harmonika- és sörfesztivál is lesz, s megany- nyi kapcsolódó program. A kisváros a három napon az idén is több ezer látogatóra számít. A szombati verseny mellett Kecel központjában népi játékok, ebtenyésztők bemutatója, show- műsor, majd késő este aratóbál várja az érdeklődőket. Gazdasarok .. L evéltetvek - semmi pánik! Ha a rózsán, a gyümölcsfán vagy a veteményeken feltűnnek a fekete, illetve a zöld levéltetvek, a kertbarát ne kezdjen el kapkodni. A pánikra már csak azért sincs ok, mert amíg a kis gonosztevők csak egyenként mászkálnak, elegendő egy jó csalánleves permetezés a növények erősítésére. A levéltetvek ugyanis a legyengült, hervadó növényi szöveteket szeretik. Csalánlevet a még fel nem magzott friss csalánból készíthetünk. Egy nagy dézsába gyűjtsünk esővizet és 10 literenként egy-egy kilogramm friss csalánt áztassunk le. Ha csak 24 óráig hagyjuk ázni, csípős csalánlevet kapunk, amivel (tízszeres oldásban) bepermetezhetjük a leveleket. Vigyázzunk, mert a tömény csalánlé perzsel! Az erjesztett csalánléhez ugyanennyi víz és friss csalán kell, de annak két hétig kell erjednie (kevergessük) a napon. A bűzös, de áldásos hatású lé akkor kész, amikor elforrt a habja. Ezt az alapiét is oldanunk kell tíz liter esővízzel. A növényerősítő oldat egyébként kitűnő trágyalének minősül. Öntözhetjük közvetlenül a gyökerekhez is. A levéltetvek elleni védekezésben óriási szerepe van a lebegőlégynek, a fürkészda- rázsnak és a katicabogár lárvájának is. Ezért sem kell mérgekhez nyúlnunk, hiszen a hasznos rovarok mind elpusztulnának, a tetvek pedig esetleg ismét megjelennének. Súlyos tetűinvázió esetén a kenőszappan (festékesboltban kapható) 1-2 százalékos oldatával védekezhetünk eredményesen. A Herbáriában kapható pi- retrumporvirág porosított készítményét csak végső esetben vessük be. Környezetkímélő ugyan, de a biokertben erős szemek számít. A káposztalepke hernyóit, a földibolhákat, sőt még a burgonyabogár lárváit is elpusztítja. K. L. Hiába lopták el a vérmintákat a rendőrségről? Még keresik a bűnpártoló rendőrt (Folytatás az 1. oldalról) Jelen pillanatban szinte mindenki arról beszél - s nem csak Izsákon -, hogyan történhetett meg, hogy az ügy fontos bizonyítékát egy rendőr ellopta. S vajon hogyan befolyásolhatja ez az ügy későbbi menetét? Dr. Homoki Tamás ügyvéd, az izsáki házaspár két árvájának jogi képviselője lapunk kérdésére elmondta véleményét. Eszerint előfordulhat, hogy hiába tüntette el a bűnpártoló rendőr a legfontosabb bizonyítékot. Adott esetben a bíróság ezek nélkül is megállapíthatja a baleset okozójának ittasságát. Ne feledjük, hogy alkoholszondát fúvattak a könnyebb sérüléssel kórházba szállított K. Ferenccel. Ráadásul a vizsgáló orvos egyértelműen megállapította, hogy a férfi alkoholos be(Folytatás az 1. oldalról) András István, Harta polgár- mestere elmondta, hogy a Duna-szakasz rehabilitációja közel százhúszmillió forintos beruházást jelent. Csak a tervezésre eddig hatmilliót költöttek. A tervek szerint a Dunapataj és Harta közti szakaszon található három sziget - a holtág élő vízzel való feltöltésének köszönhetően - visszakapná eredeti képét. Két híd is épülne. Ha a pályázatok sikeresek lesznek, idén ősszel megkezdik a mederkotrási munkákat. A polgármester elmondta, Gyermekek légpuskával Tegnap beszámoltunk arról, hogy ismét két súlyos balesetet okozott a légfegyverek gondatlan őrzése. Mindkét esetben gyermek kezében sült el a puska, s mindkét esetben gyermek volt az áldozat is. Egyiküket Katymárról súlyos, másikukat Kiskőrösről életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A rendőrség kéri, hogy aki rendelkezik bármilyen légfegyverrel, gondosan őrizze azt, mert vakáció idején különösen nagy a veszélye annak, hogy gyerekkézbe kerül az oda nem való, lövöldözésre készített eszköz. Mint megtudtuk, nemrégiben változott a légfegyverek tartását szabályozó rendelet is. Ennek értelmében bárki szabadon tarthat ilyesmit. Ráadásul már lakott területen is lehet ezeket használni, a korábbi korlátozás már nincs érvényben. S ami még meglepőbb: fiatalkorú is használhatja a fegyvert, a rendelkezés csak azt köti ki, hogy felnőtt legyen vele. Ilyen szabályok mellett pedig valóban nem árt odafigyelni. B. J. folyásoltság alatt áll. Ugyanezt alátámaszthatja a mentősök tanúvallomása is. A tegnapi kihallgatások során a nyomozók meghallgatták ifj. K. Ferencnek azt az ismerősét, akit a Mercedes vezetője közvetlenül a tragédia előtt tett ki az utcán kocsijából. Sikerült megtalálni azt a két lányt is, akik közelről látták a balesetet. Az ő beszámolójuk szintén fontos lehet, hiszen nem támasztják alá azt, hogy a Mercedes egy traktort előzött volna. Láttak ugyan egy traktort, de távolabb a baleset helyszínétől. Több szemtanú állítja, hogy a Mercedes már az ütközés előtt is rodeózott a hajnali utcákon. Egy Ford-Tranzit például alig tudott kitérni a szembejövő ifjú elől. Többen látták a csikorgó fékkel kanyarodó, forgolódó Mercedest. hogy a rehabilitáció több szempontból is nagyon fontos. Mint azt szakértői vizsgálat is bizonyítja, a holtág élő vízzel való feltöltése rendkívüli módon elősegítené az élővilág védelmét. A biológus szakértő a témában megtartott június 25-ei tanácskozásra jegyzéket állított össze a védendő területen általa fellelt gazdag növény- és állatvilágról, külön kiemelve a tömegesen előforduló és védett csillagvirágot. A rehabilitáció ökológiai hasznán túl fontosnak tartotta megemlíteni a polgármester a Díjemelés elnapolva Mélykúton a legutóbbi testületi ülésen elnapolták a piaci helypénz, a mérlegelés, a sírhely és a közterülethasználat díjára vonatkozó rendeletek módosítót. 30-50 százalékos emelést terveztek, de ezt előbb a kamaráknak is véleményezniük kell. Azt, hogy az áldozatok Trabantja állt-e, vagy még lassan haladt az ütközés pillanatában, majd szintén a szakértői vizsgálat dönti el. A Mercedes sebességét pedig vizsgálat nélkül is könnyen meg lehet saccolni, már az ütközést megelőző, nyílegyenes, csaknem 38 méteres féknyomok alapján. Az izsáki házaspár halála egyébként nagyon megrázta a település polgárait. Podmaniczky Imre tiszteletes, a család közeli ismerőse elmondta, hogy Nagyék köztiszteletben álltak Izsákon: a családfő afféle katolikus presbiterként segítette az egyház munkáját. Két fiúgyermek maradt utánuk, mindketten a váci piaristák tanítványai. Az idősebb fiú kedden felvételizett a szegedi bölcsészkarra. Híreink szerint sikerrel. Bán János községbeliek vízhez való kötődését is. Az idősebbek szívesen emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor még volt a folyón személyforgalom, kikötöttek a hajók. A forgalmas Duna-part kedvelt kiránduló- hely volt a maga hangulatos kiskocsmáival. Sőt a legidősebbek arra is emlékeznek, amikor még az élő hartai Dunában vízilabda-mérkőzéseket rendeztek. A szakasz rendbetétele fellendíthetné az idegen- forgalmat is, ami munkahelyeket teremtene. W. Király Ernő Lopott egyenruhák Táborfalváról Egymillió forint értékű egyenruha tűnt el a táborfalvi Centrál ületből a napokban. A terepszínű mundérokat már keresi a rendőrség, de kérik, akinek ilyet ajánlanak fel megvételre, jelezze azt. A brit nagykövet Kecskeméten járt Villámlátogatásra, Kecskemétre érkezett tegnap Chris- topher Long brit nagykövet. Délelőtt a város polgármesterével és alpolgármesterével találkozott, majd látogatást tett a Zwack Unicum Rt.-nél. Budapestre indulása előtt felkereste a kezdő vállalkozók kecskeméti inkubátorházát is. Községi címerről Kunadacson A község címerének elkészítésére kiírandó pályázatról is tárgyalnak Kunadacson a legközelebbi testületi ülésen. A képviselők tanácskozásán szó lesz még első lakáshoz jutó fiatalok támogatásáról, valamint az energiarészvények ügyéről is. Hartán ügyvezetőt választanak A kommunális kft. ügyvezetői állására beérkezett pályázatok elbírálása is szerepel a hartai önkormányzat pénteki ülésének napirendjén. A képviselő- testület tájékoztatót hallgat meg a költségvetés időarányos teljesítéséről. Szó lesz a rendezési terv módosításáról és a Duna-ág menti erdőterületek természetvédelmi területté nyilvánításáról is. Megkötötték a szerződést Kerekegyháza képviselő-testü- lete egy májusi határozatában úgy döntött, hogy a nagyközségi önkormányzat továbbra is biztosítja Kunbaracs és Fülöp- háza fogorvosi alapellátását. A szerződés megkötésére felhatalmazta Czakó István polgármestert, aki az érintett települések vezetőivel megkötötte a szerződést. Közéleti Hírek • • A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Kecskemét városi szervezete jogsegélyszolgálatot tart július 5-én 14-16 óráig, Kecskemét, Bánk bán u. 9. sz. alatt (kisgazda székház). Közbiztonsági akciót szervezett szombaton és vasárnap a bajai rendőrség. Bár több helységben volt búcsú, illetve lakodalom, rendbontás nem történt. 19 személyt összesen 30 ezer forint helyszíni bírsággal sújtottak a két napon. fotó: páncsics hajnalka Lemondott a kisszállási polgármester (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester időközben megszüntette a vállalkozását. A vizsgálat nemrégiben lezárult és megtörtént a vádemelés az ügyben. A kisszállási képviselő-testület múlt pénteken ülésezett, ahol sokak szerint egyáltalán nem meglepő fordulat következett be. A tanácskozás végére megérkező polgármester zárt ülésen bejelentette, hogy lemond a megbízatásáról, mivel az ügyészség átadta a bíróságnak a vádak iratanyagát. Mint Ceglédi Zoltánná jegyzőtől megtudtuk, az önkormány-' zat egyhangúlag elfogadta a polgármester elhatározását. A jelenleg táppénzen lévő polgármester év végéig szabadságát tölti. A tevékenysége alól ez időre felmentették. Helyét Tóth Ferenc alpolgármester tölti be, aki nem főállásban látja el a közséa vezetését. A leköszönt' polgármester tíz éve állt a község élén, mint volt tanácselnököt választották meg két alkalommal is polgármesternek. Telefonon próbáltuk elérni lakásán Sörös Józsefet, de a hívott számon előfizető nem volt kapcsolható. T. K. Révbe érhet a hartai Duna-ág rehabilitációja