Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
12. oldal Hétvégi Magazin 1996. július 27., szombat Emberi életeket mentő delfinek Ax ember legjobb barátai a tenger lényei küzül. Őseink együtt éltek a dinoszauruszokkal A Vörös-tengeren, Eilat izraeli kikötővárostól délre három delfin megmentett egy brit turistát attól, hogy a cápák halálra marják. Egy turistacsoport kedden jachtkirándulást tett a Vöröstengeren és útközben delfineket pillantott meg. A hajóskapitány elmondta, hogy három turista a vízbe ugrott, mert közelebbről akarta látni az állatokat. A jachtra azonban csak ketten tértek vissza, a harmadik angol a tengerben maradt. A kapitány hirtelen kiáltásokra lett figyelmes. „Először tréfára gondoltunk, mert. delfinek soha nem támadnak meg embert. Aztán láttuk, hogy vérfolt terjeszkedik a víz felszínén. Ekkor megértettük, hogy a férfit nyilvánvalóan cápák támadták meg" - számolt be a kapitány. A hajó legénységének egyik tagja gumicsónakon a megtámadott turista segítségére akart sietni, közben azonban más megmentők akadtak: a három delfin gyűrűt vont az angol köré, és farkukkal és uszonyukkal csapkodva védelmezték őt a cápákkal szemben. Az angolt súlyos sérülésekkel emelték be a jachtba: mellkasát feltépték, tüdeje megsérült, bordái törtek el és harapás érte az egyik vállát. Legkevesebb két cápa támadhatta őt meg. Sietve egy közeli egyiptomi kórházba szállították. Másnapra már túl volt az életveszélyen, a lábára állt, sőt cigarettára is gyújtott. A haifai egyetem tengeri emlősökkel foglalkozó intézete szerint a delfinek viselkedése tökéletesen megegyezett azzal, ahogyan kicsinyeiket cápák támadásával szemben védelmezik. Virtuális ebek Kedves, szellemes számító- gépes játék, végre mindennemű erőszak nélkül: ez a Dogz. A kutyák rohannak az eldobott faág után, imádnak labdázni és olykor széttépik az elöl hagyott papucsot. Az egér mutatójával a kutyuso- kat meg is lehet simogatni. A Dogz az Internet http://www.pfmagic.com/ dogz/adopt címről lehívható. Az agresszivitás titkai nyomában Mivel az utóbbi időben több orvosi vizsgálat alátámasztotta, hogy az agresszív viselkedésért a szervezetben lezajló kémiai (elváltozások, folyamatok is felelősek lehetnek, a szakértők egyre hajlamosabbak párhuzamot vonni a bűnözés és a mentális betegségek között. „A bűnözők egy részét nem letartóztatni kellene, hanem kezelni” - állítja Linda Tep- lin, aki egy chicagói egyetemen végzett ilyen irányú felmérést. A kutató úgy találta, hogy például a női rabok akár 40-80 százaléka is betegnek tekinthető - csak éppen ezt senki sem diagnosztizálta náluk. Egyes pszichiáterek azonban óvnak az általánosítástól: nem minden elmebeteg válik bűnözővé. Lopott programok az Interneten Hazánkban és általában Kelet- Európában divat, virtus a számítógépes programok engedély nélküli másolása, használata. De ami a Távol-Keleten, Hongkongban végbemegy, az felülmúl minden képzeletet. Nemegyszer már akkor árulják a gyári új szoftvereket, amikor azok hivatalosan még meg sem jelentek! A hongkongi szoftvertolvajok már az Interneten hirdetik magukat és kínálatukat, részletes tartalmi leírásokat tesznek közzé nevetségesen olcsó áraikról. A bolt megközelítésére is részletes eligazítást adnak: melyik földalattival célszerű utazni és hol kell kiszállni. Ami eddig csak a Jurassic Parkszerű fantasztikus történetekben fordult elő, most már tudományos érvekkel is alátámasztott ténnyé vált. Az ember egy időben is élt a dinóval. A tudomány eddig azt feltételezte, hogy az emlősállatok és madarak csak mintegy 65 millió évvel ezelőtt, az őshüllők kihalása után jelentek meg a Földön. Amerikai genetikusok azonban kutatásaik alapján most azt mondják: már százmillió évvel ezelőtt is éltek madarak, emlősök bolygónkon, együtt a dinoszauruszokkal. Az új elmélet megalkotásánál a Pennsylvania Egyetem kutatói emlősöket - embereket, egereket, szarvasmarhákat -, valamint madarakat vetették alá számítógépes elemzésnek. Abból indultak ki, hogy a gének az idő múlásával változnak, és egy fajtából kettő lesz. E számítások alapján az emlősöknél és a madaraknál százmillió évvel ezelőtt megindult a mutáció, tehát léteztek mát ugyanabban az időben, amikoi az őshüllők. Gondot okoz az elmélet alátámasztásánál, hogy mindeddig nem találtak hatvanmillió évnél idősebb madárvagy emlősmaradványra. Ezt azzal indokolják, hogy azok nagy részét a nagyobb állatok elpusztították. A másik magyarázat: az akkori magas tengerszint miatt kevés volt a szárazföld, ahol ezek az állatok élhettek. Marokkóban felfedezett ősállat, a carcharodont'osaurus mását készítették el a washingtoni természettudományi múzeum munkatársai. A modellt a múzeum előcsarnokában állítják ki a gyermek látogatók nagy örömére. FOTÓ: FEB-REUTER A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA jil. 29-aug. 4. Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) B 06-90/303-536 KOS (III.21.-IV.20.) B 06-90/303-540 OROSZLÁN (vn.22.-vm. 22.) B 06-90/303-544 NYILAS pn.23.-xn. 2t.) Szerelem: Nagyvonalú és elnéző ezekben a napokban azzal szemben, akit szeret. Megpróbálja jóvátenni az elmúlt hónapokban elkövetett valamennyi hibáját. Hivatás: Ha művészettel vagy kommunikációval kapcsolatos területen dolgozik, most szép sikerekre számíthat. Az üzleti életben azonban jövő hét közepéig nehezen boldogul, ne is erőltesse! Szerelem: A személyisége kerül előtérbe a héten. Remek kapcsolatokra tesz szert, de nem szabad összetévesztenie a barátságot a szerelemmel, különben épp azt veszíti el, akire legjobban számíthatna. Hivatás: Az anyagi ügyekkel kapcsolatos lépéseit, illetve a hivatali formaságokat halassza a jövő hétre! Sokkal sikeresebben járhat el, ha mindent előkészít. Szerelem: A szerelemben keres feloldódást az élet más területén elszenvedett kudarcok miatti feszültségére. így érthető, hogy szebbnek, jobbnak látja azt. akivel éppen együtt jár. Hivatás: Nehezen találja a helyét munkahelyén. Vagy éppen az aggasztja, hogy nincs munkahelye? A megoldást nem egyedül, és nem ezekben a napokban találja meg. B 06-90/303-537 BIKA pv.2t.-v. 20.) B 06-90/303-541 SZŰZ (Vm.22.-IX.23.) B 06-90/303-545 BAK (XII. 22.-1.20.) Szerelem: Megpróbál észérvek alapján dönteni. Pedig jobb. ha most a szívére hallgat, különben idővel nagyon bánni fogja. Hivatás: A kötelezettségek állandóan nyomasztják. Valahogy mégis tud szakítani magának néhány órát arra, hogy személyes dolgaival foglalkozzon. Ugyanis már túl sok a lemaradása és ez is idegesíti, egyben visszafogja. Szerelem: Feszült a helyzet ön és partnere között, de van rá mód, hogy mindketten oldódjanak. Ehhez azonban elengedhetetlen az a régóta halogatott beszélgetés! Hivatás: Szerencsés helyzetben van még a hét végéig, ha tehát változtatni szeretne vagy új lehetőség kínálkozik, ne sokáig habozzon, feltétlenül most lépjen! Minél tovább mérlegel, annál kisebb az esélye. Szerelem: Bár az alaptermészete nagyon konzervatív, ezúttal mégis szívesen fogadja partnere „újító” javaslatait, és nem bánja meg. Hivatás: Nem szabad görcsösen ragaszkodnia eddigi elképzeléseihez. Ha elég rugalmas, könnyen úgy alakíthatja a dolgokat, hogy végül is a saját akarata érvényesülhet majd, és veszekedni se kell. «06-90/303-538 IKREK (V. 2i-vi. 21.) & B 06-90/303-542 MÉRLEG (ix. 24,-x. 23.) B 06-90/303-546 VÍZÖNTŐ (i.2i,n.20.) Szerelem: A szexualitás kerül most előtérbe. Nem társra vágyik, csupán partnerre, akihez nem az érzések, hanem az erotika köti, meg az a néhány óra, amit együtt töltenek. Még a rosz- szalló megjegyzések sem érdeklik. Hivatás: Munkahelyén mintha megfagyott volna ön körül a levegő, az oka azonban nem a kollégákban keresendő, bizonyára sejti már. B 06-90/303-539 RAK (VI. 22.-V1I. 22.) Szerelem: Az az érzése, hogy kicsúszott a kezéből a kezdeményezés lehetősége. Lehet, hogy valóban így van, ha túl sokáig vívódott. De ha valóban fontos önnek ez a kapcsolat, a héten még van esélye pozíciói javítására. Hivatás: Függetlenül attól, hogy mennyit keres, mostantól kezdve elégedetlen lesz a jövedelmével. «06-90/303-543 SKORPIÓ (X. 24.-X1.22.) Szerelem: Az utazás, a környezetváltozás csodát tehet. Akkor is, ha szétesőben van jelenlegi kapcsolata, akkor is, ha épp most indult. A közösen töltött napok-órák nagyon szoros kötődést eredményezhetnek. Hivatás: Ha lehet, ne sokat vállaljon a hétre, mert aligha tud a munkára koncentrálni, és ebből később csak baj lehet. Különösen a határidőkre figyeljen!. ^4 B 06-90/303-547 HALAK (n.21,111.20.) Szerelem: Lehet, hogy felnagyítja az apró jeleket, és túlságosan élénk a fantáziája? Akiről most azt hiszi, hogy örökre maga mellé láncolhatja, az talán a nyár végére régen messze jár. Nem érdemes házasságról ábrándozni. Hivatás: Amit eddig könnyedén elvégzett, az most kétszeres energiával se sikerül, mintha mindenütt az értetlenség falába ütközne. Szerelem: A lángoló, nagy érzések ezen a héten elkerülik. Szíve senki előtt nem hajlandó kinyílni. Hivatás: A munka tölti ki minden percét. Talán lemaradásban van, talán most kezdett valami új feladatba, egyre megy. Se lát, se hall, annyira dolgozik. Mégis csak lassan körvonalazódik az eredmény. Terveibe még a hozzátartozóit se avassa be. Szerelem: Ahhoz, hogy sikert érjen el a szerelemben, le kell küzdenie saját kishitűségét. Igenis, higgye el, hogy az a valaki, aki elhalmozza figyelmességével, valóban szívesen kötné önhöz az életét! Hivatás: A dolgok rendre nem úgy sikerülnek, ahogyan előre eltervezi. Az a baj, hogy eleve úgy kezd mindenhez: „Ez is biztosan balul üt ki.” Nem játszanak, komolyan veszik az 1100 éves múltat Ősmagyarok a XX. század végén A jurta bal oldala a nőké, a jobb oldala a férfiaké. Belsejében a honfoglaló magyarok emlékét őrző berendezési tárgyak, fegyverek, szerszámok láthatók. Nem múzeumi tárgyak, nap mint nap használják őket. Egy fiatal régész-történész, Hidán Csaba és tanítványai, barátai élnek a jurtában. No nem egész éven át, afféle „ősmagyaros vadromantikába” merülve. Nyaranta állítják fel a jurtát az ország kevésbé népes tájain. Két-három hetet töltenek el együtt a jurtábari a Hét- szárnyú Kard elnevezésű törzs tagjai. Vezetőjük Hidán Csaba, akit a kettős honfoglalás elméletét valló László Gyula professzor tanítványaként ragadott magával a honfoglaló magyarok kora. Ma már tanítványaival, a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóival ismerteti meg - nemcsak elméletben, sokkal inkább a gyakorlatban -, milyen ételeket ettek, milyen fegyverekkel küzdöttek, s egyáltalán miként élték hétköznapjaikat a honfoglaláskori magyar törzsek. A nyári együttlétek alkalmával a leányrablást mellőzik ugyan a Hét- számyű Kard törzsi tagjai, de edzeni edzenek. Kell is, hiszen az íjászathoz, a nyilazáshoz, a víváshoz vagy a fokosbárd használatához komoly fizikai erő kell. Hidán Csaba szerint ma már egyre kevésbé tartják őket különcnek, s egyre többen hisznek abban, amiben ő és tanítványai: a történelem, a múlt csak akkor érthető, ismerhető meg igazán, ha a mai kor embere megpróbál benne élni. Legalábbis nyaranta, egy-két héten át. Ábrahám Eszter Bajvívó magyarok- ezúttal ló nélkül. Sámán, kultikus dobbal.