Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-26 / 174. szám
1996. július 26., péntek Megyei Körkép 3. oldal Orvaratók, vagy becsapottak? Más vetett, más aratott Kecskeméten az 5-ös főút átvezető szakaszán a Kuruc téri jelzőlámpás csomópontot a tervek szerint augusztus 25-én adják át. Addig azonban továbbra is útszűkületre, sebesség- korlátozásra és előzési tilalomra számíthatnak az erre autózók. fotö: Tóth Sándor Megoldódik az iskolák fűtése Hercegszántón Varga Mihály, kecskeméti gazdálkodó azt olvasta a Petőfi Népében, hogy rendőrségi eljárás indult ellene. A felje- * lentés szerint learatta egy kecskeméti kft. búzáját Bor- báspusztán. Igazán nem lepte meg a dolog, ugyanis a cég képviselői nemrég felkeresték, és akkor már fenyegetőztek a feljelentéssel. Ő viszont nem aggódik; állítja ugyanis, hogy a föld, ahonnan a búzát learatta, az ő tulajdona. Utánajártunk, mi áll a különös ügy hátterében? Varga Mihály 1995. november 4-én, kárpótlási földárverésen jutott a föld birtokába. 23.680 négyzetméterről van szó, 3 aranykoronás területről. Amikor tavasszal kiment a földre, látta, hogy azt valaki bevetette búzával. Elmondása szerint kereste a „tettest”, de nem jutott a nyomára. Nemrégiben aztán fogta magát, és learatta a búzát, mondván, mégiscsak a saját földjéről van szó. Ezután igen gyorsan jelentkeztek a vetők, a (Folytatás az 1. oldalról) Azzal a szándékkal tatte ágya mellé a gázpalackokat, hogy reggelre megfullad, kinyitotta mindkét palackot. Mindez még nem vezetett tragédiához, csak amikor reggel felébredt és a szokása szerint cigaretta után nyúlt és rágyújtott. A detonáció következtében a mennyezet jó része leszakadt. Több ajtót és ablakot tokostól szakított ki a hatalmas légnyomás. A helyszín láttán csak azon lehet csodálkozni, hogyan lehetett túlkecskeméti kft. képviselői, akik elmondták, hogy nekik érvényes bérleti szerződésük van a föld korábbi tulajdonosával, a zöldségtermesztési kutatóintézettel. Nem sokkal később feljelentették Varga Mihályt a rendőrségen. Utánanéztünk; a kft. valóban szabályosan bérelte a földet. Hogyan fordulhat akkor elő, hogy ily módon adták el? A zöldségtermesztési kutatóintézet gazdasági igazgatója elmondta, hogy miután hosszas bírói huzavona után a Legfelsőbb Bíróság kijelölte a szóban forgó földterületet kárpótlásra, s az el is kelt annak rendje, s módja szerint, ők felbontották az öt évre szóló bérlet szerződést a kft,-vei. Az adott gazdasági évben, azaz most, a kft.- nek azonban még joga volt Vetni, és aratni is. Az új tulajdonosnak csak a földhivatali bejegyzés után, a tulajdonlap kézhezvétele után lett volna joga a föld felett rendelkezni. Erre pedig leghamarabb csak ősszel kerül majd sor. élni azt hatalmas robbanást, amitől szinte az egész családi ház megrogyott. Csak a szomszédasszony lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia, aki miié kiértek a halasi tűzoltók, slaggal oltotta el a tüzet. Az idős ember most megúszta az öngyilkossági kísérletét. A bácsit a mentők felületes égési sérülésekkel szállították a halasi kórházba, ahol néhány napra még benn tartják megfigyelésre. Nem mindennapos esemény egy község életében, hogy az intézményeit időszakosan be kell zárnia. Hercegszántón az idei télen először a művelődési házban, ezt követően a két iskolában kellett elrendelni fűtési szünetet. A település vezetése az elmúlt időszakban kereste a probléma megoldását. Minap A legnagyobb húsipari vállalat, a Délhús Rt. az idei első félévre tervezett exportját 2100 tonnával túlteljesítette, ami azt jelenti, hogy a termékeinek egy- harmadát sikerült külföldön eladni - tájékoztatott Brun József vezérigazgató. Főleg Spanyol- országba visznek sonkaalapanyagot. végre jó hírről tájékoztatta lapunkat Bognár József polgár- mester:- A polgármesteri hivatal még a tavasz folyamán elkészíttette a három oktatási intézmény (a horvát és a magyar iskola, valamint a hétközi diákotthon) fűtéskorszerűsítésének terveit. A munkálatok kiviteleA moszkvai magyar héten is sikeresen mutatkozott be a cég, főleg a szárazárut lehetett jól eladni. A bevételekről a vezér- igazgató elmondta, hogy az exportból 2,65 milliárdos a bevétel, míg a belföldi forgalom 5,35 milliárd. A hazai piacokból a húskészítményeknél 20 százalékban részesednek. zésére versenytárgyalást hirdetett, melynek eredményeként egy helyi vállalkozó, a Prodán Bt. végzi a kivitelezést. Az elvégzett munkák átadásának határideje augusztus 25. így a fűtési szezont ezekben az intézményekben már a korszerű energia felhasználásával kezdik. Tölgyesi Gábor A vágósertés felvásárlási ára az utóbbi időben nagyon lecsökkent, ezért a húsipari cég a félév alatt 3 jelentős árkedvezményt adott a kereskedelemnek. Azt reméli a menedzsment, hogy a minőség javulásával megkönnyíthetik az együttműködést az Európa Unió tagállamaival. Papp Zoltán Sok a sárgabarack Jánoshalmán is Jánoshalmán a piacon 20-35 forint között mozgott szerdán a sárgabarack ára nagyságtól függően. Sok volt az apró és kevésbé érett gyümölcs, amelyet nehezen vagy egyáltalán nem tudtak eladni az árusok. A felvásárlók 25 forintot adtak a barackért kilónként. / Épül az új Peitsik-híd Kécskén Tiszakécskén elkezdődött a Pe- itsik-csatorna hídjának építése, mely összeköti a Kurázs dűlőt az Északi lakóteleppel. A hídépítés földmunkáit egy héten belül befejezik. Megmozdult a malacár Baján A legutóbbi bajai állatvásárban 102 malacot kínáltak eladásra a gazdák. A kisebb felhozatal miatt drágábban is adták a hí- zónakvalót, 2500 forinttól 3700 forintig történt üzletkötés. Jubilál a Rudnay művészeti tábor Karapancsán a vadászkastélyban július 26-ától augusztus 4- éig megrendezik a Rudnay Gyula nevét viselő képzőművészeti tábort. Az országos alkotótábort, amelyre 24 neves művészt hívtak meg. az idén rendezik meg harmincadszor. Felrobbantotta magát egy tompái nyugdíjas Növekvő sertéshúsexport a Délhúsnál Görög katonai ellenőrzés Szerdán egy görög dandártábornok és egy alezredes személyében járt ellenőrző delegáció a 108. Mészáros Lázár Önálló Gépesített Lövészzászlóaljnál, hogy a bécsi bizalomerősítő egyezménynek megfelelően tájékozódjon. Matúz István ezredes nyíltan elmondta a bajai egységről a legszükségesebbeket. Az ellenőrök a bejelentett fegyverzetet és az állományt találták a laktanyában. A két főtiszt találkozott a közkatonákkal is, megnézték a legénységi épületeket, és különösen a konyha és az étkezde modernsége lepte meg őket. Ez ugyanis a NATO-szabvány szerint készült el két éve. Gazdasarok bfe A kajszifa szakaszossága 1. A kajszibarack 5-6 éves korában fordul termőre. Hajtásnövekedése mérséklődik és csak a vezérhajtások érik el a 4-5 m hosszúságot. A korona térfogatának növekedése az 5. és a 10. év között éri el a maximumát. A termőnyársakból egyre több gyűrűs termőnyárs, illetve ágas-bogas termőgallyacska képződik. A nagy termések időszakában a vázágak lehajtanak, a korona szétterül. Kedvező zónákban megerősödnek a termőgaly- lyak, s belőlük új vázágak vagy nagyobb termőívek alakulnak ki. A kajszibarackfa mindenkori terméshozama nagymértékben kihat a termőrészek felújulására és a következő évek termésére. A termőfelület nagysága és további fejlődése szempontjából optimálisnak tekinthető terméshozamot a termőegyensúlyban lévő fák hozzák. A kajszinál a termőegyensúlyt mint elérendő élettani állapotot figyelemmel kel kísérnie a termelőnek, de paramétereit a fa fokozott érzékenysége miatt nehezebb megadni, mint például az almáét. A kajszinál a termőegyensúly lényege: a termőrészeken jól fejlődjék a gyümölcs, levélkoszorúval körülvett termőrészek - termőnyársak - alakuljanak ki, a termőgallyak végződésén az évi növekedés legalább 3- 4 m hosszú legyen. Nehézséget jelent viszont a virágrügyek optimális meny- nyiségének meghatározása. A kajszibarackon általában 3-5- ször annyi virágrügy alakul ki, mint amennyi az optimálisterméshez szükséges. Ez a túlzott rügyberakódás spontán terméshez vezethet, viszont a gyakori elfagyás miatt sokszor ez a rügymennyiség is kevés a kielégítő termés eléréséhez. (Folytatjuk) Történelmünk a kortárs festészet tükrében A VI. országos táblaképfestészeti biennálé témája a magyar történelem. A tárlat 61 művész 80 festményét mutatja be Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában. 1996. július 21. és 26. között megrendezett programsorozatának egyik eseménye a képzőművészeti szekció ülése a Móra Ferenc Múzeum dísztermében július 26-án, 9 és 14 óra között. A Kecskeméten élő művészek közül Bagi Béla, B alanyi Károly és Kalmámé Ho- róczi Margit szerepelnek ezen a nagyszabású kiállításon. A táblaképfestészeti biennálé szakmai zsűrije a második legértékesebb díjat Kalmárné Horóc/i Margit képzőművésznek ítélte a kiemelt 9 alkotó közül. A kiállítás szeptember 1-jéig látható a Móra Éerenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. Sikerül-e becsalogatni a befektetőket? Fürdőváros is lehetne Kiskőrös (Folytatás az L oldalról) A gyógyvizet télen is használhatnák balnoterápiás kezelésre, de az önkormányzatnak nincs pénze a téliesítésre. Néhány évvel ezelőtt francia érdekeltségű vállalkozó komplex üdülőcentrum felépítését vállalta volna, cserébe húszéves használati jogot kért a várostól. Az elöljárók azonban a bérlet utáni időszak miatt aggódva nemet mondtak az ajánlatra. A most készülő idegenforgalmi kiajánlásban természetesen a strand is helyet kap mint a térség egyik turisztikai vonzerővel bíró része. Az egész éves strandfenntartás országosan veszteséges. Ahhoz, hogy a kiskőrösi termálvíz az év háromszázhatvanöt napján élvezhető legyen, elsősorban pénz kellene. A befektetők a termálvízhez kapcsolódó szolgáltatásokkal le tudnák dolgozni a ráfizetést. A város most német, dán, holland és osztrák kapcsolatai révén próbálja idecsalogatni a külföldi tőkét. Talán a képviselők is érzik, hogy több mint negyvenévi halogatás után kellene valamit kezdeni a kiskőrösi gyógyvízzel. török Ultibajnokság szombaton Kártyák és kártyások Kunfehértón A múlt pénteki megnyitás óta több száz érdeklődő látta az ismert gyűjtő és játékmester, Jánoska Antal magángyűjteményének ritkaságait Kunfehértón, a Tóparti Galériában. Elsősorban az időjárás szeszélyeinek jócskán kiszolgáltatott pihenőkre gondoltak a szervezők, amikor e hét szombatjára meghirdették az éves pontszerző ultibajnokság délalföldi fordulóját. A délelőtt 10 órakor kezdődő versenyre a helyszínen fogadnak el nevezéseket. Chicagói táncosok Nemesnádudvaron Pénteken 19 órától műsoros estet szervez Nemesnádudvaron a helyi GJU német ifjúsági tánccsoport. A műsorban vendégként szerepel egy chicagói német nemzetiségi tánccsoport. Közéleti Hírek • Csemus Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselő fogadóórát tart ma Fülöpjakabon délután 14 órától 15 óráig, és Jakabszálláson délután 15-től 16 óráig a polgármesteri hivatalban. *S!Í etés: <S''iíÍÓ lePN\tWeS #5* CSAK MOST1 RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI KORONA Kft. Szöv-Mobil Kft. Autó Bácska Kft. Kecskemét, Kiskunhalas, Baja, Külső-Szegedi út 53. Körösi u. 23. Déry sétány 4. Tel.: 76/484-814, 76/484-475 Tel.: 77/423-837 Tel.: 79/421-971 (19440)