Petőfi Népe, 1996. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20 / 169. szám
MLA. / c M * Kec'.kevv; P£7SW7 N£P£ 1996. július 20., szombat • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 169. szám/29,50 Ft HÉTVÉGI MAGAZIN 9-11. oldal Az olimpia helyszíne Atlantában. Száz esztendővel ezelőtt rendezték meg az első újkori nyári olimpiai játékokat - erre is emlékeztek a magyar idő szerint ma hajnalban megrendezett nyitóünnepségen. Az első két versenynap programját az 5. oldalon találják. Ősztől tőkehitel Várhatóan kora ősszel kezdődik a kis- és közepes vállalkozások létrejöttét és fejlődését szolgáló tőkehitelprogram a Magyar Vál- lalkozásfejlesztési Alapítvány és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. között létrejött megállapodás alapján. A megállapodás alapján közösen lebonyolítandó program keretében legkevesebb 2 millió és legfeljebb 14 millió forint támogatást kaphatnak a feltételeknek megfelelő vállalkozások. Bizonyossá vált: II. János Pál pápa és II. Alekszij pátriárka nem találkozik szeptemberben Pannonhalmán. Ezt Várszegi Asztrik főapát és Nanovfszky György, hazánk moszkvai nagykövete is megerősítette. Nem kizárt azonban, hogy a pátriárka még idén ellátogat az ezeréves apátságba. Az orosz ortodox egyház vezetése a pátriárkával egyetértésben úgy döntött: nem érkezett el az ideje a történelmi találkozónak. A víz árát a térségnek kell kigazdálkodnia! Vízutánpótlási esélyek Marihuána segítségével akarták meghiúsítani a privatizációt A tapasztalt, sokat látott rendőrtiszteket is megdöbbentette az a módszer, ahogy Bács-Kiskun egyik kisvárosában kísérelték meghiúsítani egy kisszövetkezet privatizációját. A terv az volt, hogy a német vevőjelölt kocsijába egy hölgy - kihasználva az alkalmat - marihuánát rejt el. Majd értesítették volna a rendőröket, akik a kábítószert megtalálva a kocsiban, kiutasították volna a német üzletembert hazánkból, aki így elesik a kisszövetkezet megvásárlásától. S aki mindezt kiötlötte, az egy kecskeméti nemzetközi magánnyomozó iroda főnöke, egyben a Magyar Detektívszö- vetség egyik prominens vezető tagja. Ő adott pénzt a kábítószer beszerzésére. Mivel alkalmazottjának, a hölgynek nem sikerült a német kocsijába elrejteni a 18 gramm marihuánát, ezért a detektív arra biztatta a lányt, adja el a kábítószert. Végül ez lett a vesztük, mert a tranzakcióról értesült a rendőrség. Az ügyről lapunkat tájékoztató Kurdics Mihály százados, a megyei fő- kapitányság bűnügyi osztályának munkatársa és Arató László százados, a kecskeméti kapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője elmondta: Kecskeméten az Északi térfal és a buszpályaudvar közötti részen szerdán reggel volt várható a kábítószer piacra dobása. A rendőrök - civil ruhás kommandósok segítségével - rajta ütöttek az eladó N. Józsefen, aki el akart szaladni, de fülön csípték. További részletek a 3. oldalon. A Homokhátság kiszáradásának megállításával, a vízpótlás részleteivel kapcsolatban a közelmúltban a megyei önkormányzathoz írott levelében fejtette ki részletes álláspontját Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Eszerint üdvözlendő, hogy a megyei közgyűlés összefogásra szólította fel a térségi önkormányzatokat. A szervezett térségi együttműködés, a vízhiányhoz való alkalmazkodás, a víz helyben tartása, a víztakarékos technológiák alkalmazása ugyanis akkor is fontos, ha állami beavatkozásai juttatnak vizet a területre. Hisz - mint Baja Ferenc írja - mindenképpen takarékoskodni kell, mert a víz árát a térségnek kell kigazdálkodnia! A vízpótlás mértéke attól is függ majd, hogy a térség mennyire tud alkalmazkodni a kialakult vízhiányos helyzethez, vagy tud-e olyan lendületes agrárfejlesztést felmutatni, amely a vízpótlási beruházások üzemeltetését rentábilissá teszi. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. Öngyilkos lett a csornai biztonsági őr Csak a holtteste került elő annak a fiatalembernek, akinek apja július 15-én bejelentést tett a rendőrségen fia eltűnése miatt. A 18 éves csornai biztonsági őrt két nappal korábban még egy közeli diszkóban látták szórakozni. A rendőrség eltűnés miatt országos körözést rendelt el felkutatására. Az apa a bejelentést követően sem hagyott fel biztonsági őrként dolgozó fia keresésével és július 18-án az esti órákban a 85-ös főútvonal dőri elágazása környékén egy bokros, nádas belvizes területen rá is talált gyermeke holttestére. A rendőrségi nyomozás eddigi adatai szerint a fiatalember egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel halántékon lőtte magát. Szegényebbek vagyunk az átlagnál? A megye kevesebbet adózik Megyénk adófizető polgárainak munkaviszonyból származó bevallott jövedelme tavaly csak 81 százalékát tette ki az országos átlagnak. Bács-Kiskun polgárainak munkaviszonyból származó legális jövedelme tavaly átlagosan bruttó 339 ezer forint volt. Ugyanez a szám országosan 419 ezer forint. A befizetett adó megyénkben a fenti összeg után 104 ezer forint volt személyenként, az országos átlag 138 ezer forint. Bács-Kiskunban a tavalyi esztendő jövedelmei és kereskedelmi forgalma után egyébként kevesebb adót fizettünk, mint egy évvel korábban. Az 1994-es gazdasági év után 14 milliárd 573 millió forint adófizetési kötelezettség keletkezett, az 1995-ös év után viszont csak 13 milliárd 75 millió forint. Az összes adón belül a személyi jövedelemadó képviseli a legmagasabb arányt, ez 84 százalék. A társasági adó 28, a fogyasztási adó 5,7 százalék. Az általános forgalmi adó egyenlege a megyében negatív volt. Az állam összesen 2 milliárd 309 milliót fizetett vissza. Nincs íze a dinnyének Bajától délre az országhatárig mintegy 200 hektáron termesztenek az idén dinnyét a bácskai gazdák - tudtuk meg Mike István gazdajegyzőtől. Minden jel arra mutat, hogy az idén nem mondhatnak el nagy sikereket. A csapadékos időjárás miatt dupla annyi permetszert kellett felhasználni, mint a tavalyi évben. Egy hektár dinnye termesztéséhez legalább 150 ezer forint befektetésre van szükség, és most a termelők úgy látják, hogy az alacsony felvásárlási árak miatt jó, ha a befektetést visszakapják, és a munkájukat még nem is számolják fel. A sárgadinnyének 25 forintért árulják kilóját, a görögdinnye 30-35 forint. Hét-nyolc éve nem volt ilyen alacsony ár szezonkezdéskor, és mivel kevés a napsütéses órák száma, a dinnyék íztelenek és kicsik is. A borús idők miatt leállt a gyümölcsök növekedése. De nincs okuk örömre azoknak sem, akik repcét, őszi árpát, vagy búzát termesztettek, mert az utóbbi 10 év leggyengébb terméshozamát produkálták ezek a növényfajták. Legújabban az alma- és az őszibaracktermesztők is beálltak a pa- naszkodók sorába, bár a termés gyönyörű, de nagy része eladhatatlan. Cápa Szicília partjainál Cápa bukkant fel csütörtökön Szicília északnyugati partjai előtt. A trapani kikötő illetékese szerint a tengeri ragadozó mintegy öt méter hosszú volt, és Castellammarei-öböl strandjaitól alig 40 méterre tűnt fel. A szicíliai hatóságok fokozott éberségre intették a fürdőző- ket. A Castellammarei-öbölben nem először pillantottak meg cápát, korábban a csütörtökön észleltnél is nagyobb példányokat láttak. Vám- és útlevél-ellenőrzés földet érés után a kecskeméti katonai reptéren. Tegnap a déli órákban egy német teherszállító gép után két MiG-29-es - ugyancsak német felségjelzésű - gép landolt a kifutópályán. A katonák arra a NATO-hadgyakorlatra érkeztek, mely hétfőn kezdődik 16 ország részvételével hazánkban a békepartnerség jegyében. Felvételünkön Thomas Pitschmann repülő őrnagy tölt ki egy kérdőívet az útlevél-ellenőrzés után. A pilóta egyébként a németországi Laage támaszpontról érkezett társával, őket Karmazsin Sándor, a kecskeméti vadászezred parancsnoka fogadta, majd hűsítőként egy-egy dobozos Borsodi világos sört nyújtott át a német vendégeknek. Tegnap délután és este amerikai és spanyol vadász- és szállítógépeket is vártak Kecskemétre. fotó: galambos Sándor Karadzsics lemondott A hágai ENSZ-törvényszék által háborús bűntettek miatt körözött Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető tegnap azonnali hatállyal lemondott köztisztségeiről. Richard Holbrooke amerikai megbízott a hírt Belgrádban jelentette be, miután csaknem 10 órán át tárgyalt Szlobodan Milosevics szerb államfővel. Halál a Golfban Az 51-es úton a Csabonyi csárdánál csütörtökön éjjel fél tizenegykor egy dunavecsei férfi Golfjával letért az útról és egy fának rohant. A gépkocsivezető a helyszínen meghalt. Holttestét a kunszent- miklósi és a kecskeméti tűzoltók emelték ki feszítővágó segítségével. Felfüggesztették a jegyzőt Kedden a dunafalvi képviselő-testület külön határozattal fegyelmi bizottsággá alakult át és olyan döntést hozott, hogy míg a hivatali munkát nem vizsgálják meg, addig dr. Szabó Jánosné jegyzőt felmentik a munkavégzés alól. Hogy mi ellene a vád, nem tudni, már csak azért sem, mert erről ő sem kapott határozatot. Elmer István polgármester belső ügynek tekintette a kialakult helyzetet. Milliomos portás Nem kétséges, hogy a híres amerikai popsztárnak, Ma- donnának van a leggazdagabb portása. A 63 éves Donald I Orr, akinek feladatkörébe tartozik, hogy taxit rendeljen vagy szélesre tárja a kaput Madonna előtt, nyolc és fél millió dollárt nyert a New | York-i lottón. Ezentúl nem fogadok el borravalót - volt a nyertes első reagálása. Drogcsempészek Magyar csempészeket fogtak el Marokkóban, a jelentés szerint egy nemzetközi kábí- tószercsempész-hálózat tagjait. A rendőrség azután tartóztatott le egy magyar férfit és egy nőt, hogy Tetuan városában 554 kilogramm kender alapanyagú kábítószerre bukkantak gépkocsijuk csomagtartójának rejtekhelyén. Merényletkísérlet Pokolgépes merényletet kísé- f reltek meg Voronyezsben. A város pályaudvarán összesen három kilogramm trotilt rej-1 tettek el. A gyújtószerkezet működésbe lépett ugyan, de : robbanás nem történt. Szakértők szerint a robbanóanyag mennyisége elég lett volna az épület romba döntéséhez. Kínai áradás i Már 716 emberéletet követelt | a Kína déli és középső részé- nek nyolc tartományát érintő pusztító erejű áradás. Az árvíz § mintegy négymillió embert | zárt körül lakóhelyén, s legalább kétmillióan kényszerül- tek otthonuk elhagyására. Nem találkoznak Gyorshírek