Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-08 / 133. szám

12. oldal KALOCSA ES VIDÉKÉ 1996. június 8., szombat Milliárdos esélyek a régiónak Kalocsa és térsége a rendszerváltás idején jelentős infra­strukturális hátrányban volt a megye más részeihez viszo­nyítva. Az utóbbi évek jelentős és látványos fejlődést hoztak a régióban. Ebben az évben fejeződik be az 1,3 milliárdos gázheruházás, mintegy 4 milliárdba került a telefonfejlesz­tés. A falvakban is iskolabővítésekre, sportcsarnoképítésre került sor, szennyvízhálózatokat fejlesztettek. Kalocsa ön- kormányzata szervező munkával segítette a környékbeli te­lepüléseket. A térségi önkormányzati szövetségből a közel­múltban jött létre a területfejlesztési tanács, amelynek elnö­kévé a kalocsai polgármestert, Török Gusztáv Andort vá­lasztották. A közelmúltban amerikai szakértők járták végig a tele­püléseket. Mennyire festettek reális képet a régióról a ten­gerentúliak?- Megítélésem szerint mind a mai állapotokról, mind az elképzelhető jövőről a való­ságnak megfelelően számol­nak be az írásos összefoglaló­ban. Örülök, hogy sikerült a szakértőket térségünkbe hozni, és a továbbiakban is számítunk a segítségükre.- Milyen fejlesztésekre lát esélyt a közeljövőben ?- Elsősorban a munkahely­teremtő beruházásoknak van reális alapjuk. Célul tűztük ki egy ipari park létesítését, amelynek segítségével 3-5 év alatt 1000 embernek tudunk munkát biztosítani. Élelmi- szeripari és egyéb cégekkel már tárgyalunk, és bízom benne, hogy az év végén elin­dulhat a program.-A helyi tanácsot 21 tele­pülés hozta létre. Erzékelhe- tók-e érdekkülönbségek közöt­tük?- Jelenleg nem látok ilyent, de a gyakorlatban előfordul­hatnak problémák. Azonban bízom a polgármesterek tér­ségszemléletű elképzelései­ben. Az amerikaiak is azt ta­pasztalták, hogy azonos prob­lémák foglalkoztatják az itt élőket. Szinte egységes a von­záskörzet gondolatvilága, és a települések feltételei is közel azonosak.-Mit tart a legsürgetőbb feladatnak?- A már említett ipari park létesítését. Ugyanilyen fontos az ezredfordulóig tartó, közel kétmilliárdos kórházrekonst­rukció, amelyet a napokban hagyott jóvá a parlament. A térség egészségügyi prog­ramja így a kalocsai intéz­ményre épülhet. Ezzel, vala­mint az utóbbi években bekö­vetkezett fejlesztésekkel a ré­gió olyan szintre juthat, amely a kor és az emberek igényei­nek megfelel és alkalmas az európai csatlakozásra. Kubatovics Tamás Tavaly a Kék Madár fesztivál Kalocsa művészeti éle­tének egyik legszínvonalasabb rendezvénye volt. ECKERLEKFT HUNGARY Cégünk a BOSCH ipari felszerelések kizárólagos márkaképviselete Magyarországon. A régió egyik legnagyobb munkaadója. Kiskőrösi telephelyünkre keresünk: 1 fő vámügyintézőt 1 fő könyvelőt, belső költségszámításhoz. Amit elvárunk Öntől:- szakmai és személyi illetékesség (szakmai gyakorlat, szakirányú képesítés);- kreativitás, önálló gondolkodás;- németnyelv-ismeret;- csapatmunkában való részvétel;- számítógépes ismeret. Amit Önnek kínálunk:- teljesítmény arányának megfelelő bérezés;- külső és belső továbbképzési lehetőségek;- sikeres vállalkozáson belüli fejlődési lehetőség pozitív perspektívával. Felkeltettük érdeklődését? Várjuk részletes pályázatát! ECKERLE KFT HUNGARY 6200 Kiskőrös, Izsáki u. 34. (12840) A Kék Madár hozta Hétfőn délelőtt a Kék Madár Alapítvány nevében Lakatos György egy elektromos vála­dékszívót, valamint egy számí­tógépet ajándékozott a kalo­csai kórház gyermekosztályá­nak. Hogyan tovább, Kalocsai SE? A Kalocsai Sport Egylet április végén ünnepelte 20. születés­napját, valamint azt, hogy a vá­rosban 125 éve létezik szervezett sport. Az egyesület elnökét, Kő­szegi Ferencet a klub jövőjéről kérdeztük.- Közel 900-an sportolnak az egyesületben. Mindössze három edzőnek tudunk jelképes pénzt adni, heten fizetség nélkül dol­goznak. A város állja hárommil­liós költségvetésünk kétharma­dát, és szintén az önkormányzat tartja fenn a létesítményeket. Ennek ötszörösét kérném, ha a mesebeli jótündér rámtalálna.-A birkózók a legeredmé­nyesebbek, ezért nagyon sajnál­juk, hogy Hamzók nem jutott ki Atlantába. Szerencsére megfe­lelő az utánpótlás. Persze elke­seredik az ember, ha úgy járunk, mint most a serdülő röplabdá- sokkal. Ők nem mehettek a terü­leti döntőre, mert továbbjutásuk esetén az országosra már biztos nem tudtuk volna elutaztatni őket. Közben az ifik megnyer­ték az NB Il-t, és szerintem két éven belül élvonalbeli gárdánk lehet.- Legnagyobb gondunk a pénztelenség. A gazdasági élet szereplőiben megvan a segítő szándék, de nem lehet hosszú távra tervezni. Már annak is örülnék, ha öt év múlva leg­alább a maihoz hasonló lenne a KSE - foglalja össze reményeit Kőszegi Ferenc. Ki konzultál Kalocsán? Valószínűleg ősszel megkezd­heti munkáját Kalocsán a pécsi egyetem kihelyezett konzultá­ciós központja - válaszolta ér­deklődésünkre a JPTE felvéte­li jelentkezésekkel foglalkozó munkatársa. Pécsett azt fontol­gatják, hogy kellő számú érdek­lődő esetén, a meghirdetettek mellett, ingatlanforgalmi szak­jogászi képzést is szerveznek az érseki városba. I / ITOLUVASARí HELI01 hit.iíl! Napraforgó-étolaj már 145 Ft-tól. Termeltetési és felvásárlási szerződések kötése napraforgóra, repcére, őszi búzára. Érd .1 Kalocsa, Dózsa Gy. u. 102. Tel.: 06-60/383-856; 06-78/463-788 A JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT JOGI SZEKCIÓJA kalocsai kihelyezett tagozatként a következő tanfolyamokat indítja 1996. októberi kezdéssel: I. JOGI SZAKOKLEVELES KÖZGAZDÁSZ- ÉS JOGI SZAKOKLEVELES ORVOSKÉPZÉS: A képzés négyszemeszteres, levelező rendszerű. Befejezésekor, a záróvizsga után: "Jogi szakokleveles közgazdász", illetve "Jogi szakokleveles orvos" cím viselésére jogosít. Jelentkezési feltétel: közgazdaság-tudományi egyetemen szerzett egyetemi vagy főiskolai szintű diploma, illetve orvostudományi egyetemen szerzett diploma. Tandíj: 30.000 Ft félévenként. II. CSALÁDJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI SZAKOSÍTÓ KÉPZÉS: A képzés háromszemeszteres, intenzív, levelező rendszerű. Befejezésekor, a záróvizsga után: "Családjogi és szociális jogi szakosító" oklevelet ad. Jelentkezési feltétel: A képzés alapdiplomával rendelkezők számára indul. Az új gyermekvédelmi törvény koncepciójának megfelelően készíti fel a gyámügyi előadókat, szociális ügyintézőket a gyermekvédő intézeteknél vagy gyermekotthonokban tevékenykedő munkatársakat, stb. Tandíj: 30.000 Ft félévenként. Érdeklődni a Janus Pannonius Tudományegyetem Továbbképző Központ Jogi Szekciójánál (7601 Pécs, 48-as tér 1.). Tel.: 72/211-433/3247, 3205 mellék (11954) 1 3 x 300 m2-es üzlethelyiségek i kiadók, ill. eladók Kalocsa, Malatin tér 4. sz. alatt, telefonvonallal és parkolóval. Ugyanitt bőr ülőgarnitúrák féláron, valamint csavarok nagy tételben olcsón, kilóra kaphatók. Telefon: 06-30/433-792 (12836) mim ■ pneumatika (levegőhöz komplett egységek) ■ ékszíjak ■ csapágyak • elektromos alkatrészek ■ alumíniumprofilok ■ hidraulikához alkatrészek ■ korrózióálló csavarok, négyzetacélok, csövek szerszámacélok • rugók. Cím: Kalocsa, Móra F. u. 83. Tel.: 06-30/433-270 (12827) FARKAS AITOBOATO , A. H \,v. Autókat vesz Tel.: 78/321-597; 06-60/381-843; 06-30/439-093 (12823) Cím: Kecel, Császártöltési út 63. A Dunaszentbenedeki "Új Hajnal" Mg Szövetkezet értékesít fekete-tarka bikaborjakat, 10 napos korig: 17.000 Ft/db; 60-80 kg-ost: 24.000 Ft/db áron. Az árak az áfát tartalmazzák. Helye: Dunaszentbenedek, tehenészeti telep. * Telefon: 78/416-014 I TRADE Szeged CIM-TRADE BT Kalocsai Kirendeltsége 6300 Kalocsa, Szent István kir. út 83. Tel.: 06-78/461-302; 06-30/451-594 NÁLUNK MINDENT EGY HEL YEN ELINTÉZHET, HA OTTHONÁBA ÓHAJTJA BEVEZETNI A FÖLDGÁZT: ■ tervezés, - kéménybélelés, - beüzemelés, ■ engedélyeztetés, - központi fűtés, - szerviz, • költségvetés, - készülékárusítás, - javítás. Hívásra otthonában ingyenes szaktanácsadás. AZ ÖN BIZTOS CÍME A CIM-TRADE! (12831 3000 m'-es, könnyűszerkezet-felépítményű áruház teljes üzleti berendezéssel, kompletten, kedvező áron eladó. Üzleti polcok, polcrendszerek, csomagológépek, pénztárgépek, gyümölcsmérlegek, bevásárlókocsik hűtőpultok és egyéb üzleti felszerelések olcsón eladók. Tel.: 06-30/433-792; 06-30/423-645 (12838) Vállalkozói SIGNAL BIZTOSÍTÓ RT. keresünk Kalocsa-Baja-Kiskunhalas-Kiskőrös térségéből:- élet-,- lakás'-,- vagyonbiztosítás értékesítésére. Az írásbeli pályázatokat: SIGNAL BIZTOSÍTÓ Rt. Kalocsa, Szent István u. 40. Tel.: 78/462-957-re kérjük. 400 csatornás műholdvevők + ajándék forgatóval 19.100 Ft-ért 30 l-es KOMBIGRILL MIKR0^4^gÖÓ 36.000 Hűtők, kombi hűtők, fagyasztók ajándék kólával: ZFC 304 NK: 59.100 Ft 350 l-es hűtőláda: 64.900 Ft Televíziók 10%-kal olcsóbban! Beszerelést és házhoz szállítást továbbra is vállalunk! DELTA SAT Műszaki Szaküzlet Kalocsa, Szent I. kir. 58. Tel.: 06-60/306-103 Bácsalmás, Szent J. út 38. (13253)

Next

/
Thumbnails
Contents