Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-01 / 127. szám
TELEFON:76/481-391 • HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 A Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány 1996. évi pályázati felhívása A Bács-Kiskun megyei székhelyű alapítók által 1987-ben létrehozott Fejlesztési Alapítvány 1996-ban is meghirdeti pályázati felhívását. A pályázaton részt vehetnek a megyei munkahelyen dolgozó, illetve a megyében lakó 40 év alatti, diplomás szakemberek és a megyéből továbbtanuló, 1996-ban végző, egyetemi, főiskolai hallgatók. 1. A pályázat célja: támogatni kívánjuk azokat a fiatal diplomásokat, akika tudományos, kutatási, fejlesztési, ismeretfeldolgozási tevékenységükkel elsősorban a megye társadalmi, gazdasági fejlődését szolgálják, vagy a tevékenységük országos jelentőségű. 2. A pályázat témaköre: kötetlen, de feleljen meg a pályázati célnak. A támogatott pályaműveket, a pályázók nevét az alapítvány jogosult nyilvánosságra hozni. 3. A pályamű jellege lehet: 3.1. befejezett tevékenységet, annak eredményét bemutató pályamű, amelyet eddig nem publikáltak, más pályázatra be nem nyújtottak; a pályamű terjedelme max. 100 gépelt oldal (két példányban kérjük beadni); 3.2. 1997. szeptember 1-jéig elkészülő pályamű feladatleírása, tevékenységi terve - melynek tartalmaznia kell a tervezett munka menetét, a kitűzött célt, a megvalósítás módját és a várható eredményeit -; az ilyen jellegű pályázatot max. 15 oldalon (két példányban) kérjük beadni; 3.3. 1996-ban elkészült, tudományos igényű diplomamunka, diplomaterv, szakdolgozat (két példányban), a témát kiíró tanszék támogató javaslatával. 4. A pályázat formai előírásai, a támogatási összeg kialakítása: A pályázatnak tartalmaznia kell a pályamű címét, annak kifejezését, hogy a pályázat az alapítvány által megfogalmazott célnak és feltételnek megfelel, továbbá tartalmaznia kell a pályázó(k) nevét, életkorát, munkahelyét, iskolai és tudományos végzettségét, lakcímét, az igényelt támogatási összeget és annak indoklását (esetleges felhasználási tervét, jellegét: ösztöndíj vagy beszerzési keretként való felhasználás, stb.). Az elnyert támogatási összeg az alapítvány kuratóriuma októberi ünnepélyes ülésén kerül átadásra. Egy pályaműre átlagosan 50.000 Ft fordítható az alapítványi tőke kamataiból - a konkrét támogatási összeget a pályamű jellege, színvonala, a leírt vagy vállalt feladat elemzése alapján a kuratórium ennél kisebb, vagy nagyobb értékben is megjelölheti. A pályázatok benyújtási határideje: 1996 szeptember 1. A pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni: Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. A pályázattal kapcsolatban a kuratórium titkáránál lehet személyesen vagy telefonon érdeklődni, munkaidőben: dr. Madarász László GAMF 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. (telefon: 76/481-291). oimo KISKUNSÁGI TERMÉSZETVÉDELMI TÁBOR srpfoi..Skoi.A ai.apitwny I AKI I El t'K A természetvédelmi tábor célja, programja: A térségben élő gyermekek érdeklődésének felkeltése környezetük értékei iránt * Közvetlen környezetünk megismerése * Miért fontos a környezet védelme? * Mit tehet egy fiatal környezetének megóvásáért? * Sport * Kirándulás * Játék * Növényvilág, madárvilág megismerése * Vetélkedők A tábor résztvevői: Bács-Kiskun megye általános iskoláinak 7-8. osztályos tanulói, valamint a középiskolák l-ll. osztályos tanulóinak hirdetjük természetvédelmi táborunkat. A táborba pályamunka benyújtásával lehet jelentkezni és sikeres pályázat esetén lehet részt venni. A táborban részt vevők száma: 25 fő. Pályázati feltételek: A pályamunkák témakörei: A Kiskunság élővilága * A Kiskunsági Nemzeti Park élővilága * A Tőserdő élővilága (Csak egy témakörből kell pályázatot írni!) A pályázatok beadásának határideje: 1996. június 7. Ajánlott forrásmunkák: Tóth K.: Nemzeti park a Kiskunságban. (Natura Kiadó, 1979.) * Kapocsy Gy.: Nemzeti parkjaink (Magyar Könyvkiadó Rt.) * Rakonczay Z.: Vörös Könyv 1989. * Rakonczay Z.: Kiskunságtól Sárrétig * Tájak-Korok- Múzeumok füzetek: Tőserdő * Kopasz M.: Védett természeti értékeink A pályázatok értékelése: A pályázatokat szakember minősíti. * A kiváló minősítést kapott pályázat szerzője 75%-os kedvezményben részesül, azaz 2000 Ft-ot fizet. * A jó minősítésű pályamunka szerzője 50%-os kedvezményben részesül, azaz 4000 Ft-ot fizet. * A megfelelő minősítésű pályamunka szerzője 25%-os kedvezményben részesül, azaz 6000 Ft-ot fizet. A pályázatok tartalmi és formai követelményei: Tartalmi vonatkozásban illeszkednie kell a választott témakörhöz. Formailag mind külalakjában, mind pedig nyelvhelyességi szempontból igényes munkának kell lennie. A pályázat terjedelme: minimum 2 gépelt oldal. A pályázatokat az alábbi címre kell küldeni: Népfőiskola Alapítvány Lakitelek Kiskunsági Természetvédő Tábor, Mészáros László szervező Lakitelek Felsőalpár3. 6065 A pályázók értesítése a pályázatok eredményéről: 1996. június 12-15. között. A tábor időpontja: 1996. június 24-30. Tudnivalók a táborról A tábor helye: Lakitelek Népfőiskola. Elhelyezés: jurtákban. Étkezés: a Tisza vendéglőben. Folyamatos, éjjel-nappali felügyelet. A tábor teljes költsége 8000 Ft tartalmazza a szállás és étkezés költségét. Fizetés: a helyszínen. A táborban részt vevőknek részletes tájékoztatót küldünk. Érdeklődés a 76/449-211-es telefonon, Mészáros Lászlótól. NÉPTÁNCOSOK TÁBORA 1996. június 17-23. Táborunkba 14 éves kortól olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik most ismerkednek a néptánc alapjaival. A tábor ideje alatt somogyi táncokkal foglalkozunk: karikázó, kanásztánc, lassú és friss csárdás. Esténként táncházban gyakoroljuk a nappal megszerzett tudást, ismerkedünk a Népfőiskolán vendégeskedő csángó fiatalokkal, táncaikkal. Zenél: a FABATKA zenekar Králik Gusztáv - prímás, kontra Szabó Zoltán - prímás Szabó János - kontra Ótott Kovács Zoltán - nagybőgő A táncot tanítja: Balogh Ildikó - aranygyöngyös táncos Fantoly Gyula - a Kurázsi Táncműhely vezetője Elhelyezés: a Népfőiskola területén, saját táborban. Sátrat, táncosruhát, kényelmes cipőt, fürdőruhát hozz magaddal! A részvételi díj a foglalkozások és az esti táncház költségeit fedezi; az étkezést a helyszínen kell fizetni (700 Ft/fő/nap). Részvételi díj: 5000 Ft. (12379) EGYETEMET, FŐISKOLÁT VÉGZETTEK FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) a 96/97-es tanévben ismét indítja Kecskeméten kihelyezett levelező formában SZAKKÖZGAZDA másoddiploma képzését a Pénzügyi szak, Vállalkozási szakirányon. A képzés 4 féléves és új diploma megszerzésével zárul. Jelentkezhetnek mindazok, akik felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. Szervezi: a Bt. a főiskola megbízásából. Érdeklődni a helyi szervezőnknél: Fáy Józsefné dr. Levélcím: 6000 Kecskemét, Bibo u. 1. ÁFEOSZ Közgazdasági Szakközépiskola Telefon: munkanapokon 9.00-13.00 óráig (76) 323-130 ;aeisi—mí—is^ Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a 244/1996. KH. sz. határozat alapján pályázatot hirdet a tulajdonát képező, alább megjelölt ingatlanjának értékesítésére, beépítésére, melyen a vevőnek nyugdíjasházi lakásokat kell létesítenie. Nyíri úti 10.577/42 hrsz. 1 ha 0510 m2 A telek értékesítése során az önkormányzat ellenértékként nem készpénzt, hanem a megvalósuló épületekben lakásokat kér cserébe. A pályázatokat 1996. július 15-én, 12 óráig kell eljuttatni Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteréhez , zárt borítékban, "Nyugdíjasház építése" jeligével. Részletes pályázati kiírás a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási irodáján (Kecskemét, Kossuth tér 1. I em. 34 ), telefon: 76/322-919) igényelhető. (12149) 94 év alatt 127 millió elégedett ügyfél... IBUSZ FORRÓ TIPPEK! UGYANAZT - OLCSÓBBAN! -10%, -25% KEDVEZMÉNYI-Ciprus, Görögország, Spanyolország, Olaszország, Török Riviéra - üdülések.- Ciprus-Szentföld-Egyiptom - körutazás repülővel, hajóval autóbusszal.- Belföldi Üdülések (Balatonnál, Tisza-tónál).- Szicíliai körutazás repülővel, autóbusszal. Koncertkínálat: belépőjegyek kaphatók!- Simply Red: június 13-án, Budapest Sportcsarnok- Red Hot Chili Peppers: június 25-én, Kisstadion. Szlovák korona is kapható irodánkbanI ÚJ NYITVA TARTÁS: H-P: 8.00-17.30; Szó: 9.00-12.00 óráig. (12408) IBUSZ Utazási Iroda Kossuth tér 3. Tel.: 76/486-955,481-529 BÁCS-KISKUN MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Pályázati felhívás! A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet tartós munkanélküliek és pályakezdők foglalkoztatását elősegítő munkahelyteremtő beruházások támogatására. A komplex pályázati anyagot a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályán (6000 Kecskemét, Klapka u. 34. 11/217. sz., tel.: 76/486-588/114) és a munkaügyi központ kirendeltségein lehet beszerezni, 1996. június 5-étől. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. július 9. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a fenti címen, illetve a munkaügyi központ kirendeltségein lehet. (12136) Gyógyászati segédeszközök és gyógynövények szaküzlete nyílik 1996. június 3-án, Kecskeméten, a Mőrciz Zs. u. 2. szám alatt (Luther-udvar). Gyógyászati segédeszközök széles választékával (vényesen, magánúton is) és gyógyszernek nem minósüló, gyógyhatású készítményekkel várjuk kedves vásárlóinkat. Nyitva tartás: H-P:9-17-ig; Szo:9-12-ig Tel.: 76/486-960 (12125) AzOFFI Rt. Kecskeméti Ügyfélszolgálati Irodája és a Tóth Fordító és Tolmácsoló Bt. szeretettel várja közületi és lakossági megrendelőit. 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11. Telefon/fax/modem: 76/476-260; OFFI tel : 76/483-717 ff E-MAIL tftbt @ mail.matav.hu | <& EXPRESS Az Express Rt. meghízható útitárs már 40 éve! ^Olaszországi ajánlatainkból: "A nap szigete": Szicília 1996. június 14-étől, minden pénteken, repülőgéppel Palermóba Utazás: repülőgéppel, transzfer autóbusszal Isola déllé Femminére Elhelyezés: szállodában, 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban, félpanzióval; saját strand, fakultatív programok. Részvételi díj: 74.800 Ft-tól. L Görögország Rhodosz, az istenek kertje a déli nap alatt (8 nap) Utazás: különgéppel Elhelyezés: 2-3 csillagos szállodai szobákban, reggelivel vagy félpanzióval; apartmanokban önellátás. Indulási időpontok: június 2-ától, hetente Részvételi díj: szállodában: 49.600 Ft-tól apartmanban: 33.100 Ft-tól Jelentkezés és részletes felvilágosítás minden Exprcss-irodában. 6000 Kecskemét, Dobó í. krt. 11. Telefon: 76/329-236, 76/329-257 Telefax: 76/483-272 j Utazzon velünk! lesyen az útitársunk! (§>mack HANWHA A Hanwha Élelmiszerek Magyarországi Kft.- a piacon egyedülálló Smack koreai egytálétel gyártója keres 1. ÉLELMISZER-IPARI SZAKEMBERT- ízfejlesztéshez és minőség- ellenőrzéshez 2. ÁLTALÁNOS ÜGYINTÉZŐT- általános ügyek kontrollálására- feltétel: munkaügyekben jártasság (tb-ügyíntézés) angolnyelv-tudás előny Pályázatát a következő címre várjuk: Vízmathy Erik 6000 Kecskemét, Búzakalász u. 20. Tel.: 76/485-702, 485-703 Fax: 76/485-704 (12078) Diákok, figyelem! Ha középiskolás, főiskolás vagy egyetemista vagy, akkor ez a hirdetés Neked széli Ha a szünidődet hasznosan akarod eltölteni, és egy kis jövedelemre is szeretnél szert tenni, akkor gyere Kalocsára, a Béta Hotelbe, 1996. június 5-én, szerdán, 14.00 árára. Akit keresünk, az bajai, kalocsai, kiskőrösi és keceli lakos. A munka, amit vállalnia kell: hossles- és merchandisingmunka egy mullinacionális cég részére. Hozz magaddal egy fényképet, lehetőség szerint!