Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-26 / 148. szám
Melléklet/IV. Színes Magazin 1996. június 26., szerda Aranylakodalom Kecelen A keceli Fogarasi Ferenc és Keleti Margit ez év tavaszán voltak 50 éves házasok. Ebből az alkalomból a helyi újfalusi Szentcsalád-templomban megerősítették a fél évszázaddal ezelőtt tett fogadalmakut. E felvételt a család egyik barátja juttatta el a szerkesztőségnek. Köszönjük a nevelést Tompái óvodások vidám ballagása A tompái óvodások nagycsoportosai a közelmúltban vidám gyermeknapi mulatsággal búcsúztak az ovitól. Életük első, „hivatalos” ballagása után ugyanis az egész nap az övék volt. A még ottmaradó kispajtásokkal utoljára nagyot játszottak. Persze ezúttal a szülők sem maradtak ki a jóból. Hiszen együtt voltak a vidám majálison, amelyet az óvodával együtt rendeztek. Az ügyességi és játékos versenyek végeztével jólesett a szülők főzte bográcsos paprikás krumpli. A fotózáshoz már fáradtan álltak sorba a gyerekek. E felvételt beküldte: nagy teleki istyán Két évtizede kötöttek házasságot. Kiskunfélegyházáról Eszik Mónika maga és testvére nevében a szüleiknek szeretne kedveskedni. A következő levelet küldte a fenti fényképhez: Szüléinkről készült húsz évvel ezelőtt ez a felvétel. 1976. június 12-én esküdtek. Ezúton szeretnénk nekik gratulálni házassági évfordulójuk alkalmából. Sok boldogságot kívánunk és köszönjük, hogy felneveltek minket. Lányuk, Mónika és fiuk, Norbert. Fél évszázada együtt A tiszaalpári Rédai Sándor és felesége ebben a hónapban ünnepük 50. házassági évfordulójukat. Ebből az alkalomból köszöntik őket: két gyermekük, Klárika és Sándor, vejük, Ferenc, menyük, Ibolya, valamint unokáik, Mónika, Fecó, Ottó, Melinda és Hettike. Kivételes alkalom Az Olvasói család összeállítás ezúttal e színes mellékletbe lett szerkesztve. Most bizonyára sokan méltatlankodnak, hogy ők sem fekete-fehér felvételt küldtek, s mégis úgy jelent meg a lapban. A színes közlést előre nem tudjuk garantálni. Közöljük, hogy az Olvasói családban megjelenő írásokért, fényképekért nem kell fizetni. A visszakért fotókat a válaszborítékokban elküldjük. A sok-sok baráti, családi összejövetelre történő meghívást köszönjük, de sajnos nem áll módunkban elfogadni. Továbbra is várjuk beszámolóikat. Az oldalt szerkeszti: Pulai Sára V n i/unyuii uiajjiiaü Ide soha nem teszünk csíkokat A DOHÁNYZÁS KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE!