Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

kezdőknek és profiknak A pekingi autószalonon a világ legnagyobb autógyárai vettek részt a napokban. Az elemzők szerint ez nem véletlen, ugyanis a következő húsz évben a legjobban fejlődő piac a kínai lesz. fotó.- feb-reuters Locsolás nélkül ezek a földek sokkal kevesebbet teremnének és érnének. Közel 200 gazda vásárolt üz­letrészt az Öntözőfürt Kft.- ben, amely Bátya, Dusnok, Fájsz és Miske földjeit lo­csolja. A 4 ezer hektárnyi te­rület felére kötöttek szerző­dést a gazdálkodók. Április végéig hatezer, ezt követően pedig 8 ezer forintos hektá­ronkénti díjjal lehetett vízhez jutni. További kiadásként 6 Ft/köbméteres tarifa terheli a szolgáltatást igénybe vevők pénztárcáját. Szekeres Lajos ügyvezető igazgató: - Tavasszal akadtak pénzügyi problémáink, még a társaság eladása is felvető­dött, de rendeződtek a kö­rülmények. Sikerült meg­egyeznünk a szövetkezetek­kel is, így elkerültük a cső­döt. A kft. alkalmazotti lét­számát négy fővel csökken­tettük, így ma összesen tízen dolgoznak a társaságnál. Az érintett települések mind­egyikén vásároltak tulajdon- részt, ami bizonyítja, hogy a fajsziak nem akarják kisajátí­tani az öntözőfürtöt. Persze, akadnak gondok. Néhányan megpróbálnak kibújni a fize­tés alól. Vannak gazdák, akik csak az idén öntözött terü­letre kötnek szerződést, vagy szolgáltatónak nevezik ma­gukat, hogy kevesebbet kell­jen fizetniük. De nem szabad elfelejteni, hogy a gazdák egymással - és hosszabb tá­von saját magukkal - tolnak ki, ha nem a valóságnak megfelelően fizetnek, mert ezeken a földeken öntözés nélkül sokkal kisebb ered­ménnyel lehetne gazdálkodni. Kubatovics Tamás A Földművelésügyi Minisztériumnak nincs pénze a károk enyhítésére Az utóbbi napok viharos időjá­rása okozta károk enyhítését a mezőgazdaságban a szaktárca anyagiak és lehetőségek hiá­nyában nem vállalhatja. Erről a költségvetés általános tartaléka­iban elkülönített katasztrófa- alapból kell gondoskodni - nyi­latkozta Kiss Zoltán, az FM ál­lamtitkára hétfőn a sajtónak. Az államtitkár szerint az FM megyei hivatalai, illetve a gaz­dajegyzők részt vesznek a kár­felmérésben. (Ezt tegnap a Bács-Kiskun Megyei Agrár­kamara elnöke, Csitári Tibor megerősítette). A felmérést kö­vetően a kormány foglalkozik az üggyel. Kiss Zoltán utalt rá: az FM az év elejétől támogatja a me­zőgazdasági biztosítások meg­kötését, mégpedig úgy, hogy a költségek 30 százalékát átvál­lalja. Ebből az alapból azonban idáig csak 700 millió forintot használtak fel. Háromszázmil­lió forint tehát még a gazdák rendelkezésére áll, amennyiben biztosítani kívánják gazdasá­gukat az elemi károk ellen. A biztosítást támogató alap pénz­eszközei nem csoportosíthatók át kárenyhítésre. Német bankelnök látogatása A magyarországi német beru­házások megtérülésének ga­ranciája az ország ígéretes fej­lődése - nyilatkozta hétfőn j Budapesten Hilmar Kopper, a legnagyobb német kereske-1 I deírni bank, a Deutsche Bank | AG elnöke. A német bankárt és I kíséretét Hóm Gyula minisz- | | terelnök dolgozószobájában I fogadta abból az alkalomból, I hogy hétfőn ünnepélyesen I megnyílt a Deutsche Bank 1 Részvénytársaság, a német | bank magyarországi leányvál­lalata. Leépítés Csernobilban i i I A csernobili atomerőmű két | működő reaktora közül az 1 egyiket, az 1-es számút még idén leállítják, és előkészítik az | üzemen kívül helyezésre - kö- | zölte hétfőn Mihajlo Bogda- nov, a létesítmény sajtószolgá­latának vezetője. Az ukrán ál­lami atomenergetikai bizott­ság és az erőművezetés közös | döntése alapján a reaktorblok­kot november 30-án állítják le. A leállítást követően átfogó 1 vizsgálatnak vetik alá a reak- J tort, hogy megtörténhessen a § végső bezárás. Szabadságon a hajógyáriak | A csődbejutott Gdanski Hajó­gyár vezetése két hónapos fize- I tésnélküli szabadságot javasol I a vállalat valamennyi dolgozó­jának, kivéve azon keveseket, akik építés alatt lévő hajókon | dolgoznak - jelentette be hét­főn a hajógyár vezetése. Kínai nyersolaj Szerbiának Kjs-Jugoszláviában a benzin és a gázolaj árát 10, a földgázét pedig 15 százalékkal csökkentették. Nem a kitermelést növelték déli szomszédaink, hanem Kínából érkezik folyamatosan az olcsó nyersolaj. Májusban és június­ban 2 millió tonnát dolgozott fel a pancsovai és az újvidéki fino­mító. így napi 8 ezer tonna üzemanyag jut a kutaknak, ami fedi a szükségleteket. A szerbiai olajipar a kínai nyersanyagért áruval, fémipari és híradástechnikai termékekkel fizet. A nagy üzlet szépséghibája az, hogy a kínai nyersolaj-szállí­tásokat már decemberben, a gazdasági zárlat felfüggesztése­kor megkezdhették volna, de a nemzeti bank vonakodott attól, hogy Kínának kifizesse a 10 mil­lió márka értékű állami adóssá­got. A tartozást fél év késéssel rendezték. Király László j Mentőöv a Saabnak Közel félmilliárd dolláros tő- ! keinjekciót jelentett be hétfőn I a gondokkal küszködő svéd Saab autógyár két tulajdonosa, § az amerikai General Motors és a svéd Investor AB befektetői 1 csoport. A Reuter és az APsze­I rint az 50-50 százalékos része­sedéssel rendelkező társtulaj­donosok idén és jövőre 3,48 I milliárd koronát (520 millió dollár) fektetnek be a Saabba. | A tőkeinjekciótól azt várják. I hogy az elkövetkező öt évben | 50 százalékkal növelhetik a gépkocsigyár eladásait. | Horvát nap az expón | A Pécs Expón megrendezett j I hétfői horvát üzleti napon 18 § horvát cég - főleg mezőgazda- sági gépgyártók, vegyipari és | I élelmiszeripari cégek - képvi- ! selői kerestek, találtak maguk- 1 nak magyar üzleti partnereket. 1 Szerkeszti! Ä. Tóth Sándor Aki öntöz, annak fizetnie is kell wmmm lillllll. A durumbúzát külön kellene választani az étkezésitől Sajnálatos módon a durumbú­zát egy kategóriába vették az export szabályozásakor az ét­kezésivel. Vagyis kvótás búza a durum is. Ezért most fönnáll a veszélye - mert késik az illeté­kesek által is ismert probléma rendezése -, hogy a konkrét szlovén, szlovák és német üz­leti ajánlatokkal nem tudnak élni a durumbúza-termelők - hallottuk a megyei agrárka­mara alelnökétől, Bagi Bélá­tól. Az országban mindössze 15 ezer hektáron termesztenek durumbúzát, aminek hozzá­adásával szép sárga tésztákat lehet készíteni. Svédország például nem enged be az or­szágba tojással készült tésztá­kat, így védekezik a szalmo- nellózis behurcolása ellen. Az Európai Unióban támogatják a durumbúza-termesztést, ná- lunkjó ehhez az éghajlat, jó ára van a terménynek, s a gyenge termőképességű földeken is érdemes vele foglalkozni. Egyesek ezért váltottak s kezd­tek durumbúza-termesztésbe. A szükséges kenyérgabona itthorttartásához jó megoldás a kvóta, de a durum esetében erre nem lett volna szükség. Ugyanis ezt szerződéses ala­pon termesztik, útja nyomon követhető. A hazai szükség­letnek a sokszorosa terem meg az idén, tehát lehetne belőle ki­vinni. A megyei agrárkamara egyébként támogatja a durum- búza-termesztőket, mert a 45 mázsa alatti termést hozó föl­deken ezt lenne érdemes vetni. A durumbúza vetésterületének növelése egyenlő az EU-hoz való igazodással. Most a ka­mara a maga eszközeivel segíti az akadály elhárítását a szer­ződéskötés elől. Országos aratófesztivál Kecelen Július 5-6-7-én rendezik meg Kecelen az idei, immár ötödik országos aratófesztivált. A há­rom-három fős csapatok rajtja 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik. A brigádok - egy- egy kaszás, marokszedő, tere- gető-kötöző - még e hónap 28-áig jelentkezhetnek a keceli polgármesteri hivatalnál Gu- bikné Benedeczki Erzsébetnél. A versenyzőket két kategóriá­ban - 60 év alattiak és felet­tiek - díjazzák. Az aranyér­mesek csapattagonként 20-20 ezer forintot kapnak majd, a többi dobogós 15-15, illetve 10-10 ezer forintot vihet haza. Már eddig is az ország külön­böző részéről jelezték a rész­vételi szándékot. A 150 öles parcellákhoz odaállnak az im- rehegyiek, a hetesiek, a pusz­taszeriek, a kiskunfélegyhá- ziak, a Soltiak, de jönnek Balmazújvárosból is. Persze a honiak sem maradnak el. Mint az már megszokott Kecelen, ezúttal is több kísérő program lesz. Az első napon a harmo­nikaverseny selejtezőjére kerül sor. Szombaton ebtenyésztők bemutatóján, show-műsorban lehet gyönyörködni, s ezen az estén tartják az aratóbálat. Va­sárnap - persze hajnalban - a kakasok kukorékolásból és szépségből versengenek. A szabadtéri koncert és majo- rettbemutató 11 órakor kezdő­dik. Az ebéd utáni nonstop folklórműsorban fellép többek között a kiskőrösi szlovák nemzetiségi, a homokmégyi, az érsekcsaládi, a szatmári, a hajósi és a helyi néptáncegyüt­tes. A Petőfi Népe megyei bog­rácsos főzőversenyére 7-én 9 órakor kerül sor. Pulai Sára Engedély kell a kúthoz Egyszerűsödnek a hatósági eljárások az új vízgazdálko­dási törvény, illetve a víz­ügyi igazgatásról szóló, jú­lius elsején hatályba lépő kormányrendelet nyomán. Ha egy-egy vízügyi fejlesz­tés például nem feltételezi a víz- vagy a szennyvízhálózat bővítését, a beruházónak csak bejelentési kötelezettsége lesz. Az öntözőrendszereket enge­déllyel működtetőknek sem kell újabb jóváhagyást kér­niük, ha oly módon fejlesztik berendezéseiket, hogy az nem igényel hálózatbővítést. A vízügyi hatóságok július elsejétől az eddiginél szigo­rúbban járnak el az engedély nélkül öntözőberendezést léte­sítőkkel szemben: a beruházási költség 20 százalékát róják ki bírságként. Ha megfelel az előírásoknak, megkapja a fennmaradási engedélyt, de a bírságot ki kell fizetni. Jó tudni: engedélykötelesek a kiskertekben fúrt saját tulaj­donú, úgynevezett locsolóku- tak is! Melyik agrárpályázó lehetett gyors? Aki tehette, visszalépett A mezőgazdasági termelők kö­rében meglehetősen egyöntetű a vélemény: így még sosem fu- serálták el a mezőgazdasági támogatásokat Magyarorszá­gon, mint az idén. Egyes lehe­tőségek pár napig éltek mind­össze. A beruházási és telepí­tési pályázatoknál menet köz­ben átírták a föltételeket. Beru­házásnál eredetileg akár 80 százalékos állami támogatást is el lehetett érni. Ám éppen ezért is, hamar elfogyott a fedezet, a felülvizsgálat után 18 száza­lékra szállították le a támogatás mértékét. A vissza nem térí­tendő telepítési pénzt is mérsé­kelték 40-ről 36 százalékra. A területi agrárkamaráknak fel kellett mérniük június 21-ig, hogy a pályázók közül hányán tartják fenn igényüket az új fel­tételek szerint. A tapasztalat: csak azok, akik már nem visz- szakozhatnak, illetőleg akik ál­lami támogatás nélkül is meg­csinálták volna a fejlesztést. A többség visszalépett. Azok a pályázók, akik a stop előtt megkapták az ígérvényt, az eredeti, kedvező föltételek sze­rint veszik föl a támogatást. Vagyis akik gyorsak voltak. De kérdés, ki mitől lehetett gyors? Akiknek magasan ülnek a haver­jai és időben drótot és ígérvényt kaptak - vélekednek azok, akik úgy érzik, beugrasztotta őket a Földművelésügyi Minisztéri­um. A saját erőt elköltötték, az­tán hoppon maradtak. Gabonabetakarítást vállalnak A megyei agrárkamara köz­hasznú társasága megállapo­dást kötött a Viktória Rt.-vei betakarításra. Aki igénybe akarja venni az arató szolgál­tatást, területét a gazdajegy­zőknél jelentse be. Fizetni készpénzzel vagy terménnyel is lehet. A minősítést is el­végzik. 1X1 i

Next

/
Thumbnails
Contents