Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-25 / 147. szám

1996. június 25., kedd Megyei Körkép 3. oldal Erőszakos közösülés a kiskőrösi szőlősoron Ma két hete Kiskőrösön K. E. mit sem sejtve egyedül dolgo­zott a város külterületén lévő szőlőjükben. Fürdőruhára vet­kőzve az utolsó soron járt, mert közeledett az este. A kezében még ott volt a munkára használt kés, amikor megtámadta egy fiatalember. Elmondta, nem bántja, csak szeretkezni sze­retne. A 31 éves nő futásnak eredt, miközben a kését el­hagyta. Ám a nála jóval fiata­labb legény utolérte. A nyakát, kezét szorongatta, miközben hajtogatta óhaját. Időnyerést remélve, no meg hátha arra megy valaki, K. Erzsébet azt mondta, menjenek vissza a sző­lőbe. De közben a férfi tovább dulakodott. A bikini felső része ekkor már a földre esett. A kis­kőrösi támadó vétkezésre szólí­totta a nőt, aki képtelen volt menekülni, mert támadója újból fojtogatni kezdte. „Hagyom magam, csak ne bánts!” - adta fel a hölgy. A fia­talember kis idő múlva közölte, szerinte megtörtént az aktus, majd arra kérte a megalázott nőt, hogy ne merjen szólni sen­kinek. Ekkor észrevette a ko­rábban eldobott kést, amivel mintegy figyelmeztető nyoma­tékül hallgatásra kényszerítette áldozatát. Ám a penge nem csak vágott, hanem centire be­hatolt a lapocka irányába. A mindössze 17 éves gyerek el­menekült. A szerencsétlen nő a kiskun- halasi kórházba került, ahol egyértelmű volt a bűncselek­ményből származó hátjelölés. Innen értesítették a rendőrséget. K. E. nyolc napon belül meg­gyógyult, s június 18-án meg­tette az elkövető elleni magán­indítványát. A kiskőrösi rend­őrök az elmúlt pénteken rács mögé tették a fiatalkorú, eddig büntetlen előéletű erőszakos legényt. Pulai Sára Jó hír a fogfájósoknak A fogorvosi szolgáltatással kapcsolatos új - június elsejé­től érvényes - kormányrende­let kiszélesíti a kedvezménye­zettek körét és csökkenti a díj­tételeket. Ingyenessé teszi például a biztosítottaknak a foghúzást, az ínykezelést, a fogkő-eltávolítást, a közgyó­gyellátásban részesülőknek a kivehető fogsort. Ezen felül figyelembe veszi az állandó lakosok számát, ennek ará­nyában finanszírozza a telepü­léseket az egészségbiztosítási pénztár. Tompán - ahol egy fogorvos működik, vállalko­zásban - nemcsak az ellátásra szorulóknak, hanem a község önkormányzatának is kedvez az új rendelet. Az eddigi tá­mogatási rendszer ugyanis a díjtételek emelésével sem biz­tosította a település 800 gyer­mek és 4000 felnőtt lakosának fogorvosi ellátásához szüksé­ges összeget. A kapott pénzt havi 38 ezer forinttal kellett az önkormányzatnak kiegészíte­nie. Az új rendelet szerint Tompa az eddigi 76 ezer 500 forint helyett 169 ezer forintot kap havonta az egészségbizto­sítási pénztártól. Ez az összeg - a rendelő hatezer forintos havi bérleti díját kivéve - ele­gendő az egy fogorvos mű­ködtetéséhez. A felhozott malac fele kelt el A szombati bajai állatvásáron kizárólag csak sertéseket kínál­tak a gazdák, összesen 138 da­rabot. A választási malacból volt a legtöbb, 90 darab és az elmúlt héthez képest 300 forint­tal emelkedett az ár, így 2300 forintért vihették a vásárlók. A 25 kilósokért 4 ezer forintot, míg a 60-70 kilós állatokért 7-8 ezer forintot is elkértek. Össze­sen 69 darab cserélt gazdát, és a piacfelügyelők szerint nem az egy-két darabos vásárlás volt a jellemző, hanem a 10-12 dar­abra folyt az alku. Gazdasarok Agrometeorológiai tájékoztató A sokéves átlagértéknél több fokkal magasabb léghőmér­séklet és csapadékmentes idő­járás jellemezte térségünket június eleje óta. A napi csúcs- hőmérsékletek 28-33 fok kö­zött alakultak, amely több­nyire júliusra jellemző érték. Egyelőre még nem fordult elő olyan magas léghőmérséklet, amely az évszázad rekordjá­nak számítana Kecskemét vo­natkozásában. * Viszonyítás­ként, július első dekádjából éghajlati szélső érték: 1921- ben 35,7 fok napi csúcshő­mérsékletet mértek 4-én. Vi­szont kevés azon esetek száma az éghajlati adatsorban (1901 óta), amikor 30 fokot megha­ladó csúcshőmérséklet leg­alább három egymást követő napon előfordult a nevezett hónap első harmadában. Utol­jára 1992. évben alakult ha­sonlóképp a léghőmérséklet menete. Erről az évről közis­mert az a tény, hogy a térsé­günket sújtó aszályos évek so­rozatának kezdete volt. A szántóföldi és kertészeti növényeken látható vízhiány jeleinek elsődleges oka a hő­ség, amely ugrásszerűen nagy párologtatást (evapotranspirá- ciót) okozott. Ennek fedezete - a talajnedvesség - rohamo­san fogyott és alig éri el a víz­kapacitás 40%-t a felső 20 ein­es réteg víztartalma. Ideje­korán vált szükségessé az ön­tözés az intenzív növekedés kezdetében levő növényféle­ségek többségénél. A májusi csapadékbőség okozta sekély gyökérképződési hajlam je­lentősen hozzájárult az egy­nyári növények vízforgalom­labilitásához. Nem lehet ok panaszra a napsütés tartamá­nak tekintetében. Már május utolsó napjaitól rendszeressé vált a 10 órát meghaladó nap­sütéses időjárás. A növények igényének többszörösét kitevő napsugárzás intenzitása külö­nösen a fóliás növénytermesz­tőknél érdekes most. A napsu­gárzás és termesztőberende­zés légtérhőmérsékletének kapcsolata többnyire ismert, rendkívül fontos a két elem egyensúlyának (arányának) folyamatos biztosítása. Agrometeorológiai Obszervatórium Hazánk az európai folklór Mekkája A hazai és a külföldi újságírók ízelítőt kaptak két tájegységünk zenéjéből és táncaiból, valamint a magyar konyha legjavából az állófogadáson. fotó: király László Budapesten a Néprajzi múze­umban tegnap nemzetközi saj­tótájékoztatót tartott Magyar Bálint közoktatási miniszter, valamint Baja, Kalocsa és Szekszárd polgármestere. A szép számmal megjelent hazai és külföldi újságíróknak itt mu­tatták be azt a kulturális és ide­genforgalmi jelentőségű ren­dezvénysorozatot, amely révén hazánk az európai folklór „Mekkájává” válhat. Bejelentették, hogy hivatalo­san június 25-én kezdte meg munkáját az UNESCO által 60 ezer dollárral és több miiló fo­rint ráfordítással létrehozott Európai Folklórközpont, az ECTC. A nemzetközi közpon­tot azért helyezték Magyaror­szágra, mert itt a többmenzeti- ségű környezetben még élnek a hagyományok és jelentős tu­dományos feltárás folyik. Ha­zánk évtizedek óta élen jár a hagyományos paraszti kultúrák és a kézművesség ápolásában. Világhírnévre tettünk szert a Kodály zeneoktatási módszer­rel, Bartók feldolgozásaival, az egyedülálló, falut és várost egyaránt meghódító táncház­mozgalommal, a gasztronómiai sajátosságainkkal, amelyek kis hazánkat milliók számára von­zóvá tették. Követendő példa vagyunk hát, különösen azáltal, ahogyan az élő hagyományokat az oktatási rendszerben is meg­jelenítjük. Európa tehát ezen a kitaposott ösvényen közeledhet Magyarország felé. Hazánk európai integráció­jában jelentős szerepe lesz an­nak is, hogy június 27-től a múlt és a jelen magyar népi ha­gyományai (nevek, címek), már az Internet szupersztrádán is hozzáférhetők lesznek. Tudniil­lik a tegnapi sajtótalálkozón mutatták be azt a gazdag kép­anyaggal illusztrált, ma- gyar-angol-francia és néhány, szláv nyelven is olvasható programcsomagot, amely a Néprajzi Múzeum és szinte minden megyénk tájházainak legértékesebb gyűjteményét tartalmazza. Hamarosan forga­lomba kerül ennek egy még látványosabb CD-változata is. Széli Péter, Baja polgármes­tere röviden ismertette a 3 évti­zedes múltra visszatekintő, idén július 9-től 14-ig megrende­zésre kerülő Duna menti folk­lórfesztivált, amelyet Kalocsá­val és Szekszárddal közösen szerveznek. A most már két­évenként jeletkező, egyre bő­vülő népzenei és néptáncfeszti­válon 20 ország, azaz 30 hatá­ron inneni és túli, csoportja mu­tatkozik be. Király László Hamis ötszázas A jelek szerint a pénzhamisí­tók szívesebben foglalkoznak mostanában az ötszázas ban­kók gyártásával. Az álbankók elég jó minőségűek. Példa erre, hogy a minap a kecske­méti főposta pénzszállítmá­nyában megbúvó hamis ötszá­zast csak a bank műszerei ta­lálták meg. Szóbeli következik a pályázaton Hat rangos márkakereskedő nyújtott be pályázatot a kecs­keméti önkormányzatnak hat személygépkocsi beszerzé­sére. A képviselő-testület 12,5 millió forintot hagyott jóvá a vásárlásra. Az eredeti tervek szerint múlt hét pén­tekjén akartak eredményt hir­detni, azonban ez elmaradt. Tegnap döntés született a vá­rosházán: csütörtökön mind a hat pályázó még szóban pá­lyázatkiegészítést tehet az ál­tala leírtakhoz és csak azt kö­vetően hirdetnek nyertest. Közgyógyellátás méltányosságból A szociális ellátásokról szóló törvény módosítása főleg az egyedülállókat és a kétszemé­lyes családokat érintette hátrá­nyosan. Nagykőrösön például több száz rászoruló esett ki az ellátottak köréből a szigorítás miatt. Ezért az önkormányzat a napokban megváltoztatta az úgynevezett méltányossági közgyógyellátási igazolványok kiadásáról szóló helyi rendele­tét. A törvény módosítása szerint normatív alapon újabban azok jogosultak a közgyógyellátásra, akiknek havi rendszeres gyógy­szerköltsége az öregségi nyug­díj mindenkori legkisebb össze­gének - ez jelenleg 9600 forint havonta - a 10 százalékát meg­haladja, feltéve ha családjukban az egy személyre jutó havi jö­vedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedülállóak eseté­ben annak 150 százalékát. A normatív közgyógyellátást a települések jegyzői állapítják meg egy évre szólóan. Kivétel az idei év, amikor csak decem­ber 31-ig, illetve ha július 1-je után érvényes a jogosultság, ak­kor 6 hónapos időtartamra álla­pítják meg az ellátást. A jövő­ben, kivételes méltányosságból, azok kaphatnak Kőrösön köz­gyógyellátási igazolványt, akiknek a rendszeres gyógy­szerfogyasztása meghaladja az öregségi nyugdíj minimumának 15 százalékát. Egyedülállóak esetében további feltétel még, hogy a havi jövedelem nem ha­ladja meg a minimumnyugdíj 180 százalékát, kéttagú család esetén pedig a 150 százalékát. A népjóléti tárca 800 millió forintot osztott fel az önkor­mányzatok között a lakosság gyógyszerbeszerzésének támo­gatására. Ebből Nagykőrösnek 1,5 millió forint jutott. Ezt a pénzt az átmeneti segélyezés szabályai szerint azoknak a rá­szoruló családoknak adják gyógyszerköltségeik kiegészí­tésére, akik a jogszabály szerint közgyógyellátási igazolványra nem jogosultak. M. J. Díjátadás A kecskeméti városháza dísz­termében június 26-án, délután 14 órakor ünnepélyes díjátadás lesz. Akkor adják át a Kecske­mét Városért Egészségügyi Dí­jakat és a Kecskemét Város Szociális Ügyéért Díjat. A ki­tüntetettek: dr. Garay Géza, dr. Gombás Tibor, dr. Kovalcsik István, dr. Lesznyák József, dr. Szentendrei László, dr. Török László és Mészáros Istvánné. Felszólítás a védekezésre A bajai polgármesteri hivatal közleményben hívja fel a fi­gyelmet, hogy megjelentek a fákon az amerikai szövőlepke lárvái, és minden telejtulajdo- nosnak kötelessége az ellenük való védekezés. Azt ajánlják, hogyha még nincsenek kifej­lődve az egyedek, akkor az ágak lemetszésével vehetjük elejét szaporodásuknak. A hernyók el­len Dimilin 25WP, valamint Decissel, vagy Unifosszal per­metezzünk. Földhasználat a kisebbségnek A jánoshalmi közgyűlés mai ülésén 20 napirendi pont szere­pel. A képviselők tájékoztatót hallhatnak a városban működő 4 földkiadó bizottság munkájáról. Határoz a testület többek közt a cigány kisebbség ingyenes földhasználati kérelméről, fe­lülvizsgálja a város rendezési tervét, fogorvosi álláshelyre ír ki pályázatot. Zárt ülésen fog­lalkoznak félezemyi munkanél­küli jövedelempótló támogatá­sának felülvizsgálatával. Baromfi, takarmány égett Rémen A bajai tűzoltóknak igencsak strapás péntek estéjük volt. Elő­ször Rémről riasztották őket 17 óra 50 perckor. A Szabadság utca 16. szám alatti házhoz tar­tozó 5x5-ös melléképület lán­golt, benne előnevelt csibék és takarmány égett. Szerencsére a helyi önkéntes tűzoltók és a szomszédok megakadályozták a lángok továbbterjedését a főépü­letre. A tűz nyílt lángtól keletke­zett, gyermek játszott gyufával. PADLOSZONYEG Kecskéméi Romáit Bútorarutiaz Izsáki út 3, J egyhaza Bútoráruház Kossuth L. u. 15. Kiskőrös Bútorért Kft. Kossuth Lu. 36. Kalocsa Portéka Lakfetsz. Hunyadi úl 50. Importőr: Szupl Kft. Pőcs A PANNON GSM KÁRTYA 4000FT? IGEN, Mert ha július 1 -ig vásárol Pannon GSM kártyát, akkor nettó 27.500 Ft helyett csak 22.000 a belépés, és 6 hónapon át a havi 3. 000 Ft előfizetési díjat sem kell fizetnie. így a 22.000 Ft belépési díj már 18.000 Ft-os fél éves havi díjat is tartalmaz. Fantasztikusak a készülékek és a tartozékok árai is! Pl. bőrtokok, szivargyújtó töltők nettó 2000 Ft-ért! Cím: Kecskemét, Lestár tér 1. T.: 76/481 -693 Csongrád, Dózsa Gy. tér 10.1:20/358-827 mrmrMrrm TTfft Al Alwnal. Hivatalos viszonteladó: PROCONTROIT--------- ffnTTI í

Next

/
Thumbnails
Contents