Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-24 / 146. szám
6. oldal Sport 1996. június 24., hétfő Luis Figo (jobbról) portugál játékos és Slaven Bilics (horvát) párharca a labdáért. Tegnap mindketten pályára léptek a negyeddöntőbe jutásért vívott mérkőzésen. FOTÖ: feb-reuters így látták a szövetségi kapitányok Aimé Jacquet (Franciaország):- Mesés küzdelmet láttunk. Az összecsapás rendkívül kemény volt. A találkozó folyamán jó és gyenge formát is mutatott csapatom. Örülök a továbbjutásnak, számunkra mindegy, hogy az elődöntőben kivel játszunk majd. Ami a ti- zenegyesnígásokat illeti, edzéseink során soha nem gyakoroltuk. Sajnos Karembeu az elődöntőben két sárga lap miatt nem játszhat, viszont úgy hiszem, hogy ülnek még kitűnő cserejátékosok a kispadon. Guus Hiddink (Hollandia):- Nem voltunk • szerencsések, bár az angolok elleni \-4hez képest sokkal jobban játszottunk. Jóllehet, tudtuk, hogy Franciaország esélyesebb nálunk, mégis, úgy vélem, hogy három nagy gólszerzési lehetőséget is elszalasztottunk. Terry Venables (Anglia):- Spanyolország egy remek csapat és ha le tudtuk győzni, akkor kijelenthetjük, hogy jól futballoztunk. Csodálatosan játszott Stuart Pearce, ezért mertem jelölni őt a büntetőrúgásra. A tizenegyeseket remekül oldottuk meg, higgadtan lőttük be a gólokat. Javier Clemente (Spanyol- ország):- Meg vagyok győződve, hogy a jobbik csapat kapott ki. Rengeteg időt töltöttünk el az angol térfélen, szinte végig mi irányítottuk a játékot. A büntetők jellegzetessége, hogy általában a jobbik együttes hibázik... További vélemények: Mehmet Scholl (Németország):- Jó napunk volt, csak a sérülések száma aggasztó. Matthias Sammer (Németország):- A vártnál könnyebben jutottunk túl a horvátokon. Az elődöntőben jobb teljesítményre lesz szükség a sikerhez. A negyeddöntő tragikus hőse Clarence Seedorf volt a Fran- ciaország-Hollandia negyeddöntő tragikus hőse. A csereként pályára lépett narancsmezes játékos a 89. percben el- dönthette volna a mérkőzés sorsát, amikor jól lépett ki középen, és már csak Lámával állt szemben, de a kapusba lőtt. Majd a büntetőpárharc során elhibázta a negyedik 11-est, és ez sorsdöntőnek bizonyult. A mérkőzés után meglepő módon csapattársai közül senki sem próbálta vigasztalni Seedorfot, sőt Frank de Boer meg is szidta őt. Seedorf hosszú percekig egy szál egyedül álldogált a középkörben, és nem tudta elrejteni könnyeit. Végül a franciáktól Lama és Karembeu ment oda hozzá. Karembeu jó barátságban van See- dorffal, hiszen együtt játszottak az olasz Sampdoriában, és most együtt szerződtek a spanyol Real Madridhoz. Seedorf magatartása egyébként sok vihart kavart a holland csapaton belül. Ő volt ugyanis a „suriname-i frakciónak” nevezett csoport (Davids, Kluivert, Reiziger) szószólója, akik több beleszólást követeltek a csapat belügyeibe.- Ennek az új generációnak, amelyik a Gullit, Rijkaard, Van Basten-féle csapat után próbálja átvenni a főszerepet, még rengeteg tapasztalatra van szüksége - jelentette ki Guus Hiddink szövetségi kapitány, aki nem adott helyet Seedorf és társai felszólalásainak. Mintegy vigasztalásképpen hozzátette: - Még három-négy év, és Seedorf világklasszis lesz. Hírkoktél Kelendőek a cseh focisták A negyeddöntőbe jutás után a cseh válogatott játékosai iránt is élénken érdeklődnek a külföldi klubok. Különösen Pavel Kuka kapott sok ajánlatot, aki nem is titkolta, hogy távozni készül a német Kaiserslautem- től, hiszen a csapat kiesett az első osztályból.- Az Európa-bajnokság alatt tulajdonképpen nem akarok erről beszélni, mert most az a kötelességünk, hogy a minél jobb szereplésre összpontosítsunk. Természetesen továbbra is szeretnék az élvonalban játszani, nemcsak a pénz miatt. Ez sokkal értékesebb, hiszen a legjobb játékosokkal találkozik az ember. Kukát a Borussia Mönchen- gladbach mellett angol, spanyol és francia csapatok is csábítják. Ugyancsak több ajánlatot kapott a szintén a Kaiserslautem- ben játszó Miroslav Kadlec. A 32 éves védő azonban eddig minden szerződést visszautasított, mert előbb mostani együttesével akar tárgyalni. • A hollandok ellen továbbjutott francia válogatott a továbbiakban nem számíthat Christophe Dugarry játékára. A románok ellen győztes gólt szerzett csatár a negyeddöntőben a 62. percben lépett pályára, de 18 perc játék után térdsérülést szenvedett. • Mindössze 16 szurkolót kellett a rendőrségnek őrizetbe vennie a több száz angol közül, akik csapatuk Spanyolország elleni továbbjutását ünnepelték London belvárosában. • Hat cseh szurkolót letartóztatott a belga rendőrség. A fut- balldrukkerek a kontinensről egy belgiumi kompon utaztak volna Angliába, ám hazájuk továbbjutása fölötti örömükben a hajó berendezését megrongálták. • Bár szombaton még Andreas Köpke cáfolta, hogy a Barcelonához tart, vasárnap menedzsere, Karl Ortegel megerősítette a hírt: a 34 éves német kapus két évre a katalán klubhoz igazol. Negyeddöntők Spanyolország-Anglia 0-0; tizenegyesekkel: 2-4 Franciaország-Hollandia 0-0; tizenegyesekkel: 5-4 Németország-Horvátország 2-1 (1-0) A Csehország-Portugália mérkőzés lapzártánk után ért véget. Az elődöntők párosítása: Anglia-Németország, Fran- ciaország-a cseh-portugál meccs győztese. Ma kezdődik a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság Graf századik győzelmére készül A hétfőn kezdődő idei wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság egyik nagy eseménye kétségkívül Szeles Mónika visszatérése lesz. Az újvidéki születésű, most már amerikai állampolgárságú teniszezőnő ugyanis az emlékezetes hamburgi kése- léses merénylet - ez 1993 áprilisában volt - miatt legutóbb négy éve, 1992-ben lépett pályára a fehér sport szentélyében. Szeles akkor a döntőig jutott, s ott 6:2, 6:1-re kikapott a német Steffi Gráftól. Mivel abban az esztendőben a másik három „nagy” tornát, az ausztrál, a francia és az amerikai nemzetközi bajnokságot megnyerte, így ezen a vereségen múlt, hogy nem tudta megcsinálni a Grand Slamet. A 22 éves, most második helyen kiemelt teniszezőnő egyébként visszatérése óta harmadik Grand Slam-baj- nokságán indul. Tavaly a US Openen döntős volt, s szintén Gráffal szemben maradt alul, januárban az ausztrál bajnokságot megnyerte, néhány hete a Roland Garroson viszont a negyeddöntőben a cseh Jana No- votna elbúcsúztatta. Szeles saját bevallása szerint minden reggel arra ébred, hogy fáj a válla, s naponta kétórás kezelésre szorul. Graf ugyan a hét elején térdsérülése miatt visszalépett az eastboume-i versenytől, Wimbledonban azonban mindenképpen ott akar lenni. Már csak azért is, mert pályafutása 100. tomagyőzelmére, s egyben 20. Grand Slam-bajnoki címének elnyerésére készül. Az utóbbit tekintve a női örökranglistán már így is a második, a 24 elsőséggel büszkélkedő ausztrál Margaret Court mögött, s már megelőzte az amerikai Martina Navratilovát és a szintén amerikai Chris Evertet (18-18). Úgy tűnik, a németek kedvencének idén nehezebb útja lesz a győzelemig, mint Szelesnek, hiszen a negyedik fordulóban a svájciak ifjú reménységével, a 15 éves Martina Hingisszel kerülhet szembe, aki okozott már meglepetéseket. A negyeddöntőben feltehetően a cseh Jana Novotna vár rá, míg az elődöntőben az 1994-es wimbledoni bajnoknő, a spanyol Conchita Martinez. Persze csak akkor, ha a kiemeltek nem búcsúznak el idő előtt. 222 magyar sportoló Atlantában A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésének napirendjén döntöttek az atlantai nyári ötkarikás játékokon részt vevő magyar csapat összetételéről. A keret ugyan még néhány versenyzővel bővülhet, a pillanatnyi helyzet szerint 222 magyar sportoló képviseli a pi- ros-fehér-zöld színeket a Az olimpia előtt nagyszerűen szerepelt Pekli Mária! A baja- iak idei EB-ezüstérmes csel- gáncsozónője a Német Nagydíjon vasárnap a döntőben legyőzte a német Tanja Münzin- gert, és aranyérmet vehetett át. A férfiak 95-kg-os elődöntőjében a Kecskemétről a fővárosba igazolt Szász István ip- ponnal nyert a német Egon Müller ellen. A döntőben a szintén német Patric Nebhuth Nagyharsányban Szársomlyó Kupa néven meghívásos versenyt rendeztek az ifjúsági, serdülő és diák A-korcsoportosok részére. Öt város dzsúdócsapa- tának mintegy 120 cselgáncso- zója lépett tatamira. Szokásukhoz híven' a Gyúró László, Andrási Barna, Kelle László és Radics Attila által felkészített bajaiak ezúttal is megnyerték a kupát. Bajai eredmények, diák A-korcsoport, fiúk, 32 kg: 1. Kiss Dénes, 2. Hamvas Gábor, 35 kg: 1. Kőszegi Attila, 2. Hammer Erik, 3. Tokaji Attila és Kiss András, 38 kg: 1. Balogh Zoltán, 3. Kulimák Máté, 41 kg: 1. Szécsi Szabolcs, 45 kg: 1. Györgyfalvi Jól szerepeltek a magyar birkózók a 19 ország versenyzőinek részvételével megrendezett Osztrák Nagydíjon. A szabadfogásúaknái az Európa-bajnoki ezüstérmes Dvorák László (82 kg) ezúttal sem talált legyőzőre. XXVI. olimpián. Atlantában a megnyitó ünnepségen sajátos csúcsként 197 ország képviselteti magát és 271 aranyérem talál majd gazdára a nyári játékokon. Szó esett arról is, hogy a kétszáznál több utazásra jelölt versenyző között három honosított - a kézilabdás Mátéi! Eszter, illetve a súlyemelő ellenében nem állt ki, így ezüstéremmel zárta németországi fellépését. A 86 kg-os Csehi István az elődöntőben ipponnal kikapott a holland Patrick Klastól. Hogy végül is melyik pozíciót szerezte meg, az nem derült ki a dpa-jelentés- ből, amely nem emlékezett meg a bronzéremről dönteni hivatott vigaszági mérkőzésekről. Az bizonyos, Csehi ötödiknél rosz- szabb nem lehetett. Attila, 3. Lelkes Róbert, lányok, 35 kg: 3. Hodovány Edit, +53 kg: 1. Stámusz Éva. Serdülök, lányok, 45 kg: 1. Fenyvesi Tünde, 2. Kégli Mariann, 49 kg: 1. Noll Emese, 3. Huszár Enikő és Nagy Erzsébet, 5. Nagy Éva, +58 kg: 1. Ispáno- vits Szandra, fiúk, 57 kg: 3. Lang Róbert, 62 kg: 1. R. Kiss István, +75 kg: 3. Berta Zoltán. Ifjúságiak, lányok, 48 kg: 1. Róka Adrienn, 2. Bezéti Brigitta, 52 kg: 1. Andrasics Renáta, +61 kg: 1. Nagy Olga, 2. Petres Mónika, fiúk, 55 kg: 1. Szécsi Szilárd, 60 kg: 2. Szabó Balázs, 65 kg: 1. Tettinger Tibor, 71 kg: 2. Martin László, +86 kg: 1. Soós Gábor. A serdülő világbajnoki második Bánkuti Zsolt (62 kg) a döntőben egy ponttal kapott ki kanadai ellenfelétől, így ezüstérmes lett. A kötöttfogásúaknái Berzicza Tamás (74 kg) bronzérmet harcolt ki. Feri Attila és Popa Adrián - található, míg a lovasoknál érdekelt Anita Nemtin kettős (kanadai, magyar) állampolgár. Velük kapcsolatban is minden kérdés rendezett. Aján Tamás, a MOB főtitkára elmondta: a „legérzékenyebb eset” Feri Attiláé volt, de az ő ügye is rendeződött. Kollár bajnok Kollár Norbert Kollár Norbert, a Honvéd Bajai SE nagy tehetséggel megáldott ifjú birkózója aranyérmet szerzett a hét végén Baján megrendezett diák szabadfogású országos bajnokságon. Esélyt sem adva ellenfeleinek, Kollár Norbert (edzője: Szász Endre) a 37 kg-os súlycsoportban öt meccset nyert, az utolsó győzelem egyben a bajnoki címet jelentette számára. A 45 kg-osok között Borbás László (HBSE) magabiztos szerepléssel harmadik lett. A többi bajai induló helyezetlen maradt, ám mindannyian felülmúlták önmagukat. Lörinczi Totó * 1 11 A totó 25. heti mérkőzéseinek eredményei: 1. Vasas-Lierse ........................2-0 1 2 . Aalborg-Hapoel Haifa........5-4 1 3 . Limassol-Bremen.................0-2 2 4 . Charleroi—S ilkeborg...........2-4 2 5 . Budafok-Dunaferr................3-3 x 6 . Paks-Matáv Sopron............1-3 2 7 . Érd—Balatonfüred..................1-1 x 8 . Siófok-Nagykanizsa...........3-2 1 9 . Diósgyőr-Kazincbarcika.....2-2 x 1 0. Kecskeméti TE-Eger..........1-1 x 1 1. Hajdúnánás-Hatvan............2-0 1 1 2. Gödöllő—Tiszavasvári..........1-1 x 13. III. kér. TVE-Nyíregyháza....3-0 1 +1 mérkőzés 14. Kaposvár-BKV Előre.........4-1 1 B ajai cselgáncs aranyérem a rüsselsheimi tatamin Dobogósok a junior női EB-n A magyar junior női vízilabdaválogatott bronzérmet szerzett az izraeli Netanyában megrendezett korosztályos Európa- bajnokságon. A magyarok a 3. helyért lejátszott találkozón 11-10-re legyőzték Németországot. A magyarok közül az ötgólos Primász Ágnes volt a legeredményesebb. A torna- győzelmet a hollandok szerezték meg, a második helyen pedig a görög együttes végzett.- Ezt nagyon jó eredménynek tartom - nyilatkozta Tóth Gyula szövetségi kapitány. Kupát nyertek a dzsúdósok Magyar birkózók a nagydíjon