Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-21 / 144. szám
péntek Napkelte: 4 óra 47 perckor Napnyugta: 20 óra 45 perckor Holdkelte: 10 óra 02 perckor Holdnyugta: 23 óra 34 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 288 cm, 25% volt. A Tisza Szolnoknál -135 cm, 12%, Csongrádnál pedig -82 cm, 22% magas volt. Közlekedés Folytatódik a kecskeméti Kuruc téri csomópont-átépítés. A 44-sen az 1+190 km-szelvényen csőtörés miatt a bal oldali sávot lezárták. Ugyancsak ezen az úton a 2+400 km-szelvény- ben a jobb oldalon víznyelő rácsot cserélnek. Az 50-sen a 70-73. km-szelvény között hé- zagkiifntés miatt félpályás útzár van érvényben. Az 51-sen a 160-170. km-szelvény között kátyúzás folyik. Az 52-sen folytatódik a kecskeméti Esso- kúti csomópont átépítése, a 30-35. km-szelvény között aszfaltoznak, emiatt félpályás útzár van, Solt és a solti kis Duna-híd között aszfaltoznak, szintén félpályás útzárral. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyháza lakott területén, az E75-ös számú úton, Baján, délután Kecskemét lakott területén és Csávolyon számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Fél szemem rcgta-Meddig néz az ember fél szemmel az anyósára? _ ?- Amíg meg nem húzza a ravaszt. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 235,59 Görög drachma (100) 63,44 Német márka 100,31 Olasz líra (1000) 99,67 Osztrák Schilling 14,25 Spanyol peseta (100) 119,08 USA-dollár 152,90 Minden pénteken hangulatos nosztalgiabuli Soltvadkerten, a ZICK-ZACK diszkóban! Június 22-én, szombaton 21 órától: diszkó, erotikus műsorral fűszerezve. Mindenkit szeretettel várunk! Erősödő felmelegedés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Egyre melegebb és fülledtebb időre számíthatunk. Hosszabb - rövidebb időszakokra ma is kisüt a nap. Emellett többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan - elsősorban az északi országrészben - záporok, zivatarok is várhatók. A sokfelé megélénkülő déli, délnyugati szelet zivatarok környezetében átmenetileg erős széllökések is kísérhetik. Erősödik a nappali felmelegedés, a hőmérséklet a kora délutáni órákban - néhány fokkal meghaladva az átlagosat- 27 és 32 fok között alakul. Délies áramlással enyhébb levegő áramlik a térségbe, erősödik tehát a nappali felmelegedés. A több-kevesebb napsütés mellett gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor, zivatar csak elvétve alakulhat ki. A csúcshőmérséklet 30 fok közelében valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 22 Tisza-tó:* 23 Fertő-tó: 22 Tisza: 18-24 Duna: 20-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 30 Kecskemét: 30 Jászberény: 30 Baja: 31 Tiszafüred: 31 Kiskörös: 31 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Szolnok: 30-40 Kecskemét: 25-35 Jászberény: 30-40 Baja: 30-40 Tiszafüred: 25-35 Kiskőrös: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Záporokra, zivatarokra és ezzel együtt erősebb széllökésekre főként az északi országrészben autózóknak kell számítani. Melegfronti hatás érvényesül, az erre érzékenyek fokozott óvatossággal vezessenek! Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Duisburgi vendégei vannak a kiskunfélegyházi Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskolának. A mára már hagyománnyá vált csereüdültetés keretében minden évben félegyházi diákok és tanárok néhány napra Németországba, a németországiak ugyanennyi időre Magyarországra utaznak, hogy kölcsönösen megismerjék egymás szokásait, országaik nevezetességeit. Képünkön együtt láthatók a német vendégek és vendéglátóik. szöveg: l. Tóth, kép: szász HENGERFEJ FELÚJÍTÁS MINDEN TÍPUSÚ OTTÓ és DIESEL MOTORHOZ HUNGARY KFT 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 8. Tel./Fax: 76/415-531 Vendégek Tázláron Régi kapcsolata van már a tázlári öregfiúk csapatának a csíksze- redaiakkal, akik ma délelőtt érkeznek a községbe. A magyaros vendéglátás ittlétükkor a Solt- vadkerti-tónál lesz. A nagy barátságos meccs - amelyet a helyiek elnöke, Frei Imre vezet - szombaton a tázlári sportcsarnokban 18 órakor kezdődik. Ám előtte délelőtt Kiskunmajsával ismerkednek az erdélyiek. Az „isteni” Garbo isteni pillantása. FEB-FOTó SZÍV* Krisztina királynő fiatalon Számtalan fotó készült róla, már amíg engedte, hogy fotózzák. Egyáltalán: amíg hajlandó volt közénk, halandók közé leereszkedni „isteni” magasságából. Ezért ha azt mondják:Greta Egy csók és Tajpejben egy orángután elkapott egy leányt, s megcsókolgatta. A becézés ellen hevesen tiltakozó lányt csak a rendőrség tudta kiszabadítani a főemlős öleléséből. Az orangutánt gazdája ott hagyta az utcán, egy fához láncolva, s a lány éppen csak meg akarta simogatni az állatot. A rendőröket a rémült jáGarbo, csak a gyönyörű, titokzatos arc jut eszünkbe, melyet nem csúfítanak ráncok. E korai, ismeretlen fotóját 2560 dollárért vette meg egy rajongója egy stockholmi árverésen. más semmi rókelők hívták a helyszínre, hogy kiszabadítsák az áldozatot. Az orángután nem adta olcsón zsákmányát: egy rendőr bal lábába jól beleharapott a közelharcban. Mikor sikerült kiszabadítani a lányt, az állatnak nyugtatót adtak, s elvitték egy állatkertbe. A rendőrség most keresi az orangután tulajdonosát. »tasssA KECSKEMét-katoNATELEP JÚNIUSI FORD AKCIÓ a Szalay Autóházban! Az egyébként is rendkívül olcsó Escortokra: 100. 000, azaz SZÁZEZER FORINT ENGEDMÉNY! ■ használtautó-beszámítás, használt autó RÉSZLETRE IS! SZALAY AUTÓHÁZ, tel: 76/471-447. Kecskemét-Katonatelep ai (441-es főút) SZOMBATON IS NYITVA. Telefon és telefax Panasonic szakszerviz ART TELEFON BT., Kecskemét, Jókai u. 46. Tel.: 76/487-111 (12811) 1,5 éves Lada Samara eladó. 06-30/432- 472. 1988-as Volvo 740 TDI extrákkal eladó. Tel.: 06-78/448-181 1992-es szervizkönyves 190D Mercedes eladó. Tel.: 06-20/385-328 2 db fogathajtó sportban behajtott fekete heréit ló és 1 db kettesfogathajtó terep- hintó, jószágtartásra alkalmas tanya bio- humuszgilisztákkal együtt és Alfa Rómeó 33 84-es 1500 cm3 eladó. Érd.: egész nap, Kecel, Lovas büfé (vasútállomásnál). 2107-es Ladát keresek megvételre tulajdonostól. Ajánlatokat a 76/473-207-es telefonra kérem, 18 h után. 3 éves pej kancacsikó belovagolva eladó. Birkacsere is érdekel. Kecel, II. kér. 150., Verebék. 60 hl-es új műanyag borostartály eladó. Ir.ár: 80 E Ft. 78/381-943. 88-as Audi 100D jó állapotban; 90-es Austin Mini 987 cm3 extrákkal, olcsón eladó. Tel.: 06-30/451-208 88-as Ford Escort 1,3 eladó, ill. olcsóbb csere. Tel.: 06-30/253-371 88-as Mercedes 190 E műanyag oldalas, kitűnő állapotban eladó. T.: 30/451-208 92-es évjáratú 190-es dízel Mercedes eladó. 06-30/580-905. 94-es bordó Lada 2107 újszerű állapotban, kevés km-rel eladó. 06-30/432-472. 94-es évj. Nissan Urvan 1.21 zárt, 6 személyes, 34 E km-rel, kitűnő állapotban eladó. Tel.: 06-30/433-792 A DÉMÁSZ Prímavill Kft. Nagykőrösi Vállalkozás Vezetősége értesíti a lakosságot, hogy Kecskemét, Halasi út KM adótorony mellett elhelyezett MATÁV-konténerhez 0,4 kV-os földkábelt fektetett, a beépített kábelt és szerelvényezést 1996. június 20- án feszültség alá helyeztette. Ettől az időponttól a hálózat megközelítése, érintése életveszélyes és tilos! AUTÓKLÍMÁK beszerelése, javítása: Bosch Service, Kecel. 78/321-586. Audi 80 1,6 TD 85-ös klímával + sok extrával eladó és cserélhető. Ir.ár: 595 E Ft. Tel.: 06-30/433-302. Audi 80 és Audi Coupé, 84-esek eladók (nem seftes). Tel.: 79/343-495 Audi 80-as B+G üzem, 85-ös eladó. Ár: 470 E Ft. Tel.: 60/488-542 BMW 318i, 1982-es, piros színű eladó. Irányár: 180 E. Érd.: 06-20/454-452 Borotán 2 sz. összkomf. családi ház eladó. Irányár: 900 E Ft. Tel.: 06-30/582-371 BMW 5.24 TD fekete, 88-as kis szépséghibával, alku nélkül, 1.150.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-30/363-703 Birkák mellé juhászt keresek. Érd.: Kot- hencz István, Akasztó, Vörösmarty u. 15. v. 78/451-463. BÁBOLNA Baromfi Kecskemét Feldolgozó Kft. Kecskemét, Ceglédi út 11. Áruátadója 5. feliratú bélyegző 1996. június 19-étől érvénytelen! Bácsborsódon 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 79/351-124 Bútorkereskedők figyelem! Bútorok nagytételben olcsón eladók. Érd.: 06-30/433- 792 v. 06-30/432-645. Dacia, ARO, 6 éves eladó. Tel.: 78/381- 383, 19 h után. Dobó krt.-on 74 m2-es, felújított lakás eladó. Érd.: 76/414-116-os tel. E 512 kombájn pótalkatrészekkel eladó. Érd.: este Kecel, Árpád u. 5. Tel.: 78/321- 246 EVK 400 kombinált faipari gyalugép eladó. Kkmajsa, Fecske 12. 77/381-731. Eladó 5 lépcsős Sihi vízszivattyú. Érd.: 06- 60/383-868. Eladó Ford Betford ktg. vagy szkg.-csere érdekel. Tel.: 79/378-119 Első kézből jó állapotú Lada 1500 eladó. 06-30/533-676. FILMNET dekóder előfizetéssel, kedvező áron eladó. Tel.: 06-30-583-470 Eladó MIA 8 D magánjáró motor felújított állapotban. Ugyanitt 1,6 VW Golf 3 ajtós eladó. Érd.: Kecel, Szőlő u. 48. Eladó Tiszakécske, Vízhányó J. u.-ban 3 szobás, telefonos családi ház, nagy melléképülettel, nagy telekkel. Érd.: 76/351- 096. Eladó UTB 3,5 t Hamter kocsi, TZ 4K 14B traktor új talajmaróval, TZ kaszával. Tel.: 06-78/368-405, este. Ford Escort 84-es 1.3B friss műszakival eladó. Tel.: 06-30/525-086 Golf Cabrio gyönyörű állapotban, türkiz- metálzöld eladó. T.: 06-30/418-373 Horganyzott öntözőcső 33 db és hűtőkamra hűtőberendezése eladó. Tel.: 78/381-550, 20 óra után. Jó állapotban platós UAZ eladó. 06- 30/533-676. Kalocsa főutcáján 60 m2-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 78/312-571. Kecel központjában üzlethelyiség kiadó. Érd.: 06-78/421 -851,20 óra után. Keresem a BIB-521 frsz.-ú 1200-as gk.-t (vonóhorgos, törtfehér színű). 06-60/381- 109 vagy 76/483-144 telefonra kérem a tájékoztatást. Kmét, Március 15. utcán 2 és fél szobás lakás eladó. Ár: 2,2 M Ft. Érdeklődni lehet: 76/48-32-48-as telefonon. Kméten, Akadémia krt-on 2 szobás, gázfűtéses, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06- 20/423-597 Kukoricát veszek! 77/423-122, este. Lada 1200-es 1 év műszakival eladó. Érd.: egész nap 76/413-586. Lada Samara 1500 5 ajtós, bordó, 8 hónapos 5500 km-rel eladó. Érdeklődni lehet: 77/322-558-as telefonon. Mercedes 1619 tgk. hidraulikus hátlappal, kedvező áron eladó. Érdeklődni lehet: 30/433-692-es telefonon. Mercedes 207D hosszított, zárt, 81-es évj. 2 t-s, friss műszakival eladó. Irányár: 625 E. Tel.: 06-30/525-086 Mercedes 92-es 300TD áron alul eladó. Érd.: 06-30/418-373-as telefonon. Opel Astra 1,4i 95-ös, extrákkal eladó. Csere érdekel. Tel.: 06-20/384-486 Peugeot J5D 90-es, fehér, zárt kisteherautó eladó. 78/381-382. Renault 4 eladó. Érdeklődni lehet: 20/391- 261-es telefonon. Skoda 120 L 1988-as eladó. Érd.: Tompa, Kinizsi 38. Skoda 120L 88-as évj. eladó. Érd.: 79/351- 542. Irányár: 240.000 Ft. Szelíd Wels póni, heréit, eladó. Érdeklődni a 06-78/425-027-es telefonon. Szőlőszállító konténert vásárolnék. Tel.: 78/312-503, este 06-60/389-459, napközben. Toyota Hiace 2,2D 9 személyes kisbusz 86-os eladó. Tel.: 06-30/583-326 Származási parírral hasas póniló csikóval, valamint hosszú platós IFA 5,4 tonnás, billenős pótkocsival eladó. Érdeklődni lehet: 78/312-637-es telefonon. Tiszakécske központjában, Béke téren, 250 m2 alapterületű 300 m2 rakterű, nagy mennyiségű gabona tárolására is alkalmas raktárépület eladó. Érdeklődni: 76/441-426 telefonon. Trabant 85-ös 1 év műszakival, jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/525-086 Tyúk eladó, 220-240 Ft/db. Éreklődni lehet: 60/303-938-as telefonon. Tyúkvásár, 200 Ft/db! Érdeklődni lehet: 76/371 -414-es telefonon. Téti Carborobot kazán 40 kW-os eladó. 79/358-303. Üzleti polcok, pénztárfülkék, egyéb üzleti berendezések olcsón eladók. Tel.: 06- 30/433-792 v. 06-30/432-645 VW Golf 90-es 1,3 B sok extrával eladó. Tel.: 06-20/248-076. VW Transporter D 90. évj. (új elejű), platós, hátul törött eladó. Irányár: 830 E Ft. Érd.: 06-60/385-269. VW Transporter dízel, 81. évj. kitűnő állapotban, eredeti festéssel sürgősen (450 E Ft) eladó. 06-20/446-513. Vacsi közi 90 m2-es, igényes lakás és szép 316i BMW 90-es eladó. 76/410-564. Őszi káposztapalánta eladó. Kis Károly Kiskunhalas, Bajza u. 68. Érdeklődni lehet: 77/422-767-es telefonon.