Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-12 / 136. szám

Melléklet/IV. Színes Magazin 1996. június 12., szerda Megnyílt a Ismét egy új, autó-márkakereskedés nyílt Kecskemét déli peremén, ahol már sok autós cég van jelen. A Dalos és Gyulai Autóház az eddigi, belvárosi, Horváth Döme utcai szűkös helyéről kiköltözött a Szent László körútira, mely a Szélmalom csárda és a Halasi út között van. Az 1500 m2-es területen volumenében is bővülő használ­tautó-értékesítésük. Új gépkocsi vásárlásánál a használ­tautó-beszámítási lehetőségből adódik választékuk egy része, de bizományba is vesznek autókat. A FIAT Magyarország a Dalos és Gyulai Autóháznak az új beruházás színvonala és a 3 éves szakmai múlt alapján megadta a hivatalos márkakereskedői címet, s az ország egyik legszebb komplexumaként dicsérik. A szafton 300 m2- es, melyhez 210 m2-es autószervizt építettek;, ahol már garanciális és azon túli, személy- és tehergépkocsik javítását is vállalják. A FIAT eddig nyolcszor nyerte el az “Év autója” címet. 1995- ben ezt a Punto, ez évben pedig a Bravo és Brava. A Bravo sportos megjelenésével; 5 ajtós testvére predig mint kényelmes családi autó hódít - nem csak a nők körében ... Említsük meg a többi új modellt is! Megjelent a F’unto kiste- her formában is: a “Van” és az új Scudó, mely 4,2 m3-es raktere 820 kg terhelést bír - eszményi kisáruszállító. Az Ulysse 5-től 8 üléses, plüss- vagy bőrüléssel, sőt konfer­enciabusz (luxus) változatban is kapható. Mozgatható ülé­sei miatt nagycsaládoknak is ajánlható. A vásárlást könnyítő lehetőségekről: a Tempira minden típusára és annak teherautó változatára jelentős ked­vezményt adnak; van olyan típus, amelynél most, a nyitás alkalmával, ez félmillió Ft is lehet. Minden, új FiAT személy- és tehergépkocsi vásárlásához kedvező hitellehetőséget kínálnak. Már 19% kezdőbe­fizetés mellett is lehet részletre vásárolni (szerződéskötési díjjal, kamattal), 40%-tól kamatmentesen 1 év futamidővel; 44%-tól már 5 év a futamidő, sőt 70%-nál már kamat- és szerződésidíjkötés-mentes az ügylet. Pl. Punto (kisteher is) 7.600 Ft/hó 1.046.500 Ft befizetésével Brava 10.600 Ft/hó 1.463.000 Ft befizetésével Ducato 15.000 Ft/hó 2.065.000 Ft befizetésével Dalos és Gyulai Autóház Hivatalos Márkaképviselet Kecskemét, Szt. László krt. 17. Tel./fax: 76/486-569 (13665) DUi<c^ A RIGIPS gipszkarton rendszerek épületek belső területeinek kialakítására ideális építőanyag: Falburkolatok - tetőtéri és mennyezetburkolatok, válaszfalak, stb. A hőszigetelésen kívül speciális lapok vizeshelyiségekbe, fokozottan tűzveszélyes helyekre is szerelhetők. Áruházunkban teljes RIGIPS rendszer kapható. 9.5 mm vastag 12.5 mm vastag 12.5 mm tűzgátló 12.5 mm impregnált Fogy. ár: 574 Ft/m2 685 Ft/m2 775 Ft/m2 1094 Ft/m t/n t/h Áraink az áfát tartalmazzák! R/ólPJ Új ár: 459 Ft/m2 548 Ft/m2 620 Ft/m2 875 Ft/m2 D UtCE=t ÉPÍTŐANYAG-ÁRUHÁZ Kecskemét, István kir. krt. 24. Nyitva: H-P: 8-16 óra; Szó: 8-12 óra. Tel.: 76/481-946 Madrid 34.900 Ft Prága 24.900 Ft Keresse a Neckermann-t a Centrumban! 6001 Kecskemét, Nagykőrösi u. 2. Tel.: (76) 480-089; Fax: (76) 480-0914 Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. Mi nem kötjük meg az Ön kezét. A Budapest Befekteté­si Kártya egy forradalmian új szolgáltatást biztosít Önnek: úgy kínál magas hozamú be­fektetési lehetőséget, hogy közben bármikor és bárhol - akár külföldön is - hozzáfér­het megtakarított pénzéhez. Nem kell többé azon törnie a fejét, hogyan forgassa pén­zét! Megteszik ezt Ön helyett mások: olyan szakemberek, akik igazán értenek a befekte­tésekhez. Csak nyissa meg kártyaszámláját* és ezután a számlára befizetett összeg úgy kamatozik, mint a leg­vonzóbb értékpapírok. Ha készpénzre van szüksé­ge, az immár konvertibilis Budapest Befektetési Kártya segítségével bármikor pénz­hez juthat a világ számos bankfiókjában, bankautoma­tájából, illetve a kártyát több tízezer üzletben felhasznál­hatja vásárlásra. Érdeklődjön fiókjainkban, vagy a 269-6286 telefonszámon! Budapest Befektetési Kártya. Befektetés és készpénz egy kártyában! ‘Minimális befektetés 50.000 Ft + 2.000 Ft kártyadíj. A számlanyitáshoz útlevél és fotó szükséges. Budapest Bank Rt i

Next

/
Thumbnails
Contents