Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-12 / 136. szám

PETŐFI NÉPE 1996. június 12., szerda • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 136. szám / 29,50 Ft MA Színes magazin melléklet 13-16. oldal A Honvédelmi Minisztérium parancsa Szabadszállásnak Szülök, diákok, hátra arc! Tank helyett ezután repülőt szerelnek. Több szülő is kétségbeesetten reagált, amikor Szabadszállá­son tanuló középiskolás fia má­jus elején egy nap azzal állított haza, hogy a jövő tanévet vagy Szolnokon kezdi, vagy sehol. Az átirányításhoz a szülői hoz­zájárulást két nap alatt kellett a diákoknak aláíratni. Az egyik szülő levélben tiltakozott Ke­leti György honvédelmi mi­niszternél. Mint ebben írja, fia ’95-ben felvételt nyert a Ma­gyar Honvédség szabadszállási gépjárműtechnikai szakközép- iskolájába. Azért választotta ezt az intézményt, mert gép­járműszerelést tanulhat és la­kóhelyétől sincs messze. A fiú­nak most azt kellene megma­gyarázni, hogy a földi jármű­vek szerelése helyett - amiért tavaly Szabadszállásra jelent­kezett - ezután foglalkozzon inkább repülőkkel. A szolnoki középiskola ugyanis repülő­gép-szerelői képesítést ad. A '95/96-os tanévre felvett diákok szülei és a szabadszál­lási szakközépiskola annakide­jén szerződést kötöttek. Az is­kola a Magyar Honvédség ne­vében vállalta, hogy biztosítja a feltételeket az érettségi vizs­gára való felkészítéshez. A gyerekek vállalták, hogy telje­sítik a vizsgakövetelményeket és tanulmányaik befejezése után hivatásos katonai pályára lépnek. Amennyiben nem, úgy szerződésbontásra kerül sor és az addig felmerült költségeket visszafizetik. Az ügyről meg­kérdeztük dr. Angyal Ferenc ezredest, a Magyar Honvédség tanintézeti főnökét. Nyilatko­zatát a 3. oldalon olvashatják. Kommentárunk a 2. oldalon. Ha nincs menhely, nincs hajléktalan sem? Magyar-szlovák tárgyalások Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására szerdán és csütör­tökön hivatalos látogatást tesz Magyarországon a szlovák ál­lamfő. Michal Kovácot elkíséri felesége, valamint az elnöki hi­vatal és a külügyminisztérium több magas rangú képviselője. Az elnök ma négyszemközti megbeszélést folytat meghívó­jával, és tárgyal Horn Gyula mi­niszterelnökkel is. Michal Ko­váé kétnapos programja során ta­lálkozik Gál Zoltánnal, az Or­szággyűlés elnökével és beszé­det mond a parlament plenáris ülésén. Göncz Árpád ma díszva­csorát ad vendége tiszteletére a Parlament Vadász termében. A szlovák államfő csütörtökön el­utazik Pilisszántóra, ahol a köz­ségházán találkozik a magyaror­szági szlovákok lakta település vezetőivel, és megtekinti a szlo­vák óvodát. Michal Kovác csü­törtökön délután utazik haza. Akik bevallották a magas jövedelmet 220 milliót keresett Az APEH megyei igazgatósága - név nélkül - sajtótájékoztatón tette közzé a bevallott legmaga­sabb tavalyi személyi jövedel­meket. A legjobban kereső Bács-Kiskun megyei egyéni vállalkozó 220 millió 508 ezer forint adóköteles jövedelmet vallott be. Neki keletkezett a legnagyobb adófizetési kötele­zettsége is, a kedvezményekkel együtt 69 millió 700 ezer forint, amit időben be is fizetett. (A sajtótájékoztatón többen tudni vélték, hogy az illetőnek két szállodája, s néhány ménese van.) Szépen keresett az a Bács-Kiskun megyei polgár is, aki értékpapírok forgatásával 107 millió 693 ezer forintra tett szert. Ebben a „műfajban” ő látszik a legeredményesebbnek. Osztalékból a legtöbb bevallott jövedelem 181 millió 553 ezer forint volt, szellemi alkotásból (találmányból) pedig 25 millió 340 ezer. Akadt mezőgazdasági kistermelő is, aki tisztességes jövedelmet vallott be, 17 millió 283 ezer forintot. Ingatlan-bér­beadásból 11 millió forint a legmagasabb bevallott jövede­lem. Egy érdekes adat: a nem önálló tevékenységgel kapcso­latos legnagyobb költségtérítés 5 millió 528 ezer forint volt. A fenti számok azonban egyálta­lán nem jellemzőek a megye egészére. A bevallások alapján az egy főre eső átlagos szemé­lyi jövedelem Bács-Kiskunban tavaly 295 ezer 513 forint volt. Ha kifejezetten hajléktalan- menhely nincs is, már jó ideje működik Félegyházán a hajlék­talanok számára kialakított se­gítségnyújtási forma. A család- segítő szolgálat tetőterében lét­rehoztak egy tizenöt személyes szállást azok számára, akik át­menetileg erre rászorulnak, il­letve a krízishelyzetbe került családtagok ideiglenes elhelye­zésére. A rászorultakat ruházat­tal, élelemmel, szállással segí­tik, de ez nem elég, igény lenne egy intézményre, kizárólag erre a célra. A bővítéshez a szándék meg­volt, több pályázat született már, de mindhiába: vagy a helyet nem találták megfelelőnek, vagy a Népjóléti Minisztérium utasí­totta el a tervet. A családsegítő szolgálat tervezi, hogy ajövőben egy nappali melegedőt (egy tál Sürgősen eső kellene a Duna-Tisza közén Csökken a talajnedvesség A hőség nyomán a megyében a homokosabb részeken már „fu­rulyázik” a kukorica. S noha a téli és tavaszi csapadék nyomán a talajvíz - egyébként nagyon alacsony - szintje körülbelül 20 centiméterrel magasabban áll a Homokhátságon, mint egy év­vel ezelőtt, s még ezekben a na­pokban is növekszik, a júniusi szárazság a felsőbb rétegekben már erősen érezteti hatását. A jelenlegi gyökérzónában, 30 centiméter mélyen május 10-én Szerb rablókat civil autósok Tegnap hajnalban Baján, a Szentháromság téren egy hor- vát állampolgártól ellopták a pénztárcáját a benne lévő 150 német márkával. Lakossági se­gítséggel a bajai kapitányság rendőrei elfogták a tetteseket. A téren állt szolgálati jár­műve mellett Bucséter Zsolt fő­törzsőrmester és Tóth Lajos őrmester. Arra lettek figyelme­sek, hogy két férfi fut a Duna Szálló felé, kezükben egy fe­kete pénztárcával. A rendőrök látták, hogy a pénztárcát eldob­ták és tartalmán osztozkodtak. a vízkapacitáshoz képest még 70 százalékos volt a talajned­vesség, de ez mára 40 száza­lékra csökkent. A megyei ag­rometeorológiai állomástól ka­pott tájékoztatás szerint 50 szá­zalék alatt ez az érték már kriti­kusnak mondható, a növény op­timális fejlődéséhez 60-70 szá­zalékra volna szükség. Tehát sürgősen eső kellene, mégpedig sok. Egy 10-15 milliméteres zá­por ugyanis alapvetően nem vál­toztatna a helyzeten. fogtak a téren segítségével A rendőrautóhoz jött a sértett, M. Milanovic és elmondta, hogy az autóbuszra várt, mikor táskájából kilopták a tárcáját. A rendőrjárőrök segítséget kértek a helyszínen tartózkodó civil autósoktól, és Z. I. bajai, valamint Cs. G. bácsalmási la­kosok hathatós közreműködé­sével lezárták a menekülési út­vonalakat, és elfogták a rabló­kat. A két elkövetőt és a figyelő sofőrt - V. Bijánt, P. Vladimírt, S. Maidot - a kapitányságra fu­varozták, és az ügyben megin­dult az eljárás. étel biztosítása) és egy éjjeli menhelyet hoz létre, ehhez per­sze önkormányzati segítség kell. A családsegítő szolgálat veze­tője elmondta, bár szükség van egy ilyen intézményre, hátránya is lenne, mert az eddigi tapaszta­latok azt bizonyítják, hogy a haj­léktalanok azonnal megszállják az új helyeket. Amíg azonban nincs menhely, addig hajlékta­lanokról sem lehet beszélni. Maffiózófióka Letartóztatták Giovanni Riinát, a szicíliai maffia, a Cosa Nostra börtönben lévő vezetőjének fiát - jelentették be kedden Paler- móban. A 20 éves Riinát azzal vádolják, hogy tagja a Cosa Nostrának s feltehetőleg már megölt egy embert. Égett a kórterem Több súlyos baleset történt teg­nap a megyében. Kerekegyhá­zán benzingőz robbant be egy helyiségben és egy középkorú férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett. Hartán magasfe­szültségű áram ütött meg két embert, egyikük meghalt, a má­sikat súlyos állapotban szállí­tották kórházba. Kecskeméten a Köcsög csárda mögött égett az erdő aljnövényzete. A tűzoltók eloltották. Közben a közeli sző­lőben egy férfit találtak, aki ka­pálás közben összeesett és meghalt. Tegnap leégett a la- dánybenei Gulyás tanya istál­lója is. Kalocsán még hétfőn hajnali hat órakor a kórházban egy gyógyíthatatlan beteg férfi felgyújtotta a kórtermet, majd kiugrott az ablakon és meghalt. Az angliai labdarúgó EB-n a franciák 1-0-ra megverték Romániát. Ké­pünkön Selymes Tibor (fehérben) harcol a lab­dáért Jurij Djorkaeffel. A megyei vöröskereszt szervezésében 162 mozgássérült és hátrányos helyzetű gyermek, fiatal indult útnak tegnap reggel Kecskemétről. A csoport a megyei önkormányzat balaton- lellei üdülőjében tölt egy hetet. Képünk az indulás előtt készült. fotó: ábrahám Eszter Újabb brit vétók Nagy-Britannia kedden újabb négy közösségi döntést torpedó­zott meg Luxembourgban az EU minisztereinek tanácskozásán. A britek immár 79-szer emeltek vétót a közösségi döntések ellen amiatt, hogy az EU többi tagál­lama nem mutatott hajlandósá­got a brit marhaexport tilalmá­nak feloldására. Az EU szakértői pénteken ülnek össze újra, hogy megvizsgálják, feloldhatnák-e a szarvasmarhakor miatt elrendelt embargót. Gyorshírek Sztrájk Gdanskban | A csődbejutott Gdanski Hajó­gyár 3500 dolgozója kedden úgy döntött, hogy szerdán fi­gyelmeztető jelleggel 48 órás | gyárfoglaló sztrájkot kezd. Azt szeretnék elérni, hogy a kor- mány szanálási terve helyett a I gyár vezetése és a szakszerve- | zet által közösen kidolgozott f szerkezetátalakítási program | lépjen életbe. Kémkedéssel vádolják őket Az iráni hatóságok letartóztat- tak három személyt. Az iráni rádióban a hadsereg illetékese azt állította, hogy a letartózta­tottak „kapcsolatot tartottak j fenn egy külföldi nagykövet­séggel Teheránban”, s katonai : információkkal látták el a CI A- t, az amerikai Központi Hír- i í szerző Hivatalt az iráni-iraki | konfliktus idején. óvodás túszok Egy minszki óvodában kedden íf egy férfi túszul ejtett tizenöt § gyereket és két óvónőt. A hely-1 : színre vezényelt mesterlövé- szék lelőtték a túszejtőt-jelen­tette a Reuter. A férfinál rob­banóanyagot tartalmazó akta­táska volt és egy szántára ked­vezőtlen bírósági végzés felül­vizsgálatát követelte. Kínai rokonok egy munkahelyen | A kínai közalkalmazottak | ezentúl nem dolgozhatnak | I ugyanabban az irodában, mint ' s házastársuk vagy rokonuk. A | személyi ügyek minisztériu­mának szombaton már ha­tályba is lépett rendelete a személyi összefonódásokon | alapuló protekció és más kor­rupcióformák megzabolázását célozza. Gázolt a vonat | Kedden hajnalban a ceglédi vasútvonalon Pestlőrinc és Vecsés között elgázolt egy fér­fit a vonat, s ezért több mint két órán át szünetelt a forgalom - tájékoztatta a sajtót a MÁV. A § baleset miatt általában 30-40 § perces késéssel közlekedtek a f vonatok. . Birkabaj Japánban A nagy-britanniai marhavész­pánik óta először azonosítottak | Japánban egy birkát, amelyet a prion nevű kórokozó fertőzött § I meg. A gyógyíthatatlan beteg­ség az állat idegrendszerét tá­madja meg és szivacsossá vál­toztatja az agyát. A hokkaidói I farm birkáit kiirtották.

Next

/
Thumbnails
Contents