Petőfi Népe, 1996. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-11 / 135. szám
8. oldal 1996. június 11., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Csökken a hiány. Április végéig a magyar kivitel értéke 3,9 milliárd dollár volt, 7,8 százalékkal több, mint 1995 azonos időszakában. A behozatal értéke 2,3 százalékkal maradt el a tavalyi első négy havi importtól, elérve a 4,9 milliárd dollárt. A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege 1 milliárd dollár hiányt mutat, ami 0,4 milliárd dollárral kevesebb, mint egy éve. A tájsebek gyógyítása. Mintegy 1,9 milliárd forintot lehet majd felhasználni idén a külszíni bányászat okozta tájsebek begyógyítá- sára, illetve a rehabilitációs tervek elkészítésére. A bányajáradékból képzett alap tőkéjéből összesen 162 esetben 146 millió forint igényelhető a tervezéshez. A kivitelezést 52 esetben támogatják az alapból, ösz- szesen 1,8 milliárd forinttal. Kárpótlási jegy. Jó hatással voltak a papír tőzsdei árfolyamára az áramszolgáltatói részvénycserével kapcsolatos várakozások. Ára az utóbbi hetekben 400 forint közelében maradt, a várható nagy nyereség miatt a befektetők türelmesebbek voltak, mint valaha. Jól vizsgázott a zsírórendszer Svájcban sem sokkal több a banki átutalás A boldog békeidőkben, amikor a banki átutalások száma nem volt több napi pár száznál, a bizonylatok kicseréléséhez elégnek bizonyult néhány futár. Ma, adófizetés idején 250 ezernél is több a napi tranzakciók száma. Ezek megbízható intézése már elképzelhetetlen a számítástechnikai rendszerek nélkül. London belvárosában volt egy kiskocsma, ahová a bankok küldöncei naponta többször is betértek. A kocsmáros rendre kimérte számukra a lélekmele- gítőt. Egészen addigiamig fel nem tűnt neki, hogy legalább egyszer mindegyik betér hozzá. Gyorsan be is zárta az italmérést. A látszólag logikátlan döntés mögött zseniális ötlet húzódott meg: megalakította a világ első klíringházát.- A legenda legalábbis így tartja - vélekedik Szamosi László, a Giro Elszámolásforgalmi Rt. vezérigazgatója. - Az viszont igaz, hogy a mai bankközi elszámolásforgalmi rendszer is követi a hajdani kocsmáros gondolatmenetét. Hazánkban a napi tranzakciók száma általában 130-140 ezer. Ehhez már automatikus klíringrendszer kell, a bankközi kommunikáció eszköze a zsíró. Az üzenet útja a feladótól a címzett ügyfélig tart. Akkor ér célba, ha megérti az, akinek szánták. Minden információ a Giro Rt.-hez érkezik, ahol délután 4- től hajnali 1-ig végzik az adatok feldolgozását, majd to- vábbküldik a címzettnek. A rendszerrel ellenőrizhetővé vált az információ beérkezésének és továbbításának időpontja, ezáltal kiszámíthatóvá vált a tételek megérkezése a bankokba. A napi tranzakciók száma várhatóan növekedni fog, ugyanis jó néhány fizetési mód még nem terjedt el itthon; ilyen például a csoportos jóváírás. A Kincstár létrejötte is megemelte némiképp a bankközi átutalások számát. Ma már az inkasz- szó levelezése is ezen az elektronikus úton történik. Valójában az is a rendszer célja, hogy minél kevesebb készpénz legyen forgalomban. Összehasonlításként említem, hogy New Yorkban csupán tízszer, Svájcban kétszer annyi a tranzakciók száma, mint Magyarországon. A helyzet érzékeltetésére szolgálhat még egy mutató, amely a szabályos és a problémás pénzforgalom arányának jelzőszáma. A normális, nemzetközileg is elfogadható hibás átutalás a tranzakciók számának 1 százaléka. Ez a mutató nálunk a zsíró bevezetése előtt 2-3 százalék volt, jelenleg pedig 0,3 százaléknál is kisebb. A rendszer tehát jól működik. (bozsó) Adózásról feketén, fehéren Hétvégi tanácskozásán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a régóta napirenden lévő közjogi feladatokkal, és az új adókoncepció megvitatásával foglalkozott. Új GM-motorok A világ legnagyobb autógyártója, a General Motors világméretekben egységes motorcsaládot akar kifejleszteni. A stratégiát még jóvá kell hagynia a GM igazgató- tanácsának júliusban. A ki- fejlesztési program költsége 1,3 milliárd dollár körül lesz. A kamarai mozgalom lényege, hogy olyan vállalkozói önkormányzatok alakuljanak ki, amelyekben - mivel a vállalkozók jól ismerik egymást - már az alapvető etikai normákat megsértőket is képesek kiszorítani közösségükből. így nyílhat lehetőségük a feketegazdaság visszaszorítására. Henger Károly, a kamara adóügyekben járatos szakértője az adókoncepcióról lapunknak elmondta: elvárják, hogy az új adótörvények szektorsemlegesek legyenek, azaz az adó ne függjön se a tulajdonformától, se a tevékenységtől. A másik fontos szempont, amire felhívta a figyelmet, hogy a társasági adó csak egyre kisebb eleme az adórendszernek. A helyi adók mértéke gyakran ugyanis sokkal nagyobb terheket róhat a vállalkozókra. Az önkormányzatok - amennyiben nem kapnak arányosan növekvő támogatást a A6R0KER Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Kft. KECSKEMÉT MEZOGAZDASAGI VÁLLALKOZÓK, KISTERMELŐK NOBILI GÉPEK AKCIÓS VÁSÁRA A KECSKEMÉTI AGROKER KFT-nél 30 %-os ENGEDMÉNY 500 - 600 LITERES FÜGGESZTETT SZÁNTÓFÖLDI PERMETEZŐK 10-12 M-ES KERETTEL NE SZALASSZA EL AZ ALKALMAT ! A gépek megvásárolhatók a központi telephelyünkön kívül : AGROKER Kft. Kirendeltsége Baja-Mátéházapuszta 79/321-805 AGROKER Kft. Kirendeltsége Szentes 63/312-801 ALFAMAS Kft. Békéscsaba 66/447-909 AGROSZŐLÉRT Kft. Mezőtúr 56/350-367 AGROKER KFT. 6000 KECSKEMÉT, HALASI ÚT 29. 76/482-682 «©TOYOTA A TOYOTA COROLLA HARMONY a kényelem, a megbízhatóság és a megfizethető ár összhangját kínálja mindazoknak, akik adnak magukra. Cégvezetők, vállalkozók, vállalatvezetők ideális autója a TOYOTA COROLLA HARMONY, amely 1300 köbcentis motorjával. ¥ elegáns megjelenésével, elviselhető adó- és biztosítási kötelezettségeivel hódít. Persze, mással is. Még egy döntő érv, ami mellette szól. ARA: 1.998.000 forint. Az akció június 30-áig tart. A Corolla Harmony egy nyerő típus, a nyerő típusú embereknek. Például Önnek. ajpy Autó-Motor Trans Kft. Kiskőrös, Dózsa György u. 44. t6K«V Tel.: 78/312-982 78/312-962 (13615) A sertéstartók demonstrációja elmarad Kétszer ad, ki gyorsan ad Nem halogatható tovább a sertéságazatban a piacszabályozási program kidolgozása - ez a túltartott sertések ügyének tanulsága. A termelők körében elégedetlenséget váltott ki, hogy a szakminisztérium meglehetősen későn hozta meg a sertés- export támogatására vonatkozó döntését. A szubvenciós kulcsok is alacsonyabbak lettek az érdekképviseletek által javasoltnál. Ezért fontolgatták néhol a sertéstenyésztők a demonstráció lehetőségét. Konkrét szervezkedésről azonban nem volt szó - nyilatkozta lapunknak Tüske Róbert, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsosa. A termelők már április közepén kérték az élő sertés kivitelének kilogrammonként . 25 forintos támogatását. Tüske szerint a miniszternek módjában állt volna saját hatáskörében dönteni, hogy a húsexport támogatásának terhére finanszírozzák az élősertés kivitelét. Mindez többlet- forrást sem igényelt volna. Az állami beavatkozás késlekedése növelte a túlsúlyos sertések számát, tetézve ezzel a termelők kárát. Értékesítésük a meleg időjárás miatt most már nehezebb. A sertéspiacon kialakult helyzet ismét azt bizonyítja, hogy az agrárpiaci rendtartás nem működőképes, arra is int, hogy tovább már nem odázható el a sertéságazatban a piacszabályozási program kidolgozása. (újvári) költségvetésből - arra kényszerülnek, hogy mind magasabb helyi adókat vessenek ki. Á személyi jövedelemadónak is komoly hatása van a gazdálkodásra. Ha a vállalkozó bért fizet dolgozóinak, akkor annak adó- és járulékvonzatai őt terhelik. Azonos terheket kellene viselnie akár bér, akár osztalék formájában fizeti ki alkalmazottait. Régi vágyuk, hogy a kamarai tagdíjat az adóból levonhassák. Javasolják az átalányadózás ki- terjesztését is, mert hatékony eszköznek tartják az árnyék- gazdaság ellen. (pataki) Eszmecsere az EU-kérdőív kitöltése előtt. Kovács László külügyminiszter jelentős magyar iparvállalatok vezetőivel tárgyalt a kormány integrációs politikájáról, és a csatlakozási tárgyalásokra való felkészülés kormányzati feladatairól. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE ZANUSSI AREMELES ELŐTTI ENGEDMÉNYES HŰTŐVÁSÁR Normál és kombinált hűtők 10-15% kedvezménnyel! I Rendkívüli fagyasztóakciónkat a : nagy érdeklődésre való tekintettel | meghosszabbítottuk! 200 I fagyasztóláda 38 900 Ft 300 I fagyasztóláda 49 900 Ft 230 I fagyasztószekrény mw* 54 900 Ft Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Telefon: (76) 322-425 ÁRVERÉSI FELHÍVÁS A Homokmégyi Aranykalász Mg. Szövetkezet árverés útján értékesít használt munkagépeket. Az árverés helye: homokmégyi szövetkezet gépműhelye. Az árverés időpontja: 1996. június 15-én, szombaton, 10 óra. A gépek megtekinthetők az árverés színhelyén, 1996. június 14-én, 8 órától 16 óráig. Előzetes felvilágosítás a 78/454-084-es telefonon (Paplanos László), vagy a 79/454-037-es telefonon. («eon C Á RVÁLTOZÁS Q Gazdái kod ók, figyelem! A BácsAgro Rt. Növénytermesztési Ágazata megkezdte az 1996. évi szerződések kötését Szerződéses növényeink és áraink: Szabványos termény: Cukorrépa őszi árpa Őszi búza Napraforgó Kukorica Alapár (Ft/tonna) 4.700 14.000 19.000 36.500 15.000 Alapár ■* 5.264 15.680 21.280 40.880 16.800 A közölt árakra a minőségtől függően felárat fizetünk. Szerződéseinkhez vetőmagot, műtrágyát, növényvédő szert, szolgáltatásokat hitelezetten biztosítunk. Az árváltozás a már megkötött szerződésekre is automatikusan érvényes. Várjuk ________________________________jelentkezését!____________________________(11SS3) A FOTEX OPTIKA Kft. a 117. és 90. számú OFOTÉRT Optika-Fotó üzletét (Kecskemét, Petőfi S. u. 12., Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 3.) franchise-szerződéses formában kívánja működtetni: • Az üzlet jó kiskereskedelmi adottságai (elhelyezkedés, bevezetett optika-fotó profil) kitűnő vállalkozási lehetőséget biztosítanak. • Kereskedelmi tapasztalattal rendelkező, az üzlet üzemeltetéséhez szükséges tőkével rendelkező vállalkozók jelentkezését várjuk. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, további részletekkel kapcsolatos kérdéseivel, kérjük, forduljon Kőszegi Zoltánhoz az (1)-202-3644 telefonszámon, vagy levélben, a 1128 Budapest, Nagy Jenő utca 12. címen. A BA-NI-DO KONYHABÚTOR- MÁRKABOLT az országban a legkedvezőbb, gyári áron kínálja 30 típusú konyhabútorát. Kecskemét, Géza fejedelem krt. 51. (a 44-es főút mentén, a Szőlőfürt vendéglőtől balra, 200 méterre.) Tel./Fax: 76/486-990 Nyitva: H-P: 9-18-ih, Szó: 9-13-ig BÓR-ÜLÓGARNITŰRA MÁRKAROLT a legjobb minőségű, formatervezett ülő- és nyitható garnitúrákkal, gyári áron várja a vásárlókat. Kecskemét, Szabadság tér 4 Tel.: 76/496-156 Nyitva: H-P: 9-18-ig, Szó: 9-13-ig. <n (a volt Csemege Élelmiszerbolt helyén) ^