Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-30 / 125. szám

1996. május 30., csütörtök Sport 15. oldal Ma ASZTALITENISZ Magyar bajnoki döntő (első mérkőzés): Credo AC-Bp. Pos­tás SE, Kiskunfélegyháza, Fad- rusz utcai csarnok, 17 óra. A bajnoki év legnehezebb mérkőzésének ígérkezik a Pos­tás elleni találkozó, hiszen a vendégeknél játszik a sokszo­ros válogatott Németh Károly és a kínai Csen Vej Hszing is, aki a bajnoki rájátszásban még veretlen.- Bár a felkészülésünk nem volt zavartalan az ismert anyagi gondok miatt - mondta Kalász Kázmér, a Credo AC szakosz­tály-igazgatója -, bízom benne, hogy a fiúk átérzik a győzelem jelentőségét. Csapatunk négy­szer megnyerte a bajnokságot, s ha ötödször is sikerül elnyer­nünk az aranyérmet, emelt fő­vel állhatunk azok elé, akik hi­vatottak eldönteni városunkban az asztalitenisz sportág sorsát. LABDARÚGÁS Edzőmérkőzés: Kunszentmik- lós-Csengőd, 17.30-kor. Bocs, de mi voltunk a jobbak. Meglepetés ide, meglepetés oda, az idei Bajális Kupa kispályás labdarúgótorna győztese nem más, mint a Bocs együttese. Az immár hagyományos rendezvényen a két csoportba sorsolt 14 amatőr csapat közel ötven látványos, néha kifeje­zetten izgalmas meccset vívott a trófeáért. A döntőben: Bocs-Grund 2-0. A harmadik helyen a Gázszaküzlet, a negyediken a Káosz gárdája végzett. fotó: lörinczi csaba Diósgyőrben megtört a lila-fehér varázs Kecskeméten még mindig é- lénken foglalkoztatja a közvé­leményt a KTE NB Il-es labda­rúgócsapatának hét végi, Di­ósgyőrben elszenvedett 7-1-es veresége. íme néhány véle­mény a lila-fehér szurkolók to­leranciáját alaposan próbára tevő, televízió által közvetített mérkőzésről; T. K.:-Sajnos a csapat nyomaiban sem emlékeztet az őszi önmagára. Azt híresztel- ték, hogy profi módon alakul­gat a KTE, ám én ebben egyre inkább kételkedem. Ha a hát­védünk csak szemmel tudja kö­vetni az emberét, ha a csatárunk lövése után a pálya melletti parkolóból hozzák vissza a lab­dát, akkor ott a produkció meg­bukott. Amikor Vágner játék­vezető lefújta a meccset, szerin­tem a kecskemétiek sóhajtottak nagyobbat. B. J.: - Ott voltam a helyszí­nen. Állítom, hogy csak a kez­dőrúgásig volt esélyünk. Akadt olyan játékos, aki ha leül Dajka edző mellé a kispadra, azt sem vettem volna észre. Ezek után reményünk az élvonalba jutást illetően csak olyan lehet, mint a futballtudásunk: nagyon sze­rény. Dr. K. M.: - Előrebocsátom, hogy a focipályán kevésbé va­gyok olyan otthonos, mint az orvosin, viszont elég gyakran kijárok a Kecskeméti TE mér­kőzéseire. Izgatottan vártam a hétfői közvetítést is. Ezt a szé­gyent! Legjobb lett volna, ha a tv felvételről adja a találkozót a késő esti értelmiségi sávban. Akkor talán kevesebben látták volna, és nem „égnének” any- nyira a fiúk. N.P.:-Azt hittem, nem jól látok, csak úgy potyogtak a gó­lok. Amikor 6-1-es diósgyőri vezetésnél a riporter közölte, hogy ilyen állásnál egy te­niszmeccsnek vége szokott lenni, ki is kapcsoltam a készü­léket. Aztán tegnap hallottam, lehet, hogy a listavezető Kerü­lettől egy játékosuk jogosulat­lan szereplése miatt pontokat vonnak le. így akár még a má­sodik helyre is befuthatnak a lilák. Bár erre gyaníthatóan kevesen fogadnának nagyobb összeggel. ___________________Tudósítóink Jelentik___________________ H árom bajnokságot nyertek a birkózók ATLÉTIKA Baján, a Petőfi-szigeten ren­dezték meg a hagyományos Bajális-futóversenyt, amelyen a 29 férfi, illetve 19 nő közül a 2800 méteres távot elsőként egy szerb vendég teljesítette. Győztesek, 10 éves korig, lá­nyok: Birki Erzsébet, fiúk: Csengő Tamás, 11-14 évesek, lányok: Perlaki Adrienn, fiúk: Szőke Tamás, 15-18 évesek, lányok: Vértesy Zsuzsanna, fiúk: Bajai Péter, 19-35 éve­sek, nők: Pencz Józsefné, fér­fiak: Gorán Csegar (egyben abszolút győztes), 36 éves kortól, nők: Faldum Gábomé, férfiak: Tarjányi József. BIRKÓZÁS Debrecenben rendezték meg az olimpikonok emlékversenyét, amely serdülő kötöttfogású magyar bajnokság volt. A me­gyebeliek eredményei, 40 kg: 2. Kollár (Bajai Honvéd), 43 kg: 4. Törteli Z. (KTE), 47 kg: 5. Pápics Á. (KTE), 51 kg: 1. Horváth András (Kecs­keméti TE), 60 kg: 1. Schmél Attila (Kecskeméti TE), 70 kg: 5. Bánó Cs. (KTE), 76 kg: 1. Szabó István (Kecskeméti TE), 4. Haskó T. (KTE). A csapat- versenyt a Vasas nyerte, má­sodik lett a KTE, harmadik pedig a Ferencváros. Vasárnap, ugyancsak Deb­recenben az ifjúságiaknak ren­deztek kötöttfogású versenyt, amely egyben Antal Imre nemzetközi ifjúsági kötöttfo­gású birkózó emlékverseny volt. Három versenyzővel vett részt a Kecskeméti TE. Ered­ményeik, 50 kg: 1. Szurovszki István, 58 kg: 2. Domokos T., 81 kg: 2. Szabó I. Csapatban első lett a Ferencváros, máso­dik a Vasas, harmadik pedig a KTE. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Alap SE-Kecskeméti Delfin Dutép 20-20 (9-12). 250 néző, ve­zette: Domonics, Domonics. Delfin: Ihász - Dakó 2, Fe- renczi 6, Berényi 6, Tóth 2, Balogh 1, Demeter 3. Csere: Kovács, Vazul, Fekete, Viski, Bán (k). Edző: Kalmár Jenő. Kitűnt: Ferenczi, Tóth, Demeter. NB Il-es női mérkőzés: Kiskőrös KC-Tápiószele SC 30-19 (11-7). G.: Szilágyi 8, Sörös 7, Décsi 5, Guth 5, Grá- ner 2, Torgyik 1, Bajusznács 1. Megyei bajnokság, férfiak: Hercegszántó-Kalocsa 27-16, nők: Tataháza-Hercegszántó 22-28. KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Nagykálló-Kiskunfélegyházi KC 62-100 (26:46). Ld.: Vér­tesi 24, Solymosi 20, Bódi 16, Csenki 14, Görög 12, Pólyák 10. Edző: Bódi Sándor. LABDARÚGÁS t A megyei II. osztályú baj­nokság 26. fordulójának eredményei, Északi csoport, felnőttek: Tabdi-Ladánybene 4-1, Harta-Dunavecse 0-2, Kecel-Nyárlőrinc 6-1, Lakite- lek-GAMF DSK 12-0, Kis­kunfélegyházi Honvéd-Duna- egyháza 3-1, Akasztó-Szabad­szállás 1-1, Orgovány-Solt- szentimre 2-1, Kunszállás- Kiskunmajsa 2-6. Ifjúságiak: Tabdi-Ladány­bene 1-2, Harta-Dunavecse 2-2, Kecel-Nyárlőrinc 11-0, Orgovány-Soltszentimre 1-0, Kunszállás-Kiskunmajsa 1-2. Déli csoport, felnőttek: Tompa-Vaskút 6-1, Sze- remle-Bátya 0-3, Kiskunhalasi Spartacus-Hercegszántó 2-3, Sükösd-Gara 1-4, Érsek- halma-Géderlak 1-4, Szak- már-Katymár 3-1. A Császár- töltés-Kelebia mérkőzésről nem érkezett jelentés. Ifjúságiak: Tompa-Vaskút 1- 0, Szeremle-Bátya 1-4, Kiskunhalasi Spartacus-Her­cegszántó 5-0, Sükösd-Gara 4-0, Érsekhalma-Géderlak 2- 6, Szakmár-Katymár 0-2. A Császártöltés-Kelebia mérkő­zésről nem érkezett jelentés. Megyei III. osztály, Déli csoport, 22. forduló: Kunbaja II.-Bajaszentistván 7-1, Bát- monostor-Bácsbokod 0-1, Bácsborsódi Medosz-Nagyba- racska II. 2-1, Nagybaracska I.-Madaras 20-0 (!), Felső- szentiván-Bácsborsódi SK 4—0, Érsekcsanád-Rém 9-0. A Borota-Tataháta mérkőzést jú­nius Í6-ára halasztották. Első a Nagybaracska I. 59 ponttal, második az Érsekcsanád 3 ponttal lemaradva. Keleti csoport: Csólyospá- los-Roma FC 4—3, Jakabszál- lás-KKFH Vasutats 1-2, Bu- gac-Knorr 9-2, Tázlár-Szank 0-4. A Kunfehértó-Jászszent- lászló mérkőzés elmaradt. Északi csoport: Balló­szög-Kunadacs 1-1, Izsák Medosz II.-Apostag 3-2, Kun- szentmiklós II.-Kolonker 0-1, Kecskeméti MÁV SE-Harta II. 1-0, Fülöpszállás-Szalk- szentmárton 4—1. ÖKÖLVÍVÁS A 14. Hajdú Kupa serdülő és ifjúsági országos egyéni em­lékversenyen 20 egyesület 120 versenyzője vett részt. A me­gyebeliek eredményei, serdü­lők, 40 kg: 3. Kovács J. (KSC), 43 kg: 1. Kállai Lajos (Kecskeméti SC), 52 kg: 1. Szabó Aurél (Kiskunfélegy­háza), 55 kg: 2. Rácz G. (Kis­kunfélegyháza), ifjúságiak, 45 kg: 1. Ács László (Kecskeméti SC), 60 kg: 1. Mészáros Jó­zsef (Kecskeméti SC), 3. Endre G. (Kiskunfélegyháza), 63,5 kg: 1. Hajnal István Nor­bert (Kecskeméti SC). VÍVÁS A városi vívószövetség és a KTE vívószakosztálya egyéni diákversenyt rendezett Kecs­keméten. Eredmények, I. korcsoport, fiú, kard (9-10 évesek): 1. Csemyus Krisztián (Petőfi Ált. Isk.), II. korcso­port, fiú, kard (11-12 éve­sek): 1. Svébis Máté (reformá­tus gimn.), leány, tőr: 1. Jä­ger Zsuzsanna (Petőfi ált. isk.), fiú, tőr: 1. Kőházi Mik­lós (Zrínyi ált. isk.), III. kor­csoport, leány, tőr (13-14 évesek): 1. Horváth Erika (Angolkisasszonyok), fiú, tőr: 1. Hegedűs Zsolt (Petőfi ált. isk.). Testnevelő tanár: Novo- meszky István. Iskolák kö­zötti pontverseny: 1. Petőfi 17 pont, 2. ref. gimn. 6 pont, 3. Zrínyi, Angolkisasszonyok 3-3 pont. Mai Műsor TV I. MŰSOR 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.10: Kaliforniai ólom 11.05: Marlenhof 12.05: Üzlet délidőben 12.25: Welcome to HungaryI 12.55: Telepakk 15.10: Segítségl 15.20: Repeta 16.05: Zöld béka 16.30: Topmodell 17.00: Kapcsolj bel 17.30: Kormányváró 17.55: Az utódok reménysége 18.15: Üzlet 18.30: Hogy Is van ez? 19.00: Esti mese 19.15: Naprakész 19.30: Híradó. Időjárás 20.01: Telesport 20.15: MC 20.25: Kisváros 21.05: Valencia-rejtély Tévéfilm 95’ 22.45: Hűség és árulás Amerikai dokumentumfilm 11/1. TV II. MŰSOR 9.00: Közvetítés a parlament üléséről 15.35: A vállalkozás szenvedélye 16.00: Repeta 16.50: Napjaink 17.00: Natura magazin 17.30: Top-40 18.00: Körzeti híradók 18.15: Körzeti magazinok 19.05: MacGyver 20.00: Pünkösd a Hit Gyüleke­zetében 20.15: Zene, zene, zene 21.00: Híradó 21.10: Környezetünk hírei 21.15: Kriminális 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.30: Lapzárta 22.35: Sportműsor 23.40: Az alku - Német tévéfilm 97' TV 3. MŰSOR 16.05: Siker-vonal 16.45: Palánta 17.15: Pusztításra programozva 19.05: Havi fix 19.25: A delfinek életének titkai 19.55: Játék 20.20: Negyedóra szolgáltatás 20.45: Háromszög 21.00: Fekete macska Olasz-angol film 92' HBO 17.00: Alf 17.30: Splonflóka 19.05: Falcon Crest 20.00: Holdfényes éjszakán 21.30: Elbűvölve 23.10: Veszély S elemek 0.45: Erotikus ábrándozások DUNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó 12.20: Régiók (ism.) 13.00: Esti kérdés (ism.) 13.15: Emlékképek (ism.) 13.30: A nagy csaták 15.05: Turay Ida filmjeiből Janika - Magyar vígjáték 75' 16.20: A zene arcai (ism.) 17.00: „Ahol az ember figyel a szomszédjára” 17.30: Mese 18.00: Híradó 18.15: Don Quijote 19.15: A cseppek varázsa 20.05: Váltó 20.45: Esti kárdés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: Színházi Élet 21.55: Az első száz év Körülmény - Olasz film 92’ 23.30: Szatellltháború SZÍV TV 16.30: Extrém 17.00: Torna 17.30: Kojak - Amerikai sorozat 18.30: Slapaj 19.00: Hétpróbás 19.30: Kereskedelmi show 20.00: Mozdulj! 21.00: Kisvárosi Igazság 23.00: A hónap szépe (ism.) 23.30: Kereskedelmi show KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.25: Minden­napi tudomány. 8.35: Paragrafus. 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05: Napközben. 11.05: Az operaház fan­tomja. 11.35: Ünnepi könyvhét '96. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A franciák nemzeti szentje: Jeanne d'Arc. 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: Beszéljük meg! 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Forró drót. 16.25: A hét muzsikusa. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.40: Ünnepi könyvhét '96. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Mark Knopfler és a Dire Straits együttes felvételei­ből. 21.25: Kossuth-klub. 21.55: Kenó- sorsolás. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Törvénykönyv. PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.00: Petőfi- délelőtt, 10.38: Gordlusz plusz. 11.17: Örökzöld fllmmelódiák. 11.47: Ma­gánklinika. 12.00: Nótaparádé. 12.50: Korkérdés. 13.00: Hírek. 13.03: Ma­napság... 13.15: A teremtés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.03: Petőfi-dél- után. 19.03: Észkerék. 19.30: Enciklo­pédia. 20.00: A Deep Purple együttes összes lemeze. 21.00: Hírek. 21.03: Manapság. 21.15: Petőfi kabaré. 22.15: Körös-körül zene. 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. Színház — Mozi KECSKEMÉT Ciróka Bábszínház (Bu­dai u. 15.): délelőtt 1/2 10 és 11 órakor: A KISKA­KAS GYÉMÁNT FÉL­KRAJCÁRJA. A mozik műsora. Városi: 5, 7 és 9 órakor: PAJZS A RÉSEN. Színes, amerikai ak­ciófilmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: MINDEN GYANÚ FELETT. Színes, amerikai thriller. Stúdió: 7 órakor: GYORSABB A HA­LÁLNÁL. Színes, amerikai film. Csalánosi autósmozi: 9 órakor: PÉNZVONAT. Szí­nes, feliratos, amerikai film. 22. HETI TOTÓTANACSADÓ (Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése) Válogatott mérkőzés Tipp 1. Magyarország-Olaszország..................................................2 Magyar NB II., Keleti csoport 2. Eger (11./-Diósgyőr (4.).......................................................2 Magyar NB II., Nyugati csoport 3. BKV Előre (7.)-Siófok (1.)...................................................2 Bundesliga II. 4. Bochum (1./-Bielefeld (2.)...................................................1 5. Duisburg (3./-Mainz (16.)....................................................1 6. Hertha BSC (8./-Fortuna Köln (9.) .................................x, 1 7 . Nürnberg (14.)-Mannheim (7.)........................................1, x 8. Zwickau (5./-Wolfsburg (13.).............................................1 O lasz B-osztály 9. Ancona (19.)-Pistoiese (20.)............................................1, x 10. Bologna (2.)-Chievo (13.)...............................................1, x 11. Foggia (12.)-Cosenza (10.)................................. 1 12. Venezia (14.)-Genoa (9.)......................................................1 13. Verona (l.)-Reggiana (3.) ................................................x, 1 + 1 mérkőzés 14. Brescia (16.)-Perugia (4.).....................................................2 Valasek Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents