Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
1996. május 4., szombat Megyei Körkép 3. oldal Hol lesz Baján az új diszkó? Az egy percig sem volt titok Baján, hogy miután megszűnt a helyőrségi klubban a Let’s Go, a diszkó tulajdonosai új helyen ismét megszervezik a hétvégi táncot. A hírek szerint a vonatkerti gyakorlóiskola mögött, a volt Volán-telepen már folynak is az átépítések. A közeli Zom- bor utca lakói azonban máris a hivatalhoz fordultak, mert nem szeretnének diszkót a közvetlen környezetükben. Széli Péter polgármester március 19-én fogadta a tiltakozó lakók képviselőit, és a hivatal azóta megkezdte az ügy vizsgálatát. A csütörtöki testületi ülésen dr. Füzy Mária interpellált a Zombor utcaiak érdekében. Széli Péter kérdésünkre elmondta, hogy nyilván szükség van Baján ilyen szórakozóhelyre, ám alaposan meg kell gondolni azt, hogy hol létesítsék. A Zombor utcában ugyan folynak már az előkészületek, de építési engedély nélkül. Drogárusokról beszélnek a polgárok Solton A legutóbbi solti képviselő-testületi ülésen beszámolót tartott a közbiztonság helyzetéről Gál József, a helyi rendőrőrs parancsnoka. Egyben értékelte a tavalyi évet is. Elmondta, hogy három fő állandóan, öt rendőr pedig tartós betegség és egyéb okok miatt hiányzik az őrs állományából. A parancsnok kitért arra is, hogy a központi keretből biztosított üzemanyaggal, technikai eszközökkel a legnagyobb takarékosság mellett sem lehetett volna folyamatos munkát végezni a tavalyi évben. A hiányt a Solt-Harta Köz- és Vagyonbiztonsági Alapítványba magán- és jogi személyek által befizetett támogatásokból pótolták. Az őrshöz tartozó területen ’95-ben sikerült olyan rádiótechnikai rendszert kialakítani, amely lefedi a területet és közvetlen összeköttetést biztosít a rendőrőrs ügyeletével, illetve a kalocsai rendőrkapitányság ügyeletével. Tavaly novemberben bevonták a solti őrs járőrkocsiját, amelynek pótlására nem került sor. Ezzel együtt megvonták az üzemanyagkeretet is. Jelen pillanatban havi tízezer forint üzemanyagkeretből gazdálkodik a solti rendőrség. A szorult helyzetben a Vagyonvédelmi Alapítvány segített. A nehézségek ellenére az eredményekben nem történt visszaesés a korábbi évekhez képest. Képviselői kérdésre válaszolva Gál József elmondta, hogy érkezett már az őrsre is bejelentés kábítószerügyben. A község polgárai között terjedő hírek szerint a diszkókban megjelentek a beetetők, a drogárusok. A rendőrség még nem talált erre vonatkozóan bizonyítékot. W. Király Ernő Az állam nem fedezi a vecsei földkiadás költségeit Az állami költségvetés csak a töredékét fedezi azoknak a kiadásoknak, ami a földkiadó bizottság működése során felmerül. A többletköltséget nagyrészt a helyi termelőszövetkezet, másrészt az önkormányzat állja. Többek között ez is elhangzott a legutóbbi dunave- csei képviselő-testületi ülésen, ahol Hermanusz Ferenc, a földkiadó bizottság elnöke adott tájékoztatást a bizottság munkájáról. A bizottság eddig 404 határozatot hozott. A folyamatos munkát akadályozza, hogy a földmérőktől megosztási vázrajzokra, a földhivatalnál a megosztások nyilvántartásba vételére kell várni. A bizottság kigyűjtötte azoknak az adatait, akik nem éltek beadvánnyal, nem kértek kimérést, illetve tulajdonjog-bejegyzést. Ezen tulajdonosok részaránya sorsolás útján kerül nevesítésre. A sorsolást a tervek szerint júniusban tartják. Gazdasarok A szőlő védelme Úgy tűnik, a szőlő fakadása nem késett olyan sokat, mint a gyümölcsfák rügypattanása. Az április végi felmelegedés elegendőnek bizonyult a szőlő gyors fakadásának. Mivel az elmúlt évben nagyon sok problémát okoztak a gombák (pe- ronoszpóra, lisztharmat, szürkepenész), már most felhívjuk a figyelmet a betegségek elleni preventív (megelőző) védelemre. Tesszük ezt azért is, mert nagyon sok az elhanyagolt, művelés alól kimaradt szőlőültetvény, ahonnan folyamatosan befertőződhetnek a kezelésben lévő területek is. Különösen a peronoszpórára hívjuk fel a figyelmet, mert csapadékos, meleg időjárás esetén a lehullott, tavaly fertőzött levelekből elindulhat egy korai fertőzés, amelyhez hozzájárulhat még a déli légáramlattal szállított fertőző anyag is. Tavaly már május 26- ától megjelent az első levéltünet megyénkben. A kritikus virágzás időszakában pedig különösen nagy veszélynek van kitéve a szőlő mindhárom gomba támadásának. A felsoroltak kivédésére javasoljuk, hogy 3-5 leveles hajtás állapotban már a lisztharmat ellen meg kell kezdeni a védekezést valamelyik kéntartalmú készítménnyel (Mikrothiol Special, Szulfur 900 FW, Thiovit, nedvesíthető kén). A szőlőperonoszpóra ellen 5-8 leveles hajtásnál valamelyik kontaktkészítmény fel- használását javasoljuk (pl. Zineb, Dithane M-45, Po- muran stb.). Ekkor viszont már elkezdhető a lisztharmat ellen a felszívódó készítmények alkalmazása (pl. Anvil SC, Systhane 12 E, Topas 100 stb.). Ha a levélatka kártételét tapasztaljuk (a károsított hajtás apró marad, a leveleken szívás nyomai láthatók), akkor a Neoron 500 EC-t, a Danitól 10 EC-t, illetve a Bi 58 EC-t javasoljuk felhasználni. Bármely készítmény kerül kiszórásra, az előírt óvó rendszabályok betartása kötelező. Bács-Kiskun megyei NT A Eladósodik a megyei kórház Kecskeméten Béremelés és elbocsátások (Folytatás az 1. oldalról) A létszámcsökkentés elkerülhetetlen, mivel a kórházvezetés úgy döntött, hogy költség- vetési hiánya ellenére megadja dolgozóinak a béremelést. Az összkórházi szinten átlagosan 25 százalékos béremelés viszont tovább növeli a hiányt, a kapacitás felülvizsgálata és a kórházi szerkezet módosítása tehát nem várhat tovább - mondta a főigazgató. A béremelésben kiemelten részesülnek az aneszteziológiai osztály orvosai és szakdolgozói, a központi intenzív osztály és a központi műtő szakdolgozói. A béremelés egy része - amelyet a közalkalmazotti törvény új bértáblája ír elő - február elsejétől, a kórházi szintű - amely az intézmény februári teljesítményétől függ - április elsejétől visszamenőleg jár. Kifizetésére a júniusi fizetéssel kerül sor. A béremelés mértéke személyenként más és más, de tájékoztató adatként a főigazgató közölte: egy kezdő szakápoló bruttó fizetése a januári 14 ezer 500 forintról pótlékkal együtt 22 ezer forintra emelkedik, egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező ápolónő bruttó bére 27 ezer forintról 33 ezer forintra. Januárhoz képest a kezdő orvos bére 26 ezerről 32 ezerre, egy G-kategóriás húsz éve dolgozó szakorvos esetében 43 ezer forintról bruttó 54 ezer forintra emelkedik. Ábrahám Eszter Mire van joguk a bajai polgároknak? (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Völgy esi László jegyző arról szólt, hogy a bajai rendeletmódosítást az önkormányzati törvény változása is megkövetelte. Áz egy más kérdés - tartják a bajaiak -, hogy nem volt politikus elővezetni éppen most ezt a témát, mert még zajlik a helyi kommunális adó kivetésével kapcsolatos lakossági kezdeményezés, ami eredményesen zárult. Igaz, az adóval még ma sem békéit meg mindenki, sőt a kezdeményezők az Alkotmánybírósághoz fordultak. Megközelítőleg Baján 30 ezer választópolgár van és az előző rendelet szerint a népszavazáshoz elég volt 6 ezer aláírás, míg most a 25 százalék kell, ez már 7500 főt jelent. A duplájára emelkedett a népi kezdeményezés határszáma is, 1500-ról 3000 főre, ami a 10 százalékos plafont írja elő. Van igazgató Dunavecsén A dunavecsei képviselő-testület legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött döntött az általános iskola igazgatói állására kiírt pályázatról. Az állásra egyetlen pályázat érkezett, az iskolában tanító Horváth Istvánnéé. A pályázót támogatta az iskolaszék, a szakszervezet, a tantestület is. A képviselők egyhangú döntéssel öt évre Horváth Istvánnét bízták meg az általános iskola irányításával. Egyeztető fórum a megye kórházaival A megyében tervezett kórházi ágyszámcsökkentésről és az egészségügyi szerkezet átalakításáról rendeznek egyeztető fórumot május 7-én délelőtt 9-től a megyei egészségbiztosítási pénztárban. A kecskeméti fórumon részt vesz a halasi, a bajai, a kalocsai, a félegyházi, a kecskeméti megyei és a repülőkórház igazgatója. Hatig tart nyitva a határátkelő Szerdától a Bácsalmás-Bajmok határátkelő két órával tovább, reggel nyolctól délután hatig tart nyitva. Az őszi-téli időszakban a határt négy órakor zárják. Tehergépkocsik és külföldi utazók itt továbbra sem léphetnek át, kivéve a volt jugoszláv tagállamok és hazánk állampolgárai, amennyiben személygépkocsival, gyalog, vagy kerékpáron közlekednek. Lakáskoncepció Bácsalmáson Az önkormányzat egyebek mellett a jelenlegi lakáshelyzetet és a hosszú távú lakásgazdálkodási tervet tárgyalja 7-én délután két órakor kezdődő ülésén. A Bácskában egyre többen szántanak és ekéznek lóval. Hektáronként ugyanis a traktor 5500 forintért végzi el a munkát, míg lóval naponta 2 hektárt lehet megművelni, jóval olcsóbban. Márics István bajai gazda mártonszállási földjén (mint az a felvételen látható) 75 centiméteres sortávolságra beállított cirkálómmal jelölik meg a vetési sorokat. A kukoricát kapával vetik majd bokorba (két-két szemet egy-egy lépésnyire). fotó: király László Hetvenmilliót remélnek Kalocsa 70 milliót szeretne megszerezni az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő ön- kormányzatok számára elkülönített pénzalapból. Már a költségvetési tárgyalások során is jól látszott, hogy a városi kasz- sza forráshiányos, azaz kevesebb a bevételük, mint a kiadásuk. Tavaly sikeresen jártak az önkormányzati szóhasználatban csak „önhiki”-nek becézett pályázaton, és 64,5 millió forinthoz jutottak ilyen módon. Az idei esélyeket némileg rontja, hogy az alap lehetőségei is csökkentek, ráadásul a kalocsai vezetés információi szerint az országban működő mintegy 3200 önkormányzatból közel 2 ezer kíván a pályázati lehetőséggel élni. Nyári diákmunka Sok halasi diák szeretne a nyáron munkát vállalni. A Rendezvény- és Programiroda most segíteni szeretne a fiataloknak. Ezért arra kérik a vállalatokat, vállalkozókat, magánszemélyeket, akik nyári munkát tudnak biztosítani a diákoknak, jelezzék az ITI- irodában Halason a Bokányi u. 8. szám alatt, vagy a 77/423-398-as telefonszámon. Technikai baki A pályázati eljárás lefolytatásáig újból dr. Németh Andrást bízták meg a solti szociális és egészségügyi intézmény vezetésével. A képviselő-testület azért hozott legutóbbi ülésén ilyen határozatot, mert a pályázati kiírás technikai okok miatt április 30-áig nem jelent meg a Népjóléti Közlönyben, így az eljárást nem lehetett lefolytatni. A bakit a közlönynél történt főszerkesztő-váltás okozta. Meggyőzően érvelt a bátmonostori mezőőr Minden talpalatnyi föld és erdő magánkézben van Bátmonosto- ron. A tulajdonosi szemlélet talán ilyenkor domborodik ki igazán, hiszen ennek érdekében még mezőőrt is foglalkoztatnak. Nemrég az egyik gazda erdejéből eltűnt három köbméternyi tölgy, melyet nem éppen szakszerűen, motorosfűrésszel termeltek ki - ráadásul engedély nélkül. Kiderült: a szomszéd községbe szállították és értékesítették. A bátmonostori mezőőr nem tétlenkedett, hanem magán- nyomozásba kezdett, minek eredményeképpen meg is találta azt a két fiatalembert, akik a fát ellopták. Választhatta volna a hivatalos utat, a rendőrségi feljelentést. Ám a tapasztalat szerint ez az út hosszadalmas és nem mindig hozza a kívánt eredményt. Ezért a tetteseket szép szóval és némi furfanggal rábírta, hogy tegyenek írásban beismerő vallomást, vigyék vissza a fát és fátylat bontanak az ügyre. Ez meg is történt, a kár megtérült, az említett papír pedig akkor kerül elő újra, ha a delikvensek ismét hasonló akcióba kezdenének. Nem tisztünk minősíteni a történteket, de az tény, hogy bírósági hercehurca nélkül tettek pontot az ügy végére. S talán bízhatunk benne, hogy a nevelő ráhatás is érvényesül. Somogyi Gábor PC ÁRLISTA 6500 Baja Bajcsy-Zs. u. 10. Tel.: 79/421-010/170. Fax.: 79/421-153 1996. 05. 01. *s.rrr Nyitva tartás: hétfő-csütörtök 08-16 h, péntek 08-14 h Alkatrész beépítést, PC összeszerelést, PC-, monitor- és nyomtatójavítást vállalunk. Az árak áfa nélkül értendők, készpénzfizetés mellett, 1 év garanciával! Viszonteladóknak 5 % kedvezmény. SVGA monitor FDD | 14" SVGA Color LR 0.28 33.800 1.2 FDD 6.000 15" SVGA Color LR NI 0.28 39.380 1.44 FDD 3.380 ALAPLAP HÁZ 486 VESA 3-5V Ok E-IDE, FDD 10.420 486 PCI DX4 256k E-IDE, FDD 12.640 PENTIUM 256k E-IDE, FDD 18.320 Mini torony 5.200 CPU I KÁRTYÁK 486 DX2 80 MHz 4.000 VLB IDE csatoló 2S/P/G 2.660 486 DX4 100 MHz 7.260 VLB VGA kártya TR9440 1 M 8.420 PENTIUM 75 MHz 16.100 PCI VGA kártya ALI 1 M 7.680 PENTIUM 100 MHz 29.260 PCI S3 TRIO 32b kártya 1 M 8.000 MEMÓRIA PCI S3 TRIO 64b kártya 1 M 8.540 1 MB SIMM 9b 70 ms 3.000 EGYÉB 4 MB SIMM 36b 70 ms 8.540 8 MB SIMM 36b 70 ms 17.260 Billentyű 101 gombos 1.740------------------------------1 Egér 1.060 HDD | Hangkártya 16b SB-Pro komp. 7.000 CD ROM IDE 4* seb. 8.420 540 MB 12 ms 23.800 850 MB 12 ms 26.220 1000 MB 10 ms 28.840 (7735)