Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-23 / 120. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. május 23., csütörtök Naptár Május 23., csütörtök. Névnap: Dezső. Névnapozóknak Dezső: latin ere­detű névjelentése: óhajtott fiú. Kö­szöntjük a névnap­jukat ma ünneplő Dézi, Emil, Vilma, Vilmos, Viola nevű olvasóinkat is! Évforduló E napon született 1861-ben Rippl-Ró- nai József, festő, gra­fikus, iparművész. A posztimpresszionizmus legjelentősebb magyar képviselője, bár korai mü­veit a szecesszió hatása jellemzi. Franciaországi korszakában a Nabis fes­tőcsoport vezető egyéni­sége volt. Hazatérése után festészetében az intim en­teriőrök harsány színű, mégis melankolikus ábrá­zolása került előtérbe. Úgynevezett „kukoricás” korszakát követően első­sorban pasztelleket, port­rékat festett. 1927-ben hunyt el. Ökumenikus naptár A Dezsők védő­szentje a 607-ben elhunyt Szent Desi- derius vienne-i ér­sek, vértanú. Az ortodox és görög katolikus naptárban Szent Mihály püspök vérta­núra emlékeznek ma. Mi, Hol, Mikor? • Ma délután 15 órakor nyitják meg a Kecskeméti paletta elne­vezésű iskolai képzőművészeti kiállítást a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban. • Ma 19 órakor tart elő­adást dr. Kovács György kop­penhágai professzor a dán me­zőgazdaságról a kecskeméti Dán Kulturális Intézetben. • A kecskeméti református kollé­gium Öregdiák Baráti Köre má­jus 25-én, délelőtt 10-kor tartja szokásos találkozóját. Hely­szín: a református templom, majd a diákotthon. • Május 26-án, reggel 9-kor kezdődnek a gyermeknapi rendezvények Kecskeméten. Programok dél­után 6-ig az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban, a Szóra- katénusz Játékházban, az ifjú­sági otthonban és Kecskemét főterén lesznek. A bajalak nem győznek válogatni a jobbnál jobb programok között, amelyekkel a várossá válás 300. évfordulóját ünnepük. A rendezvények nagyobb része olyan, hogy az egész család megtalálja szórakozását. Nagy tetszéssel hallgatja mindegyik korosztály a népszerű Cabar zenekart, amely a bajai nemzetiségek népzenéjét játssza. FOTÓ: papp Zoltán Tehetségkutató csillagászati tábor Baján A megyei önkormányzat bajai csillagvizsgáló intézete június 17-23. között bentlakásos te­hetségkutató tábort szervez. Erre elsősorban középiskoláso­kat várnak, de felső tagozatos általános iskolásokat is szíve­sen látnak. (Legkésőbb május 30-áig lehet jelentkezni József Ritánál, a 79/424-027-es tele­fonon). A táborban a csillagá­Az idén is több mint ötszáz diák jelentkezett a Kecskeméti Ifjú­sági Otthon által szervezett vá­rosi versmondó-találkozóra. A döntőket múlt szombaton tar­tották. Az elsős-másodikos álta­lános iskolások versenyében kiemelkedően szerepelt: Platt- ner Viktor, Horváth Piroska, Fábián Gábor, Mészáros János, Kosa Gabriella. szati előadásokat a bajai intézet munkatársai, illetve budapesti kutatók tartják. A tábor lényege tulajdon­képpen a bevezetés a csillagá­szatba, elméleti és gyakorlati programokkal. A Szegedi úti intézményben lesz naptárkészí­tés, csillagászattörténeti ismer­tetés, valamint módszereket ta­nulhatnak az égbolt megfigye­A harmadik-negyedikesek mezőnyében a zsűri Vass Ey- sen Ábel, Ács Boglárka, Tóth Gergő, Ivánovics Petra, Kö­kény István és Birizdó Mónika versmondását emelte ki. Az ötödik-hatodik osztályos álta­lános iskolások mezőnyében Kolcza Zsófia, Erdélyi Éva és Kisberk Miklós kapott dicsére­tet. lésére. Esténként pedig - derült ég esetén - észleléseket végez­hetnek a rendelkezésre álló táv­csövekkel. Június 21-én, pénte­ken Kiskunhalasra kirándulnak a résztvevők, ahol aznap tartják az amatőr csillagászok orszá­gos találkozóját. Másnap, szombaton pedig a halasiak vi­szonozzák a látogatást. Z. L. Pünkösdi koncert A korábbi évekhez hasonlóan pünkösdhétfőn a kalocsai és környékbeli fúvósegyüttesek most is találkoznak az ünnep idején. Délután 5-től a művelő­dési központ udvarán a helyőr­ségi fúvószenekar, a Garázs formáció, a császártöltési Blas Mix Band, a hajósi ifjúsági együttes, a bátyai általános is­kola zenekara, valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola szólistái vár­ják az ingyenes koncertre az érdeklődőket. Érmes köszöntő Kecskeméten tegnap köszöntöt­ték a megyei pedagógus-szak­szervezet titkárait. Az ünnepsé­gen 21-en vehették át az Eötvös József-emlékérmet. Az érem arany fokozatát a kalocsai dr. Farkas Józsefné kapta. Az em­lékérem ezüst fokozatát Kovács Márta, Szeri Béla (Kiskunha­las), Hambalku Imre (Bácsal­más), dr. Márin István (Csá­szártöltés), Gál Gyula (Kiskő­rös), Csányi Attiláné (Kecske­mét), és dr. Migléczi Béláné, a megyei nyugdíjastagozat veze­tője kapta. Diákvendégek Erdélyből Egész tömeg várakozott teg­nap este a Tóth Kálmán Gimnázium előtt a kedves és szívesen várt vendégekre, a tanáraikkal együtt érkezett erdőszentgyörgyi fiatalokra. A száztíz tagú kis- és közép- iskolás társaság egy része már tavaly is járt Baján. Most a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Tóth Kálmán Gimnázium fogadta őket, és gondoskodott gaz­dag programról számukra. Az erdőszentgyörgyiek ezt mintegy kétórás kulturá­lis programmal viszonozzák. Ma délelőtt 11 és este 7 órai kezdettel a bajai József At­tila Művelődési Központ színháztermében lépnek fel, holnap a garai művelődési házban este fél 7-kor, szom­baton 19 órai kezdettel pedig a vaskúti művelődési ház­ban. A vendégeket szombaton 9 órakor Széli Péter polgár- mester fogadja a városházán, majd a népes csoport Kalo­csára kirándul, ahol egyebek között megtekintik az érseki könyvtárat. Gál Zoltán Kis versmondók nagy találkozója Nézőpont Milliókat, meg egy húszast W. Király Ernő írása Ha lenne egy krokodilharapás-álló térdzoknim, esküszöm, a Nílus menti mocsarakban sétálgatnék minden reggel. Már csak a látványosság kedvéért is. Na persze, csak ha elsüllye­désgátló is lenne a fuszeklin. Nem érdekelne engem egyet­len vérszomjas hüllő sem. Mint ahogyan a kecskeméti képviselőket sem igen érdekli, hogy hol és mennyit kell fizetni a városban a parkolásért. Merthogy nekik ingyenes parkolási engedélyük van. Tegnap ugyan voltak kegyesek néhány helyen felfüggeszteni a parkolási díj szedését, ám ez csak a jéghegy csúcsa. A belvá­rosi helyhiányt úgy akarják megoldani, hogy szinte minden­hol fizetőparkolókat alakítanak ki, egyre magasabb díjakkal. Ellenszolgáltatás persze nincs. A kocsit bárki ellophatja, fel­törheti, szétszerelheti. Felelősséget nem vállalnak érte. Fél­óránként húszért nem rossz! Arról már nem is beszélve, hogy sok embernek munkaesz­köz az autó, vagy éppen azért jár kocsival dolgozni, mert messze lakik. Az önkormányzati cég súlyos milliókat szed be parkolóhely megváltása címén. Egy-egy új vállalkozás, ha nem tud mondjuk a vásárlóknak saját területén helyet biztosítani, komoly összegeket fizet az épület előtti közterületekért. Parkolóhelyenként félmilliót. Ébből nem telik semmire? Persze hogy nem érti a szállodás, miért ne állhatnának meg ingyen a vendégek a ház előtt, amikor legalább négyféle he­lyi adót fizet a városnak. Plusz parkolóhely-megváltást, ha most épít hotelt. És ebből lesz még azután - ahogyan a vá­rosházán nevezik - fizető-várakozóhely. Hogy meddig tart és mivé fajul a parkolócirkusz, azt nem tu­dom. De hogy a képviselők többségének ingyenes parkolóen­gedélye ’98-ban lejár, az tuti. Én nem hosszabbítom meg. Elismerés a keceli néptáncegyüttesnek A napokban a Martin György Néptáncszövetség és a Muha- ray Elemér Népművészeti Egyesület szervezésében Pécs- várad adott otthont a Néptánco­sok országos bemutató szín­pada című találkozónak. Itt „minősült” elismerésben része­sítették a keceli néptáncegyüt­test. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A "TŐSERDŐI" Általános Szolgáltató Szövetkezet (6065 Lakitelek, Szikra 28.) pályázat útján értékesíti: szép környezetben, a község és a Töserdő üdülőterület között fekvő, a lakiteleki 3612 sz. tulajdoni lapon, 0182/4 hrsz. alatt szereplő, 1 ha 5203 m2 nagyságú ingatlanját a rajta lévő épületekkel együtt, berendezés nélkül, 1996. IV. negyedévben történő birtokba adással. Az ingatlanon elhelyezkedő építmények:- irodaépületek: 700 m2- konyha ebédlővel: 250 m2- raktárak: 150 m2-garázsok: 100 m2 Az ingatlan vízzel, villannyal, gázzal ellátott, közúthoz szilárd burkolatú úttal csatlakozik. Az ingatlan szociális, kulturális, vendéglátó tevékenységre kiválóan alkalmas. Irányár: 16 millió Ft + áfa. Fizetés módja: egy összegben, készpénzzel. A pályázatok zárt borítékban, "Pályázat" megjelöléssel, a szövetkezet igazgatóságának címezve, 1996. június 28-án, 12 óráig nyújthatók be, az irányár 10%-ának megfelelő bánatpénz készpénzben történő befizetésével (a szövetkezet pénztárába). A pályázatok elbírálása 30 napon belül történik meg. A szövetkezet fenntartja azt a jogot, hogy a pályázatokat eredménytelennek nyilváníthatja. A pályázat eredményéről értesítést küldünk. A vevőnek a bánatpénzt a vételárba beszámítjuk, a többi pályázónak visszafizetésre kerül. g­Több, értékelhető pályázat esetén versenytárgyalást hirdetünk. Érdeklődés és bővebb felvilágosítás: a helyszínen, vagy a 76/449-033-as tel. £ Balesetek, Bűnügyek Nyitott ablak Hamis, esetleg lopott kulccsal hatolt be a tolvaj Baján egy Fü- löp utcai házba, s onnan három gázkonvektort ellopott. Értékük 110 ezer forint. Császártöltésen a Bajai utca egyik lakásából arany ékszereket és pénzt vitt el a tolvaj 350 ezer forint érték­ben. Dunavecsén a nyitott abla­kon át mászott a tolvaj egy Fürst Sándor utcai lakásba, és onnan 400 ezer forintot vitt el. Kötelező elsőbbség Még tanulnia kell a közlekedési szabályokat ilj. K. Jánosnak, aki május 17-én délután fél egykor személygépkocsijával az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére egy védett útvonalon haladó segédmotorost elütött. Az eset Halason a Fenyő és a Bajza utca kereszteződésénél történt. A motoros könnyű sérü­lésekkel megúszta a balesetet, de az anyagi kár 85 ezer forint. Bombariadó Ismeretlen férfihang telefonált a Kecskemét, Mária krt. 28. szám alatti Csöpi presszóba május 21-én 21 óra után pár perccel. Csak annyit közölt, hogy a presszó 10 perc múlva robbanni fog. Erre természete­sen kiürítették a helyiséget, és tüzetesen át is vizsgálták, ám bombára - mint az várható volt - nem bukkantak. Kirámolt öltöző A lajosmizsei labdarúgásra rá­jár a rúd. A napokban vették észre, hogy kifosztották a foci­pálya öltözőjét. Az ajtó betö­rése után az ismeretlen tolvajok gázkonvektort, bútort és egyéb értékeket vittek el, a kár 150 ezer forint. Jutalom a traktorért A halasi rendőrök ismeretlen tettes után nyomoznak, aki a város melletti Füzespuszta egyik tanyájából ellopott egy MTZ 82 M típusú mezőgazda- sági vontatót. A traktoron toló­lap és egy háromfejes eke is volt. A 3,7 millió forintot érő jármű gazdája magas jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Éjjeli tanulók Ismeretlenek hatoltak be május 17-ére virradóra Kiskunhala­son, a Körösi úton lévő tanmű­helybe. A tolvajok 200 ezer fo­rint értékben akkumulátortöl­tőt, „indító bikát” és hegesztő­felszerelést loptak el. Drága capuccino Egy jugoszláv férfi csak egy capuccinóra tért be május 19-én hajnalban egy kiskunhalasi vendéglátóhelyre. Mire vissza­tért, már nem találta a parkoló­ban a 2,5 millió forintot érő Mitsubishi gépkocsiját. jáól TENZIV angol,német,francia,olasz,spanyol,orosz NYELVTANFOLYAMOK jelentkezés: 1996. május 31-ig valamint 450 órás intenzív angol tanf. 1996.aug.22-től (Munkaügyi Központ támogatásával) ALTERNATIVE ENGLISH SCHOOL Kmét, Kőhíd u. 19, T 76/485-561 "VIKTÓRIA” Első Magyar Gabona Részvénytársaság a legkorszerűbb MASSELY FERGUSON típusú kombájnokkal gabonabetakarítást vállal. Térítési díj: a. : termékértékesítési szerződéssel rendelkező partnereinknek 6500 Ft/ha + áfa, b. : más partnereknek 7000 Ft/ha + áfa. A szemszállítást külön megállapodás és díjazás alapján végezzük. Érdeklődni lehet: Evanics István: 79/325-544 vagy 06-60/489-406 Such Mihály: 76/482-182 vagy 06-20/425-809 Dr. Nagy Árpád: 76/480-746 vagy 06-60/389-135

Next

/
Thumbnails
Contents