Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-21 / 118. szám
1996. május 21., kedd Pénz, Mezőgazdaság, Piac 7. oldal Nem kell a kínai kel külföldre Bács-Kiskun megyében nem jellemző a kínai kel termelése. Kecskeméten is mindössze kilenc család foglalkozik vele nagy tételben. Ők valamennyien drámaian élik meg, hogy nem kell a kel - hiszen nem egyszerűen elestek a bevételtől, hanem a tetemes kiadás veszteségként terheli őket -, ám az a 10 va- gonnyi kínai kel, ami itt termett, a régió mezőgazdasági produktumai között nem jelentős tétel. Annál jellemzőbbek viszont a történtekből levont tanulságok. Kiss Károly, a Zöldért kecskeméti telepének volt vezetője - most nyugdíjas - 18 éve termeli ezt a növényféleséget.- Nagy pénzeket és rengeteg munkát fektetek be, hiszen 3000 négyzetméter van itt fólia alatt - mutat körbe gazdaságában. - Ezért mielőtt eldönteném, mit termelek, előbb a piacról gondoskodom. A kínai kelnek eddig biztos piaca volt - az utóbbi 4-5 évben itthon is növekszik a kereslet iránta különösen jó év volt a tavalyi, 60-65, illetve 90 forintot kaptunk kilójáért. Álmomban sem gondoltam volna ezek után, hogy az idén egyszerűen meg sem veszik tőlünk!- Pedig közben a költségeink is alaposan megnövekedtek - kapcsolódik a beszélgetésbe a szomszéd gazda, aki nem kíNem enyhítik az exporttilalmat Nem jött össze a brit exporttilalom részleges enyhítéséhez szükséges minősített többség az EU Állandó Állategészségügyi Bizottsága hétfői brüsszeli ülésén: Ausztria, Belgium, Görögország, Németország, Portugália és Spanyolország szakértője is leszavazta az Európai B izott- ság azon javaslatát, hogy bizonyos kezelési eljárások alkalmazása esetén ismét engedélyezzék a brit marhákból készült zselatin, faggyú, és sperma exportját. Izraeli jövedelmek Az izraeliek fele nem fizet jövedelemadót, mert nincs elég jövedelme - tárta fel egy izraeli kormányjelentés. Á bérből és fizetésből élő izraeliek 48 százaléka kevesebbet keres havi bruttó 609 dollárnak megfelelő összegnél (nagyjából 95 ezer forintnál), márpedig ez a személyi jövedelemadó küszöbe Izraelben. A szegénységi szint egyedülálló esetében havi 352 dollár, négytagú családnak összesen 900 dollár. Izraelben az átlagjövedelem havonta 1500 dollárnyi. Állásajánlat Opel márkakereskedés technikusi vagy autószerelői szakközépiskolát végzett, 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkafelvevőt keres, 30 éves korig, fizetés: megegyezés szerint. Karosszéria lakatos munkavállalót keres, 5 éves személygépkocsi szakmai gyakorlattal, 30 éves korig, fizetés: megegyezés szerint. Autószerelőt keres, szakközépiskolai végzetséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal, 30 éves korig, megegyezés szerinti fizetéssel. Autószalonba: műszaki érdeklődésű, angol és német nyelvtudással rendelkező, jó megjelenésű középiskolás leányt keresünk, hostess munkakörbe, a nyári Időszakra. Jelentkezés kizárólag frásbanl Az önéletrajzot tartalmazó pályázatokat a következő címre várjuk: Opel Autószalon, 6000 Kecskemét, Jász u. 24. sz. vánja magát megnevezni. - Az idén már 10 forint volt egy palánta a szállítással együtt. Én nyolcezret vettem, erre még a művelési költségek rakódtak -, s a termést beszántottam... Kiss Károly 15 ezer palántát ültetett -, a fejenként zsugorfóliába csomagolt termése egyelőre a hűtőházban vesztegel.- De nem sokáig — teszi hozzá Kiss Károly -, hiszen a kínai kel két hét alatt tönkremegy. Fölszedése is időhöz kötött, mert fölmagzik. A tárolásért nem szeretnék fizetni. Szóban állapodtunk meg a forgalmazóval, nem divat ma már a szerződés! A külkereskedők napi vételre rendezkedtek be, így tudják kivédeni, elhárítani a kockázatot. Két héttel ezelőtt még hirdették az újságban, hogy kínai kelt vesznek. Szerintem az FM rossz felmérése miatt történt minden. Túltermelés van kínai kelből, s erről nem tájékoztatták a termelőket. Nem igaz, hogy nem lehetett előre látni, hogy amikor a spanyol kínai kel szezonja lejár, akkor jelenik meg a magyar kínai kel a külpiacon. Nem mondom, hogy térjünk vissza a tervgazdálkodáshoz, de óriási tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a piacot nem kell megszervezni! 'Ennek pedig egyelőre szinte jelét sem látni, káosz és információhiány jellemzi a magyar mező- gazdaságot. S ebben a helyzetben a termelők a legkiszolgáltatottabbak. A kínai kel egyik nagy exportőre a kecskeméti Euroker Kft. Szentes, Csongrád, Kiskunfélegyháza, Kecskemét térségéből vásárolja fel a termést. Gedey László, a kft. ügyvezetője elmondta: a káposztaféle értékesítése eddig kiegyensúlyozott volt. Az idei probléma oka összetett, amiben a hazai és külföldi túlkínálat jelentős szerepet játszik. Érdekeltségi területükön korábban évenként általában 2-2,5 millió, az idén 4-4,5 millió palántát neveltek. A tél elhúzódása miatt későn - február 20-25 helyett március első hetében - tudták kiültetni, a termés késett, illetve egy része nem megfelelő minőségű, fölmagzott. Ezeket természetesen nem vásárolta meg külföldi partnerük, aki egyébként személyesen tekintette meg a kínálatot. Az ügyvezető szerint a megfelelő minőségű, szerződött termést cégük átvette a termelőktől. Mindezek . után a belföldi fogyasztó végképp nem érti: miért drága most is a kínai kel? A piacon és a boltokban 80-110 forint kilója. Almási Márta Megnyílt Los Angelesben a napokban az Elektronikus Szórakoztatóeszközök Kiállítása. Ez a készülék lehetővé teszi egy családnak, hogy elérjék az Internetet, az e-mailt, valamint, hogy interaktív CD-ROM-okat is lejátszhassanak otthoni tv-készülékükön.FOTÓ: FEB-REUTERS Csökkent az ipar termelése A márciusi ipari termelés - valamennyi vállalkozás adatát tartalmazó szezonálisan kiigazított indexek alapján - 6,2 százalékkal csökkent a februárihoz képest. Az ipari termelés nagysága elmaradt 1,6 százalékkal az egy évvel korábbitól is (KSH). Osztalék fizetése várható a közgyűlés után Tisztes éves eredmény a Zwacknál A Zwack Unicum Részvénytársaság, amely május 29-én tartja éves közgyűlését, nyilvánosságra hozta első negyedéves gyorsjelentését. A Zwack Unicum Csoport árbevétele az első negyedévben 2 milliárd 965 millió forint volt, s ez 14,48%- kal magasabb, mint 1995 hasonló időszakában. Adózás előtti negyedéves eredménye pedig 85 millió forint, s ez több mint 50 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedév eredménye. A társaságot a fogyasztást csökkentő gazdaságpolitika és a virágzó feketepiac gátolja a belföldi forgalom növelésében. A legális szeszesital-piac csökkenése tovább folytatódik, s így a belföldi értékesítés 11%-kal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában volt. Ugyanakkor a társaság export- értékesítése dinamikusan fejlődik, s első negyedévi exportár- bevétele 201 millió forint, amely a múlt évi teljes exportnak már 34 százaláka. A Zwack Unicum Csoport 1995. évi adózás előtti eredménye (nemzetközi számviteli szabványok szerint) 677 millió forint. Á május 29-ei közgyűlésre javasolt osztalék, a névértékre vetítve, 15%. Amennyiben a közgyűlés a javaslatot elfogadja, akkor a csoport adózás utáni eredménye 523 millió forint lesz, amely ugyan 11,8%- kal alacsonyabb, mint a tavalyi, de a gyorsan romló piaci környezetet figyelembe véve tisztes eredménynek számít. Kerényi Péter, a Zwack Unicum Rt. sajtófőnöke lapunknak elmondotta, hogy a május 4-én a társaságról lapunkban is megjelent tudósítás, amely a Central European című brit gazdasági magazin cikkét idézte az MTI londoni jelentése alapján, olyan súlyos állításokat is megfogalmazott a társaság helyzetéről, amelyek a Zwack Unicum Csoport gazdasági érdekeit sértik, s ugyanakkor nem felelnek meg a valóságnak. így például a cikk hivatkozik a londoni Nomura ház jelentésére is, holott ilyen jelentés az elmúlt egy esztendő során nem készült. Intézkedést sürget a gabonaszövetség A magyar gabonapiacon kialakult helyzet kezelésére kormányzati intézkedéseket sürget a magyar gabonaszövetség elnöksége. Ezt a testület hétfői ülésén határozták el az elnökségben részt vevő szakemberek. A döntésről Makay György, a szövetség főtitkára tájékoztatta az ülést követően a sajtót. A szakember elmondta: a gabona tonnánkénti ára a nyári hónapokra meghaladhatja a 25 ezer forintot. Ez pedig azt jelentheti, hogy a kenyérliszt mintegy 40 százalékkal, a takarmány-alapanyag pedig 65- 75 százalékkal drágulhat. A kenyér előállítási költségében a liszt ára valamivel kevesebb mint 50 százalékot tesz ki. A gabonaszövetség elnöksége elhatározta: elemzést készít a kormány gazdasági kabinetjének, hogy tisztán láthasson az ügyben. Makay György szerint az már központi elhatározás kérdése, hogy a piaci folyamatokba milyen módon avatkozik be a kormány. Korlá- tozza-e a világpiaci árak hazai érvényesülését, vagy engedi érvényesülni ezeket a tendenciákat és a fogyasztókat kompenzálja valamilyen módon. Tevevásár a kairói piacon. Mióta Egyiptom szigorított a húsimporton a kergemarhakór miatt, megnőtt a tevehús iránti kereslet. fotó: feb-reuters Mit jelent az, hogy...? • Alkusz (angolul: bróker): a tőzsdén ügyleteket közvetítő cégek vagy bankok megbízottja, bejegyzett tőzsdetag. A megbízottak az értéktőzsdén vagy az árutőzsdén jutalék fejében teljesítik a nagy- közönség értékpapír adás-vételét. • Azonnali ügylet: a tőzsdei üzletkötést követő tőzsdei napon az eladó köteles a vétel tárgyát a vevőnek, rendszerint csekkfizetés ellenében átadni (fizikai értelemben is). • Baisse (bessz): tőzsdei papírok (értékpapírok, valuták) árfolyamának tőzsdei spekulációkkal kapcsolatos értéke. • Árutőzsde: a tőzsdék egyik alapvető típusa, a jellegzetesen tömegáruk adásvételét áruminták vagy szabványok alapján bonyolítják (pl. gabona, kávé, gumi stb.) Az üzletkötés tárgyának nem szükséges az adásvételi ügyletnél jelen lenni. A tulajdonosok többször is változhatnak anélkül, hogy valóságos árumozgás történne. Az árutőzsdék jelentős szerepet játszanak az árak formálásában. • Exportkockázati biztosítás: amelynél a biztosítóintézet átvállalja az üzletkötéstől az áru átvételéig a biztosított valamennyi kockázatát és a biztosítottnak esetleges veszteségét is megtéríti bizonyos önrészesedés levonása után. Amennyiben az üzlet lebonyolításához hitel szükséges, a pénzintézetek általában megkövetelik a biztosítás megkötését. # Értéktőzsde: értékpapírok, nemesfémek, valuták, devizák piaci forgalmát lebonyolító tőzsde. # Kibocsátási ár: amelyen kibocsátáskor kötvényt vagy részvényt áruba bocsátanak. Ez az ár nem feltétlenül egyezik meg az értékpapír névleges árával (névértékével). # Kötvény: klasszikus formájában fix kamatozású értékpapír, mely hitelviszonyt testesít meg a kibocsátó (eladó) és a tulajdonos között. A kötvénynek névértéke van, amely megegyezik a kötelező visszavásárlási árral, de van értelemszerűen kibocsátási ára és futamideje is. A kibocsátási ár és a névérték közötti különbség a futamidőre eső kamat, amely a kibocsátó, vagyis a hitelfelvevő kamat- költsége. # Kötvénypiac: a kötvények kibocsátását és a kibocsátás utáni további forgalmazását jelenti. # Kupon (szelvény): a részvények és a fix kamatozású értékpapírok elválaszthatatlan része, az értékpapírokhoz egy ívben sorszámozottan csatolják hozzá, és azok ellenében vehető át az osztalék vagy kamat a kifizetőhelyen. # Nyitó ár: az az ár, amelyet a tőzsde hivatalos nyitásnak nevezett időszakában regisztrálnak. (Az Agrárium nyomán) Bécsfpál&' Megyei KERESKEDELMI hírei: IPAR : A MARA VÁDJUK TAGJAINK MEGKEDESÉSÉT! 1996. május 1-jétől a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Bajai Képviselete megkezdte működését a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány alközpontja épületében (6500 Baja, Árpád tér 6.). Tanfolyami, tagdíj, rendezvények, okmányhitelesítés, stb. kérdésekben Pánczél Gábor képviseleti munkatársunk várja tagjaink megkeresését személyesen, vagy a 79/325-390 telefon/faxszámon. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató Közhasznú Társasága tisztelettel meghívja önt és munkatársait munkabiztonsági és munkaügyi előadására. Az előadás ideje: 1996. június 6. (csütörtök), 10-16 óráig. Az előadás helyszíne: Baja, Árpád tér 1. Kommunális és Szolgáltató Kft., pártok háza. Jelentkezni, ill. érdeklődni lehet: bajai képviseletünkön Pánczél Gábornál, a 79/325-390 telefon/faxszámon, vagy személyesen, Baja, Árpád krt. 6. szám alatt; vagy kamaránknál: Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2., telefonon Benyó Lászlónénál, a 76/481-706.