Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-20 / 117. szám
2. oldal 1996. május 20., hétfő Megyei Körkép Naptár Május 20., hétfő. Névnap: Bernát, Felicia. Névnapozóknak Bernát: a germán Bemhart névből ered, jelentése: erős, mint a medve. Felicia: a Félix latin férfinév nőiesítése, jelentése: boldog. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ber- narda, Johanna nevű olvasóinkat is! Évforduló 1799-ben e napon született Honoré de Balzac francia író, a kritikai realizmus egyik kiváló képviselője. Közel száz regényt írt, első sikerét az 1829-ben megjelent Huhogok hozta meg számára. Müveiben az ember társadalmi és lelki életét a maga teljességében ábrázolta. A visszatérő hősök, az összekapcsolódó regénycselekmények lehetővé tették számára, hogy összefüggéseiben ábrázolja korát. Főbb művei: A szamárbőr, Goriot apó, Elveszett illúziók. 1850- ben hunyt el. Ökumenikus naptár A katolikus liturgikus naptárban Sienai Szent Bemardin hitszónokra, ferences szerzetesre, a pestises betegek ápolójára emlékeznek, aki 1444-ben hunyt el. Mi, Hol, Mikor? • Ma délelőtt 10-kor nyitják meg a repüléstörténeti kiállítást a kecskeméti helyőrségi klubban. 9 Ma 16 órakor jótékony célú bűvészbemutató lesz a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban. Vendég: Gálvölgyi János színművész. 9 Ma 19 órakor kezdődik a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban a gyógytornászok javára rendezett jótékonysági bál. A műsorban kecskeméti és fővárosi művészek lépnek fel. 9 Ma 19 órakor kezdődik a nemzeti himnuszokat bemutató ingyenes koncert a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. Játszik: a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. 9 Szerdán 14.30-tól lesz kézművesfoglalkozás a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban. Kifosztott italbolt Az éj leple alatt kifosztották a bajai Akvárium italbolt árukészletét. Italokat, dohányt és csokoládét vittek el az ismeretlen tettesek, mintegy 34 ezer forint kárt okozva a tulajnak. Vásárlás helyett telefont lopott Egy kiskunfélegyházi férfi lakásán a 125 ezer forintot érő rádiótelefonját lopta el az a nyíregyházi férfi, aki motorvásárlás céljából érkezett Félegyházára. Trükkös csapat Régi trükköt alkalmaz az a tolvajbanda, amelyik előszeretettel látogatja a kiskunhalasi boltokat. Ketten-hárman mennek Kecskeméti versmondó-találkozó A tizennyolc versmondó és két közreműködő középiskolás FOTÓ: BÁLÁI F. ISTVÁN A Kecskeméti Ifjúsági Otthon - néhány általános iskola közreműködésével - az idén harmadszor rendezte meg a városi versmondó-találkozót, ahol díjakat ugyan adnak, de sorrendet nem hirdetnek, tehát elsősorban a részvétel a fontos. Az idén a 7-8. osztályos korosztályban 18-an jutottak a döntőbe, amelyet szombaton tartottak. Könyvjutalomban részesült Krékits Péter (Bányai Júlia Gimnázium), Bárth János (Kodály Z. Ének-Zenei) és Burián Éva (Kunszentmiklós). Oklevelet kapott Török Orsolya (Arany János Ált. Isk.), Túri Máté (Bányai), valamint Tóth Bernadett (Bányai). Az ifjú versmondók maguk között Krékits Péter és Zseni Zsuzsa (Lánchíd U. Ált. Isk.) produkcióját találták a legjobbnak. Bajai diák nyerte a fizikaversenyt Baharev Ali, a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola és Ivaskó György, a bajai III. Béla Gimnázium tanulója szerepelt a legeredményesebben az Öveges József professzor tiszteletére a hét végén Tatán megrendezett országos fizika tanulmányi verseny döntőjén. Felkészítő tanáruk Boroncsok Béláné, illetve Jaloveczkyné Pank Eszter volt. A hatodszor megrendezett verseny döntőjében ezúttal is 60 diák versengett az elsőségért. Jótékonysági est Soltvadkerten A soltvadkerti Kossuth Lajos Általános és Művészeti Alapiskola énekkara és drámacsoportja május 22-én jótékonysági estet rendez. Az új iskola felső zsibongójában este 18 órára várják az érdeklődőket. A műsorban lesz népdalcsokor, „Boszorkányos egyszeregy”, német kánon, körtánc, s Ka- rinthy-jelenet. A bemutatón összejött adományokat az iskola dísztermének kialakítására ajánlják fel. Emléktábla-avatás Andor Ilona zenepedagógusra, Liszt-díjas karnagyra emlékeztek szombaton Kecskeméten, a kiváló művésztanár emléktáblájának felavatásával. Az emléktáblát a még kiépülőben lévő városrészen, a leendő Kodály- városban, az Andor Ilonáról elnevezett utca első házának falán helyezték el. Az eseményen részt vettek az egykor Andor Ilona által szervezett Kodály Kórus, a Kodály Zoltán Zene- pedagógia Intézet, valamint a Ranolder Intézet Baráti Körének képviselői. Félegyházi tárlat Bajzák Lajosné és Tarjányi An- talné munkáiból nyílik kiállítás május 24-én, délután 5 órakor a kiskunfélegyházi szakmaközi művelődési házban. A tárlat, melyet Dulity Tibor festőművész nyit meg, június 2-ig tekinthető meg. Gyermekfilmek Június 4-től rendezik meg Kecskeméten az animációs filmfesztivált. A fesztivál gyermekprogramjának színhelye az Erdei Ferenc Művelődési Központ, az Otthon mozi és a város főtere lesz. A gyermekfilmekre - amelyek között Koltai Jenő A hetedik testvér című rajzfilmjét is vetítik - iskolák jelentkezését is várják a művelődési házban. Táplálkozási vetélkedőt rendezett csütörtökön kecskeméti általános iskolások részére a városi tisztiorvosi szolgálat, amelyen 12 csapat közül a Zrínyi-iskola diákjai győztek. Második helyen a képünkön látható II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata végzett, harmadik lett a Magyár Ilona Általános Iskola csapata. fotó: ábrahám eszter Balesetek, Bűnügyek be egyszerre az üzletbe, lekötik az eladók figyelmét, míg egyikük ellopja a kiszemelt árut. A Kossuth utca egyik boltjából 9 ezer forintos számológépet, egy másikból pedig egy 110 ezer forintot érő rádiótelefont csórtak el. Feltört Suzuki Kecskeméten a Rávágy téren parkoló Suzuki ablakát törte be ismeretlen tettes május 15-én este nyolc órakor és egy 15 ezer forintos rádiósmagnót vitt el. Táska a kocsiban Baján a Lökért sori óvoda előtt lezártan parkoló VW Golfba ismeretlen módszerrel jutott be a tolvaj, és elvitte az abban lévő női táskát. Abban a személyes iratok mellett egy műbőr pénztárca is volt, melyben 3 ezer forint lapult. Egy Polski Fiatnak a pillangóablakát törték be, és hangszórókat és különböző iratokat loptak el. Erdészházból tévét. Az ajtó befeszítésével jutottak be ismeretlen tettesek a Csá- voly külterület 31. szám alatti erdészházba. Ellopták a színes televíziót és három tekercs, 150 folyóméter drótfonatot. A kár körülbelül 50 ezer forint. Öten megsérültek Súlyos baleset történt szombat este a Pest megyei Üröm községben. Eddig tisztázatlan körülmények között kerítésnek ütközött egy személyautó. Öt ember megsérült, egyikük állapota életveszélyes. Vitték az ajtókat Egy kiskunhalasi építkezésről loptak el ismeretlen tettesek a napokban két darab műanyag bejárati ajtót. A nyílászárók 200 ezer forintot értek. Elfogott betörő Ejárást folytat a kiskunhalasi rendőrség a fiatalkorú T. István ellen, aki május 11-én az esti órákban a Tó u. egyik lakásából két darab gázpalackot, kilenc rúd szalámit és két szál házi kolbászt vitt el, összesen 26 ezer forint értékben. Tolvaj a Buckában Csengődön a Bucka vendéglőbe törtek be és 150 ezer forint értékben gázpalackot és cigarettát loptak el. Nézőpont Az urak éppen szaunáznak Hámori Zoltán írása A paraszt szánt, a kőműves házat épít, a tűzoltó tüzet olt, az urak szaunáznak. E fönti mondat akár példamondat is lehetne az elsős olvasókönyvben, hiszen amikor serdületlen gyermekeink olvasni tanulnak, jó, ha az élet alapvető igazságain gyakorolják á betűk fölismerését. Ez a mondat pedig úgy igaz, ahogy van. Szombaton hajnalban kigyulladt a Miniszterelnöki Hivatal szaunája. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók közül ketten az oltásban súlyosan megsérültek. Furcsa egy tűzeset ez. Nagyon szégyellem, de nekem eddig - talán egyszerű észjárásom miatt - teljesen téves nézeteim voltak. Ne nevessenek ki, de én bizonyisten azt hittem, hogy egy hivatalban dolgoznak. Gyermeki együgyűségemben azt képzeltem, hogy az adófizető polgárok pénzéből fönntartott hivatalban a hivatalnokok a polgárok ügyeit nagy szorgalommal és legjobb tudásuk szerint intézik. Kiváltképp a Miniszterelnöki Hivatalban, mely példa lehet a többinek. Na- mármost, hogy kerül oda egy szauna? Fölül kell vizsgálnom nézeteimet. Én még nem jártam a Miniszterelnöki Hivatalban, de most már el tudom képzelni, milyen lehet. A pincében - mint tudjuk - szauna. Földszint: biliárdterem, játékterem automatákkal, masszázsszalon (jólesik az, szauna után). Első emelet: étterem, bár. Második emelet: kondicionálóterem, fallabdapálya. Harmadik emelet: videoszoba, pihenőhelyiségek, egy- vagy kétágyas. (Jólesik az, masszázs után). Padlás: ügyintézés hétfőn délután, háromtól négyig. E fönti beosztás persze a képzeletem szüleménye, de a szombati szaunatűz sajnos nagyon valószerűvé teszi. A Miniszterelnöki Hivatal munkáját nézve azért én más fölépítést javasolnék. Elég lenne nekik egy hidegvizes csap a gangon. WC a folyosó végén, kulcs a portán. Igazatok a tanárképzésről Baján, az Újvárosi ÁMK-ban, illetve az ott működő Általános Művelődési Központok Országos Egyesületének szervezésében ma iskolaigazgatók találkozója lesz. Az összejövetelen a város és a vonzáskörzet általános iskoláinak vezetői megbeszélik a pedagógusok továbbképzésének új lehetőségeit. Tudniillik, a Soros Alapítvány „Önfejlesztő iskolák” pályázatának elnyerése lehetővé tette, hogy három tanár, illetve intézményvezető, háromszor négy napos tanfolyamon elsajátítsa a helyi pedagógiai program készítését. A környező települések oktatói, a művelődési élet irányítói a pályázat révén féláron részt vehetnek a következő tanévre vonatkozó elméleti és gyakorlati továbképzé- sen a tankönyvtárak, valamint a nemzeti alaptnterv alkalmazása kapcsán. gjÉÉ 1HÜ Mi—g ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS I VAGYONKEZELŐ RT. 1 É AJÁNLATI FELHÍVÁS MÓDOSÍTÁSA Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (Budapest XIII., Pozsonyi út 56.) továbbiakban mint kiíró, az ÁPV Rt. Versenyeztetési Szabályzatának 67.1. pontjában foglalt lehetőséggel élve visszavonja az 1995. XXXIX. tv. 38. szakasz (1) bekezdése értelmében az egyszerűsített privatizáció hatálya alá tartozó és 1995. február 28-án jegyzéken meghirdetett társaságok közül a KOMLÓ Kereskedelmi Kft. állami tulajdonú tagsági jogának megvételére vonatkozó ajánlattételi felhívást. Az ÁPV Rt. Versenyeztetési Szabályzatának 61.2. íi pontjára tekintettel a megvásárolt befektetői dokumentáció ellenértékét a kiíró készr pénzben, a vétel helyszínén, a be• j» ‘ , fektetési dokumentáció visszaszólni, gáltatása ellenében kifizeti.