Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-18 / 116. szám
Ütközet ötszázötven táblán, ezerszáz résztvevővel Az évezred sakkderbije- Megtisztelő számomra, hogy a rendezvény menedzsere engem kért fel a Vidék hadainak vezetésére - mondta a kecskeméti Ábel Lajos, a vidéki sakkhadak vezére, akinek Grószpé- ter Attila nemzetközi nagymester lesz a hadsegédje. - Két és fél évtizedes eredményes sakkvezetői múltamban sok-sok nagy csatát megvívtam már, s ennek alapján úgy érzem, ezúttal is győzelemre kell vezetni dicső hadaim. Az ütközetre Ópusztaszeren kerül sor, ahol Budapest és a Vidék együttese csap össze ötszázötven táblán. Ä nagyszabású rendezvény védnöke a Magyar Sakkszövetség, a budapesti és a kecskeméti sakk- szövetség. Az ötlet kiagyalója: Sugár György, a kecskeméti Napsugár SE elnöke. Házigazdája (Öpusztaszer képviseletében) Kecskeméti János polgármester. Háziasszonya: Lékó Júlia, a világhírű ifjú sakkfe- nomén édesanyja. A résztvevők az Árpád fejedelem emlékverseny és a Honfoglalás Kupa keretében mérik össze képességeiket, ötvenöt csoportban, csoportonként tíz budapesti és vidéki versenyzővel. Az Árpád fejedelem emlékverseny villámpartijaiban 5- 5 perc lesz a gondolkodási idő, míg a Honfoglalás Kupában partinként egy-egy óra. Az egyes játszmák alapján alakul majd ki a csapatverseny végeredménye. A csapatok összeállításánál az 1995-96. évi erősorrendet és a játékosok Élő- pontszámát veszik figyelembe. A külföldön élő magyarok be- válogatásánál az számít, hogy az őshaza elhagyásakor Budapesten, vagy vidéken éltek-e. A nagy összecsapás lebonyolításának érdekessége, hogy ötvenöt cserejátékos nevezésére is van lehetőség, akik egyben versenybírói teeendőket is ellátnak. Cserélni azonban a már megkezdett csapatmérkőzések közben nem lehet, tehát ugyanannak az 1100 versenyzőnek kell végigjátszania az Árpád fejedelem emlékversenyt, aki elkezdi, de a Honfoglalás Kupában akár száztíz friss erőt is bevethetnek a kapitányok (Ábel Lajos a vidék és Száraz Sándor Budapest sakk/had/vezére). Lóáldozathoz készülődik a sámán a Feszty-körkép egyik legfontosabb jelenetén. Az üszkös farönkökkel kialakított művi előtér azt az illúziót kelti, mintha a táj, a látvány a szemlélő lábainál kezdődne. A magyarok által elfoglalt szláv földvár bástyájáról nézhetjük tehát, amint a honfoglalók - a megrakott tűz felszálló füstjét kedvező jelként értékelve - a rituális cselekményre várnak. A sámán előtt a síkság, a Kárpát-medence. Panoptikum Pusztaszeren. A többemeletes központi múzeumépület körfolyosóján híres magyar királyok felöltöztetett alakjait helyezték el. A történelmi közelmúltból szerepel Erzsébet királyné is. Képünkön Szent István. ■av m amnynus a homf(Tguu.as szeri ks*nÍíHY6W»í>l- í?aN a »eltek a vezér és Mentse! tutíNnem* m qr- SlAüMAH »Matti SZOkASTÖBVEHYÉT.HIO UAlMtiaWH JdWkta IS HOQY MIKÉPPEN SiGLGAUANAK A VfiXÉRHEK REG FÍStwav H&HM VAúY MIKÉPPEN TEGYENEK tGftlSPtGOT BMWWtótV KÖVETETT VÉTKEKÉRT AZT A HELYET, AHOL WHOETT EVWtU DEZTÉK.A «AGYAROK A MAGUK NYELVÉN SIERIMEK HEVEITŐL H AZÉRT, MERT OTT EJTETTÉK MEG A SZERÉT AI QRS1AG SCÉSZ OOLGARAK. MAJD A VEZÉR AZT ft HELYET OHWfc* été APUNAK ADTA A TISZÁTÓL A BOTVft-KOCSÁRWk ES A KORTVÉLY-TÓTÓL AlPÁR HOMOKJÁIG." Színpompás rendezvények A körkép átadását, illetve az emlékpark hivatalos felavatását mozgalmas rendezvények kísérik. Pünkösdi kulturális műsor, lovas bemutató, 550 táblás monumentális sakkverseny, a Molnár Dixieland Band koncertje, citerazenekarok és népi- tánc-együtesek találkozója, sámán lovasok bevonulása, kecskeméti közreműködéssel szervezett távcsöves csillagvizsgálat, megemlékező koszorúzás. Emellett számos érdekes bemutató, melyek közül kiemelkedik Kálti Márk: A magyarok krónikája, Kecskés András együttesének előadásában. A Gesta Hungarorum írja Minden magyar eljön ide életében legalább egyszer Ópusztaszer a nemzet iskolája Ax Árpád-emlékmű mögött magasodik a körkép épülete. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot a millennium idején emelt Árpád-emlékmű körül hozták létre. Annak idején Kecskemétnek is volt egy Pusztaszer nevű birtoka (ma is létezik itt az azonos nevű település), itt is emeltek egy millenniumi obeliszket, de az ásatások az egykori Sövényháza határában mutatták a középkori Szer település nyomait. (Sövényháza nevét változtatták Öpusztaszerre.) A parkban a legrégebbi emlék a kolostorrom. Már az államalapítás idején kőtemplom épült itt, amit a bencések bővítettek, de a tatárjárás után elpusztult, s régi pompáját sohasem nyerte visz- sza. A rom és az Árpád-emlékmű körül kialakítandó parkot 1970- ben kezdték tervezni. Kialakításának folyamata a Feszty- körképpel bontakozik igazán ki, bár korábban is számos érdekes látnivalót telepítettek ide. Ilyen a csongrádi halászház, a makói hagymásház, a tömörkényi községháza, az árpádhalmi népiskola, s számos más olyan épület, amely a környék lakóinak egykori életét mutatja, s kiválóan alkalmas volt egy skanzen létrehozására. Az igazi szenzáció persze a körkép, amelynek egy hatalmas, 27 méter magas épületet kellett emelni. A képet külföldi inspirációi és Jókai Mór tanácsa alapján festette a barátaival Feszty Árpád festőművész 1891-től 1894-ig. Személyesen jártak a munkácsi síkságon és a volóci völgyben, könyvtárak, múzeumok anyagát kutatták, hogy a kor ismereteinek teljes birtokában foghassanak a hatalmas méretű, romatnikus felfogást tükröző festményhez. A kép a vezérek, a fogságba esett szlávok, a lovasroham, a lóáldozat, a sátorverők, a nőrablók és a szekeresek témáját bontja ki részletesen, több, mint kétezer alakkal. A körkép épületében kap helyet a királyi panoptikum, a középkori kiállítás és a promenád. — bfl — / Átadják a Feszty-körképet Holnaphoz egy hétre, május 26-án, pünkösd vasárnapján az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban hivatalosan is átadják a nagyközönségnek a Feszty-körképet. Bár a híres festményt eddig már több mint kétszázezren látták, a légkondicionált kiállítóterem eddig csak próbaüzemben működött. Az esemény fontos állomása a millecente- náriumi rendezvényeknek is. A Feszty-körkép - A magyarok bejövetele - 120 méter hosszan és 15 méter magasan, romantikus felfogásban mutatja be azt a pillanatot, amikor a honfoglaló magyar sereg maga mögött hagyja a Vereckei-hágót és megpillantja a munkácsi síkságot. A körképpel együtt megtekinthető a panoptikum, a Szer település történetéről rendezett kiállítás, valamint a promenád, a századforduló hangulatát idéző korzó és az erdészeti kiállítással kibővült skanzen. A megnyitó napján kecskemétiek által szervezett sakkverseny is lesz. Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol 1996. május 26-án, pünkösd vasárnapján megrendezik az Évezred SAKKDERBIJÉT Történelmi játék 1100 szereplővel! Budapest és a vidék válogatott sakkcsapata 550 táblán mért össze erejét Rendező: Napsugár Szabadidősport Egyesület. Védnökök: Magyar Sakk- szövetség, Budapesti Sakkszövetség, Kecskeméti Sakkszövetség PROGRAM 9.00: Kapunyitás 9.00-10.00: Érkezés, eligazítás, térzene 10.00- 12.30: Árpád fejedelem emlékverseny (villámpartik 5-5 perc játékidővel, összesen 5500 játszma) 10.00- 12.30: Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ünnepélyes felavatása zenés műsor keretében 10.00- 18.00: Barangolás a nemzeti emlékparkban (Skanzen, XIII. századi templom- és kolostorrom, királyi panoptikum) 13.00- 14.00: Az Évezred Sakkderbije megnyitója (A Hét vezér bevonulása lóháton, hadüzenet, a győzelmi trófea megszentelése, koszorúzás az Árpád-emlékműnél) 14.00- 16.00: Honfoglalás Kupa (1100 sakkozó 1100 partija az 1100 dollár értékű trófeáért. Rapidpartik 30-30 perc játékidővel, oda-vissza alapon) 14.00- 18.00: Hagyományőrző népi játékok (Kun kabakolás, tuskólopás, grundbirkózás) 14.00- 18.00: Ismeretterjesztő-lélekfrissítő „űrséta" 14.00- 18.00: Pünkösdöíő és egyéb meglepetések 16.00- 17.00: A Molnár Dixieland Band koncertje 17.00- 18.00: Sámán idők lovasai (Látványos történelmi lovasprodukció) 18.00- 20.00: Az Évezred Sakkderbije ünnepélyes zárása (Eredményhirdetés és díjkiosztás) A Magyarok Krónikája (Daljáték korhű jelmezekben) 18.00- 22.00: A Feszty-körkép megcsodálása (Gigantikus festmény több ezer szereplővel) 20.00- 22.00: Csillagok háborúja (távcsöves bemutató, lézershow) FONTOS TUDNIVALÓK: A parkbelépő egységesen 100 Ft/fő A programokon a részvétel ingyenes, kivéve a történelmi lovasprodukció és a királyi panoptikum megtekintését. Egész napon át hideg-meleg étkezési lehetőség, sakkbörze, alkalmi bélyegzés. Sakk-készletet és órát, valamint sakkrelikviákat aki tud, hozzon magával!