Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-14 / 112. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1996. május 14., kedd Légiközlekedési kiállítás Berlinben. Több mint ötszáz kiállító vesz részt a most meg­nyílt nemzetközi légiközlekedési és űrhajózási kiállításon, amelynek idei újdonsága az A-319-es Airbus, valamint egy különleges szállítógép, a Skylink A 300-600ST. _ fotó: feb-REUTER Zsenge zsenik kerestetnek Voltaképp mi az intelligencia? Mit jelent az, hogy a nemrég felfedezett kilencéves Szász Marcinak 196 az intelligencia­hányadosa, azaz az IQ-ja? Ezekre a kérdésekre kértünk választ Szakács Ferenc pszi­chológustól, a téma ismert ha­zai szakemberétől.-Egy-egy ország intelligen­ciamércéjét reprezentációs minta alapján, úgynevezett standardizálással határozzák meg. Magyarországon például 2000-2500 kiválasztott ember átlagteljesítményét tekintik 100-nak. A tesztek eredményeit ehhez az értékhez viszonyítják. Szász Marci tehát 96 egységgel jobb, mint az átlag.- Miben? Mit mér a teszt?- Az IQ tulajdonképpen szel­Marci, a csodagyerek. lemi tízpróba. A teszt kérdései, feladatai képességet vizsgál­nak: kreativitást, helyzetfelis­merést, logikát, tárgyi tudást. Az intelligencia tehát nem mű­veltség, nem okosság, nem kul­turáltság. Mentális képesség, amelynek sok összetevője van.- Mire használható a teszt?-Például menedzserek, vál­lalatvezetők kiválasztására. De az eredménnyel óvatosan kell bánni. Mert a magas hányados kijöhet úgy is, hogy a feladatok egyikét kimagaslóan oldja meg valaki, de úgy is, hogy mind­egyikben jobb az átlagosnál. Pontos mérésre csak abban az • országban használható, amelyben a tesztet kialakítot­ták. Ezért értelmetlen az ered­mények nemzetközi egybeve­tése, ám az IQ-értékek jól „ösz- szecsengenek”. Akinek másutt 100 az IQ-ja, valószínűleg ugyanolyan intelligens, mint a magyar „100-as”. Bozsó Bea baumax­építéshez-szépítéshez TALICSKA 4.990,. ÁSÓ NYÉL NÉLKÜL 369, KUBIKUSLAPÁT NYÉL NÉLKÜL 439, “SMARAGD" SZÖVETBÉLÉSES TÖMLŐ 25 m, 1/2 “ MOSHATÓ BELSŐ DISZPERZIÓ 10 kg, légáteresztő falfesték lakótérbe. Jó fedőképesség, könnyen felhordható, matt-fehér színben, 35 mJ felületre elegendő 1.290,­“M0NIKA” ASZTAL 90 cm átmérő, fehér PARTY SÁTOR 3 x 3 m, időjárásálló, állványzat 32 mm - es csővázból s\K(>K/lHK zuhanytálcához^Bpfjpf színekben |ÉP FÜRDŐKÁD 150, . LB-KNAUF CSEHI 25 kg, beltéri használatra MOSDÓ 60 CM fehér WC-CSÉSZE fehér, 61, alsó, hátsó kifolyású ASZTALI VENTILLÁTOR 23 cm átmérő, fehér MÉLYHŰTÓZACSKÓK, pl. 60 db/11 199, FASZÉN 3 kg ÍR KERTI LAMPA KÉSZLET 4 lámpa, 20 m kábel, transzformátor MINIM0 E25” LÉGPÁRNÁS FŰNYÍRÓ 25 cm vágásszélesség, 750 W HORDOZHATÓ KERTI GRILL átmérő kb. 39 cm HÁZTARTÁS 1173 Budapest 1182 Budapest 1214 Budapest Érd Pesti út 2. Üllői út 661. Rákóczi Ferenc út 277. Velencei út 29. Tel.: 256-27-68 Tel.: 294-30-64 Tel.: 277-43-78 Tel.: 23-365-205 Kecskemét Pécs Szeged Sz.fehérvár Kuruc krt. 8. Siklósi út 47. Dorozsmai út 13-17. Budai út 171. Tel.: 76-481-499 Tel.: 72-439-361 Tel.: 62-313-727 Tel.: 22-302484 Javaslat Nagy Imre emlékének törvénybe iktatására Törvényjavaslatot nyújtott be tegnap - önálló képviselői in­dítványként - a parlament­nek Szekeres Imre, Donáth László és Vitányi Iván szocia­lista, Mécs Imre és Kuncze Gábor szabad demokrata, va­lamint Zwack Péter független képviselő Nagy Imre mártír­halált halt magyar miniszter- elnök emlékének törvénybe iktatására. Mécs Imre, aki Nagy Imre ki­végzésének napján - 1958. jú­nius 16-án - maga is a siralom­ház lakója volt, megrendültén kérte a Házat, hogy Nagy Imre születésének 100., valamint az 1956-os forradalom és szabad­ságharc 40. évfordulóján a Ház sürgősséggel vegye tárgysoro­zatába, és szavazza meg előter­jesztésüket. Napirend előtt vita volt a földgázellátásáról. Száj er József (Fidesz-MPP) szóvá tette, hogy kizárólag Oroszországból im­Az alsó-ausztriai Haagban az állatkert közelében lakóknak még mindig összeszorul a gyomra, ha a vasánap reggel történtekre gondolnak. Hétfői sajtóbeszámolók szerint az egyik helyi híresség, Murli, aki egy medve mama ötös ikre­inek egyikeként Haagban jött világra, s 250 kilós példánnyá növekedett, kora reggel kisza­badult a kifutóból. Murli aznap még nem reggelizett, s ez lehe­tett az oka, hogy az állatkert te­rületén azonnal széttépett öt birkát, két pónilovat és két struccot. Georg Weber 70 éves nyugdí­jas, aki az állatkert mellett lakik, a Kurier című bulvárlap munka­társának elmesélte „hőstettét”. Amikor az ablakában megjelent Fegyveres férfit üldöztek a ha­lasi rendőrök vasárnap reggel a város központjában. Rövid haj­sza után a Kossuth és a Széche­nyi utca kereszteződésében si­került megállítani a száguldó autóst és kattant a bilincs a csuk­lóján. A járőrkocsik nem sokkal hét után vették rádión a riasz­tást, hogy egy sötét színű Volkswagent vett üldözőbe egy rendőrautó és segítséget kér. A menekülő gépkocsi vezetője, M. Benő 38 éves halasi lakos nem sokkal előbb a tisztiklub­ban életveszélyesen megfenye­gette feleségét majd bántal­mazta is. A tőle válófélben lévő asszony szerint ekkor már a férje zsebében lehetett a fegy­portálunk gázt. Az orosz fél ho­vatovább kizárólagos gáznagy­kereskedő lesz az országban - a kormány és a hozzá közel ál­ló, Moszkva-barát személyek csendes cinkossága mellett. Suchman Tamás privatizációs miniszter visszautasította a vá­dakat, s állította, hogy az ország törekszik lehetséges független­ségének és a Mo! Rt. monopóli­umának megőrzésére. Kuncze Gábor belügyminisz­ter expozéjával megkezdte a parlament az önkormányzati törvény módosításának tárgya­lását. A gazdasági stabilizációs törvény bevezette a könyvvizs­gálat jogintézményét, de szabá­lyozatlan maradt, hogy mi tör­ténik, ha a könyvvizsgáló nem terjeszti elő véleményét a meg­állapított határidőre. A módosí­tás kimondja: ilyenkor pályázati eljárás nélkül új könyvvizsgálót kell megbízni. A késedelemért nem érheti joghátrány az ön- kormányzatot. S. A. a medve véres képe, ő egyálta­lán nem ijedt meg - hiszen gyakran jár az állatkertbe, és ismeri a medvéket hanem nyugodt hangon beszélt a med­véhez, amely erre továbbment. Közben az ápolók is észrevet­ték, hogy hiányzik egy medve, s a riasztásra hamarosan megje­lent a rendőrség. A rendőrök al­tatólövedékkei leterítették a tel­jesen zavarodottnak tűnő álla­tot. Az is kiderült, hogy elvben Haagban a medvék kifutója biz­tonságos, hiszen a fala két és fél méter magas. Csak arra nem számított senki, hogy a mackók bakot tartanak egymásnak. A feltételezések szerint legalábbis Murli esetében ez történt, s va­lamelyik testvérére felkapasz­kodva sikerült átmásznia a ma­gas falon. ver, amit ugyan nem vett elő, de többször a zsebébe nyúlt. Fegy­verhasználatra nem került sor, azonban a feleség jobbnak látta a rendőröket kihívni. Majd ezt követően kezdődött az autós ül­dözés, melynek végén a mene­külő autó jobb első üléséről elő­került a 7,65 mm-es lőfegyver. Az erősen ittas ámokfutó, aki egyébként fegyverviselési en­gedéllyel nem rendelkezik, a rendőröknek azt vallotta, hogy semmi szín alatt sem használta volna a fegyvert, mert nem is tudja, hogy kell vele bánni. M. Benő ellen lőszerrel és lőfegy­verrel való visszaélés miatt őri­zetbevétel mellett indított eljá­rást a rendőrség. Tüzet nyitottak palesztinok Ciszjordániában izraeliekre. A fegyveresek először egy autóbuszra tüzeltek, majd a buszmegállóban várako­zókra adtak le lövéseket. Néhányan megsebesültek. Klaus Kinkel német kül­ügyminiszter az atomkísér­letek általános betiltására szólította fel az atomhatal­makat a genfi leszerelési ta­nácskozás alkalmából. Né­metország azt szorgal­mazza, hogy minden rob­bantást, a kisebbeket is tilt­sák be. Aggódnak Jelcin biztonsá­gárt az orosz fegyveres erők vezetői a tervezett csecsen- földi látogatás miatt. Az el­nök kitart az út mellett, noha állítólag még az orosz csa­patok által ellenőrzött groz- niji repülőtéren sem lenne biztonságban. Meggyilkoltak egy orosz újságírót. Saját kollégái bukkantak Viktor Mihaj- lovnak, a Zabajkalszkij Ra- bocsij című lap ismert ripor­terének megcsonkított holt­testére. A FÁK-országok- ban az idén tizenhárom új­ságírót gyilkoltak meg. Álrendőrök kifosztottak Csehországban egy magyar kamionost. A két rendőrru­hába öltözött tettes Skoda Favorit gépkocsijával meg­előzte a magyar kamiont, majd jelezte, hogy álljon meg. Egyikük pisztolyt sze­gezett a kamionos hátának, majd megkötözték, és ki­fosztották a vezetőkabint. Halálos prézli Talajfertőtlenítő szert fo­gyasztott, és hamarosan bele is halt a súlyos mérgezésbe egy mágocsi asszony. A 69 éves nő zsemlemorzsa he­lyett használta az ahhoz ha­sonló állagú Tymet 10 G nevű talajfertőtlenítő szert a vasárnapi rántott hús paní­rozásához. Elpusztult az étel maradékából fogyasztó há­rom sertés is. Áz ügyben nyomozó komlói rendőrka­pitányság illetékese el­mondta, hogy az áldozat va­lószínűleg ügy kérte köl­csön a szert, s mivel épp nem tartózkodott otthon, ismerőse a postaládájába dobta be a zacskóba csoma­golt mérget. A rendőrség feltevése szerint az asszony a kamrában tárolta a talaj­fertőtlenítőt, s az ebéd ké­szítése közben téveszthette össze a zsemlemorzsával. Medvekaland Alsó-Ausztriában Autós üldözés Halason Ha kedd, Kiskegyed! • Plusz 12 oldalon, 18 rejtvény, 1,5 millió forint nyeremény! • Sok úrnak van több neje • Táncolni pénzért nem lehet - imádni kell • Legyen a Kiskegyed menyasszonya! Kiskegyed a legnépszerűbb női magazin ■ AtfSsDrdiEsnxfÄWvYA m IfilgÁT Parancsok Mollynak • rmuttstc. AűrSv írja Mtükörre •MkCTAKG Havi íS35S“l rendetlenségek

Next

/
Thumbnails
Contents