Petőfi Népe, 1996. május (51. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-13 / 111. szám

1996. május 13., hétfő Petőfi Népe 15. oldal A sértett szerint megverték őt Fajszon a rendőrök A szembesítések eredménytelenek Hiába tűzték ki Baján keddtől 3 napra a kényszervallatással vá­dolt rendőrök ügyét, egyelőre ítélethirdetés nélkül fejeződött be a tárgyalás. Dr. Cserjés Sán­dor tanácsa jó néhány tanút meghallgatott, de még többek vallomása szükséges. Az el­lentmondó vélemények miatt van, akiket újra meg kell hall­gatni. Érdekes, hogy Alföldi Bertalan, az érintett térségi or­szággyűlési képviselő, akihez a sértett először fordult panasszal, az idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson. A vádirat szerint tavaly már­cius 16-án az I. rendű gyanúsí­tott G. László fajszi körzeti megbízott járőrözött a község­ben segítőjével, a III. rendű gyanúsítottal, aki N. Sándor nyugalmazott rendőr főtörzs­őrmester. Este 10 órakor észre­vették egy kitámasztott kaput. Szóltak nyomban a tulajnak, aki hamar rájött, hogy elloptak tőle 6 tyúkot. A közelben láttak egy sárga Mercedest, ami hiányos világítással és elég sebesen a Duna felé haladt. Közben a rendőrök segítségül hívták a II. rendű gyanúsított K. Csaba zászlóst, aki a dusnoki körzeti megbízott. Ő vette észre 23 óra­kor Fajszon egy telefonfülkénél az arra sétáló P. Józsefet. Látás­ból ismerte, és úgy tudta, hogy ő szokott sárga Mercivel közle­kedni. Autójából telefonon szólt az I. és II. számú gyanúsítottnak, akik azonnal a helyszínre indul­tak. Felszólították P. Józsefet, hogy mondja meg, ki lopta el kora este a tyúkokat. Mivel nem tudta megnevezni a tolvajt, állí­tása szerint alaposan helyben­hagyták őt a rendőrök. G. László még pisztolyát is rá­fogta, míg N. Sándor csak biz­tatta társait. Azt elismerte P. Jó­zsef, hogy ő vezette a Merce­dest, és utasait is megnevezte. Közülük a helyszínre érkezett M. János, és igazolta P. József állításait, akit ezután elenged­tek. Öt nap múlva, március 21- én ment el a sebészetre a sértett. Az orvosi látleletek tanúsága szerint ekkor bal mellkasfelét fájlalta, de külsérelmi nyomok nem voltak rajta. A bírósági tárgyaláson a rendőrök tagadták, hogy bán­talmazták a sértettet, aki viszont ennek ellenkezőjét állította. A tanúk vallomása is ellent­mondó, a szembesítések ered­ménytelenek voltak. Azokat a tanúkat, akik az idézés ellenére nem jelentek meg, a következő tárgyalásra valószínűleg előve­zetik. A cigány származású sér­tett több kisebbségi fórumon is tiltakozott a rendőrök eljárása ellen. Nemzetiségi, illetve ki­sebbségi kérdések azonban nyilván nem befolyásolhatják a bíróságot, és a tárgyalás mene­tét. Az ügy jó kezekben van, hi­szen a bajai bíróságról maga az igazságügy-miniszter jelentette ki sajtótájékoztatón, hogy or­szágosan is kiemelkedő munkát végző városi bíróság. A követ­kező tárgyalási nap még nincs kitűzve, de minden bizonnyal a törvénykezési szünet után, szep­temberben lesz. Talán az igaz­ság is kiderül. Géczy Zsolt Mindig voltak nagy pillanatok A JELEN NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. május 6-án kibocsátjuk az 1997/AA és az 1999/C jelű, május 17-én az 1998/1 Magyar Államkötvényeket. Az államkötvények kibocsátása aukció út­ján történik. Az aukciókat követően az ál­lamkötvények újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/AA 1,5 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 2. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: 100,94% Hozama: 24,5% felett MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/1 2 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 9. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: Aukciós átlagár +0,2%+felhalmozott ka­mat • május 22-i felhalmozott kamat 0,32%. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1999/C 3 év futamidő, évi fix 23% kamat. A ka­matfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 2. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: 99,36% Hozama: 24,5% felett ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az állampapírok el­sődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles for­galmazói hálózaton keresztül a befektetők bár­mikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapírokhoz és az or­szág egész területén lehetővé válik az állampapí­rok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges for­galmazók a befektetőknek teljes körű letéti szol­gáltatást nyújtanak és lejáratkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Szabadság tér 1/A, Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskun­halas, Kiskunfélegyháza, Izsák, Kecel, Kiskunmajsa, Soltvadkert, Tiszakécske, Solt, Bácsalmás • Magyar Hitel Bank Rt. 6001 Kecskemét, Batthyány u. 23., Kiskörös, Baja, Kiskunfélegyháza • Inter-Európa Bank Rt. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 6000 Kecskemét, Budai u., Baja • Pakett Bróker Rt. 6200 Kiskőrös, Bajcsy-Zs. út 15. VALAMINT: MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Szabadság tér 1. Magyar Államkötvény 1997/AA 1998/1 1999/C A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Mai Műsor TV I. MŰSOR 6.00: Nap-kelte 8.05: Érettségi ’96 9.00: Tízórai 9.10: Kaliforniai álom 9.35: Tízórai 11.00: Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidöben 12.25: Telepakk 14.10: Patrin-Üzenet-Vorba 14.35: Nasa obrazovka 15.10: Nyitott stúdió 15.20: Repeta 16.05: Szexfilm 16.30: Vidéki Anglia 17.00: Múlt-kor 17.20: Zenelánc 17.30: Civil kurázsi 18.00: „Engedjétek hozzám!" 18.10: Csellengők 18.15: Üzlet 18.30: Mindent vagy semmit! 18.55: Esti mese 19.15: Naprakész 19.30: Híradó 20.05: MC 20.15: X-akták - Történetek az FBI titkos ügyeiből 21.05: Vers mindenkinek 21.10: Panoráma 21.45: Zsarolás Olasz sorozat V/3. 23.10: Szó van róla TV II. MŰSOR 14.00: Parlamenti Napló 15.00: Közvetítés a parlament üléséről 17.05: Specht tanár úr Német-osztrák sorozat XIV/2. 18.00: Körzeti híradók 18.15: TH 18.45: Telesport 19.00: Sportműsor 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: Telemázli 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 22.30: Lapzárta 22.35: A tükörben három (női) arc 23.10: Kis esti zene TV 3. MŰSOR 16.30: Siker-vonal 17.10: Sztár leszel Amerikai film 83' 18.50: Profitvadász 19.25: Spanyol gólössze- foglalo 19.55: Játék 20.45: Háromszög 21.00: A Kék Angyal Amerikai film 90’ 22.35: Profitvadász HBO 16.30: Lois és Clark 17.30: Micsoda buli! 2. Amerikai vígjáték 90’ 19.10: Cliffhanger-Függő játszma - Amerikai akciófilm 21.05: Quadrophenia Amerikai film 114’ 23.05: Az örökség Lengyel vígjáték 117’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó 12.20: Heti Hírmondó (ism.) 13.20: Emlékképek - Régi hír­adók (ism.) 13.35: Postabontás (ism.) 13.55: A ló 14.10: Kicsoda a micsoda? (ism.) 14.40: Cimbora (ism.) 15.25: Folyók és tengerek vadászai 16.15: Az élő test 16.40: Harmónia (ism.) 17.10: Út a jövőbe (ism.) 17.30: Mese 18.00: Híradó 18.15: Emilie-XX/10. 19.05: Helikon 19.35: Mesterművek 19.45: A gyufaember 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: XX. századi arcképek 22.25: Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 23.10: Starting Business English 23.35: Határmezsgyén SZÍV TV 16.30: Pénzvilág 17.00: Az új Lassie 17.30: Hívd Andreát! 18.30: Slapaj 19.00: Autósport-magazin 20.00: Ugye 20.30: Az élő test 21.00: A kartell - Amerikai film 23.00: Szédülj el! KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.05: Érettségi 8.30: Szonda 9.05: Napközben 11.05: A tegnap slágereiből 11.35: Emlékirataim 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből 13.30: Az evangélikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok minden­kinek 14.35: Tetten ért szavak 14.55: Első közlés 15.05: Tudósfórum élőben 15.55: Biztonsági öv 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Forró drót a rendőr­séghez 16.25: Találkozás a stúdióban 17.05: Kassza 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Szenvedély - ítélkezés nélkül 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Hétfő esti filmzene 21.25: Médiavilág 21.55: Kenó-sorsolás 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fényben, árnyékban 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok 5.00: Hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.00: Petőfi-délelőtt 9.20: Londoni notesz 10.38: Gordiusz plusz 11.17: La Mancha lovagja 11.47: Apró-cseprő 12.00: Nótakalendárium 12.50: Korkérdés 13.03: Manapság... 13.15: Hogy tetszik lenni? 14.00: A Rádió kívánságműsora 17.00: Hírösszefoglaló 17.03: Petófi-délután 19.00: Hírek 19.03: Csiribiri 19.30: Kölyökrádió 20.00: Világzene-magazin 21.00: Hírek 21.03: Manapság 21.15: Sabadabada 22.00: Gramofonalbum 23.00: Hírek Színház — Mozi KECSKEMÉT Katona József Színház: Müsorelözetes: 13-án, este 7 órakor: RÉGEN TALÁL­KOZTUNK. Gálaműsor. 14- én, délután 5 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Vörösmarty Mihály-bérlet. 15-én, délután 5 órakor: ÉN ÉS A KIS­ÖCSÉM. Kabos Gyula-bérlet. 16-án. este 7 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Latabár Kál- mán-bérlet. 17-én. este 7 óra­kor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Színpártoló Egylet előadása. 18-án, délután 3 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Honthy Hanna-bérlet. Este 7 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Bér­letszünet. 19-én, délután 3 órakor: ÉN ÉS A KIS­ÖCSÉM. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 5, 3/4 7 és 9 órakor: 12 MAJOM. Színes, amerikai akció-thriller. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: A GYANÚ ÁR­NYÉKA. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: EGY KIS CSAJ BROOKLYN- BÓL. Színes, amerikai film. Otthon: 3, 5, 6 és 7 órakor: TENGERI ÁLOM. Amerikai térhatású fi lm. \ I

Next

/
Thumbnails
Contents